1. | |
Kényszerleszállás *Import-Magyar szinkronnal* A film főszereplője egy tapasztalatokkal megáldott igen ügyes pilóta. Utazásai során egyik alkalommal a repülőn meghibásodik valami, ezért kényszerleszállást kell végrehajtaniuk. Csodával határos módon a leszállást annyira sikeresen oldja meg, hogy kisebb-nagyobb sérülésekkel ugyan, de mindenki túléli a katasztrófát. Nagy az öröm, a hőst ünnepli mindenki, de az idő múlásával...
Megjelenés dátuma: 2021. február 26. | |
|
2. |
|
3. | |
Szövetségesek Max Vatan brit ügynök, aki szerelembe esik és feleségül vesz egy francia ügynököt, Marianne Beausejourt-ot egy casablanca-i küldetését követően. Később, mikor már gyermeke anyja lesz, felmerül, hogy Marianne egy náci kém, így Maxra hárul a feladat, hogy megcáfolja ezt.
Megjelenés dátuma: 2018. május 17. | |
|
4. | |
A vér földje *Import-Magyar szinkronnal* Egy nyugdíjba vonult seriff és felesége gyászolva próbálják túlélni fiuk halálát, s közben felfedezik, hogy van egy unokájuk, akit meg kell menteni arról a helyről, ahova fiuk halála után került.
Megjelenés dátuma: 2021. március 26. | |
|
5. | |
A nagy dobás Amikor négy kívülálló pénzügyi szakember előre látta, amit sem a nagy bankok, sem a média, sem a kormány nem tudott észrevenni: a nagy gazdasági világválság közeledtét, egy merész befektetésre szánják el magukat, amely látszólag szembe megy minden logikával.
Megjelenés dátuma: 2018. október 26. | |
|
6. | |
Holtodiglan Nick és Amy az ötödik házassági évfordulójára készül. Boldogok, gazdagok, elégedettek ám az ünnep estéjén az ifjú feleségnek nyoma vész, és gyorsan kiderül, hogy a látszat csalt: a pár tele volt félelmetes, sötét titkokkal. Mindenki Nickre gyanakszik, és ő a hazugságaival meg ügyetlen elterelő hadműveleteivel egyre inkább magára tereli a figyelmet. Hiába bizonygatja makacsul,...
Megjelenés dátuma: 2015. február 10. | |
|
7. | |
Vihar előtt Egy halászhajó kapitányát titokzatos múltja kísérteni kezdi, amikor kétségbeesett exfelesége felkeresi őt és a segítségét kéri. Élete ezzel gyökeresen felfordul...
Megjelenés dátuma: 2019. július 19. | |
|
8. | |
Feledés *Import - Magyar szinkronnal* A Föld lakossága veszélybe került, mert a bolygó felszíne lakhatatlanná vált, ezért az emberek a föld fölé emelt levegőbe épített városokba kényszerültek. Jack Harper feladata, hogy megmentse az egész emberiséget a pusztulástól. Vajon sikerülhet neki?
Megjelenés dátuma: 2020. február 7. | |
|
9. | |
Pár dollárral többért Mortimer ezredes, a polgárháború tisztje megtudja, hogy egy veszedelmes bűnöző, Indio megszökött a börtönből. A szökevény fejére hatalmas vérdíjat tűztek ki, de a volt katona nem csak ezért ered a nyomába: Indio kezéhez az ezredes húgának vére tapad... Egy fejvadász is Indio nyomába ered, és eleinte megpróbálja kijátszani Mortimert, de hamarosan a két üldöző egyesült erővel ... | |
|
10. | |
Érkezés (4K UHD+Blu-ray) Idegen űrhajók szállnak le szerte a Földön. A katonaság betoboroz egy nyelvész-professzort, hogy segítsen eldönteni, vajon a földönkívüliek békével érkeztek, vagy fenyegetést jelentenek a földlakók számára.
Megjelenés dátuma: 2017. március 17. | |
|
11. | |
A kém *Magyar kiadás* Susan Cooper szerény CIA elemző, aki az íróasztala mögül vesz részt az ügynökség legveszélyesebb küldetéseiben. Amikor azonban elveszti partnerét, illetve egy másik ügynök is lelepleződik, kénytelen önként jelentkezni, hogy beépüljön egy fegyverkereskedő emberei közé, s megakadályozzon egy globális katasztrófát.
Megjelenés dátuma: 2015. október 20. | |
|
12. | |
A majmok bolygója - Háború A háború az emberek és a majmok közt elkerülhetetlennek látszik. Ezúttal már az egész bolygó sorsa a tét, a kérdés csak az, hogy melyik faj kerekedik felül a legvégén. Caesar, a majom valahol a két világ között ragadt, szíve húzza mindkét helyre. Álma a békés együttélés lenne, de ez kivitelezhetetlennek tűnik. Szükség lesz az eszére, hogy az az erős vezető lehessen, akire...
Megjelenés dátuma: 2017. november 17. | |
|
13. | |
A majmok bolygója - Háború A háború az emberek és a majmok közt elkerülhetetlennek látszik. Ezúttal már az egész bolygó sorsa a tét, a kérdés csak az, hogy melyik faj kerekedik felül a legvégén. Caesar, a majom valahol a két világ között ragadt, szíve húzza mindkét helyre. Álma a békés együttélés lenne, de ez kivitelezhetetlennek tűnik. Szükség lesz az eszére, hogy az az erős vezető lehessen, akire...
Megjelenés dátuma: 2017. november 17. | |
|
14. |
|
15. | |
Blöff (4K UHD + Blu-ray) A gyémántokra specializálódott, minden hájjal megkent tolvaj, Négyujjú Franky, miután teljesítette legfrissebb megbízatását, s eltulajdonított egy hatalmas drágakövet jogos tulajdonosától, New Yorkba indul, hogy szállítsa az árut főnökének, Avinek. Útközben azonban egy szusszanásnyira megáll Londonban, ahol apróbb brilleket kell kézbesítenie Avi unokatestvérének és más...
Megjelenés dátuma: 2021. július 16. | |
|
16. | |
A biztonság záloga Akcióhősünk egy visszavonult elit titkos ügynök, aki egy 12 éves kínai lány életét próbálja megmenteni. A kislány egy tömegpusztításra tervezett biológiai fegyver titkára bukkan, és mind a kínai, mind az orosz maffia a fejére pályázik.
Megjelenés dátuma: 2021. október 29. | |
|
17. | |
The Expendables - Feláldozhatók 4. *Import-Angol hangot és Angol feliratot tartalmaz* A "Feláldozhatók" a világ utolsó védelmi vonala, a minden fegyverrel és a használatukhoz szükséges képességekkel ellátott csapat, akiket akkor hívnak, ha minden más lehetőség csődöt mondott már. Ezúttal egy fegyverkereskedővel kell felvenniük a harcot, akinek az irányítása alatt egy hatalmas magánhadsereg áll.
Megjelenés dátuma: 2024. február 7. | |
|
18. | |
Ördög a részletekben Deke egy kiégett kaliforniai seriffhelyettes, aki Baxterrel, a kábítószeres nyomozóval ered most egy sorozatgyilkos nyomába. Deke-nek jó orra van az apró részletekhez, viszont Baxter szabályok megkerülésére való hajlama folytonos dilemmába taszítja őt. Ráadásul Deke-nek is van sötét titka, mellyel közben meg kell küzdenie.
Megjelenés dátuma: 2021. július 21. | |
|
19. | |
Csillagok között (4K UHD + Blu-ray) Egy csapat tudós az űrutazás forradalmian új módját fedezi fel: egy féreglyuk segítségével olyan távolságra is eljuthat ember a csillagok közé, ahova eddig még sosem. A felfedezés fontosságát csak növeli, hogy a Föld haldoklik, és így az emberiségnek sincs nagy jövője ezen a planétán. Most a csillagok között lehetőség nyílik megtalálni a megoldást a bolygószintű problémára.
Megjelenés dátuma: 2017. december 13. | |
|
20. | |
Sokkal több, mint testőr 2. *Antikvár-Kiváló állapotú* Michael Bryce kényszerszabadságra megy, ám pihenésre, feltöltődésre tett próbálkozása rövidéletűnek bizonyul: feltűnik a színen Darius felesége, Sonia, aki megmenti a testőrt egy gyilkossági kísérlettől. A temperamentumos nő azonban segítséget vár a "szívességért" cserébe, így Bryce-nak nincs más választása, össze kell fognia Soniával, hogy kiszabadítsák Dariust. A bökkenő csak...
Megjelenés dátuma: 2023. január 17. | |
|
21. | |
Időről időre *Import - Magyar szinkronnal* Tim Lake 21 éves korában fedezi fel, hogy képes utazni az időben. Mint kiderül, a családjában a férfiak generációk óta hordozzák ezt a képességet. Tim meg tudja megváltoztatni a történelmet, de a saját életével kapcsolatos dolgokat igen. Amikor megismerkedik egy Cornwall-ból Londonba tartó vonaton a gyönyörűszép Mary-vel, azonnal szerelembe esik. Egy szerencsétlen időutazós... | |
|
22. | |
Malavita - Vérmesék Manzoniéknak, a hírhedt maffiózó családnak mindene megvolt egészen addig míg Fred, a családfő az FBI-nak tett vallomásával három keleti-parti maffiafőnököt is rács mögé juttatott, veszélybe sodorva ezzel kicsiny famíliája hétköznapjait. 20 millió dolláros vérdíjjal a fején a tanúvédelmi program sem tűnik életbiztosításnak, de a maffia első számú ellenségének nem sok választása... | |
|
23. | |
Szenvedélyek viharában A századelőn játszódó történet főhőse a visszavonultan élő katonatiszt és három fia. A legidősebbet az üzlet és a politika világában várja a karrier, a középső testvér a bennszülöttek kultúrájához vonzódik, a legkisebb, a jóképű Daniel bevonul katonának. A fivérek vetélkedése mindaddig nem tör felszínre, amíg Samuel haza nem viszi menyasszonyát, aki mindannyiukra végzetes hatást ... | |
|
24. | |
Hazugságok hálója Egy CIA alkalmazottat Jordániába küldenek egy magasrangú terrorista felkutatására. Az ázsiai országban, hogy elérje célját, a férfi nehézkes szövetségre kényszerül a jordániai titkos bevetések vezetőjével. | |
|
25. | |
Váratlan szépség Egy sikeres New York-i cégvezetővel szörnyű tragédia történik, melynek hatására megváltozik az élete. Nem bírja elviselni a vele történtek súlyát, megcsömörlik mindentől, ami addig körülvette. Egyre távolabb sodródik addigi világától... már olyan messzire, hogy régi barátai az újabb tragédiától félnek. Tervet készítenek a megmentésére.
Megjelenés dátuma: 2017. április 26. | |
|
26. | |
Forrest Gump (4K Ultra HD (UHD) A kisfiú intelligenciahányadosa némi kívánnivalót hagy maga után, de a gyerek hihetetlen teljesítményekre képes. Először elismert futballista lesz, majd bevonul katonának, és Vietnamból hazatérve maga Nixon elnök tünteti ki.
Megjelenés dátuma: 2018. június 22. | |
|
27. | |
A hét mesterlövész (2016) Rose Creek városa a gonosz üzletember és banditavezér Bartholomew Bogue-től függ, ő tartja ellenőrzése alatt a települést, és szedi be a sarcot munkájáért. A kétségbeesett polgárok úgy döntenek, hogy ebből most már elég, s ezért hét kívülállót bérelnek fel a feladatra, hogy megvédjék őket a haramiáktól. A hét különböző karakterű zsoldos úgy véli, sokkal több pénzről van itt szó,...
Megjelenés dátuma: 2017. február 15. | |
|
28. | |
Die Hard 1-3. gyűjtemény (3 BD) (3 Blu-ray) John, az elátkozott New York-i rendőr Los Angelesbe érkezik elfoglalt üzletasszony nejéhez, hogy együtt ünnepeljék a karácsonyt, és segítsenek hűlőfélben lévő kapcsolatukon. A feleség munkahelyét, a japán cég felhőkarcolóját, miközben az egyik felső emeleten zajlik az ünneplés, zsarolóbanda foglalja el. Johnt azonban nem veszik észre.
Megjelenés dátuma: 2016. március 18. | |
|
29. | |
Gravitáció A film története a Hubble teleszkóp javítása körül forog, mely egy űrszeméttel való ütközés után hibásodott meg. A küldetés tragédiával végződik, viszont az űrhajósnő mindenáron vissza akar térni a Földre. | |
|
30. | |
Cápa *Import-Magyar szinkronnal* Egy hét méter hosszú cápa Amity partjai előtt szedi első áldozatait. Mivel a polgármester a fürdővendégekből származó üzletről nem akar lemondani, vonakodik a part lezárásától - a helységben pánik tör ki. A felelőtlen magatartás további emberéletekbe kerül. Végül három férfi - a rendőrfőnök, Brody, a mélytengeri szakértő, Hooper és a cápavadász, Quint - felveszi a harcot a szörnnyel. | |
|