Én is Pacino miatt szereztem meg. Vontatott nem érdekes témájú a film. Színészi játékok viszont jók voltak. Pacino, Lemmon, és Baldwin voltak meggyőzőek, utóbbi tényleg nem nagyon mutatott ilyet karrierjén. Nem mondom viszont hogy ennek a történetnek ennél kerekebbenk kéne lennie. Amit akart tudatott a rendező a háttértörténetből a lényeges személyekről, a többi talán nem is érdekes. Nagyon tetszett Ed Harris és Arkin párbeszéde, amikor a rablásról beszélgettek. Harris az ugyancsak rafinált másik ügynököt egy pillanatra be tudta csalni a kelepcébe. Az egymás kitúrásának, átverésének játékai és talán a sokak számára idegesítő káromkodós, ordibálós párbeszédek adják vissza hogy milyen lehet ilyen szakmában dolgozni. Mellesleg jobban örülök az ilyen Oscar jelöléseknek mint amikor a filmbe fektetett pénz alapján osztogatnak díjakat. |