Továbbra is egy szánalmas erőlködésnek tartom. A karakterek annyira laposak, hogy már egy dimenziósnak nevezni őket is túlzás. A történet végtelenül gagyi, a szerelmi szállal az élen. Garfield és Stone közt még annyi vibrálás sincs mint Portman és Christensen közt volt a Klónok Támadásában, pedig azt nehéz überelni. A "humor" olyan száraz, hogy csak jobb szó híján használom rá ezt a kifejezést. Abból a kis akcióból, ami volt benne nagyrészt hiányzik, ami egy akciót akcióvá tesz: a lendület, a pörgés. Ez utóbbi nem lett volna baj, ha a karakter drámát rendesen megoldották volna, de egy-két jelenetet leszámítva ahelyett, hogy bemutatták volna Parker belső konfliktusát, más karakterek értesítettek minket róla, hogy ilyenje is volt. A látvány szintén sokkal gyengébb, mint a Raimi-féléké. Oké lehet, hogy Maguire és Dunst nem épp az évszázad színészei, de Garfield és Stone "alakítását" még a Pókember 3-ban nyújtott teljesítményük is kenterbe veri, pedig ott aztán tényleg nagyon szarok voltak ők is.
Egyetlen egy jó jelenet volt az egész filmben, amikor levett hanggal bunyózott a Gyíkkal a suli könyvtárban, miközben az öreg fülhallgatóval a fején pakolászott észre sem véve a felfordulást. |