| A filmművészetben létezik erőszak. Ebben ugye nincs vita. Vannak tragédiák, vannak rosszfiúk, shit happens, enélkül nincs film. Hogy a valóságból, illetve a készítők fantáziájából vászonra pakolt események mennyire 'borzalmasak' (ez ugye kurvára szubjektív amúgy), az eltérő műfajtól függően (a horrorban több a vér, mint a vígjátékban), és persze a kevésbé befogadható ötletek ritkábban fordulnak elő mondjuk a tömegfilmekben, mint a szerzői, kísérleti alkotásokban, ahol nem profitra játszanak. Mivel van erőszak, kísérleteznek vele, meddig lehet elmenni egy filmben, mi az, ami teljesen kibassza a biztosítékot, mi az, ami bejöhet az embereknek. A Szerb film egy kísérlet. Az Emberi százlábú is az. A brutalitás és a terror egy eszköz - a film értékét az határozza meg, hogy képes-e művészi értékeket felmutatni, az erőszak által nem válik-e öncélúvá. Egyszerű képlettel: őszinte - jó film. Öncélú - ratyi film (persze ez sarkítás, meg nincs fekete meg fehér, csont szubjektív, ez a jó a filmekben). Ha van film kutyabelezésről, fogom magam és megnézem. Ha jó a film, jó a film, ha rossz, rossz, függetlenül témájától. Ha durvának találok valamilyen témát, toleránsan kikerülöm ezeket a filmeket, elfogadom, hogy vannak ízlések és pofonok, nekem tetsző filmeket nézek, és befogom a pofámat. |
