Kedves Kollégák!
Keresek két filmet, melyeket a nyolcvanas évek végén láttam az MTV 1-en. Természetesen a címet nem tudom csak a történeteket Az egyik egy francia (és talán ez bennük a legcsodálatosabb, hogy sem vígjáték, sem szatíra, hanem valahol a kettő között, s valódi tartalommal), a másik, egy spanyol film.
A francia azzal kezdődött, hogy egy kis poros falucskában meghalt a leggazdagabb szőlőbirtokos, akinek nem volt örököse, és már a ravatalánál súgdolóztak, kombináltak a parasztok, hogy vajon kire hagyja majd a birtokot?
Azonban hamar csalódniuk kellett, mert a végrendeletben az állt, hogy pontosan egy év múlva lehet felbontani azt.
Elindult a nagy tanakodás, agyalás, hogy: Most, akkor mi legyen? A szőlő addig se mehet tönkre! Nagy nehezen megegyeztek, hogy sorsolásos alapon, minden héten másik paraszt gondozza a kertet. Közben elindult a suttogás, kialakultak a „tuti infók”, tippek, hogy ez, meg amaz lesz a kedvezményezett. Ekkor aztán, mindenki a leendő örökösnek vélt parasztnál kedveskedett. Gondozgatták (nagy viták, veszekedések közepette) egy darabig, amíg nem kellett másodszorra is és rézgáliccal permetezni! „ A rézgálicra külön szavazás kell!” Erősködött, akinél beütött a peronoszpóra jele… Végül teljesen összevesztek, s a szőlő tömkrement. Volt egy nagy diófa is a szőlő közepén, mely szintén kiszáradt. Egy év múltán a végrenelet örökségi záradékában az volt megjelölve örökösül, aki a birtoknak a gondját viseli.
Ebben a filmben, mellékszereplőként szerepelt egyik kedvenc színészem: Jaques Villeret. Egy ügyefogyott, naiv, de nagyon jóindulatú parasztot alakított, (filmbeli neve: „Kicsilouis”, „petit Louis”) akivel üzengettek, és állandóan küldözgették egymáshoz a civakodó parasztok. Ő meg, a kis motorjával hozta-vitte a híreket.
A spanyol film, a századforduló utáni gazdasági válság, - (vagy a 2. világháború utáni szegénységben?), erre sem emlékszem. - talált meg, egy kis spanyol hegyi falucskát, amelyben egy öregedő férfi, és egy fiatal társa (talán rokona?), kútfúrásból éltek. Ám egyre inkább elfogyott a víz, és az emberek pénze is. Az öreg (akit Antonio-nak hívtak) elhatározta, hogy ő bizony nekimegy az erdőnek, „beveszi magát”, és beáll hegyirablónak, ahol majd fosztogatja az arra járó gazdagokat. El is nevezte magát Főveszejtő-nek. Természetesen a faluban mindenki ismerte, és egy kisebb fiúcskával tartotta a kapcsolatot, aki feljárt hozzá a hegyi erdőkbe. Ám a rablás sem jött be igazán ennek a melegszívű öregembernek, mert nem csak, hogy nem volt ijesztő, hanem inkább jóravaló volt a külseje. A fosztogatásban nem támogatta a személyisége sem. Inkább szinte koldult, kéregetett, s bizonygatta, hogy ő, mostmár nagyon elszánt és veszélyes. Néha sikerült elvennie egy-egy ferencestől az ételét, s némi pénzt, de nem jártak arra gazdag emberek. Hanem feltámadtak a szellemek! A falu néhány holtjának szelleme, akiket szintén ismert még életükben, épp ott kellett, hogy kísértsenek! :) Ezekkel komoly vitákba keveredett, hiszen miattuk az erdő könnyen elnéptelenedhetett. -„ Miért pont itt kísértesz?”-, - „Én nem tudok máshol kísérteni! Majd meg tudod te is fiam, ha szellem leszel!”-
A fiúcskát küldte mindig bevásárolni: borotva, szappan, bor, kenyér, pálinka, szalonna… és ő hozta-vitte neki a híreket. A kocsmában ivott a rendőr is, és a fiúcskával rendre megüzente, hogy ha egyszer, lejön, „mert 1x úgy is le fog jönni” (beteg lesz, vagy meghal valakije, temetés, stb), akkor úgy szét fogja rúgni a valagát, ahogyan kell! Nem írhatom itt le az egész filmet, de a végén már úgy koplalt, hogy egyik este valóban le kellett mennie a falu szélére. Ám a házban, ahová besurrant, épp ellett a tehén, és csak az asszony volt otthon, (aki egyáltalán nem ijedt meg tőle, hisz tudott róla, s a hangjáról is felismerte), jól leteremtette: –„Hagyd már a bolondságaidat Antonio! Hát nem látod, hogy mekkora baj van itten!”- így hát segítenie kellett. Megycsinálta a „szülést” szépen, becsületesen, ahogyan kellett, s utána kapott egy kis pénzt, meg élemet, s rohant vissza az erdőbe…
Ezek a filmek végtelenül tiszták és „egyszerűek”, nincs bennük világmegváltás, küldetéstudat, társadalomkritika, gyilkosságok, vér és pirotechnika. És nincs távolságtartás, meg mélylélekteni boncolgatás, sem hanem valami leírhatatlan szeretettel és együttérzéssel mutaják meg a saját butaságuktól, önzésüktől és a szegénységtől szenvedő embereket. Igazi empátiával közelítik meg az emberi gyengeségeket. A fényképezés, mind két filmben tökéletesen kiszolgálja ezt a koncepciót: semmi különleges snitt, puccos beállítás, kocsizás, nagylátószögek! Végig, mintha 55 mm-es objektívvel lenne fotózva. Olyan, mint ha ott lennénk közöttük. Mint, ha mink is lehetnénk! Miért is ne lehetnénk? Miért lennénk épp mi, másmilyenek? A tökéletes emberek? :) Fassbinderi visszafogottság és fegyelem a kamera mögött. Ezekhez, az: „Io Ho Paura” (magyar címen: Már nem félek) c. filmet tudnám hasonlítani, amely kb.5-6 éve ment a HBO-n is. Fantasztikus filmek! Hogy miért nincsenek ma ilyen filmek a mozikban? Ezeket a filmeket nem kell megérteni, nem okoskodnak, nem „művésziek”, csak szép csendben, észrevétlenül, mint egy álom beúsznak a szívünk mélyére, és ott is maradnak örökre.
Ezeknek a címét keresem, hogy átadhassam mindenkinek, mert számomra örök élmények, és szerintem „ebből a mai világból”, tényleg nagyon hiányoznak!
Előre is köszönöm a segítségeteket! |
