Tegnap (2007.01.23) láttam az első nagyközönség
előtti díszbemutatót Szegeden.
Három film van:
1.Várom, és elalszom a közepén.
2.Unalmasan, homogénen végignézem.
3.Nem tűnik jónak, a közepén belemelegszek,
és a végén csak a filmre gondolok, mert annyira megmozgat.
A Lora a 3., azaz a legjobb. Az elejen rossznak tűnik, de
türelem, ez az "atomtámadás előtti csend".
Herendi iszonyú mesterien adagolja az információkat
a nézői felé. A sok mozaikot a végén mindenki összerakja
magában. Nemcsak érzelmileg, agyilag is megmozgat ez a dráma.
Így szeretek felállni a moziból. Köszönöm,
köszönjük ezt az élményt.
És természetesen a filmzene is kimagasló, találó, egy alkotás sikerének az 1/3
a zenének köszönhető.
mihist |
