Utolsó hozzászólások:
| Az operaház fantomja (2004) - Könyvek (2013-02-20 23:23.14) |
Na én kicsit másképp vélekedem erről. :) (Ezért jó, ha az ember talál valakit, akiről beszélhet egy könyvről)
Tényleg nagyon kidolgozott. A több szemszögből való elbeszélés pedig a kedvencem lett.
Ami Madeleine-t illeti, meg lehet érteni. Gondoljunk csak bele. Tökéletes élete volt, a szülei minden óhaját teljesítették, minden úgy alakult, ahogyan azt ő elképzelte, és nem ütött be semmilyen probléma. Majd jött a szülők hirtelen halála, mint holmi baljós jel. De ezt még akkor is áthidalták Charles-szal, hiszen gyermekük lett, és minden gondolatuk akörül forgott. A világ legjobb férje mellette van, és együtt egy tökéletes gyermekről álmodtak... A férj meghal. Egyetlen vigasza az lehet, ha a kisbabája néhai férje vonásait fogja örökölni. Végól fia születik: egy torz arcú, a bába által életképtelennek elkönyvelt, egy papot is megrémítő kisgyermek. És ezt a rémséget, az ő totális lelki csalódását fel kell nevelnie, táplálnia kell.. Szeretnie! Egy eddig áloméletet élő, 20 éves nőnek.. Nem is, egy lánynak ez hatalmas teher és sokk, bizonyos szinten hát érthető a kegyetlensége és távolságtartása. Hiszen ez lett a szerelmükből. A kegyetlensége és utálata a fia iránt véleményem szerint azért volt, mert nem akarta elfogadni, hogy az a magzat, aminek az ő szerelme arcvonásait kellett volna örökölnie, egy halott arcával jött világra, és mégis, mérhetetlen tehetséggel áldották meg... És fél tőle, mert többet tud nála, és nem normális, vagy legalább is nem megszokott egy 3 évesnél az ekkora értelem. És egy okkal több az utálatára, hogy a gyermek miatt megvetik, így szégyellnie kell, és rejtegetnie őt is, magát is. Ezután jön az orvos, aki jelenthetné neki a kiszabadulást ebből a,,rabságból", amit igazából maga alakított ki. És azon az estén, amikor Sasa meghal, mondhatnám, elúszik a köd a szeme elől. Mert látja, hogy ez a gyerek akárhogy is, egy gyerek, akit szeretnie kell, és amikor az ifjú orvos felajánlja, hogy ,,megszabadítja ettől a szörnyű tehertől", szerintem akkor ébred benne a tudat, hogy ő egy anya, akinek feladati vannak... Mert elakarták tőle venni a gyermekét, és az anyai ösztönök ekkor ébredtek fel benne. Csak ugye, túl későn...
A Perzsa. Nadir azért volt távolságtartó és/majd ellenséges, mert ismerte Eriket, és érezte, hogy hazudik és titkol előle valamit. A gorombaságot pedig maga Erik kezdte (mint az oviban...), hiszen nem nézte jó szemmel, hogy végre révbe ért, hiszen a lány lenn volt a tó parti házban, erre megjelenik egy férfi a múltból, aki nem mellesleg rendőrkapitány... Gyorsan túl akart lenni az eszmecserén, visszaakart térni a saját világába.
Erik halála pedig nagyon elfogadható, szerintem, mivel nem az elutasításba halt bele. Még anno Giovanni is mondta, hogy a kőműves munka előbb-utóbb megöli az építészt. Az a rengeteg, tömérdek porszemcse még ha későn is, de előbb-utóbb megviselte a tüdejét. A másik, hogy valljuk be, sose élt egy nyugodt életet, így 50 éves korára nem egyszer mérgelte fel magát a szíve, s próbálta beadatni a kulcsot. Nem emlékszem, hogy hány infarktusa volt, de már így is több annál, mint amennyit egy átlag ember kibír. Majd ott volt a Diadalmas Don Juan estje, na hát ott A-tól Z-ig minden végig ment abban az emberben, már ő is belefáradt a végére.. Csoda, hogy rá pár héttel még életben találta meg szegény Christine.
Az merő tévedés, hogy ez lett volna az első szerelme. Luciana, Giovanni lánya volt életében az első olyan a másik nemből, aki iránt vonzalmat érzett, de tudta, hogy az arca úgy is mindenben közéjük állna, és eltaszítana mindenkit, így nem vette, vagyis nem akarta figyelembe venni az érzéseit. Ezt többször is említi, hogy hatalmas önuralma volt... És igen, mérhetetlen az intelligenciája, de amikor 50 éven át tűrt, és akadt egy ember, egy nő, akit szeretett, akiben bízott, aki a szavát adta neki.. Erre megriadt tőle és elmenekült. Na akkor betelt a pohár. Ezen a jeleneten végig ott folyik a háttérben a deja-vu érzete.. Sok-sok ,,dőlt betűs" és ismerős mondatok hangzanak el Erik fejében.
Christine-ben az anyját is látta, hiszen az arcuk szerkezete megegyezett, és a gyermekét, mivel olyan fiatal, törékeny volt, és védelemre szorult... Eleinte józan ésszel tanította, adta neki az énekleckéket. De egyre jobban beleszeretett, Christine-hez közeledett Raoul, a féltékenység úrrá lett rajta, és kijött rajta a birtoklási vágy.
Erik szerintem sose kaphatott volna meg mindent.. Egyedül a szeretet volt az, ami kimaradt az életéből, és ezt csak élete utolsó évében kaphatta meg... Jó, tény, hogy Giovanni a fiaként szerette, de amikor kényszerítette az arca felfedésére a fiút, egyszeriben semmivé lett számára. Igaz az is, hogy Nadir a barátja lett, de egy igaz barát sem helyettesíthet egy olyan helyet, amit egy szerető családi háttérnek kellett volna kitöltenie. Christine-t a lehető legtöbb értelemben szerette (áztaa, mennyi szóismétlés): mint nőt, mint lányát, mint néhai anyját, mint barátját, mint tanítványát, mint tanárát...
Na, hát ez maradt meg bennem a nyári olvasásból. :) |
| Az operaház fantomja (2004) - Könyvek (2013-02-20 19:19.47) |
Oh, merci..:)
Egyébként Te mit gondolsz Susan könyvéről? Mármint a többi szereplőről, mesélőről... Egy jóó hosszú terjedelmes elemzésnek úgy örülnék, ha van hozzá türelmed. :D |
| Az operaház fantomja (2004) - Könyvek (2013-02-20 18:21.04) |
Ó, ennek a visszaadja azt a légkört megjegyzésednek nagyon örülök. :D
Valamivel másabb, de nem akarom hogy nagyban eltérjen, tehát a végén kívül a cselekményszálakon alig-alig változtatnék. |
Kicsininfa17 összes hozzászólása |
