Sziasztok!
Keresnék kettő THRILLER / PSZICHOTHRILLER vagy ilyesmi kategóriájú filmet. Nagyon remélem, tudtok segíteni, mert egyszerűen már ötletem sincs, hogyan írjam be keresőbe, próbáltam már angolul is, de semmi. :(
Egyik film:
Talán egy vagy két éve láthattam a filmet Tv-ben [viszont azóta sem]. Igazából szinte semmire nem emlékszem belőle, csak egyetlen dolog maradt meg, de az nagyon erősen. Van egy nő, aki olvas egy könyvet [illetve barátnőm látott hasonló filmet, de nem tudom, egy és ugyanaz a film-e. Ő úgy emlékszik, hogy a nő magnót hallgat, amin egy pszichotikus kazetta szól] én mint írtam, könyvre emlékszem, de nem biztos. A nő olvas egy könyvet, és ami a könyvben van, megtörténik vele. A barátnőm elmondása szerint, amit Ő látott film, kb. 90-es évek vége, 2000-es évek eleje.
Annyi még, hogy arra emlékeztünk mindketten, hogy olyan volt a könyvben / vagy a magnón, hogy ugat egy kutya, a sarkon éjjel nyikorogva befordul egy autó, és ezek a nővel a valóságban is megtörténnek. Hallja a kutyaugatást illetve az autót. Tudom, hogy ez nagyon kevés infó, de sajnos, több semmi nem 'ugrik' be. Nagyon régóta keresem a filmet, de nem találok semmi hasonlót.
A barátnőm még annyira emlékezett, hogy volt bent egy pszichológus / pszichiáter, és hogy az Ő keze volt bent, hogy a nő ilyeneket hallott / látott, mert valami gyógyszert adott Neki mindig.
A másik film:
Ebből még annyi sincs meg, mint amennyi a fentiből. Ami megmaradt bennem, hogy van benne egy park. A parkban van egy szép, ívelt kőhíd. [A 23-as szám című filmben lévőhöz hasonló ez a park.] Történik ezen a hídon egy gyilkosság.
Van egy nő és két férfi. Az egyik a nő férje, a másik meg talán a szeretője de nem biztos. Vagy fordítva... két nő és egy férfi. Nem tudom, bocsánat. Az maradt meg még, hogy a házaspár egyik tagja azt hiszi, megcsalja a másik, mert mindig ebben a parkban találkozgat valakivel és mindig éjszaka, mikor a másik már elaludt, vagy ilyesmi, de mindig éjjel megy ki abba a parkba sétálni. Egyik éjjel követi a férje [vagy a férfit a felesége?] és hosszú, fekete kabátban van, szinte az arca sem látszik ki a kabátból, és a nő [vagy férfi, akit követnek] érzi, hogy követik, mert mindig hátra-hátrafordul, és a parkban átmegy ezen a kőhídon, és a híd végén fordul meg, és ott szól hátra, mert már tudja, hogy követik. Olyasmit kérdez, hogy 'Nem lehet már sétálni sem?' vagyis én ilyesmire emlékszem és akkor ott van a padon vagy valahol ott van egy hulla. Ha jól emlékszem, a hullát ment eltüntetni, mert azt hiszem, ő a gyilkos, de aztán a férfi megzavarja, azzal, hogy követi. [Azért követi, mert azt hiszi, hogy a nő megcsalja.]
Sajnálom, hogy több részlet és sem színész, se semmi más nem maradt meg semelyik filmből, csak ezek, amiket leírtam, de nagyon remélem, valaki ezek alapján is tud segíteni, vagy bármi ötletet adni.
Köszönöm előre is. |