Túl vagyok rajta.
A látvány, a képek alkotta hangulat összességében, a maga módján tetszett. Schell Judit visszafogott játéka is tetszett.
A történet azonban szétesett. Néhány jelenet a vígjáték, sőt a paródia határát súrolja. Egy klisébazár az egész film. Halottak, kísértetek, (vetített) árnyak a falon, zombigyerek (ő miért?), lebegtetett emberek, rángatózó parasztasszony, parasztbácsit elnyelő mennyezet, kísértetfotózás, sejtelmes zajok a padláson, nyekergő zene, vezényszóra sikoltozás. A színészek többségén az látszik, hogy 'ez itt most munka, megcsináljuk, aztán irány haza'. Amikor olyan fejjel rohangálnak, mint akire rájött a szapora, és Koltai Róbert filmjeit idéző kínos grimaszolást és esetlenkedést látom, az már fájdalmas. Ha elfogadjuk, hogy a speciális effektek azért olyanok, amilyenek, mert ennyit engedett a költségvetés, akkor még ennyiért is kár volt pénzt kidobni. A kislány helyes, próbált helytállni a kamera előtt, de valakinek fel kellett volna készítenie a szerepre.
A marketing ügyes volt, az előzetes alapján valóban horrort vártam. A horror azonban nem ez. A horrornak szabályai, eszközei, dramaturgiai elemei vannak, amelyeket illik ismerni és használni. Horrornak ez a film nem volt elég ijesztő vagy elborzasztó. Még misztikus thrillernek sem nevezném, mert ahhoz nem volt eléggé feszült vagy nyomasztó. A misztikus melodráma pedig nem egy kasszacsengető tömegműfaj, valószínűleg ezért nem így reklámozták. A játékidő nagy része egy kínos szerencsétlenkedés a kamera előtt, színpadias alakításokkal, erőltetett párbeszédekkel.
Egy kreatív forgatókönyv író, egy tisztességes dramaturg és egy magabiztos rendező sokkal többet ki tudott volna hozni ebből az egyébként érdekes alapötletből.
Úgy tűnik, Andy Vajna halála után a jó magyar filmbe vetett reményt is eltemethetjük. Ennyire vagyunk képesek, nekünk ennyi jut. "Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a miénk." |
