jaja, aztán jött a következő rész, ahol ugye elárutal Annát, aztán az utolsó, amikor végül a jó oldalt választotta, és végül döntött, és ahogy ezeket végig eljátszotta Misha, attól behalás meg bugyubacsoki, és végül jött az ötödik évad, amikor is már nélkülözhetetlen volt, és nem csak a poénok miatt :D

2010-05-23 00:47.08

ebben az epizódban pusztultam be tőle istenigazából először...

azt hittem, rosszul érzékelek :)) lejátszott mindenkit, az addig nagy kedvenc Jensen-t is :)

2010-05-23 00:43.26

:))))

előbb olvasgasd el őket :)))

nem mind ilyen jó ám :D

2010-05-23 00:42.49

WOW! :))))

ez kedves :DD

2010-05-23 00:42.28

szép álmokat :))))

örülök, hogy tetszett a mesém :)

2010-05-23 00:41.49

one of the very bests of Misha :)))

http://www.youtube.com/watch?v=RLq-rOYsXLM

2010-05-23 00:36.21

:)))

2010-05-23 00:34.27

bíztam benne :)))

2010-05-23 00:32.49

:) :) :)

2010-05-23 00:32.32

amikor több írásomat is elküldtem :DDD

még a buli után :P

2010-05-23 00:30.18

ezt IS elküldtem neked a csomaggal a múltkor XD

2010-05-23 00:30.01

köszi, lementettem :))))

Jensen Ackles - Vélemények

2010-05-23 00:18.53

ma nyomattam :)))

tegnap csak elhatároztam, hogy változunk arculatilag :D

Misha Collins - Vélemények

2010-05-23 00:18.01

a váltakozó, lázas ábrándok, hallotta a vizet alázúdulni a zuhanyrózsából, édes volt és tiszta a lány illata, mikor kijött alóla.
A lakás meg csak mesélt, mesélt és mesélt. Fonalat, majd a fonálból csendes hálót szőtt egyetlen hallgatósága köré, titkolatlanul a legbensőbb titkokat is. Szeretni akart, hiszen olyan erejű szeretet építette és festette, rendezte és élte be, hogy abból valamit vissza kellett adni, meg kellett mutatni. A fájdalamat is, ami akkor keletkezett, mikor a nevetés elhalt a lány arcán egy reggel.Ő pedig nem értette, hogy maradhatott ezek után minden egyben, hiszen a világnak ki kellett volna fodulnia a sarkaiból. Nem értette, hogy maradhatott a fiú, mi értelme lehetett volna még az életnek. Aztán egy felködlő képen át meglátta az emlékek szinte vászonra öntött kavalkádját, amik életre keltek, mert élniük kellett. Nem múlhattak csak úgy el. És a fiú emlékei lassan elkezdék beinni magukat mindenhová, aminek csak köze volt a lányhoz. Tömegével tódultak, már-már hasogatva a teret is, annyira eltorzultak a fájdalomtól, máskor meg éltető napsgárként ragyogva be az életet. A fiú maradt, és minden megtöltött az emlékekkel, és amikor már elmúltak, és nem jöttek többé a képek, megöregedve, hideg acéllá edződve állt fel, hogy távozzon. Már mindent itthagyott, már nem volt mit adnia, mert minden szeretet, minden fájdalom, harag és tehetetlen gyűlölet átlényegült valami torz ürességbe, ahonnan futnia kellett. Örökre...
Ő pedig csak nézi, éli át minden egyes rezdülését annak, ami elmúltként csorgott be a tárgyakba, hogy aztán jelent felkavaró erőként csapjanak le bárkire, aki az útjukba kerül. Halványzöld selyem szikrázik fel az egyik sarokban, a lány pörög és táncol, tekintete tűzforró, és életre pezsdítő, aztán élettelenül bukik előre, és összeomlik a varázs. Nincs több kép.

Kinyitja a szemeit, és gépiesen áll fel, hogy újra körbejárjon. A falak, a bútorok szelídek immár, sehol az ódon-büszke hangulat, amibe beleszeretett mikor meglátta a lakást. Szeretve érintő kezek munkáját érzi minden egyes darabból, amihez hozzáér, és hirtelen eddig ismeretlen béke szállja meg: hazaért.

szép álmokat :)

2010-05-23 00:17.39

...
felriadt álmából, és zihálva ült az ágyon. Legszívesebben sírva fakadt volna, akkora ürességet hagyott benne a hirtelen kettévágódott érzés. Elment, elmúlt, nincs.
Adjon valaki egy italt, nyögte magában, aztán dühösen letörölte a könnyeit. Valahol nevetségesnek és eszelősnek érezte magát és mégse bírt szabadulni. Vajon mibe csöppent? Józan esze azt sürgette, hogy hagyja ott a lakást azonnal, kit érdekel, hogy nemrég fizette ki... Menni, futni, menekülni. De az álom, az érzések melyek köddé lettek, nem hagyták nyugodni. Az arcok még a szeme előtt lebegtek, de nem és nem tudta azonosítani a fiút, akinek hatalmas, sötét szemeiből sugárzott az élet- az az élet, melyet az apró kis nőt körülvevő szeretet öntött beléje nap mint nap.
Nem, az nem lehet. Így nem lehet érezni, így nem szabad szeretni, és némi elégtétellel sajnálni kezdte a fiút. Biztosan ő fog szenvedni a végén. Ez a kissé kaján érzelem eléggé lehűtötte, és viszonylag világos fejjel elbotorkált a hűtőig, amibe berakta az üveg bort, amit elhozott a régi életéből, hogy legyen mivel koccintania az újra. Hát, most megteszi, ha már eldöntötte, hogy jobb lesz az élete. Vagy legalábbis másmilyen. Összeszorított szájjal könyörögte ki a makacs dugót a palackból – ezt eddig is, most is férfimunkának tartotta, de valahol érezte, hogy mégse kérhet meg egy pincsitekintetű látomás-ifjút, hogy ugyan, haver, nyisd már ki...
Komor hangulattal koccintotta sikerének gyümölcsét, a pohár bort a falhoz; igyunk!-jelszóra. Az első korty közben érezte, hogy elborítja valami mély és vad sötétség, a falak mintha önálló árnyékokat izzadtak volna köréje, beborított mindent egy jóvá nem tehető, vissza nem csinálható vesztesség érzése. Nem volt sehol a harmónia-szál, sehol a szépség. Még a falak is gyászolni látszottak, eltűnt az öröm, zokogás maradt, majd kis idővel később az ódon, büszke hangulat. Ismerős volt minden kép, de nem állhatott össze a puzzle; a földön csilingelve szerterobbanó kristálypohár hangjai visszarángatták a valóságot. Ahogy kicsit megához tért és körülnézett, nem és nem értette, mi történt. Oda lett hirtelen a hangulat, a szerelem. Ez a lakás nem az övé, soha nem is lesz az valószínűleg. A büszke falak hirtelen már csak a hideget sugározták, és érezhetően ontotta magából a hideg fájdalmat még a szőnyeg is. A macska ettől függetlenül békésen aludt rajta tovább, bár álmát egy pár pillanatra megszakította a pohár robbanása.
Ez a hideg maszk ismerős volt. Beugrott a férfi arca, aki átadta neki a kulcsokat. Az előző tulajdonos. Belőle sütött ez a szenvtelen fájdalom, amit valószínűleg nem is akart elengedni, olyannyira a részévé vált.
Miután összetakarította a pohár romjait, leült az ágyra, hogy megpróbálja ép ésszel felfogni: ő bizony megbomlott. Menekülnie kéne, futnia ebből a megvetésből ami sugárzik feléje. Valamit elrontott? Képtelenség, hiszen soha nem ismert, soha nem látott szerelmet él át, olyan erővel, amiről azt hitte, kettétörne egy embert, ha át kéne élnie, és milliárdokra törné a fájdalom, ha el kéne veszítenie. Hirtelen bevillant a kép. A fiú, a pincsiszemeivel, meg az öregedő férfi a jégkása tekintetével valahogy egymásba úsztak.
Tudtam, hogy te fogsz szenvedni, jól elhagytt a picike, mi? –gondolta némi álszent sajnálattal. A Holdfény Szonáta elbűvölő dallamaira riadt a gonoszkodásból, de a hang nem kívülről jött, mert hiába tapasztotta kezét a füleire, és egyre jobban átjárta a zene halkan sodró finoman ívelő ereje. A pici nő megint ott állt, behunyt szemeinek pilláin szivárvány ült- egy könnycsepp, mit beragyogott a napfény. A fiú legalábbis ilyennek látta, de még a falak is. A fiú, azaz ő lenézett a kezeire, melyek biztosan és hibátlanul siklottak a fekete-fehér billentyűkön. A fiú játszott mesteri gyönyörűséggel, a szivárvány-lény meg csak állt és hallgatta a semmihez nem foghatót. Nap és Hold örök szerelmű játéka villant fel, vibrált és csapott össze.
Nevetés oszlatta el a képet ám a zene mintha nem tűnt volna el: a zongora tovább pergette eső-hangulatú hangjait. Könnyedén siklott képről képre a jelenetek váltakozó, olykor homályos árnyba burkolózott, máskor meg kristálytisztán kirajzolódott sora. Retináját égették

2010-05-23 00:17.21

esti mese, három részben:

Új

Új lakásba költözött. Egyedül, soha nem foglalkozva senkivel élt már több mint három évtizede, és most döntött: változtat. Rossz pasi, rossz lakás, rossz autó. Ez utóbbi kettőt simán lecserélte, a pasit meg egyszerűen otthagyta.
Borongós árnyú, halovány színekkel megtömött kis garzont választott magának, szinte elsőre megszerették egymást. A volt tulajdonos, egy szűkszavú, hideg arcú férfi azt tanácsolta: festesse át a falakat, és cserélje le a bútorokat. Csakazértse! Neki így kellett, így is akarta megtartani. A férfi, mikor átadta a kulcsokat, még egy utolsó, furcsa pillantást vetett a lakásra, a hidegség egy pillanatra a fájdalom jégmerev maszkjává változott, aztán határozott léptekkel távozott. Ő meg itt állt, új tulajdona kellős közepén, egyetlen sporttáskával, ja, a régi ruhák is rosszak voltak, illetve a macskája ketrecével, amit óvatosan a földre csúsztatott.
Volt valami ódon, nemes hangulata a szerényen és egyszerűen berendezett szobácskának, még az idétlen mandarin-színű szönyeg is némi méltósággal viselte, hogy tapossanak rajta. Megtartja, ezt is. Főleg, hogy a macskája beleszeretni látszott a szőnyegbe, és szinte azonnal elhempergett ratja.
Leült az ágy szélére és figyelte az önfeledt macskát- mennyivel jobb neki. Nem érdekli túlzottan, ki mit gondol róla, hihetetlenül öntörvényű és büszke. Pasik. –sóhajtja magában és nekiáll, hogy kevéske ruhatárát elrendezze. Közben cikáznak ide-oda a gondolatai: hogy jutott ide? Szereti, mert nem tudja nem szeretni, hiszen ez merőben új, a sajátja és a saját elhatározása- végre. Nem, nincs olyan pont ahol hirtelen változott volna meg minden, egyszerűen alakult, ahogy ők gyúrták és formálták. Aztán valamikor elengedték a formázókorongot és az egész agyag alaktalan masszává omlott széjjel. Igazán méltó párt találta magának, aki szintén nem törődött senkivel, akárcsak ő. Nem tudta, hol kéne kezdeni a törődést, önmagát minden esetre kihúzta a listáról. Eddig ugyanis az élen szerepelt, meg a második, és a harmadik helyen is ő állt. Talán még tovább is. Számolja a fene, gondolta kissé dühösen. De most más lesz. Toporgott egy kicsit az idegességtől, majd úgy döntött, kipróbálja a smaragdzöld csempés zuhanyzót. Itt – ott fakóvá kopott a fényes réteg, de látni lehetett: szerették ezt a helyet már előtte is. Na, valószínűleg nem a férfi, aki eladta neki, hanem valaki más, talán régebben. Megnyitotta a csapot, és a hűs vízsugár kellemes-zsongítóan terítette be haját, arcát, testét. Behunyt szemmel hallgatta a víz kopogását a bőrén, és csodálkozva eszmélt rá: villogó álomképeket lát. Egy apró kis nő villant fel előtte, tömör, vastag, barna lófarokkal, villogó szemekkel, apró fogú mosollyal. De még milyen mosollyal. Leolvaszthatta volna a kövek ridegségét is bárki szívéről. Élő, kacagó, karcsú tünemény volt, pajkosan játszott az élettel, és cserébe bölcsességet kapott vissza. Minden mozdulata olyan volt, mint aki tud élni, szeretni, szabadon és békében.
Vadul megrázta a fejét. Kezd megőrülni? Megint rossz lakás lenne, vagy csak kimerült. Elvégre nem minden nap kezd ilyen hirtelen új emberré válni valaki. Legalábbis ő nem- bár még az elejét se látta, nemhogy a végét a dolgoknak.
Határozott mozdulattal elzárta a csapot, és a törülköző hívogatásával mit sem törődve visszament a szobácskába, és elnyúlt az ágyon, hogy szinte azonnal elaludjon.
Mélyen csilingelő, megnyugtató hang nevetett fel egy árnykép fevillanó részeként, s ez a hang egyszerre volt ismerős és idegen számára. Tekintete egy nagy, magas fiú mosolygos arcára tévedt. Ismerős volt valahonnan. Aztán meglátta a hang tulajdonosát, furcsa módon a fiú szemeivel. Érzékrobbanás. Ez a kifejezés ugrott be először, mikor le akarta írni amit látott.
A pici barna lány arcocskáját, pimasz macskamosolyát egy minden más érzést elsöprő vágy és szenvedély változtatta át a világegyetem legcsodálatosabb részévé. Harmónia. –ugrott be a következő szó, amivel hirtelenjében le tudta volna írni azt a kis ide-oda terjedő rezgést, amit a közöttük, önmaguk között érzékelt. A lány nevetett, ő pedig csak néze, és tudta, mekkora kincset kapott a szerelem által. Olyan erővel tört át álmai ködfelhőjén ez az érzés, hogy

2010-05-23 00:16.20

aha pls :DDDD

2010-05-23 00:12.38

igen :DDD

2010-05-23 00:08.14

csak egy apró gondolat-szösszenet:

megremegett egy árnyék - Isten felemelte a tekintetét.

2010-05-23 00:06.57

XD XD XD

volt már dolgod vele, ha jól sejtem :DDDD

2010-05-23 00:06.34

hja :))))

szép is az élet :DDD

2010-05-23 00:06.10

az állati kalandok megvan neked? merthogy a gépemen nincs meg :S

2010-05-22 23:59.40

aha :DDDD

XD XD XD

inkább megbőgesselek? :))))

2010-05-22 23:55.35

Azok a csodálatos… anyai ösztönök
- avagy azok a csodálatos (?) férfiak II.
- avagy azok a csodálatos… nem mindegy?

Még folytathatnám az „avagy”- kategóriákat, alcímeket, felcímeket, satöbbiket, de nem fogom tovább csigázni magamat, így bele a közepébe.

Elég hamar rájön az ember kicsit eszesebb, de még a butább leánya is, hogy Teremtőnk bizonyítottan birtokol legalább egy tulajdonságot: van humorérzéke (az, hogy ez mennyire bizonyítja a – pardon – A Teremtő létét, abba most nem mennék bele, jelenleg kezeljük késztényként, és akkor még kevesebbet kell ezen gondolkodni). Mert lássuk be, valószínűleg Ődafentsége már az ötlet kitalálásának (ötlet = anyai ösztön) elkezdett vigyorogni. Aztán rögtön meg is teremtette azt a férfi (?) típust, akinek nem macsós charme-jától, hanem legfeljebb kétszer hét éves kinézetétől alélunk be (bár tény, hogy ez a típus valószínűleg nem kedvelte a vadnyugatot, hja, kérem, más szelek fújtak akkor port a hölgyek sűrűn pillogó szemeibe), és leszünk agyban gyengék, illetve zakkantan álmodozó tekintetűek.
Hát, most képzeljék maguk elé hölgyeim, álmaik netovábbjaként, amint a pici babuci (bár már eléggé megkamaszodott, úgy huszonpáréves korára) elfekszik dédelgető ölünkben, és elsóhajtja: asszony, masszázst. És közben szőke szempillákat rezegtet kék szemecskéi fölött.

Hoppá, sóhajtottam!

Mert mi aztán közben veszettül tudjuk, hogy a kinézet jaaaaaajjj, nem minden, de nem ám. Hiszen Ő okos, nem csak édes és szép, hanem koránál jóval intelligensebb, még ha külseje nem is annyira utal erre, és hát Ő a legutolsó trend szerinti cuccokat nem trendből hordja, hanem mert ez Ő, hiszen Ő maga a stílus. És olyan jól áll(unk) neki. Mellette. Meg amúgy is.

Ilyenkor persze Lord Odafönt már kajánul húzza a száját, ám hahotában csak akkor tör ki igazán, amikor kezdi kifújni szemünkből a port szél. Esetleg egyéb, más kisugárzású szelek, melyeknek csupán hangjától is elfelejtünk anyukák lenni, ruhatárat cserélünk, és repülünk tovább, mert kiderült: kétszer hét a külső, és átlag kétszer kettő (itt sajna nem öt) a belső. Persze, azért értelmes, vagy legalábbis az lesz, hiszen már Kunderát olvas és olykor Ghandit idéz, vagy Radnótit, de sebaj, repüljünk tovább, a FÉRFI karjaiba. Itt már nyíltan vihog a NAGY Öreg odafönt, de még mindig nem halljuk (egészen tisztán).

A FÉRFI, mint fent említettem volt, kinéz kétszer tizenötnek, és elfecseg a bárokról – a haverokkal, aztán kettesben El Greco a téma (ha ekkorka mázlink sincs, akkor sport és foci, holott egyik se tudja azt, amit mi). Persze ennek a példánynak nagyon meg kell felelnünk, hiszen TUDJA (ha-ha), hogy mit akar. Életünket élnénk le vele, de előbb pedálozzunk kicsit. Vegyünk szexleckéket, mondjuk a szeretőnktől, hiszen egyre nagyobb Ő elvárja, hogy szűziesen is hetérák legyünk, naná. Pedig a G-pontot ő sem az anyjától tanulgatta (bár néha olyan érzésem van, hogy talán mégis), de no comment. Sebaj, legfeljebb eljátsszuk, hogy hoppá, most szakadt át (mint fent: ha-ha).

De no para, inkább lépjünk egy nagyot: mondjuk, hogy tudtuk addig húzni a csóringert, amíg fehér ruha, habos csipke, és nyakkendő (ez utóbbi jelen divat szerint szintén az arán lóg, míg párja kicsike propellert kötött magának, de miért is a régi zokniját használta fel?) következik. Majd boldogító örök (ha mákod van, avagy ha nincs, ízlés szerinti, mint a palacsintatöltelék) IGEN, aztán hurrá, bele a házaséletbe.

És rájössz, hogy nem változott sok minden. Azaz mégis? Hoppá, valami nem stimmel, hiszen azért hagytad lelépni az angyalszemű kétszer hetest, mert férfi kellett (volna), és megint ott tartasz – holott még nem szültél, hiszen csak emlékeznél rá -, hogy „ANYUKA LETTEM”. Mosol, főzöl, tutujgatsz, életed csillagszórója belehajtja kicsiny fejét vánkossal összetévesztett öledbe, és szempillákat rezegtetve megszólal: asszony, masszázst, de csak a sör után!

Nnnnnna, és ez az a pillanat, amikor konkrétan meghalljuk fentről a kacajt, ami egyre erősödik nyúló arcunk láttán, hogyisne, hiszen a tréfa évezredek óta mindig jól sül el, és mégsem tudja megunni a NAGY Fenthumorzsák, hiszen újra és újra talál benne valami újat. Ám, előbb-utóbb minden kedves földlakó ráébred - még ŐK is, a csodálatosak, a koronák, hiszen erről szólunk, szól mindenünk -; bizony mindannyian szórakoztatjuk a Legfelsőbb Hatalmat, hiszen ennyi meló után neki is kijár olykor egy-egy jó kis röhögés.

Ui.: a konklúzió után nincs annyira ha-ha… Ugye? 

2010-05-22 23:52.55

szerintem annyira nem kell vigyázni :DDDD

na, a fapofát is életlen bicskával vágó-t fordítsa le valaki angolra :PPP

nekem nem megy :DDDD

2010-05-22 23:52.15

szerintem is állat duma :DDD

2010-05-22 23:51.32

hú, ez jóóóó :))))

nagyon imponál, hogy idéztek :PPP

elejére ... 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 ... végére

Ez a weboldal cookie-kat használ, melyekre szükség van az oldal megfelelő működéséhez. További információk