Nem mondom, hogy hihetetlen módon vártam ezt a filmet, de tény, hogy nagyon kíváncsi voltam rá, főleg annak tükrében, hogy az első felét egészen elfogadhatónak találtam. A másik, ami miatt érdekelt, az a hatalmas marketing és népszerűsítő kampány, ami megelőzte a filmet - DH-s relikviák, élő világpremier közvetítése a Youtube-on, és még sorolhatnám.
Szóval eljött végre a nagy nap, és én kissé még büszkén is ballagtam a 12 éves lányommal a mozi felé, hiszen a legelső vetítésnap legelső előadására sikerült jegyet szerezni, úgyhogy úgy voltam vele, hogy de jó, az elsők közt fogom látni ezt a várva-várt filmet. Még egy utolsó ellenőrzés: jegyek - pipa, popcorn - pipa, innivaló - pipa, és a legfontosabb: papírzsebkendők - pipa. Oké, minden megvan, kezdődhet a film. Nos, elkezdődött...
És ezzel együtt az én valamivel több mint két órás szenvelgésem. Tulajdonképpen az elejével egészen ki is voltam békülve. Tetszett a Gringotts, ahogy elkötötték a sárkányt, még Voldemort dühöngése is bejött, mikor a szentem rájött, hogy hopp, oda Hugrabug kelyhe. Aztán jött a hirtelen váltás, Harryék máris Roxmorts utcáin bóklásznak. Aberforth-hoz be, egy-két szó az idősebb Dumbledore-ról, majd hipp-hopp, máris a Roxfort felé tartanak Neville vezetésével. És innen kezdődött a zuhanórepülés (számomra). Azt meg kell hagyni, igazán látványosra sikeredtek a harci jelenetek, de az azokat összekötő részek, hát mit mondjak... Kezdődött azzal, hogy Harry Potter nem bujkálva közlekedik a Roxfort rejtett folyosóin láthatatlanná tévő köpenye alatt. Neeeeeem! Ő egy igazi kihaénnem tökös gyerek, és a halálfalók előtt kiáll a szintén halálfalónak hitt Piton elé, hogy a sárga földig lehordja. Ez az, Harry, ez ám az életbiztosítás. Na de lépjünk tovább ezen a kis apróságon. Harry beszéde olyan jól sikeredett, hogy egészen lázba hozza még a vén McGalagonyt is, aki azonnal harcba hívja a Roxfort lovagi páncéljait, hogy aztán a masírozó páncélokat nézve kislányos izgatottsággal, mosolyogva odasúgja Molly Weasleynek, hogy mennyire szerette volna már kipróbálni ezt a Locomotor bűbájt. Elnézést, lehet, hogy tévedek, de most élethalál harc fog következni, vagy egy jó kis számháború?
Aztán, ami szintén kiverte nálam a biztosítékot, az szeretett Piton professzorunk csúnya és értelmetlen halála. Az csak egy dolog, hogy nem a Szellemszálláson történik, hanem valami csónakházban, szintén egy dolog, hogy Voldikánk először elvágja kedvenc professzorunk torkát egy szabdaló átokkal - hozzáteszem, valami spéci lehet, mert az inge nem hasad fel, csak átvérzik -, és csak utána jön Nagini, hogy az éhségét csillapítsa. Az igazi "pofám leszakad" jelenet még csak most jön: Piton beszél Harryhez. Olyan szépen, kedvesen, mintha a saját édes gyermeke lenne. Udvariasan megkéri, hogy nézzen a szemébe, hiszen a szeme olyan, mint az édesanyjáé, és csak úgy mellékesen megjegyzi, hogy Harry ugyan vigye már el a könnyét egy üvegben, és öntse egy merengőbe, majd nézze meg. Mindezt egy átvágott torokkal, és jónéhány kígyóharapás után. Semmi bugyborékolás, halálhörgés. Úriemberek beszélgetnek egymás közt.
Harry szalad is, megnézi az emlékeket, amiben nem értem miért, van egy olyan jelenet, ami közvetlenül Lily halála előtt van: Voldemort már a lépcsőn tart felfelé, Lily pedig Harryhez beszél. Hmmm... Piton ott lett volna a szobában? Nem hiszem. Ez kérem, egy igen csúnya baki, bár igen látványos, de azért mégiscsak baki. Nem baj, túltesszük magunkat rajta, jön Harry önfeláldozása. Az tényleg jó lett, komolyan tetszett, és a halálközeli élménye alatti beszélgetése Dumbledore-ral, viszont az már hangos röhögésre késztetett, mikor Voldemort rájön, hogy Harry él, és ahelyett, hogy újra ráküldené a halálos átkot - amivel most már valóban a fiú halálát okozná -, elkezdi kergetni végig-hosszig a Roxforton, és mikor a fiú elesik, elkezdi rugdosni. Na ez volt az a pont, ahol a könnyeimet törölgettem - megjegyzem, nem a meghatottságtól -, és azt mondtam magamban, öregem, ha ilyem hülye vagy, hogy egy varázspálcával a kezedben inkább rugdosni van kedved, akkor tényleg megérdemled, hogy feldobd a talpad.
Így is lett. Voldi halott, mindenki hepi.
Amúgy az "élményeken" túl, már csak hab volt a tortán, hogy a moziban fullasztó meleg volt, sehol egy kóbor légkondi, szóval izzadtunk, mint a kutya, de már arra is gondoltam, hogy talán ez is a marketing részét képezi, vagy esetleg egy átütőbb moziélményt akartak így biztosítani, elvégre hőseinknek is eléggé meleg helyzetekkel kellett megbirkózniuk.
Az egyetlen, aki miatt úgy érzem, mégis megérte elmenni, az Bella, alias Helena Bonham Carter. A nő egy jelenség, nincs mit szépíteni. Imádtam. Az őrületét, a megszólalásait, a mozdulatait. Zseniális.
Remélem, senkinek nem veszem el a kedvét egy ilyen kritika után, de ez az én személyes véleményem, amit tartok és vállalok. Azért bízom benne, hogy ennek ellenére, tetszik majd a film, még akkor is, ha én személy szerint csalódtam. Talán velem van a baj...
|