íme, egy kis olvasnivaló ...:))
Snow Cake – Hósüti (2005)
„Nem vagyok társas lény …”
Alex (Alan Rickman) elsőként egy repülőn jelenik meg. Kibámul az ablakon, mozdulatai kimértek, lassúak, kissé ellentmondásosak. Éppen most szabadult a börtönből („megöltem egy embert” – ez az egyetlen kijelentése a történtekről a film végéig, amikor végre magáról beszél) és Winnipegbe tart. Amikor földet ér, éppen tetőzni készül óriási magányossága, amikor is találkozik a bájos, de különc, lilahajú Vivienne-nel (Emily Hampshire), aki nagy bölcsen azonnal megérzi, hogy Alex olyan fickó, akinek nagy szüksége van a beszélgetésre. Eleinte nehezen indul meg köztük a párbeszéd, de aztán a férfi mogorva stílusa egy kicsit lazábbá válik.
Alexnek igazából sok problémája van: míg Rickman kifejező előadása csak finoman céloz rájuk, a film mégis azt sugallja, hogy egyenesen kiabálja ki magából azokat. Vivienne megjelenése egyfajta válasz; egy feltörekvő író, aki bejelenti, hogy ugyan még egy sort sem írt, de a címe már megvan a műnek – „A Vérző gyermek belülről”. Ellenben még ebben sem biztos, hiszen sokféle sajátos területe van az emberi fájdalomnak és nyomornak, amely megér egy-két kutatást. Persze, ez több témához is hasonló, a lány azonban túl fiatal, hogy egy boldog véget képzeljen el magának, és ahogyan legyőzi Alex ingerlékenységét, a végére még nevetésre is bírja a mogorva férfit.
Amikor bekövetkezik az autóbaleset (nem Alex hibájából), Vivenne nem éli túl, és Alex csak is magát érzi felelősnek a történtekért.
Azzal a céllal, hogy jóvátegye, vagy csak udvariasságból, a férfi felkeresi Vivienne otthonát, ahol találkozik a lány anyjával, Lindával (Sigourney Weaver), egy magas frekvencián működő autista nővel. Linda mindig megszámolja a polcokat a helyi szupermarketben, imád ugrálni a hátsó kerti trambulinon, és lánya halálát egyetlen kérdés nélkül fogadja el. Alexet bosszantja, hogy az asszonyt sokkal jobban feldúlta az ő engedély nélküli belépése Linda konyhájába, mint a lánya elvesztése, de Linda kijelenti, hogy ő nagyon elfoglalt, és nem igazán tartja magát társas lénynek.
De Linda – kinek családneve nagy fontossággal bír (Freeman, vagyis szabad ember) – gyermekien ártatlan, érzései tiszták. Alex így nagyon szerencsés, hogy bekopoghatott az ajtaján, magára vehette az asszony bánatát (is), és bár sosem vallaná be, de pontosan azt az irányt követi, amit Linda mutat neki.
A Hósüti annak az ideje, hogy egy kicsit mi is lassítsunk, és ezt ne csak egyszer tegyük. A baleset miatt Alex dühös és zavarodott, és hol Lindával türelmetlen, hol magával szemben. Míg lassan megérti a nő viselkedését, de neheztel is rá a derűs nyugalmáért, és hogy az apróságok miatt sem bosszankodik. A nő imádja az olcsó, műanyag, szikrázóan csillogó-villogó labdát, melyet Vivienne utolsó ajándékaként Alex adott át neki. Hosszú pillanatokig belefelejtkezik a sziporkákba, mialatt a férfi őt figyeli.
Linda szerint Vivienne író akart lenni, és mindig megpróbált a lehető legmagányosabb alakokkal utazni, mert nekik vannak a legjobb sztorijaik – így tehát Alexet szinte tálcán kínálta a sors … vagy a végzet? Linda még azt is kijelenti, hogy neki nincs baja Alexszel, mert felvette a lányt, és elhozta az ajándékát.
Az asszony tudja, hogy sem ő, sem Alex nem fogja többé látni Vivienne-t, és hogy ezen mindkettőjüknek túl kell lépni, és Alex szinte kiszámíthatóan, csodálkozva rázza a fejét, felismerve Linda szavainak mélységét, miközben saját érett bölcsességébe, felelősségébe kapaszkodik. Beleegyezik, hogy még marad néhány napot, hogy segítsen a temetés lebonyolításában, és – ez nagyon fontos Lindának (a filmben többször is elhangzik) – hogy kedden kivigye a szemeteskukát. Ez Vivienne feladata volt, és persze így még erőteljesebben érezteti Alexszel a veszteséget.
Alexnek sok ideje van, hogy magán is megtapasztalja Linda ajándékának hatását, közben találkozik az asszony szomszédaival, köztük Maggie-vel (Carrie-Ann Moss). Ő is egyfajta „szabadlélek”, ami azt jelenti, hogy az elvált fiatal nő megelégszik azzal, hogy kötelezettségek nélkül bújik ágyba a férfiakkal. Amikor Alex rájön, hogy Maggie nem prostituált, mint ahogyan Linda beszélt róla, úgy dönt, hogy jól fog kijönni ebből a helyzetből. Néhány kétértelműség, az értetlenkedés, és Linda csak fekete-fehérben való gondolkodása – ezeket ő szépen félreteszi. Maggie-vel való viszonya egy újabb egyfajta megtisztulás, nincs kötelezettség, nincs elvárás, csak nagylelkűség.
Mindezek a klisék arra irányulnak, hogy elhalmozzák a filmet még érdekesebb kérdésekkel, mik a társas kapcsolatokat és a társadalmi konvenciókat feszegetik. Linda azt mondja, hogy nem tudja, hogyan érzi magát egy félóra múlva – így magyarázza meg egy másik szomszéd előtt a nem éppen szívélyes viselkedését, így burkolózik be rituáléinak fogalmába anélkül, hogy figyelembe venné sajátos szükségleteit. Csak ő tudja, hogyan érzi magát – erre irányul a film címe is, „Snow Cake”- Hósüti – egyszerű, jeges csemege, mely kimondhatatlan örömet okoz, de csak Lindának.
Bármennyire is tagadja, Alex ezeket a rituálékat vigasztalásért nézi végig inkább, mint hogy átérezze a pillanatot, ahogyan Linda. A nő azt szeretné, ha átölelné, és jól magához szorítaná, de úgy, hogy a kezeivel ne érintse őt. A kérés precizitása, és az a könnyedség, amivel Alex teljesíti azt, már szinte elsöprő erejű. Ez az egyszerű pillanat – az arcuk esetlen, elragadtatott és szeretetteljes.
A film nem hagy teljesen egyedül. Egyszerre túl nyilvánvaló, és túl komoly, a színészek játéka egyedülálló, különösen Sigourney Weaveré, melyből kiderül, hogy Linda világról alkotott képe egyértelmű, de néhol cseles ….
Cynthia Fuchs (2006)
Fordította: Orfeusz
|
