D. Gray Man
Újabb shounen szokásos kitartó és falánk főszereplővel mintha már láttam volna ilyet. A világban ördögűzők és démonok harcolnak, hogy a saját világukat hozzák létre/tartsák meg.A történet mélysége tehát nem az alapszituációban leledzik, hanem a részletekben A szereplőgárda annyiban változik a többi ilyen rajzfilmtől, hogy nincs egy idegbajos lány aki mindig ordibál és megüti a főszereplőt. A harcok a szokásos shounen harcok, ha valaki elveszti szuper képességét nekiáll nyafogni, lényegében az átlagemberek magatehetetlenek. A magam részéről az ilyen hősöket az igazi hősiesség meggyalázásának tekintem. Robotkarokkal szuper páncélokkal bárki lehet hős, jellemző ebben a modern a modern világban, hogy a hősök már-már félistenek, vagy legalább szuper kütyüik vannak, azonban emlékeztetnék mindenkit, az igazi hősök ritkán éltek túl két csatánál többet a római légiók sem magányos hősökkel foglalták el a világ egy jelentős részét, hanem a katonai fegyelemnek és a korban megfelelő fegyverzetnek. Ezt egy filmben is hát még egy rajzfilmben nagyon nehéz látványosan megvalósítani. A shounen műfajban meg sem próbálják a harcokban igazán fontos elemeket megmutatni. A szereplők mindössze szélsőségesen nagy erőkre seggből előhúzott képességekre támaszkodnak, melyeket érzelemkitörésekkel magyaráznak. Az első világháború hősei azonban mesélhetnének, mennyit ért a a géppuskák elleni szuronyos roham, akármekkora lelkesedéssel és hazaszeretettel. Visszatérve a történethez tulajdonképpen élvezhető volt, a karakterek szerethetőek és bizony felvetett néhány érdekes kérdést, mint hogy mit áldoznánk fel hogy visszahozzunk az életbe egy számunkra fontos személyt. Elég ellentétes véleménnyel vagyok 10/7
|