Stílszerűen egy idézettel kezdeném a mondandóm egy részét: "Nem nyomok rá kolort"...lesz, akinek nem fog tetszeni ez a film. Ennek több oka is lehet. A legegyszerűbb természetesen, hogy nem jönnek be a poénok, esetleg "túl alpáriak" az ízlésének, de gyanítom sokak számára azért nem jöhet majd át teljes mértékben ez a zseniális mozi, mert nem fogják érteni, hogy mikor mit is parodizál. Mert bizony ez a film jópár dologba rúg bele olykor kisebb, olykor nagyobb mértékben.
'Film - a filmben' stílus engem mindig is vonzott, ezúttal különösen, ugyanis elég ritkán készül háborús komédia, ráadásúl most egy fantasztikus került ki Stillerék kezéből.
Ami a látványt illeti abban sincs kivetnivaló, látszik, hogy az akciókat és effekteket nem aprópénzből rakták össze. A robbanások, lövöldözések, maszkok, díszletek mind-mind élethűek.
Ben Stiller belerakta ebbe az alkotásába a szívét-lelkét, és ez végig érződik a filmjén, a színész ezúttal, mint főszereplő, producer és forgatókönyvíró is remekel. Már a film elején megadja az alaphangot néhány zseniális, és halálian vicces ál-film előzetessel, és felvezeti a szereplőit is egyúttal. Kiváló rendezői húzás, ahogy később a roppant sok legendás filmből való idézése is. A tisztelet végig látszik az egyes híres alkotások előhozatalánál. Van itt kipillantás a Szakaszból, a Ryan közlegény megmentéséből, Ramboból, az Apokalipszis mostból és, hogy ne csak a háborús témákat említsem a Frigyláda fosztogatói is megelevenedik többek között 1-1 pillanat erejéig.
Ezektől a kikacsintásoktól csak még színesebb lesz, az amúgy nagyon kreatív film. A dialógusok sokszor alpáriak, és pont ez adja a sava-borsát legtöbbször és a hitelességét is a Trópusi viharnak. Az időzhető monológok, szállóigék, párbeszédek és aranyköpések száma szinte megszámlálhatatlan és akárhanyadjára is röhög/nevet/mosolyog rajta az ember.
Ben Stiller, mint lejtőn lévő akciósztár (akivel senki nem akar játszani ugyebár) nagyon jó, Jack Black ismét vállalja az öniróniát és ez ismét nagyon jól áll neki, Brandon T. Jackson, ahogy az "elnyomott" mégis rapsztár fekát alakítja szintén telitalálat, Jay Baruchel naná, hogy jó döntés volt a kis nyomi "mindenttudó", visszahúzúdó srác szerepére. Ami a mellékszereplőket illeti annyi világsztár vonul fel itt, mint a régi tökös háborús moziknak volt szokás. Steve Coogan, mint nyálas rendező, Danny R. McBride, aki pirománis és nagy arc, valamint Bill Hader, Raggie Lee, Matthew McConaughey és egy nyúlfarknyi szerepben feltűnő Tobey Maguire is hozzáteszik a maguk kis plusszát. Akiket még külön is kiemelnék, az a mindig 'macsós' Nick Nolte, akinek fontos a szerepe a cselekményben, és már a hangjától, valamint nézésétől borsózik az ember háta annyire pazar, valamint a film 2 igazi nagyágyúja (számomra legalábbis mindenképp) Robert Downey jr. és Tom Cruise.
Az előbbi egy fekete katonát (is) alakít valami félelmetes átéléssel, és iszonyatosan humorosan, az akcentusa nem kis bonyodalmat gerjeszt néha, a szövege pedig a parasz stílustól az idézetekig mindenre kiterjed (de soha nem nyomja fullba a kretént!). Utóbbi pedig élete egyik legjobb karaktere bőrébe bújba lubickol, mint mocskosul szemét, arrogáns, pénzéhes és hájas producermogul (személyes kedvencem az ő általa alakított Les Grossman a filmben), mégis óriási király és laza csávó!
A sok kritika és poénkodás mellett a film azonban szól még a barátságról, családról, szerelemről, öregedérsől, életről és halálról...a FASZT, ezekről kurvára nem szól a Trópusi vihar, de nem is kell neki, így is műfajának egyik legjobb és legviccesebb darabja, és ez bőven elég, akinek nem tetszik az tehet egy szívességet: Lépjen egyet hátha és szó szerint bassza arcon magát! :P
|