Megnéztem Én is a filmet és mondhatom azt, hogy nem volt rossz, volt benne némi igazság, de mint történelem lecke, nem alapoznám rá a feleletemet.
Nézzük csak akkor sorjában: Charlie Wilson, képviselő a 2. texasi választókerületben, mindenkit ismer, mindenki tartozik neki egy szívességgel. Nem veti meg az alkoholt, és szereti a nőket. Irodájában több szemrevaló titkárnője van, akiket nemes egyszerűséggel csak angyaloknak hív. (külső forrás).
Óriási empátiát érez az elnyomottak iránt, így pénzt ad/szerez Afganisztán számára, hogy felvehessék a harcot, a Szovjet-unió ellen. Aki sejt olyan dolgot, hogy ennek hátterében ott van még egy esetleges Vietnámi visszavágás is, az nem jár messze az igazságtól. Ugyanis ott az amerikaiak csúnyán elvéreztek.
Szóval Charlie szervezkedik Texas leggazdagabb antikommunista nőjével, Joanne Hering-el, és közösen megszervezik, hogyan is adhatnak szegény afgánok kezébe olyan fegyvereket, amivel lelőhetik a szovjet mi24-es helikoptereket. Katonákká képzik ki őket, így születik meg a későbbi Bin-Laden is pl. (Milyen érdekes, most amerika bombázza ezért az afgánokat.)
Óriási pénzeket költenek a fegyverekre, csakhogy a szovjeteknek visszavágjanak. Képben van egy CIA-és is, Gust Avrakotos, egy görög, velejéig romlott, 007-es, aki intézi a fegyverek becsempészését az afgánokhoz. Végülis sikerül nekik, a szovjet helikoptereket lelövöldözik, a tankokat felrobbantják, kilövik.
A film egyébként nem rossz, a kép minőségi, a színészek hozzák a maximumot, Tom Hanks volt fura, mert alig mozgott a szája beszéd közben.
Kis érdekesség, történelem:
Január végéig 85 ezer szovjet katona érkezett Afganisztánba, de a remélt gyors „rendcsinálás” helyett a Pakisztán és az Egyesült Államok által támogatott muzulmán gerillaerők és a szovjet csapatok segítette kormányhadsereg között kilenc évig tartó háború kezdődött. A szovjet csapatok nem voltak felkészülve a rendkívül kitartó, kegyetlen gerilla hadviselésre, és a hatalmas anyagi és emberáldozatok ellenére defenzívába szorultak. A világsajtó, a nemzetközi televízióhálózatok napszámban tudósítottak a véres harcokról, érthető kárörömmel követve a világ legnagyobb hadseregének kudarcait. Számos kommentátor a Szovjetunió Vietnamjaként emlegette Afganisztánt; az országon belül is elégedetlenséget kiváltó sikertelenség Keleten, Nyugaton és a harmadik világban egyaránt megtépázta a Szovjetunió tekintélyét.
Hosszadalmas előkészítő tárgyalások után Afganisztán és Pakisztán képviselői 1988. április 14-én Genfben írtak alá egyezményt, amelynek értelmében nem avatkoznak egymás belügyébe, és lehetővé teszik a menekültek hazatérését. A megállapodást a Szovjetunió és az Egyesült Államok garantálta, kötelezettséget vállalva arra, hogy tartózkodnak a két ország belügyébe való beavatkozástól, és erre szólítottak fel minden más államot is. A szovjet csapatok kivonása 1989. február 15-én fejeződött be. A háború során kb. 15 ezer szovjet katona halt meg, a sebesültek száma mintegy 37 ezer volt. Az amerikai külügyminisztérium becslése szerint az afgán katonai és civil áldozatok száma kb. 1 millió, és 5 millió ember menekült Iránba és Pakisztánba.
Az afganisztáni hosszú kaland kudarca fontos eleme lett a szovjet rendszer, a birodalom válságának.
|
