Na, itt a beígért kis szösszenetem:)
Ébredés
Felébredtem. Az ablak felé nézek, ahol a lehúzott redőny vékony rései között beszűrődnek a reggel nap halvány sugarai. Egy fúrcsa érzés kerít hatalmába. Egy érzés ami az álom és a valóság közti vékony határt hivatott fentartani, választás elé állítva az embert. Újra lehunyom a szemem, amikor egy két oldalt korintoszi oszlopokkal szegélyezett poros kis utat pillantok meg magam előtt. Az oszlopok mögött, pedig a végtelenségbe nyúló zöld mező terül el. Velem szemben pedig egy sötét árny áll, mögötte pedig a lemenő nap fénye borítja be az utat. Nem csinál semmit, mintha csak várna valamire. Ekkor kinyílik a szobám ajtaja és a hugom kiabál be, hogy menjek reggelizni. Visszaszólok, hogy mindjárt megyek, de helyette magamra húzom a takarót és a fal felé fordulok, reménykedve abban, hogy az a bizonyos érzés újra átjárja elmémet. De nem történik semmi. Mérgesen ülök fel, majd a mellettem lévő laptopra nézek, ami jelzi, hogy a film melyet tegnap este állítottam be letöltésre, már a gépemen nyugszik. Na, ma is meglesz a napi filmadagom, gondoltam magamban és feledve az álmot, kikelve az ágyból, kilépve elmém oly részéből melyet csak nagyon ritkán láthatok, belépve a valóságnak nevezett förmedvénybe, ami korlátaival kiszorítja belőlem álmaimat. Egy burokba zár, amiben csak az létezhet, amit ő megenged, ami reális, valós, és ezzel az ősi igazságnak nevezett valamivel kitöröl belőlem minden érzést, mint a fuldokló kisgyerek aki a tenger vizében kalimpálva ordít, hogy segítsenek rajta, de hangját senki sem hallja, így végül elhalkul. Odalépek az ablakhoz, felhúzom a redőnyt amivel hatalmas fényözön borítja be a szobámat és talán elért lelkem azon szobájába is, melyhez a kulcsot még nem találtam meg. Így a fénysugár csak a kulcslyukon világít be, segítve meglátni azt, amire mindig is vágytam. És, hogy mit láttam? Egy poros kis utat és azt a várakozó sötét árnyat. Már megint ez a jelenet, már másodszor látom, vagy talán mindig is láttam, csak tudatosítani nem tudtam magamban, nem tudom. De már nem számít, mert újra eltűnik a kép, én pedig csalódottan az ajtó felé veszem az utamat. Megfogom a kilincset, de a berögződött kézmozdulat helyett megtorpanok, majd ismét elfog az a bizonyos érzés. Közben hallom a kintről jövő hugom és anyám közt lévő szokásos reggeli veszekedést, ami a tojásra szórt só mennyiségének eldöntésén ki is fullad. Én továbbra is szorítom a kilincset, nem tudom miért, de nem merem kinyitni az ajtót. Valami visszatart, gátol, lefogja a kezem és nem ereszt. Nem tudom, hogy mi ez és, hogy miért csinálja, mi a célja, de minden akaratom ellenére félek tőle. Félek tőle, de egyszerre vonz is magához. Egy olyan, a valóságon túlmutató érzésvilágból ad nekem egy morzsát, amire mindennél jobban vágyom, mint a drogos aki akármit megtenne a napi adagjáért. De egyben megrémít, mert nem ismerem, nem tudom mi várhat még rám, hogy mivel kell még szembesülnöm. Várok. De hisz mindig is vártam, valamire ami megragadja a kezem és választás elé állít, ahonnan már nincs visszaút, amikor döntenem kell.
Döntöttem. Lehunyom a szemem és kinyitom az ajtót majd átlépek a küszöbön. Mikor kinyitom, a szemem tekintetem elé ismét a poros kis út tárul, kétoldalt pedig a jól ismert oszlopok emelkednek a magasba, a felhők fölé nyúlva. A velem szemben lévő lemenő nap sugarai pedig narancsosan világítják meg az utat és kirajzolják az előttem lévő árny konturjait.
Egy fegyverre leszek figyelmes a kezemben. Egy régi, ezüstösen csillogó pisztoly, minek markolatán egy jin-jang jel látható. Másik kezemben pedig két töltény van. Az egyik vörös, a masik kék színű. Az árny kezében szintén egy pisztolyt és két töltényt láttam. Fogta a kék töltényt és behelyezte a pisztolyba, majd nekem szegezte és lőtt. Én egy pillanatra megtántorodtam, majd riadtan álltam tovább és nem értettem, hogy miért is élek még. A szívemre helyeztem a kezem és éreztem a kiáramló meleg vér lágyságát ahogy szétfolyik az ujjaim között. De nem éreztem fájdalmat, a vérző seben kívűl semmi sem változott. Az árny most a vörös töltényt tette a fegyverbe, én pedig a kezemben lévő töltényekre szegeztem a tekintetem. Ismét döntenem kellett. Az árny engem a kék tölténnyel sebzett meg, de a seben kívűl más hatást nem vont maga után. Miért nem haltam meg? Mit jelent a kék szín? De nem gondolkodhattam tovább, mert az árny ismét felém szegezte a pisztolyt. Én pedig fogva a kék töltényt, tudva a rám gyakorolt hatást betáraztam a pisztolyba, majd az árnynak szegeztem és lőttem.Egy pillanatra megtántorodott, majd térdre rogyott. A fegyver még mindig a kezében volt, amit a vállába fúródott golyó okozta fájdalom miatt remegve szorított, de felemelni nem bírta. Felbátorodva sikeres találatomon elkezdtem közeledni felé. A szemembe sütő nap sugarai egyre kevésbé zavartak. Odaértem az árnyhoz és meglepődve néztem öltözéke egyszerűségét, ami egy hosszú fekete csukjás kabátból és egy szakadt fekete farmerből állt. Arcal a föld felé nézett, amit nem láttam, mert eltakarta a csukja. Nyugodt volt, csak a pisztolyt fogó karja remegett. Kezemmel a csukja felé nyúltam, hogy lehúzzam és szembenézzek támadómmal. De ekkor az árny remegő karja megállt és hirtelen, egy pillanat leforgása alatt az arcomnak szegezősött. Furcsamód nem féltem, és egy egyszerű gondolat kezdte bejárni elmémet. Ha a kék töltény
nekem nem ártott, de neki igen, és így ha követjük az életre vonatkozó ellentéteken alapuló törvényszerűségeket, akkor ennek következtében a vörös töltény életem kioltását
eredményezheti. Az árny pisztolyában, amit egyenesen a homlokomnak szegezett épp a vörös
töltény volt. Ennek tudatában félnem kellett volna, de mégsem féltem. Már nem éreztem se
kétséget, se bizonytalanságot. Megragadtam a csukját és lerántottam róla. Amit azonban akkor
láttam, az örökre bevésődött az emlékezetembe. Mert a szem ami visszanézett rám az én szemem
volt, a kéz ami a pisztolyt szorította a homlokomhoz az én kezem volt. Ekkor lehunytam a
szemem egy pillanatra és mire kinyitottam, arra lettem figyelmes, hogy a földön térdelek és
egy pisztolyt tartok magam elé a levegőbe, de nincs ott senki. Majd hirtelen az ágyamban
találtam magam és kinyitom a szemem. Felébredtem.
|