3601. | |
Mézengúz *Antikvár - Kiváló állapotú* A méhek élete nem leányálom, hiszen az a sorsuk, hogy halálukig rabszolgamód termeljék a mézet. Ehhez Barrynek, kis hősünknek nem fűlik a foga, ezért inkább lelép a kaptárból. Odakint aztán beszédbe elegyedik az emberekkel, sőt, össze is barátkozik Vanessával, a virágárus lánnyal. Azonban ahogy Barry jobban megismeri ezt az új világot, hatalmas sokk éri: ráeszmél, hogy az ... | |
|
3602. | |
Attila, Isten ostora (2 DVD) *Antikvár-Kiváló állapotú* A IV. században egy harcos nomád nép jelent meg a Római Birodalom határán: a hunok. Élükön a kiemelkedő hadvezér, Attila állt. A korán árvaságra jutott Attilát egész életében egyetlen egy cél vezérelte: irányítani akarta az egész világot - és ehhez megvoltak a megfelelő képességei. Azon kevés legendás vezérek egyike volt, aki megszállottságával, elkötelezettségével és ... | |
|
3603. | |
Aladdin és Jafar A gonosz Jaffar hatalmas erejű dzsinnként tér vissza és hűségesnek nem mondható madarával, Jágóval bosszút tervel Aladdin ellen. Aladdin azonban nem az a fiú, aki meghátrálna. Főleg ha maga mögött tudhatja hűséges, kék dzsinnjének mókázását (aki visszatért világ körüli utazásáról), és a mesésen szép Jázmin hercegnő szerelmét, aki jóban - rosszban kitart mellette... | |
|
3604. | |
Aladdin *Disney-Klasszikus rajzfilm* - *Antikvár - Kiváló állapotú* Aladdin, a furfangos utcagyerek a szultán udvari varázslója, Jafar segítségével rátalál a csodalámpára, melyben a zseniálisan varázslatos és teljesen megkergült dzsinn lapul. Jafar magának akarja a lámpást, hogy gonosz terveit megvalósíthassa. Aladdinra hárul a feladat, hogy útját állja az ármánynak és szabadon engedje a lámpa szellemét. Jutalma nem marad el: elnyeri a szépséges... | |
|
3605. | |
Fel! *Up* A 78 éves légballon kereskedő, Carl Fredricksen élete legnagyobb kalandjáról, a világ felfedezéséről álmodozik. Úgy dönt, valóra váltja néhai szeretett felesége álmát és elutazik Dél-Amerikába a legnagyobb vízeséshez, ami a földön létezik: a Paradise Falls-hoz. Egész életében vágyott egy óriási kalandra, így ezer meg ezer luftballont köt a házára és elrepül messze, a világ egyik... | |
|
3606. | |
A hercegnő és a béka A tündérmese ezúttal New Orleansben játszódik, méghozzá a jazz korszakban, ahol Maldonia hercegét nem valami gonosz boszorkány, hanem Dr. Facilier változtatja békává, Tiana hercegkisasszony pedig hiába próbálja egy csókkal visszaváltoztatni, bizarr fordulatként ő is békává változik. A mágikus átok megtöréséhez együttes erővel kell megtalálniuk a jó voodoo-t űző Odie mamát, de... | |
|
3607. | |
Lecsó *Antikvár - Kiváló állapotú* Remy, a gourmand patkány életét kockáztatva jut a legfinomabb falatokhoz Párizs felkapott éttermében. Álma, hogy sztárséf váljon belőle, ám családja nem kifejezetten érti, miért nem jó neki a hagyományos csatorna-eledel. | |
|
3608. | |
Szörny Rt. *Antikvár - Kiváló állapotú* Természetesen vannak szörnyek. Ott leselkednek a ruhásszekrényben, és halálra ijesztik a gyerekeket. Ez a munkájuk: a Szörny Rt. alkalmazottaiként ők látják el az egész Monstropolist árammal, méghozzá úgy, hogy a gyerekek sikoltozását árammá alakítják. A cég állandó dolgozója a szuperijesztő Sulley. Ősi vetélytársa, Randall nagymester halálra rémítésben. Sulleyt azonban... | |
|
3609. |
|
3610. | |
A Szépség és a Szörnyeteg - Varázslatos karácsony (extra változat) Eljött a karácsony, és Belle elhatározza, hogy ünnepi hangulatot teremt a Szörnyeteg rideg kastélyában. A riasztó külsejű háziúr azonban ki nem állhatja a karácsonyt, és mielőtt még kezdetét vehetné az ünnepség, a kastély varázslatos lakói, Tik-tak úr, Lumiere, Kanna mama, Csészike és Angelique, a gyönyörű karácsonyfadísz, arra is rájönnek, hogy Forte, a gonosz orgona ördögi... | |
|
3611. | |
A Szépség és a Szörnyeteg *Disney-Klasszikus* *Import-Magyar szinkronnal* A történet régi, mégis időtlen: egy kis francia falucskában él egy káprázatosan szép, megejtően bájos és okos fiatal leányzó, Belle, akit szabályosan üldöz szerelmével a jóképű, de durvalelkű, törtető Gaston. Egy napon Belle apját elrabolja a környéken magasodó kastélyban lakó, rettegett szörnyeteg, és "váltságdíjként" a leányt kéri. Belle gondolkodás nélkül feláldozza magát, és... | |
|
3612. | |
Verdanimációk: Matuka meséi Matuka Kipufogófürdő legviccesebb autója. Nap mint nap színes történetekkel szórakoztatja Villám McQueen-t és a többieket. Ezek a hőstetteiről szóló sztorik vele történtek a múltban - legalábbis azt állítja, de persze mindenki tudja, hogy ez nem igaz. Főleg amikor Villám McQueen-t is belecsempészi a történetbe statisztaként... | |
|
3613. | |
Toy Story - Játékháború 2. Woodynak végig kell néznie, amint gazdája, Andy nélküle utazik nyári táborba. Rádöbben, hogy Andy már tinédzser, aki előbb-utóbb a padlásra fogja száműzni a játékait. A dolgok hamarosan még rosszabbra fordulnak, ugyanis Al, a kövér játékgyűjtő elrabolja Woodyt, és egy japán múzeumnak akarja eladni a ritka játékot. Miközben a többi játék Buzz Lightyear vezetésével hajmeresztő ... | |
|
3614. | |
Egy bogár élete A fűszálak tövében, Hangyaszigeten él a dolgos hangyanép, melyet az erőszakos sáskák évről évre megsarcolnak. Fürge, az éles elméjű hangyafiú azonban változtatni akar a megalázó helyzeten, ezért segítséget keres a haditudományokban jártas sáskák elleni harchoz. Ám bogárzsoldosok helyett csupán egy bolhacirkuszt sikerül begyűjtenie - kérdés, hogy képesek lesznek-e visszaverni a... | |
|
3615. | |
Mackótestvér 2. *Antikvár - Közepes állapotú* Kenai, a mackóvá változott indián megszokta ugyan már a vastag bundát, de előző élete emlékei még mindig felkavarják, sokszor eszébe jut, hogy ember - gyerekként mennyit játszott együtt Nitával, a törzs egyik vezetőjének lányával. A sors nem sokkal később újra összehozza a régi barátokat. Nita a Hokani vízeséhez tart, hogy ott elégessen egy amulettet - csak ezt követően mehet... | |
|
3616. | |
Metamorfózis *Antikvár - Kiváló állapotú* Három gondtalan amerikai fiatal: Keith, az okos és művelt fiatalember, húszas évei közepén járó író, barátja J.J., a játékos okos-tojás, aki bármit aláírna, ha felajánlanák neki azt a bizonyos negyedórát, amelyben állítólag mindenki híres lehet és Kim, J.J. kicsit flegma barátnője, aki mindent azonnal félbehagy, ha egy kiskutyát babusgathat. Nos, ők hárman Keith hóbortos... | |
|
3617. | |
A mestergyilkos *Charles Bronson* *Antikvár - Kiváló állapotú* Arthur Bishop bérgyilkos az egyik legjobb a szakmában. Gyorsan, pontosan, hatékonyan, és ami a lényeg, mindenféle érzelem nélkül végzi a dolgát, érzéketlen az áldozatai iránt. Egyik áldozatának a fia, a lelkes Steve McKenna csodálja a férfit, a tanítványa szeretne lenni. Azt reméli, hogy mellette rengeteget tapasztalatot szerezhet, mindent megtanulhat, ami ehhez a munkához kell.... | |
|
3618. | |
Meseautó *Stohl AndrásAntikvár - Kiváló állapotú* Szűcs János, a budapesti üzletközpont nagyfőnöke szabadságra készül. Harmincöt éves, karrierje a csúcson, pénze számolatlan, magánélete azonban nincs. Nagybátyjától gyönyörű autót kap ajándékba az útra. Alig száll be a kocsiba, máris balesetet okoz, fellöki a görkorcsolyázó Verát. A lány nem sérül meg, de a férfi szíve szerelemre gyúl. Úgy intézi, hogy Vera apja egy ... | |
|
3619. | |
Ments meg Uram! *Antikvár - Kiváló állapotú* Helen nővér és a kétszeres gyilkosságért halálra ítélt fiatalember furcsa, spirituális kapcsolatban áll egymással. Helen nővér úgy dönt, megteszi, amit a halálra készülő elítélt kér tőle: lelki tanácsadója lesz a fiúnak. Igyekszik mindent elkövetni, hogy megmentse lelkét és kieszközölje számára a kegyelmet. Nem késlekedhet, fogytán az idő, a kivégzés napja egyre közeleg.. | |
|
3620. | |
Mentőcsapat a kenguruk földjén Bernard és Bianca, a híres nyomozó egérpáros visszatért. Ezúttal a távoli Ausztráliából érkezik a segélyhívás: elraboltak egy kisfiút, Cody-t. A két kis detektív a hír hallatán nem késlekedik sokáig, és az Albatrosz Légitársaság segítségével azonnal útra kelnek az ötödik kontinens irányába. Természetesen az idegen országban sem maradnak segítők nélkül. Csatlakozik hozzájuk Jake,... | |
|
3621. | |
A mentalista - 1. évad (6 DVD) *Antikvár - Kiváló állapotú* Patrick Jane mentalista, aki korábban természetfeletti képességei népszerűsítésével járta az országot és érte el sikereit. Ennek köszönhetően egy alkalommal a rendőrségnek is segített egy gyilkossági ügy felderítésében, és ezért vált egy sorozatgyilkos bosszújának áldozatává a családja. Patrick azóta felhagyott a népszerűség hajhászással, és különleges képességeit megtanulta... | |
|
3622. | |
Megtiport liliomok *Antikvár - Kiváló állapotú* Thomas azért utazik Kambodzsába, hogy kiélje legbizarrabb szexuális vágyait és elmerüljön a drogok világába. Csakhogy beleszeret egy helybéli lányba, az események pedig akkor vesznek igazán komoly fordulatot, mikor váratlanul feltűnik a színen Thomas egyik jóbarátja. | |
|
3623. | |
Még egy kis pánik *Antikvár-Kiváló állapotú* A maffia egyik legfélelmetesebb főnöke mostanában csak fel-alá sétálgat, mosolyog és régi musicalrészleteket énekelget. A fegyőrök nem tudják mire vélni a változást - merthogy Paul Vitti börtönben van: ha viszont kiderül, hogy belebolondult a magánzárkába, kiereszthetik. Persze azzal a feltétellel, hogy egykori pszichológusa, Ben Sobel felügyeli gyógyulását és a civil ... | |
|
3624. | |
Max Payne - Egyszemélyes háború *Antikvár-Kiváló állapotú* Max Payne DEA ügynök, akinek családját, feleségét és lányát brutálisan meggyilkolták. A megtört férfi bosszút esküszik, és elhatározza, hogy megtalálja szerettei gyilkosait. Ugyanekkor újabb ellenfele is van, a húga nyomába is eredt egy bérgyilkos. A párost (Max-ot és a Mona Sax-ot, a bérgyilkost) a rendőrség és a maffia is üldözi, s eközben egymással is meg kell vívniuk. | |
|
3625. | |
Másfélmillió lépés Magyarországon II. *Antikvár - Kiváló állapotú* A film stábja két évnyi előkészítő munkát követően, 1979. július 31-én indult neki az Országos Kéktúra megtételének annak akkori keleti végpontjától, a Nagy-Milictől. A túra összesen több, mint ezer kilométer megtétele után az Írott-kőnél végződött. A hónapokig tartó gyaloglás és forgatás alatt sok települést, számtalan tájat, szokást, érdekes embert mutattak meg azon céllal,... | |
|
3626. | |
Manhattan kicsiben A 11 éves Gabe barátai az osztályban többnyire még csak a "fúj, csajok" fázisban tartanak, de neki már komolyan kezdenek tetszeni a lányok, különösen a helyes Rosemary, akivel együtt járnak karate-órára. Gabe most először próbál meg imponálni a másik nemnek, és komoly fejfájást okoz neki a kérdés, hogy vajon hogyan kérjen randit a lánytól. Miközben a kis hatodikosok ismerkednek... | |
|
3627. | |
Bruce Lee - Sárkány visszatér *Antikvár-Kiváló állapotú* A történet Rómába kalauzol bennünket, ahová éppenhogy megérkezett Tang Lung, a kis kínai, falusi gyerek. Szülei küldték ide, hogy segítsen egy itt dolgozó barátjuk éttermében. A talpig becsületes és jóindulatú fiatalember nem érti a helybeliek nyelvét, idegenkedik a sohasem látott kultúrától, de az éttermet zsaroló gazfickókkal hamar megtalálja a lehetőséget egy közös... | |
|
3628. | |
Broadway Danny Rose New York-i törzshelyükön anekdotákat mesélnek egymásnak a Broadway komikusai, kedvenc témájuk az álmodozó és szeretetre méltó "Broadway Danny Rose", a vesztes típus a színészügynökök között. Vele történt meg, hogy egy szép napon rávirradt a nagy lehetőség napja: limonádédalocskákkal híressé vált Lou Canova visszatérését készíthette elő a show-businessbe. Amint Danny Lou ... | |
|
3629. | |
Alkony - Vámpírok száz éve Az 1922-ben készült, mára klasszikussá vált Nosferatutól kezdve napjaink Alkonyat-őrületéig, Hollywoodot a vámpír-filmek uralják. E különös teremtmény művészi ábrázolása folyton változott az idők során: hol rocksztár, hol arisztokrata, hol hétköznapi ember alakjában öltött testet. A vámpír-filmek stílusa a néma filmek képi- és elbeszélő tematikájából kiindulva formálódott ... | |
|
3630. |
|