Nem volt rossz, fura, hogy ilyen kevesen látták.
W. Shawn és G. Gershon helyett szívesen néztem volna másokat, mindegy, így sikerült. A Persona emlékezetes jelenetei mutatják meg, mennyire sokat számít a kiváló szereplőválasztás. Bibi Andersson és Liv Ulmann megközelíthetetlen. Egyébként a többi álomjelenet is nagyszerű, óriási ötlet volt a filmművészet remekeit beépíteni, és ily módon létrehozni Rifkin fesztiválját.
Örültem volna egy keményebb állásfoglalásnak. Értem, hogy a művészet iránt érdektelen tömegek ma már csak szórakoztatást akarnak. Rendben, de a kritikájukat a helyükön kéne kezelni. Megfordult a világ, és már a bugris mozgókép fogyasztó néz rosszallón a szofisztikált rajongóra. Rifkin akadémikus irányultságú figura, nincs vele semmi gond, egyszer valaki bátrabban rendbe szedhetné a kontárokat.
Remélem, nem ez volt az utolsó...

2. Baryll (2022-10-12 07:31.18)

Woody a filmes életművének az összefoglalására koncentrált ebben az alkotásában. Számomra igen szórakoztató módon mutatta be, hogy az egyes rendező kortársai, kollégái hogyan hatottak rá a pályája során. Többek között tehát egy kis nosztalgiázásra invitálta meg nézőit ebben, az európai filmfesztiválon játszódó rövidke, de kalandos történetében. Nem láthattunk itt fergeteges sztárparádét, de mégis minden a helyén volt és kiválóan működött. A különleges jazz muzsikák felvonultatása továbbra is nagyon egyedi stílusjegye maradt művészetének.
Az örök dilemmái kerültek előtérbe ismét. A nő, a férfi, a szerelmük, a házasság, a megcsalás, a féltékenység, a válás. Elfilozofálgatott Istenről, az életről és annak értelméről, a halálról, a munkáról, a karrierről, a művészetről, a művészekről és még egy csomó-csomó mindenről.

Ha minden igaz, még egy filmet elkészít nekünk Woody. Részemről megkülönböztetett figyelemmel fogom várni azt is.

1. Imre 007 (2021-12-27 14:23.15)

Elég sokszor látott elemek, főleg Woody Allen korábbi filmjeiből, de a kivitelezés tetszik, ráadásul San Sebastian gyönyörű!