Szerintem jó kis befejezés volt, végre ugyanazt éreztem az utolsó két rész alatt, amit a régebbi részeknél. Mostanában már nagyon ellaposodott a sorozat, egyszerűen unalmas volt. Régebben legalább a főszereplőknek voltak konfliktusai, most már mindenki megszokta, hogy House ilyen, azt kész. Még az újak sem lepődnek meg szinte semmin. Persze az sem lett volna túl jó, ha előről kezdik velük az egészet.
A Huddy témáról egy pár szót. Biztos, hogy fognak kezdeni ezzel a szállal valamit, ezt már régóta sugallják. Pláne egy ilyen záró kép után már nem lehet tovább halogatni a dolgot. A sorozat Fox-os honlapján már hetek óta kint van két interjú, amit néha lecserélnek, de most az évadzáró után újra kint hagytak. Hugh Laurie azt fejtegeti, hogy jó lenne, ha a karakter végre megtalálná a boldogságot, rendeződne az élete, de ez elvenné az egész érdekességét. Lisa Edelstein pedig azt súlykolja belénk, hogy könnyen lehet vmi House és Cuddy között, de nem hinné, hogy működne a dolog.
Erre a szálra legalább egy fél évadot föl lehet húzni, 3-5 rész alatt összejönnek, pár részig együtt vannak, ebből ki lehet hozni pár vicces szituációt, aztán pár részig romlanak a dolgok, és aztán ott a fájdalmas elválás. Remélem nem lesz ennyire sablonos a dolog és remélem Cuddy karaktere nem lesz föláldozva a végén. Hiányozna a sorozatból. Az biztos, hogy az évad elején még Wilsont sajnáljuk egy kicsit. |