Utolsó hozzászólások:
| Az andalúziai kutya - Vélemények (2009-06-09 21:44.00) |
folyt....
De mik a kérdések? Pl. ezek (is) lehetnek:
• Van-e módszer, amellyel elkülöníthető egymástól az igazi művészet, és a blöff?
• Mi az az „igazi művészet”? (Mitől az?)
• Egy film (mű) értelmezésében elegendő-e csak magának a műnek az ismerete? (Mennyire elegendő?)
• Egy film (mű) élvezete mennyire kultúrafüggő?
Igaz, ezek a kérdések bármilyen mű kapcsán felmerülhetnek. Mi az, amiben az Andalúziai kutya egyedülálló? Ma amikor már csak múlt az avantgárd, amikor már a posztmodern is „poszt” lesz lassan, néha már úgy tűnik, hogy a művészet határait kapirgáljuk. Lehetséges lenne ez? Kimeríthető a művészet, vannak határai? Ez a kérdés már messze túlmutat a filmesztétika határain. Mindenesetre bizonyos értelemben lehetséges megközelíteni ezeket a (képzelt?) határokat. Kazimir Malevics „fekete négyzet”-e jó példa erre. A film persze sokkal bonyolultabb műfaj, egy köztes az irodalom, és a festészet között. Ennek a műfajnak a lehetséges határait (valamely irányban) Bunuel első filmje legalábbis közelítette, ha éppen nem feszegette. (Mi teremtjük a művészi világunkat, vagy csak felfedezzük azt?) Talán éppen ez a legnagyobb, legfontosabb érdeme ennek a filmnek: Kitágította azt a játszóteret, amelyen aztán az utána jövőknek tere nyílt eljátszani a saját játékaikat.
Az Andalúziai kutya Luis Bunuel pályájának egyik leghíresebb, legnagyobb hatású, de nem a legjobb filmje. Egy 15 perces néma, kísérleti rövidfilmtől, amely inkább csak „játékból”, mint komoly koncepcióból született, ez nem is várható. A filmtörténeti jelentősége sem feledteti el velünk az érett mester késői remekműveit, amelyekhez persze jelentős művészi vargabetűkkel jutott el. Ez a film alapozta meg a rendező azon státusát, amely alapján a legjelentősebb szürrealista filmrendezőnek nevezhetjük.
/Pozsgai Csaba/ |
| Az andalúziai kutya - Vélemények (2009-06-09 21:17.24) |
A rendező így emlékezik a kezdetre (Luis Bunuel: Utolsó leheletem): „Az andalúziai kutya két álom találkozásából született. Dalí meghívott, hogy töltsek néhány napot Figuerasban, és amikor megérkeztem, elmeséltem neki, hogy nemrég egy keskeny felhővel álmodtam, amely kettévágja a holdat, és egy borotvával, mely belehasít egy szemgolyóba. Erre ő elmesélte, hogy előző éjszaka egy hangyákkal teli kezet látott álmában. Hozzátette: „És mi lenne, ha csinálnánk egy filmet ebből kiindulva?”
Ez a film valóban kezdet. Az első szürrealista, vagy inkább dadaista film. (Igaz, kísérletek voltak előbb is: Pl. Man Ray, René Clair) Később aztán, a második francia korszakában a rendező már igazi szürrealista filmeket készített. Ugyanis a szerző (Bunuel) bevallása szerint egyetlen egy olyan ötletet, képet sem vettek be, amelyet racionális, pszichológiai, vagy kulturális alapon meg lehet magyarázni. Szabad teret engedtek az irracionálisnak. És lőn… A film még a mai, azóta (1929) már sokat látott szemmel is zavarba ejtő. Vagyis éppenséggel a szerzők szándéka szerinti. Az is természetes azonban, hogy azóta már valószínűleg minden egyes jelenetére találtak valamilyen „magyarázatot” (az aki keres az talál logikája mentén). Pedig a film kiváltképpen olyan művészeti ág, amelyet erőszakolt magyarázatok helyett elegendő, illetve lehet „csak” élvezni is. Az andalúziai kutya mindkét szempontból (magyarázat, és élvezet) a -tágan értelmezett- filmművészet perifériáján van: A szándékos elvontság, összefüggéstelenség, szokatlanság, irracionalizmus, nem csak az értelmezést nehezítik meg, de a könnyed élvezetet is.
Mégis, mit mondhat ez a film a ma kíváncsi emberének? A lehetséges teljes kontextushoz persze nem elegendő csak a filmet ismerni. Bunuel ezzel a filmmel váltotta meg a belépőjét a szürrealisták közé, és a szürrealizmus –legalábbis a (kétségtelenül nem túl szerény) célkitűzései szerint- nem csak egyszerű művészeti mozgalom volt: A társadalmat akarta megváltoztatni. És ez a célkitűzés amilyen naív, ugyanannyira tiszteletreméltó is, és szerethető is. Az „elkötelezett művészet” (nem feltétlenül a politikai elkötelezettség értelmében –bár a szürrealisták nem voltak éppen politikailag semlegesek) ma az avantgárd elmúlásával rég kiment a divatból. A művészek inkább akarnak szórakoztatni, mint eszméket közvetíteni, vagy legalább állást foglalni. Ebben az értelemben az Andalúziai kutya egy régmúlt hőskor fontos epizódjának tekinthető. Természetesen nagyon is megkérdőjelezhető az a módszer, amely irracionalizmussal (Bunuel többször is emlegeti a szót) akar bármely tartalmat kifejezni. Mint tudjuk, a társadalmat a szürrealizmus sem tudta megváltoztatni, de az kétségtelen, hogy a XX. század művészetfelfogásához sokat tett hozzá.
Formailag az Andalúziai kutya kísérleti film. Nem vesz tudomást a szokásos, elbeszélő filmi dramaturgiáról, amennyiben összefüggéstelen történetekből építkezik. Merész, a saját korában egyenesen provokatív (ez kiváltképpen szürrealista szokás), vagy elborzasztó jelenetekből is áll (a szem borotvával való elvágása, a kézből kimászó hangyák, a meztelen női felsőtest (1929-ben)). Mindezeket a jeleneteket nemhogy egységes történetként, de még egyenként is nehéz értelmezni. Az alkotók biztosan tiltakoznának is ez ellen. Ők a filmjüket kísérletnek, önmegvalósításnak, és provokációnak szánták. Ez a film nem mesél el történeteket, nem nevettet meg, nem nyűgöz le szép képekkel. Még ahhoz is túl elvont, és avantgárd, hogy megbotránkoztasson. (Bunuel meséli, hogy a bemutatóra a zsebében egy csomag kaviccsal ment el, de nem volt szükség a közönség megdobálására, tetszett nekik.) A szürrealisták nehezen dolgozták fel, hogy sikeres volt. Ők akiket a lázadás éltetett, lassan a mainstream művészet fősodrában találták magukat.
Az Andalúziai kutya nem szép, és nem „jó” film. Lehet hogy nem ad válaszokat, de talán vet fel kérdéseket. A válaszokat a nézőnek kell megtalálnia. Nem a filmből, de a film által is serkentve.
/Pozsgai Csaba/ |
|
