Utolsó hozzászólások:
| Megfojtott virágok - Vélemények (2023-10-31 09:02.13) |
A film az 1900-as évek Amerikájában játszódik, ahol is az őslakos indiánok pénze/aranya/jelen esetben olaja azonnal felkeltette a fehér gyarmatosítók figyelmét, akik aztán csalással, lopással végül gyilkosságok árán, de elvették a helyiektől a pénzt, a földet, az olajat, a tulajdonjogokat.
A Megfojtott virágok megtörtént eseményeken alapuló film/eposz, amelyet egy rendhagyó (bár akkoriban „szokványos”) szerelmi szálon keresztül ismerhetünk meg. Érdekesség, hogy a fő romantikus (?) szálhoz köthető gyilkosságok kapcsán történő nyomozás „alapozta meg” az amerikai szövetségi nyomozó iroda, az FBI létrejöttét, amely J. Edgar Hoover nevéhez fűződik.
A film az ismert amerikai történelem egy talán kevésbé ismert történetét/fejezetét mutatja be, és ha másra nem is, de talán a történet hitelességének fokozására jó volt a hihetetlenül hosszúra nyújtott játékidő (bár tény, hogy gyakran lassúnak, túlnyújtottnak, esetleg már unalmasnak -?!- is tűnhet a film).
A film apropója, tehát, hogy most elővette Scorsese a témát, arra enged következtetni, hogy Amerika még mindig „vezekel”, még mindig „emészti” az általa elkövetett dolgokat (bűnöket?!) az őslakosok ellen. De hát, ha csak a mai világot, társadalmakat nézzük, megállapíthatjuk, hogy bizony vannak dolgok (kapzsiság, politika, korrupció, hazugság stb.) amelyek egyszerűen nem változnak, mindig mindenkor jelen vannak/voltak, az emberiséggel egyidősek – hiszen tőlünk származnak…
A színészek játéka, a színészek maguk, a történet érdekessége/érdekfeszítése, illetve a rendező önmagában garantálta a sikert, nem beszélve a már említett „amerikai vezeklésről”, ami napjainkban előtérbe kerül (az amerikai őslakosok „elgyengítése”, elnyomása, kizsákmányolása, de innen aztán el is jutunk a napjainkat is jellemző politikai megosztottsághoz – ami tulajdonképpen lehet is egy végső, napjainkra vonatkozó üzenete a filmnek, a történet felelevenítésének).
Végül (vagy alapvetően is) a film/a történet az őslakosok (és az igazság…) felé mutató empátiát vált ki a nézőből! Az amerikai történelem bemutatása kapcsán, az őslakosokról, a kihasználásukról Scorsese mindenképpen -ha nem is kultfilmet, de - egy mérföldkövet alkotott „félig-meddig” a western műfajában…
A Megfojtott virágok egy mérhetetlenül fájdalmas, őszinte, már-már dokumentumszerű eposz egy „halálraítélt” történelmi korról, egy népcsoportról, egy kapcsolatról, egy szerelemről, amelynek megismerése, lezárása vagy elégtételt nyújt, vagy nem – ezt döntse el mindenki magában… |
| Barbie - A film - Vélemények (2023-07-31 09:23.58) |
A „rózsaszín” Barbievilág harca a nőkért, a feminizmusért, a mára emocionálissá vált(ozott) férfiakért, a „modern” Amerikáért és az egész igazságos, egyenlő és előítéletektől mentes világért…
Vígjátékként, mesevilágként indul a film, gondolhatnánk, hogy elsősorban megemlékezik a méltán híres márkáról. Aztán elég hamar azon kapja magát az ember, hogy egy (propaganda)filmet néz a nők (elnyomott?!?) helyzetéről a mai világban, a modernkori férfiak helyzetéről, valamint kőkeményen politizálunk – kritizáljuk a kapitalizmust, a patriarchális társadalmakat… Mindez egy babarózsaszín, egzisztenciális depresszióval teli vígjáték formájában. Hát nem tudom…
Nem igazán világos, hogy pontosan ki volna e minden értelemben formabontó alkotás (sőt nyugodtan kimondhatjuk, hogy egy tudatos társadalmi provokáció, kritika) célközönsége: a felnőttek, avagy a még formálható”, befolyásolható gyermekek! Mindenesetre egyértelműen sikerült elérni a Barbieland hullám hátán egy fenomenális ismertséget, hatalmas várakozást és természetesen iszonyú magas nézettséget. Tehát ez teljesült, tiszta siker… (nyilván a gyerekek nem fogják érteni a film üzenetét, hiszen pl.: a patriarchizmus-ról sem hallottak/tanultak még…)
Barbieland ugye, avagy a Barbie-babák világa, ami egy minden értelemben rózsaszín, feminista utópisztikus világ, ahol kizárólag a nők vezetik a társadalmat, töltenek be a fontos, vezető, hatalmi pozíciókat, miközben a férfiak, a Kenek csak „kiegészítők” strandon, csak azért léteznek, hogy a Barbie-k rájuk nézhessenek (ha akarnak…). (Ez) a világ így tökéletes, és végtelen.
Míg nem egy rossz (világi) gondolattól átlépünk, átkacsintuk a való életbe, annak tökéletlenségébe (átlagos kinézet, narancsbőr, stb.).
Végül is erről szól a film, hogy a mai modern társadalomban, vagy a Barbie-k emancipációjában, nehezebb-e nőnek lenni., hogy milyen érzés először találkozni a férfiak tárgyiasító tekintetével (halkan megjegyzendő, hogy a Barbie világban a férfiak vannak egyértelműen tárgyiasítva…). Egyébként szintén elgondolkodtató, hogy a nőkre nézve (ha már róluk szól ez a film) „Barbie-nak lenni” végtére is összességében pozitív, vagy tulajdonképpen csak rombolja az önképüket, önértékelésüket. És már-már annyira „rózsaszín”, hogy csak tovább növeli a kontrasztot, még jobban felhívja a figyelmet a különbségre a „tökéletes” és a szürke, rossz, és „elnyomó” társadalmi alapokon működő mai világ között.
A vizuális megjelenések, a zenék és nem utolsó sorban a szereposztás tökéletes receptje volt a sikernek, ezek abszolút el is adják a show-t, ami azért tulajdonképpen vicces is.
Talán az egyik „legnagyobb poén” az a társadalmi fricska - már-már amolyan mai férfiellenes amerikai propaganda - amikor a film férfi főszereplője belekóstol a mai patriarchális berendezkedésű világunk után/mellett az emancipált Barbie világba, ahol aztán egyből identitás válságba is kerül, ami szintén a mai világ „népbetegsége”.
Maga a film biztosan „megosztóan” fog hatni (akár csak máshogyan fognak rá reagálni Amerikában és Európában), hiszen a témát lehet vitatni, tagadni, boncolgatni, a feminizmus, a társadalmak nőkkel szembeni (sokszor teljesíthetetlennek tűnő) elvárásai mindig is kényes téma volt. Mindezt - hogy milyen „veszélyes” világban is élünk - a film a „halandóság” kapcsán mutatja be (hiszen a halál volt az a gondolat, amely „átzökkentette” a Barbie világot a valóságba), mégis színesen, „rózsaszín cukormázban”, és nem utolsó sorban viccesen teszi ezt … |
| Álom doktor - Vélemények (2020-04-27 12:22.16) |
Izgalmas bár, de mindenképpen „veszélyes vállalkozás” egy klasszikus – jelen esetben ugyebár a Kubrick féle -, egy igazán remekbe szabott alkotás folytatását latolgatni (pláne, ilyen hosszú idő után). Nagyon is „kétes” kimenetelű lehet a fogadtatása. (elöljáróban annyit, hogy szerintem teljes mértékben megállja a helyét részint, mint folytatás, de akár, mint önálló, külön történet is)
Stephen King szinte egyedülállóan rengeteg és méltán híres történetet írt, amelyekből később viszonylag sok filmes adaptáció is készült, közülük több is tényleg nagyon elismerésre méltó film lett – nagyon sok ebből a horror műfajban.
A Ragyogás is ezek közül való, sőt, szinte az egyik (a mai napig) legnépszerűbb, két különböző filmes megjelenítéssel. Ettől mindenképpen kuriózum volt már eddig is. Azonban mindezidáig teljesen egészként élvesztük a történetet, akár a könyvet olvasva, akár a tv előtt ülve. Éppen ezért „nehéz is volt elsőre” még csak elképzelni is, hogy mit várjunk a folytatástól.
Pedig milyen kézenfekvőnek tűnik (most már) Danny Torrance (Ewan McGregor) immáron felnőtt életének bemutatása: mi is lett vele, de legfőképp, hogy mi lett a képességével, a ragyogással …
A ragyogás nem múlt csak úgy el. De „nyomot hagyott rajta” a trauma, amelyet Danny kiskorában élt át (nem csak) a Szépkilátás hotelben. Az apja démona, az alkohol azonban őt is üldözi (hiszen ugyebár: „Az alkohol gyógyszer, orvosság minden bajra.”). De többé-kevésbé felülemelkedik rajta, ez által pedig a természetfeletti képességét is próbálja figyelmen kívül hagyni, szinte elfelejteni azt.
Hosszú ideje nem használja már, de meg van, és fel is ébred, amint találkozik valakivel, valaki „hozzá hasonlóval”. Visszatérve „ehhez a világhoz” egyszer csak megint (bár a film ekkor már lassan a második óra végéhez közeledik) a Szépkilátás hotelban találják magukat, ahol is a hotelt, a szellemeit nem nehéz „felébreszteni” a most már kettejük egyesítve megerősödött képességével.
Teszik mindezt azért, hogy a rájuk, illetve hasonló képességekkel rendelkező emberekre (szó szerint) vadászó csoportot legyőzzék, örökre megsemmisítsék. E szekta vezetőjén, a legerősebb tagon (Rose – Rebecca Ferguson) végül itt, a hotel segítségével sikerül felülemelkedniük.
A film utolsó része, amely már a hotelben játszódik teljes mértékben feleleveníti a Kubrick- féle alkotást, mind képi, mind pedig zenei világával. Több volt ez, mint egyszerű visszakacsintás az alapműre. Hiszen teljes hitelességgel adott vissza minden egyes apró részletet, (nem egyszer) filmkockát, sőt borzongást. De, mivel többeknek ez mégiscsak ismétlésnek, másolásnak hathat, a kultuszfilm kategóriába valószínűleg nem fog átavanzsálódni sosem, annak megmarad a Kubrick által, jó 30 éve megrendezett változat…
A film összességében remek szereplőkkel lett elkészítve, és a jó karakterekhez végül is egy izgalmas, élvezhető történet is párosult. Határozottan más a hangulata, mint a Ragyogásnak, de mégis teljes mértékben felidézi azt, „visszahozza a szánkba azt a bizonyos eredeti ízt”! És ha már egyéniség, nyilvánvalóan amúgy is minden benne van, amit King-től megszokhattunk: az amerikai vidéki kisvárosi hangulat/lélektan, a hétköznapi emberek élete, és küzdelmeik egymással, a jó és a rossz vívódásai, na és persze a végső gonosszal való összecsapás.
De az Álomdoktor igazi rajongói szerintem kizárólag Stephen King fanokból fognak állni … |
Kondi76 összes hozzászólása |
