A segítségeteket kérném, nem tudom a film címét, remélem tudtok segíteni :)
A film egy házaspárról szólhat. A feleség régen hippi volt (a 60-70es években) és egy kommunában élt más fiatalokkal. Egyszer történt valami gyilkosság a kommunán belül, de nem derült ki, hogy ki tette. (Néha mutatnak részleteket a múltból, a kommuna életéből a film során)
Na és a jelenben együtt ebédel-vacsorázik a házaspár egy férfival.
(Ez már amúgy a film vége felé lehet) A férfi tagja volt annak a kommunának amibe a feleség is tartozott, tehát onnan ismerik egymást, és valószínűleg azóta nem is látták a másikat. A férj egyáltalán nem ismeri a vendég férfit, és igazából a feleségével sem beszélhetett erről a
korszakról mivel itt az asztalnál kérdezget tőle erről a korról, illetve picit mesél neki a felesége, hogy milyen volt az élet a kommunában. De a férjen látszik, hogy ez nagyon idegen világ a számára, tehát ő ezután ismerhette meg a feleséget és semmilyen részben nem vett részt ebben a hippi dologban. Az ebéd-vacsora folyamán a férfi, mikor a férj nincs az ebédlőben, meghívja magához a feleséget. A feleség később el is megy a férfihez, természetesen a férje tudta nélkül. Mikor a feleség megérkezik, a férfi arról beszél neki, hogy ő követte el a gyilkosságot a kommunán belül, és azt hogy (még mindig) szerelmes belé.
(anno talán a gyilkosság is féltékenységből történt) A feleség természetesen összezavarodik, megijed a férfitól és el is jön onnan
a rövid beszélgetés után. Mikor hazaér a férjéhez, beszámol arról, hogy hol volt és mik derültek ki. Ezen a férj eléggé felidegesíti magát,és a bizalma is meginog felesége iránt, mivel azt hiszi nem volt hűséges
hozzá vagy hogy most akarta megcsalni és jól összevesznek, a feleség sírva fakad, a férj lelép otthonról.
Ennyi amire emlékszek, természetesen lehetséges, hogy sok minden nem úgy történt pontosan, mint ahogy azt most én itt leírtam,
de nagyjából ez lehet a sztori.
Az szinte majdem biztos, hogy amerikai film. Szerintem 90es éveknél nem készülhetett korábban. 2008körül láthattam, szóval vagy '90es vagy '00es évek. Stílusnak drámát mondanám. A feleségről leginkább Molly Price ugrik be. Valami ilyen típusú, kicsit husisabb nő játszhatta a szerepet.
Előre is köszönöm a segítséget. |