Csatlakoznék az előttem szólókhoz. A film valami borzasztó. Az igazi horror-fanoknak 107 percnyi kínzás... Emlékszem, zsenge horror-rajongóként, amikor az első horror filmeket vettem le a polcról, ez is a kezembe akadt. Keresztapám, azt mondta, hogy ne nézzem meg, mert nem fogok tudni aludni. Azóta eltelt 3-4 év és csak most jutottam el oda, hogy megnézzem. Nevetéstől sírva néztem végig a filmet. Mikor vége lett, egy újabb nevetőgörcsöt kaptam és azt mondtam, hogy ezt a 14 éves fejemmel is nevetve néztem volna meg...
Az alapsztori szerintem ötletes, de a kidolgozás siralmas. Wes Craven (akinek a Rémálom sorozatát imádom, mivel azon nőttem fel) eredeti filmjét még nem volt szerencsém megnézni, de ezt igyekszem pótolni. Amit megállapíthatok, az az, hogy a remake egy kalap sz#r.
Azoknak ajánlom, akik kicsit tartanak a horrorfilmektől, de mégis egy kis izgalomra vágynak.
Mint már említettem igazi horror-fanok NE nézzék meg, mert egyrészt időpazarlás, másrészt pedig unalmas és száraz, mert eléggé sablonos (Texas-i láncfűrészes; Halálos kitérő \'klasszikusok\' borzasztó keveréke) és kiszámítható. |