Imádom. Az egész hangulata zseniális.
A zenéje alapból mindent visz, Alan Silvestri annak ellenére, hogy megtartotta a tipikusan késő80-as filmzenei attitűdjeit (sok a filmzenében a Predátor meg a Vissza a jövőbe áthallás :)), mégis jóval ijesztőbbet, feszesebbet írt azoknál ehhez.
Dav 2009-es kommentjéhez: a Die Hardra olyan szinten hasonlít, hogy gyakorlatilag a kettő egy univerzumban játszódik - nemcsak a színésznő ugyanaz, aki a tévériporternőt játssza, de még a karaktere is ugyanaz a karakter(!). Tök vicces lett volna a filmben egy John McClane cameo, vagy csak úgy a megemlítése is a Nakatomi-incidensnek :)
Ami viszont a legsúlyosabb az egészben, az az első magyar változat szinkronja. Sem előtte, sem utána egyetlen szinkronizált filmben sem hallottam még azt, hogy "isten faszát". Na itt igen :)))) |
