A következő hozzászólásomat Neked, és a Mindenkinek címezem.Nem az én írásom, de pont erről az időszakról szól, hogy mért is vált olyanná a rap napjainkban mint amilyen:
Forrás:JULIUS ANDAN - A VILÁG A SZÍNFALAK MÖGÖTT
Fejezet: ZÜLLÖTT CSILLAGOK - A HETEDIK LECKE A VILÁGRÓL
1.
Washington DC-ben van egy Fehér Ház nevű épület, melyet rengetegen ismernek. Ez
az épület ott van. Ott van egy helyen, nem mozdul el, sok szó esik róla, az emberek
odamehetnek és megnézhetik, és bárki megy is oda, bármelyik országból, nem számít, hány
éves, hogy férfi-e vagy nő, fehér, fekete, ázsiai, eszkimó vagy bármi más, ha odamegy, ahol a
Fehér Ház áll, és abba az irányba néz, amerre van, akkor látni fogja. Ezen okból kifolyólag a
Fehér Ház viszonyítási ponttá vált.
A Hold és a csillagok is viszonyítási pontok. Azért azok, mert ott vannak fenn, és
mindenki láthatja őket, aki arra néz, amerre vannak. A híres embereket ezért nevezték el
csillagoknak.
Ott álltak fenn a színpadon, vagy ott voltak a mozivásznon, mindenfelé látni lehetett az
arcképüket, a média is foglalkozott velük, és mindezek következtében az emberek tudták,
hogy amikor egy adott híresség kerül szóba, az kicsoda.
Minden, amit bárki megnézhet, amire elegendő figyelem irányul, viszonyítási ponttá
válik.
Hírességnek lenni azt jelenti: viszonyítási pontnak lenni. Hírességnek lenni nem a
megélhetés egyik fajtája, hanem sokkal több annál.
Sztárnak lenni azt jelenti: modellnek lenni, példaképnek lenni, mintának lenni.
Azt jelenti: tanárnak lenni.
Híresnek lenni annyi, mint tanítani. Minden sztár néptanító, akár tetszik ez neki, akár
nem; akár elhiszi, akár nem.
És ha vetünk egy pillantást a világ hírességeire, azokra az emberekre, akiket a
tömegek csodálnak és követnek, és látjuk, hogy közülük mennyien pszichopaták, vagy közönséges bűnözők, vagy egyszerűen csak értelmi fogyatékosok, akkor kapunk egy elég jó
magyarázatot arra, hogy mitől ilyen a világ.
A hírességek tekintélyek.
Az ő segítségükkel árucikkeket, gondolatokat, eszméket, értékrendeket és életmódot
lehet eladni.
Vegyünk egy zenészt, aki fellép ezer ember előtt. Fenn áll a színpad tetején, a többiek
65
meg lent vannak a nézőtéren, és mindannyian felfelé néznek és a zenészt látják. Ezért, amit a
zenész mond, illetve képvisel, igen sokat nyom a latba. Ha ír egy számot arról, hogy milyen jó
marihuánát szívni, vagy a magánéletében heroint fogyaszt, akkor ezzel ténylegesen drogossá
tesz embereket – amiért őt börtönbe kellene zárni, vagy ki kellene végezni.
A helyes válasz tehát arra a kérdésre, hogy minden dolog ellenére, a jó példák
tökéletes hiánya ellenére, a rossz hírnév ellenére, a bizonyítékok ellenére, hogy a
kábítószerek egyértelmű káros hatásai ellenére, a tényleges tudományos bizonyítékok
ellenére, a számtalan tönkrement élet ellenére, a növekvő bűnözés ellenére, a
drogfogyasztásból következő társadalmi ellehetetlenülés ellenére, és annak ellenére, hogy
EGYETLEN PÉLDA SINCS arra, hogy a kábítószer-függőség valakit jobbá tett volna, miért
fordulnak mégis fiatalok milliói a droghoz, bálványaik droghoz való hozzáállásában keresendő.
A világ legsikeresebb drogügynöke egy drogfüggő szupersztár.
Senki nem képes annyi embert függővé tenni, mint az ő példája.
2.
Sikerült odáig eljutnunk, hogy manapság emberek kérkednek azzal, hogy őrültek.
Kérkednek. KÉRKEDHETNEK!
Soha az emberiség történelmében nem volt még olyan szalonképes a romlottság, az
őrület, mint manapság.
Ezt elérni nagyon komoly és nagyon átgondolt munkát igényelt, hiszen egész
generációk természetes józanságát kellett tönkretenni hozzá.
Hogyan terjeszti el a legfelsőbb kaszt a szexuális aberrációkat? Hogyan terjeszti el a
drogfüggőséget? Hogyan terjeszti el a züllöttséget?
Példamutatással.
Fognak néhány furcsa alakot, a média által elegendő figyelmet irányítanak rájuk, úgy
állítják be őket, mintha rendkívül sikeresek és rendkívül boldogok lennének, és ezek által
tekintéllyé, viszonyítási ponttá teszik őket – de ezek az emberek őrültek!
Rossz példát mutatnak.
Abnormális értékrendet képviselnek.
Így működik a máz, így irányítja az emberek figyelmét bizonyos dolgokra. Így hoz létre
újabb és újabb tekintélyeket – a média, és a korábbi tekintélyek által.
Próbáljon találni egy sztárt az irodalomban, a zenében vagy a filmben, az üzlet
világában, a politikában vagy a tudományos életben, aki teljesen normális, aki egy épelméjű
értékrendet képvisel, aki úgy él, úgy viselkedik, zenéjén vagy filmjein keresztül olyan mintát
közvetít, amelyet érdemes elfogadni és követni!
Fog ilyet találni, de ijesztően keveset.
A kultúra hanyatlik, a máz egyre alacsonyabb szintű életmódot, világlátást és
viselkedést állít az emberek elé, mint „jó példát”, mint követelményrendszert.
Minél híresebb valaki, annál nagyobb tekintéllyel rendelkezik.
A világ legnagyobb sztárjainak többsége züllött figura, aki eszelős módon viselkedik,
őrült módjára él, és az értékek, melyeket közvetít, nem értékek. A legnagyobb sztárok jelentős
része ténylegesen beteg ember.
És nem véletlen, hogy éppen belőlük csináltak sztárt!
3.
A művészet nagyon kényes téma a legfelsőbb kaszt számára. Nincs semmi, ami
annyira kötődne a szabadsághoz, mint a művészet, és nincs még egy olyan embertípus, amit
nehezebb lenne elnyomni, mint a művészt.
Míg a tudományos közéletet a kaszt viszonylag könnyen uralma alá hajtotta, és az ezen
a területen kifejtett elnyomást ma már kisebb erőfeszítések árán is fent tudja tartani, addig a
művészetre a mai napig is nagyon komolyan oda kell figyelnie.
Két nagy hazugság terjedt el a művészettel kapcsolatban, amelyek gyakorlatilag
elpusztították az igazi művészetet. Ez a két hazugság a következő:
1. A művészet önkifejezés.
2. A művészet célja a szórakoztatás.
Mindkettő rendkívül távol áll az igazságtól, és mindkettő alkalmas arra, hogy tévútra
tereljen szinte bárkit, aki megpróbál alkotni valamit.
Az a hazugság, miszerint a művészet önkifejezés, ahhoz vezetett, hogy egyre több
dolgot kezdtek művészetnek nevezni, és egyre több különc alakot kezdtek művésznek hinni.
Így alakult ki az a nézet, hogy a művész nincs teljesen magánál, ködös a tekintete,
67
nincs kapcsolata a valósággal, álmodozva jár-kel a világban stb.
A másik hazugság, amely azt állította, hogy a művészet célja a szórakoztatás, ahhoz
vezetett, hogy azt hitték, a művészetnek el kell feledtetnie az emberekkel a nyomasztó
valóságot.
A legfelsőbb kaszt e két nagy hazugsággal lerántotta a művészetet a mocsokba,
eltörölte eredeti funkcióját, és gyakorlatilag teljesen hatástalanná tette.
Ma már úgy tűnik, hogy a művészet jópofa dolog ugyan, de nincs különösebb
jelentősége, és szinte bármi fontosabb a művészetnél.
Pedig a művészet valószínűleg még a tudománynál is fontosabb.(...) |
