Sziasztok!
Bár nem vagyok egy nagy horror/thrillernéző (kb annyit néztem, amennyit az egyetemen a filmes kurzuson kötelező volt), erre a filmre is véletlenül bukkantam rá, de engem nagyon megfogott, mégpedig egyrészt a színészi alakításért, másrészt azért a nagyon szép, következetesen végigvitt és fájdalmas lelki szálért, amit alig szoktak emlegetni; hogy az anyuka hogyan küzd végig a saját gyermekkori hiányaival, fájdalmaival, a rossz mintákkal, hogyan próbál ezeken túllépni, sokkal jobb anyukája lenni a kislányának, mint amilyen anyukája neki volt és végül hogyan gyűri maga alá mégis a múlt. Számomra a cselekmény így teljesen szimbolikus, és ha erről az oldalról nézem, akkor a furcsa végkifejlet is meg van magyarázva. Szerintem ez az, ami igazán művészivé teszi ezt a filmet, hogy a benne lévő szorongás nem öncélú, nincsenek benne fölösleges ijesztgetések, minden eszköznek megvan a miértje és jelentése. Kifejezetten jólesett, hogy nincs vérrel és velőt rázó sikításokkal teletűzdelve az egész, akkor nem lett volna hiteles. Persze, lehet, hogy csak az én idegzetem túl gyenge ahhoz, hogy egy „igazi” horrort végignézzek... :) |
