Sziasztok! Csak azért regisztráltam, hogy leírjam a véleményem. Imádtam az első évadot, a másodikat még annál is jobban, a harmadik viszont csalódás volt egy picit. A színészek alakítása pazar, imádom, hogy komoly, romantikus és vicces jelenetek is vannak benne. Ulises és Ainhoa szerelmének kibontakozása és kicsúcsosodása egyszerűen zseniális. Annyira imádtam őket együtt, hogy többször megnéztem a közös jeleneteiket. De most a lényeg: az utolsó részt konkrétan végigbőgtem. Muszáj volt többször megnézem ezt is, hiszen ahogy egyre többször láttam, mindig bővültek a gondolataim, hogy pontosan mi is a vége. Először felháborítónak tartottam a lezárást, most viszont már máshogy látom. Számomra EGYÉRTELMŰ, hogy Ulises túlélte a lövéseket, és az esküvő a végén valós. Max egy senki Uliseshez képest, a nyomába sem ér, semmilyen téren. Nem véletlenül esik róla csupán 1 mondat a szinkron nélküli részben. A készítők pontosan tudták, hogy sokan majd nem hiszik, hogy egy ember túlélhet három lövést is, pontosan ezért mutatták, ahogy Gamboa a pisztolyt machinálja, és gyakorlatilag Ulises mosolyogva dől hátra a lövésektől, és csak lebeg a vízen, ahogy már annyiszor tette. :) Ha ez még nem lenne elég, akkor hallhatjuk azt a mondatot is, hogy őket még három golyó sem választhatja el egymástól. Ezután pedig elhangzanak a fogadalmak, ahol egymás nevét is kimondják. Nem is értem ki az, aki szerint itt Max képbe jöhetne.. Azt viszont sajnálom, hogy nem 3 perccel hamarabb lett vége ennek a résznek, hiszen az, hogy minden nehézség után elölről kezdődjön a művelet, már nekem is sok volt. Szerintem a készítők a következő évad első részét az esküvővel kezdték volna, és azzal, hogy mégsem következett be egy újabb katasztrófa, viszont valami olyasmi történt, ami megint megváltoztat mindent. Még annyit hozzáfűznék, hogy néha-néha már idegesített Ainhoa, és az, hogy nem tudja mit akar. Én úgy gondolom első látásra egymásba szerettek, az a pillanat és az azt követő szerelem annyira meghatározó volt, hogy nem lehetett másképp. :) Szóval miért is nem Happy End a vége? De, az. :) |