91. | |
Vadászat a Vörös Októberre *Magyar kiadás - Antikvár - Kiváló állapotú* Az új, szupertechnikával felszerelt atom-tengeralattjáró az Egyesült Államok partja felé tart. Parancsnoka Marko Ramins. Az amerikai kormány támadástól tart, de a CIA egyik szakértője úgy gondolja, hogy a parancsnok dezertálni a- kar. Az orosz tengeri és légiflotta üldözőbe veszi a hajót...
Megjelenés dátuma: 2019. május 24. | |
|
92. | |
Csillagok között (4K UHD + Blu-ray) Egy csapat tudós az űrutazás forradalmian új módját fedezi fel: egy féreglyuk segítségével olyan távolságra is eljuthat ember a csillagok közé, ahova eddig még sosem. A felfedezés fontosságát csak növeli, hogy a Föld haldoklik, és így az emberiségnek sincs nagy jövője ezen a planétán. Most a csillagok között lehetőség nyílik megtalálni a megoldást a bolygószintű problémára.
Megjelenés dátuma: 2017. december 13. | |
|
93. | |
Nagykarácsony Arnold többszörösen kitüntetett tűzoltó, akinek egy balul elsülő romantikus lánykérés következtében összeomlik az élete. Korábbi érdemeire való tekintettel kihelyezik egy karácsonyi vásárba ügyeletes tűzoltónak, ahol egy iskolai előadás előkészületeibe csöppen. Arnold utálja ezt a helyzetet: a karácsonyi felhajtást álszentnek, a műsort pedig idegesítőnek tartja. De a kezdeti...
Megjelenés dátuma: 2022. augusztus 25. | |
|
94. | |
Kapcsolat *Import-Magyar szinkronnal* Ellie Arroway mindenre választ keres. A főiskolán már a világűrben kutatta a hangokat, fő tárgyának a földön kívüli üzenetek kutatását választotta. Ellie-nek határozott meggyőződése ugyanis, nem vagyunk egyedül az univerzumban. Aztán egy reggel igazolódni látszanak elképzelései: a Vega bolygóról jelet fog. Az üzenet egy intergalaktikus jármű építésének részletes terveit...
Megjelenés dátuma: 2024. március 6. | |
|
95. | |
Ted 2 *Import - Magyar szinkronnal* Ted újdonsült házasként gyereket szeretne, de a törvény szerint akadályt jelent, hogy ő egy plüssmaci. Így be kell bizonyítania, hogy ő bizony érző lény, ami egy csomó komikus helyzetet von maga után.
Megjelenés dátuma: 2015. november 25. | |
|
96. | |
Hosszú utazás *Magyar kiadás - Antikvár - Kiváló állapotú* Luke Collins korábbi rodeo-bajnok a visszatérését tervezgeti, amikor megismeri a főiskolai hallgató Sophia Danko-t, aki épp az álmai állásának betöltésére készül New York művészeti világában. E két ember nem is lehetne ennél különbözőbb, mégis egymásba szeretnek.
Megjelenés dátuma: 2015. szeptember 25. | |
|
97. | |
Noé *Fémdobozos, Limitált kiadás* Noé apokaliptikus vízióktól szenved. Érzi, hogy közel az özönvíz napja, amely megtisztítja a világot a gonosztól. Noé és családja nekilát bárkát építeni, hogy megmenekítse családját és a föld összes állatfajából egy-egy párt az eljövendő, biztos pusztulástól.
Megjelenés dátuma: 2014. augusztus 6. | |
|
98. | |
Téli mese Egy téli éjszaka Peter Lake megpróbál kirabolni egy erődszerű kastélyt New York Upper West Side részén. Azt hiszi, hogy a ház üres, és könnyű dolga lesz, de legnagyobb meglepetésére a házigazdák lányába botlik. A fiatal lány Beverly Penn. A haldokló fiatal lány és az ír származású, de árvaként felnőtt betörő között szerelem szövődik.
Megjelenés dátuma: 2014. június 25. | |
|
99. | |
Szupercella *Magyar kiadás - Antikvár - Kiváló állapotú* Ray egy olyan tökéletes börtönt tervezett, amiből lehetetlen a szökés, ráadásul az óriáskalitka egy hajón helyezkedik el. Miután Ray-t valaki az általa tervezett börtönbe záratja, keresi a kiutat, hogy megtalálja az illetőt, aki ezt tette vele. A szökésben segítségére lesz Rottmayer, a társa. Most kiderül, hogy Ray képes-e kijátszani a saját rendszereit. | |
|
100. | |
Django elszabadul Django felszabadított rabszolga, aki most a feleségét, Broomhildát keresi. A Candie Land ültetvényen tartják fogva, mely a közismerten kegyetlen Calvin Candie földbirtokos tulajdona. Django elhatározza, hogy kiszabadítja a nőt, és ebben segítségére lesz King Schultz, a német fogorvosból lett fejvadász is. | |
|
101. | |
Rém hangosan és irtó közel A film főszereplője egy kilencéves fiú, aki teljesen különbözik a korabeliektől. Amatőr feltaláló, ékszertervező. asztrofizikus, emellett játszik csörgődobon, és pacifista nézeteket vall. Mindemellett pedig azon dolgozik, hogy megtalálja a zárat, amelyet az a kulcs nyit, amelyet apja ráhagyott, mielőtt meghalt a szeptember 11-i támadásban. | |
|
102. | |
Könnyű nőcske *Magyar kiadás - Antikvár - Kiváló állapotú* Egy középiskolás lány élete gyanúsan hasonlítani kezd A skarlát betű főhősnőjének, Hester Prynne-nak az életéhez, amikor kiderül aprócska kis hazugsága arról, hogyan is vesztette el a szüzességét. Az iskolában pletykák kezdenek terjengeni róla, ami eleinte borzasztóan zavarja, egészen addig, míg úgy nem dönt, ebből hasznot is lehet húzni, és tervével jobbá teheti szociális és... | |
|
103. | |
Titokzatos folyó Három gyerekkori barát hirtelen elszakad egymástól, és évtizedek múltán látják egymást viszont. Sean rendőr lett, Jimmy trafikjából és zűrös ügyeiből él, Dave még mindig a régmúlt eseményein rágódik. Jimmy lányát egy nap holtan találják, s a gyilkosság ismét összeköti az egykori cimborák életét. A bosszúra szomjas Jimmy és az igazság után nyomozó Sean úton-útfélen Dave gyanús... | |
|
104. | |
Reszkessetek betörők *Import - Magyar szinkronnal* Kevin szülei igazi nagy családi karácsonyra utaznak Párizsba. A felfordulásban végül csak egy "valamit" felejtenek otthon: Kevint. A hatalmas házban magára maradt kisfiú azonban cseppet sem bánkódik. Amikor már unatkozni kezdene, két ügyefogyott betörő mászik be hozzá az ablakon. A srác nem ijed meg tőlük: százféle ravaszsággal és furfanggal bánik el a gazfickókkal. | |
|
105. | |
Ponyvaregény *Magyar kiadás - Antikvár - Kiváló állapotú* Két idősödő, szabadszájú gengszter Vincent és Jules épp főnöküknek szereznek vissza egy aktatáskát. A bokszoló, Butch a hírhedt maffiafőnök, Marsellus Wallace átvágását tervezi. Egy piti rablópáros egy étterem kirablására készül. És a szálak összefutnak... | |
|
106. | |
Ocean's Eleven - Tripla vagy semmi Dapper Danny Ocean az akciók embere. Kevesebb mint 24 órán belül feltételes szabadlábra helyezése után egy New Jersey fegyházból, már újabb terven töri a fejét. Három alapelvhez ragaszkodik: senkit nem bánt; csak olyantól lop, aki megérdemli; és úgy játszik, mintha nem lenne vesztenivalója. Danny a történelem legkidolgozottabb, legbonyolultabb kaszinórablását tervezi. Egy ...
Megjelenés dátuma: 2022. február 18. | |
|
107. | |
Halálos iramban 8. *Import - Magyar szinkronnal* Dominic Toretto és a családja élete egy új útra tér, miután Brian O'Conner eltávozott egy nyugodalmasabb világ felé. Hiába a sokadik utolsó meló, de még mindig van hol rendet rakni, és ezúttal New York, Oroszország, Izland és Kuba útjait fogják róni, ahol még veszélyesebb akciókat kell véghez vinniük. Immáron Dom és Letty a nászútjukat tervezik, és a felmentett csapat többi ...
Megjelenés dátuma: 2017. augusztus 11. | |
|
108. |
|
109. | |
Richard Jewell balladája Az 1996-os olimpián bomba robban. Richard Jewell, az amerikai biztonsági őr ösztöneitől vezérelve az áldozatok segítségére siet, s nem egy életet sikerül is megmentenie. Az újságírók és a sajtó viszont őt gyanúsítják meg igazságtalanul a terrormerénylet elkövetésével.
Megjelenés dátuma: 2020. április 29. | |
|
110. | |
Noé *Import - Magyar szinkronnal* Noé apokaliptikus vízióktól szenved. Érzi, hogy közel az özönvíz napja, amely megtisztítja a világot a gonosztól. Noé és családja nekilát bárkát építeni, hogy megmenekítse családját és a föld összes állatfajából egy-egy párt az eljövendő, biztos pusztulástól.
Megjelenés dátuma: 2021. április 1. | |
|
111. | |
A megtorló *2004* Egy ügynök sosem vonulhat vissza. Frank Castle sok halált látott már. Kommandósként kezdte, aztán az FBI különleges ügynöke lett, most szeretné végre a békés hétköznapokat élvezni felesége és kisfia oldalán. Ám az utolsó akciójába hiba csúszik és egy fiatal bűnöző meghal. Azt senki sem tudta, hogy az áldozat apja a nagyhatalmú üzletember, Howard Saint. Az apa bosszút esküszik:... | |
|
112. | |
Batman - A sötét lovag (4K UHD + 2 Blu-ray) - limitált, fémdobozos változat (steelbook) Batman ismét a bűn nyomába ered: nekilát, hogy szétverje azokat a bűnszerveteket, melyek rettegésben tartják a város utcáit. Ezúttal is számos segítőre akad, elsősorban Jim Gordon rendőrfelügyelő és Harvey Dent államügyész személyében. A hármas fogat hatásosnak bizonyul, de hamarosan nagyobb káosz üti fel fejét Gotham City-ben, egy felettébb intelligens elme, mely Jokernek hívja...
Megjelenés dátuma: 2022. május 27. | |
|
113. | |
Uncharted Sir Francis Drake leszármazottja, Nathan megtalálja a legendás El Dorado városát. Mentora és egy ambíciózus újságíró segítségével azon munkálkodik, hogy feltárja a hely titkait, de közben kalózokkal, zsoldosokkal és egy titokzatos ellenséggel is meg kell küzdenie a szigeten.
Megjelenés dátuma: 2022. június 24. | |
|
114. | |
Legendás állatok és megfigyelésük - Dumbledore titkai (Blu-ray + DVD) - limitált, fémdobozos változa Albus Dumbledore professzor tudja, hogy a hatalmas sötét varázsló, Gellert Grindelwald át fogja venni az irányítást a varázslóvilág felett. Mivel nem tudja egyedül megállítani őt, megbízza Newt Salamander, hogy állítson össze egy rettenthetetlen varázslókból, boszorkányokból és bátor muglikból álló csapatot egy veszélyes küldetés végrehajtására, ahol mindenféle vadállatokkal ...
Megjelenés dátuma: 2022. július 15. | |
|
115. |
|
116. | |
A majmok bolygója - Lázadás *Magyar kiadás - Antikvár - Kiváló állapotú* Will Rodman San Franciscóban dolgozik. Munkája nem mindennapi, genetikai kísérleteket végez majmokon, hogy megtalálja az Alzheimer-kór ellenszerét. Az egyik tesztalany, Caesar, egyre érdekesebb tüneteket produkál. A majom intelligenciára napról napra nő. Will hazaviszi a majmot, ezzel megmentve őt a labor doktoraitól, akik nem válogatnak az eszközökben, amikor egy kísérletről... | |
|
117. | |
A dolgok állása *Magyar kiadás - Antikvár - Kiváló állapotú* Stephen Collins asszisztensét meggyilkolják. Amikor a sajtótájékoztatón a politikus szemében könnycseppek jelennek meg, már mások is sejteni kezdik, nem csupán szakmai viszony volt kettejük között. Cal McCaffrey riporter a főiskolán szobatársa volt, s jelenleg még mindig barátja Stephen Collinsnak. Az eset kapcsán több furcsa dolog is felüti fejét, így hát ő is oknyomozó riport... | |
|
118. | |
A fegyvertelen katona *Import-Magyar szinkronnal* A II. világháborúban Okinawán szolgált az istenfélő katonai orvos, Desmond T. Doss, aki azzal tűnt ki a többiek közül, hogy nem volt hajlandó emberélet kioltására. Emiatt senki nem értette meg őt, s ezért került az orvosi alakulathoz, ahol megtette bajtársai érdekében, ami csak lehetséges volt. Ő volt az első az amerikai történelem során, aki kongresszusi érdemrendre ...
Megjelenés dátuma: 2017. április 12. | |
|
119. | |
Deadpool *Import - Magyar szinkronnal* Wade Wilson profi bérgyilkos súlyos rákban szenved, és egyetlen megoldás számára az, hogy elfogadja a kormány ajánlatát, amely szerint nagy árat kell fizetnie az egészségéért: arca rettentően eltorzul, valamint szuperhősruhába bújva kell járnia a várost, és felpofozni a rosszfiúkat. Wade Wilson innentől kezdve nem hétköznapi ember: Ő Deadpool!
Megjelenés dátuma: 2016. június 17. | |
|
120. | |
A bíró Hank Palmer sikeres ügyvéd, aki csupán anyja temetésére megy haza szülővárosába. Nem akar ott maradni, mivel apjával nincsenek jóban. Apja, Joseph bíró, aki igen erős hatalmi pozícióban van a városban. Amikor apját gyilkossággal vádolják meg, mégis újra visszatér szülővárosába, hogy kiderítse az igazságot, illetve ő lehessen a jogi védelem apja számára.
Megjelenés dátuma: 2015. február 17. | |
|