Fórum - Versek! (219. oldal)

elejére ... 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 ... végére

11690. Lennon16 (2011-07-03 21:30.56)

Új versek, mindegyik mai termés Ócska zongora Ócska zongora állt a sarokban, Néha játszottam rajta titokban. A billentyűkről már lekopott a festék, Zenétől voltak hangosak az esték. Emlékszem még milyen volt, Mikor leszakadt a mennybolt, A rockot keményen nyomtuk, Hogy vége lesz, sose gondoltuk. Bezárt a klub, lejárt aranykora, S nem maradt ott más, csak a zongora. Tarka macska Ablakomban ül egy tarka macska, Nézi, hogy készül a sztrapacska, Nyalja szája szélét és nyivákol, Hé' te mitzekatze, tünés a konyhából! De ő nem tágít, áll és rám les, Smaragd színű szemével, jaj de édes! Hiába cicó, ez már nem vicc, Megeheted az aranyhalat, aztán sicc! Te áldott mákvirág Patakzanak már a könnyeim, Hamuvá égtek a reményeim. Úgy érzem magam, mint egy hering, Aki a konzervből a tengerre tekint. Ó a tenger! A kék mindenség, A mélység titka a sötétség. Lelkem felszabadul, testem elhulla, Vár rám Hél, vár rám Valhalla. Nem hiányzol, te áldott mákvirág! Nélküled szebb s jobb a világ. Hajad simogatja arcomat Álmaimban veled vagyok, Ajkaidra csókot adok. Arany búzamezőn sétálunk, S a naplementére várunk. S mikor jön az alkonyat, Hajad simogatja arcomat. Frida Félénk vagyok,nem tagadom, Rózsám vagy, üde tavaszom, Ilyen szépet ki látott? Dobog a szívem hevesen, A szemem pedig gyönyörködik.

11689. Zsóka65 (2011-07-02 12:38.20)

Mucsi Sándor Búcsú Utolsó könnycsepp arcomon, Utolsó csókom az ajkadon, Utolsó szavam: búcsúzom...

11688. Kimikem (2011-07-01 21:33.55)

RADNÓTI MIKLÓS: OKTÓBER DÉLUTÁN Mellettem alszik a tölgy alatt Fanni, s mióta alszik, annyi makk hullt a fáról, hogy minden jámbor lombbal veszekszem érte, - mikor átkarolt kérte, őrizzem pihenését. De nap kacsintgat át fodrán a lombnak, vad darazsak dudolnak körül haraggal. És a lomb makkal felel és feleselget, hulló makk makkot kerget, nem tud a fán maradni. Fanni fölébred és álmos szeme kék, keze oly szép, mint szentkép keze és gonddal békít a lombbal, végigsimít a számon s ujját ott tartja három harapós fogamon még, hogy ne beszéljek. Igy készül az új csend és a csendből odafent sziszegve eső hatnapos esső, mely elmossa a makkot s mint fekete szallagot, úgy köti ránk a novembert.

11687. Lennon16 (2011-06-30 22:42.43)

Ez is mai, ebből dalt csinálok :-) You're my way My heart is in burn, I want to you return. My face is smiling, Baby, I need your lovin'! It's my heart for you, Oh It's for you, I need you every day, Baby, you're my way.

11686. Lennon16 (2011-06-30 22:41.44)   - (válasz Lennon16 11685. hozzászólására)

Na valamiért beletett 3 pontot. Minden reggel Minden reggel, ha felébredek, A te képedet nézegetem. S gyönyörködöm szépségedben, Te itt élsz az emlékemben. Érzem, szívem utánad vágyódna, Érzem, lelkem mintha haldokolna. Az ajkam mindenhol téged csókolna, S mindenem csak érted lángolna. Olyan szép vagy, miért vagy te másé? Miért nem lehettünk soha egymásé? Ó miért nem keltem birokra érted, Hiszen még most is szeretlek téged!

11685. Lennon16 (2011-06-30 22:40.54)

A mai nap legjobb termése: Minden reggel Minden reggel, ha felébredek, A te képedet nézegetem. S gyönyörködöm szépségedben, Te itt élsz az emlékemben. ...Érzem, szívem utánad vágyódna, Érzem, lelkem mintha haldokolna. Az ajkam mindenhol téged csókolna, S mindenem csak érted lángolna. Olyan szép vagy, miért vagy te másé? Miért nem lehettünk soha egymásé? Ó miért nem keltem birokra érted, Hiszen még most is szeretlek téged!

11684. Lennon16 (2011-06-30 22:01.12)

Boldog lennék Kint az utca már néptelen, Testem mozdulni képtelen. Sötét az éj és a végtelen, Az éj titkát nem érthetem. Viaskodik bennem sok érzelem, Az elvesztett lány a végzetem. De még mindig ő kell énnekem, Boldog lennék vele, tudom, nem képzelem.

11683. Kimikem (2011-06-28 17:43.53)

http://www.youtube.com/watch?v=AZkJ0aPDKZk Latinovits Zoltán / József Attila - Eszmélet ESZMÉLET Földtől eloldja az eget a hajnal s tiszta, lágy szavára a bogarak, a gyerekek kipörögnek a napvilágra; a levegőben semmi pára, a csilló könnyűség lebeg! Az éjjel rászálltak a fákra, mint kis lepkék, a levelek. Kék, piros, sárga, összekent képeket láttam álmaimban és úgy éreztem, ez a rend - egy szálló porszem el nem hibbant. Most homályként száll tagjaimban álmom s a vas világ a rend. Nappal hold kél bennem s ha kinn van az éj - egy nap süt idebent. Sovány vagyok, csak kenyeret eszem néha, e léha, locska lelkek közt ingyen keresek bizonyosabbat, mint a kocka. Nem dörgölődzik sült lapocka számhoz s szívemhez kisgyerek - ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret. Akár egy halom hasított fa, hever egymáson a világ, szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát s így mindenik determinált. Csak ami nincs, annak van bokra, csak ami lesz, az a virág, ami van, széthull darabokra. A teherpályaudvaron úgy lapultam a fa tövéhez, mint egy darab csönd; szürke gyom ért számhoz, nyers, különös-édes. Holtan lestem az őrt, mit érez, s a hallgatag vagónokon árnyát, mely ráugrott a fényes, harmatos szénre konokon. Im itt a szenvedés belül, ám ott kívül a magyarázat. Sebed a világ - ég, hevül s te lelkedet érzed, a lázat. Rab vagy, amíg a szíved lázad - úgy szabadulsz, ha kényedül nem raksz magadnak olyan házat, melybe háziúr települ. Én fölnéztem az est alól az egek fogaskerekére - csilló véletlen szálaiból törvényt szőtt a mult szövőszéke és megint fölnéztem az égre álmaim gőzei alól s láttam, a törvény szövedéke mindíg fölfeslik valahol. Fülelt a csend - egyet ütött. Fölkereshetnéd ifjúságod; nyirkos cementfalak között képzelhetsz egy kis szabadságot - gondoltam. S hát amint fölállok, a csillagok, a Göncölök úgy fénylenek fönt, mint a rácsok a hallgatag cella fölött. Hallottam sírni a vasat, hallottam az esőt nevetni. Láttam, hogy a mult meghasadt s csak képzetet lehet feledni; s hogy nem tudok mást, mint szeretni, görnyedve terheim alatt - minek is kell fegyvert veretni belőled, arany öntudat! Az meglett ember, akinek szívében nincs se anyja, apja, ki tudja, hogy az életet halálra ráadásul kapja s mint talált tárgyat visszaadja bármikor - ezért őrzi meg, ki nem istene és nem papja se magának, sem senkinek. Láttam a boldogságot én, lágy volt, szőke és másfél mázsa. Az udvar szigorú gyöpén imbolygott göndör mosolygása. Ledőlt a puha, langy tócsába, hunyorgott, röffent még felém - ma is látom, mily tétovázva babrált pihéi közt a fény. Vasútnál lakom. Erre sok vonat jön-megy és el-elnézem, hogy’ szállnak fényes ablakok a lengedező szösz-sötétben. Igy iramlanak örök éjben kivilágított nappalok s én állok minden fülke-fényben, én könyöklök és hallgatok. 1933-1934 tele

11682. Kimikem (2011-06-28 17:23.07)

http://www.youtube.com/watch?v=tc41B2CYEPs&feature=related Pilinszky János: Apokrif 1 Mert elhagyatnak akkor mindenek. Külön kerül az egeké, s örökre a világvégi esett földeké, s megint külön a kutyaólak csöndje. A levegőben menekvő madárhad. És látni fogjuk a kelő napot, mint tébolyult pupilla néma és mint figyelő vadállat, oly nyugodt. De virrasztván a számkivettetésben, mert nem alhatom akkor éjszaka, hányódom én, mint ezer levelével, és szólok én, mint éjidőn a fa: Ismeritek az évek vonulását, az évekét a gyűrött földeken? És értitek a mulandóság ráncát, ismeritek törődött kézfejem? És tudjátok nevét az árvaságnak? És tudjátok, miféle fájdalom tapossa itt az örökös sötétet hasadt patákon, hártyás lábakon? Az éjszakát, a hideget, a gödröt, a rézsut forduló fegyencfejet, ismeritek a dermedt vályukat, a mélyvilági kínt ismeritek? Feljött a nap. Vesszőnyi fák sötéten a haragos ég infravörösében. Így indulok Szemközt a pusztulással egy ember lépked hangtalan. Nincs semmije, árnyéka van. Meg botja van. Meg rabruhája van. 2 Ezért tanultam járni! Ezekért a kései, keserü léptekért. S majd este lesz, és rámkövül sarával az éjszaka, s én húnyt pillák alatt őrzöm tovább e vonulást, e lázas fácskákat s ágacskáikat, Levelenként a forró, kicsi erdőt. Valamikor a paradicsom állt itt. Félálomban újuló fájdalom: hallani óriási fáit! Haza akartam, hazajutni végül, ahogy megjött ő is a Bibliában. Irtóztató árnyam az udvaron. Törődött csönd, öreg szülők a házban. S már jönnek is, már hívnak is, szegények már sírnak is, ölelnek botladozva. Visszafogad az ősi rend. Kikönyöklök a szeles csillagokra - Csak most az egyszer szólhatnék veled, kit úgy szerettem. Év az évre, de nem lankadtam mondani, mit kisgyerek sír deszkarésbe, a már-már elfuló reményt, hogy megjövök és megtalállak. Torkomban lüktet közeled. Riadt vagyok, mint egy vadállat. Szavaidat, az emberi beszédet én nem beszélem. Élnek madarak, kik szívszakadva menekülnek mostan az ég alatt, a tüzes ég alatt. Izzó mezőbe tűzdelt árva lécek, és mozdulatlan égő ketrecek. Nem értem én az emberi beszédet, és nem beszélem a te nyelvedet. Hazátlanabb az én szavam a szónál! Nincs is szavam. Iszonyu terhe omlik alá a levegőn, hangokat ad egy torony teste. Sehol se vagy. Mily üres a világ. Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy. Éles kövek közt árnyékom csörömpöl. Fáradt vagyok. Kimeredek a földből. 3 Látja Isten, hogy állok a napon. Látja árnyam kövön és keritésen. Lélekzet nélkül látja állani árnyékomat a levegőtlen présben. Akkorra én már mint a kő vagyok; halott redő, ezer rovátka rajza, egy jó tenyérnyi törmelék akkorra már a teremtmények arca. És könny helyett az arcokon a ráncok, csorog alá, csorog az üres árok.

11681. B.Kornél (2011-06-28 16:38.24)

Ej, mikor még... Ej, mikor még ifjú voltam, sosem fogom feledni, kopogtattam minden kapun, de sosem tudtam szeretni. Gondtalanul rúgtam a port, óvtam kópé szívemet, hangos nóta, bánat borba, jókedvemnek híre ment. Badacsonyi napos lankák számtalanszor hallották, hogy virágzik a kék nefelejcs, s a rózsafa hajnaltájt. Bárcsk újra ott lehetnék, s velem minden jóbarát, kikkel egykor átmulattunk, annyi bohém éjszakát. Hányszor láttam már a hajnalt, vígan kezdve új napot, nem szidhatom ifjúságom, megadta, mit adhatott. Szemem néha mégis könnyes, van már, aki nincs velünk, poharunkat újratöltve, emlékezve szenvedünk. Daloljuk az Ő nótáját, szívünk mélyén reméljük, a poharánál ott ül Ő is, hallgatva, mit mesélünk. Arra kell az ifjúság, hogy kacagjuk a világot, mely megszül, nevel, aztán egy nap sírunkra hoz virágot. /EMYLIO/

11680. Lennon16 (2011-06-27 00:21.41)

Bevonulás Rozsnyóra Vonul a miskolci 7. dandár a Gömör felé, Isten a tekintetét most Rozsnyóra emelé, Közelednek, látják már a városfalat, S átvonulnak a diadalkapu alatt. Ünnepel a tömeg, a Himnuszt éneklik, Szemem könnybe lábad, hangom elcsuklik, A tűztornyon a felirat, amit nem felejtünk: Magyarok voltunk, vagyunk és leszünk! Ezen a videón van a bevonulás, nekem a végén könnybe lábadt a szemem. http://www.youtube.com/watch?v=j3kUzj3ot6k

11679. Lennon16 (2011-06-26 23:59.23)

Ezt tavaly írtam a 18. születésnapomra: Születésnapomra Istenem de boldog vagyok most e percben! S remélem az is leszek egész életemben. Új szelek fújnak életem mezején, S én fent állok a világ tetején. Vár rám a horizont, vár a mindenség! Fény villan az égen, oszlik a sötétség. Érzem, hogy újra élni akarok, idővel eldőlik, De biztos: az élet tizennyolc évesen kezdődik!

11678. Lennon16 (2011-06-26 23:51.14)

Két kisebb vers következik: Enyém leszel Új nap kél, fúj a szél, Lelkem virágba borul, De a szívem elszorul. Testem hullik szanaszét Nézek rád s te nézel rám, Vibrálni kezd a levegő, Te leszel az én szeretőm, S enyém egy csöndes éjszakán. Az álomlány Ajka vörös és meseszép, Kecses nyakán fényes nyakék, Fején türkizkék diadém, Oly' gyönyörű akár egy álom, Már régóta őt várom, Hogy végre legyek valakié, S majd váljak valamivé.

11677. Lennon16 (2011-06-26 23:49.20)

Ismertem egy lányt Ismertem egy lányt még régen, Eleven tűz égett a szemében, Keblei között kalandoztam, Mint eltévedt hegymászó, Völgyek között gondolkoztam, Hogy az én helyem Csikágó.

11676. Lennon16 (2011-06-26 23:48.07)

Kimaradt jelenet a HP-ből, Harry és Hermióne szénakazlas jelenete :D Hermione egyszer leitta magát a sárga földig, Észre se vette, hogy a kis Potter döfködi. S reggel mikor már felkelt szegény Hermione, Látta ki fekszik ott, s kiáltott: Harry, ó ne! Végül egybekeltek, mert tudták, mi a jó, Lagzi Lajcsi pörgött, s szólt a dáridó.

11675. Lennon16 (2011-06-26 23:33.54)

Írtam verset a vámpírnaplók című sorozatról :) Csörgött a telefon, keresett a Stefan, Hogy miért van Elena mindig este fán. Stefan volt az, a Salvatore, Friss vért mai is szavatol-e? Itt egy üveg vér, bizony Damoné, S izmos teste akár egy démoné. Jött a Bonnie is, véres hurkát sütni, Meleg vérre vágyik Caroline, kit fog leütni? Jönnek a vámpírok, a cigány futni nem restell, Mert hiába a sok hekus, ha vámpír a polgármester.

11674. 2Titi (2011-06-26 21:06.52)

Baranyi Ferenc: DEMI SEC avagy a Törley-pezsgő dicsérete Midőn a gond vidám kedved egére felhőket piszkít, szívedre ne vedd: haladéktalanul menj le a KÖZÉRT-be s vegyél egy pezsgőt - az tesz jót neked! Nincs más megoldás, nem használ a nő sem, éretted bár nyavalya törje ki, egyéb nem nyújt vigaszt nehéz időkben, csak egy palack félszáraz Törley! A gondok piszkát jókedved egéről leoldja rögtön könyörtelenül, buborékjai kis napok: csak fény dől belőlük egyre - s kedved földerül, pokolba párolognak két szemednek tájékáról a bánat könnyei, erőt, hitet, kiutat, segedelmet nyújt egy palack félszáraz Törley! Hát ne emészd magad, akármi baj van, mutass fügét a sorsnak bármikor, van jóbarátod, nem vagy már magadban: borszármazék, de hívebb, mint a bor. Ez meg nem gyötri gyomrod, mert direktben a lelkedbe fog beleömleni, s ott semmi sem buzoghat nemesebben, mint egy palack félszáraz Törley! :D

11673. Margaréta (2011-06-26 20:37.15)   - (válasz Mütyürke 11672. hozzászólására)

Köszönöm. A helyzet nem tragikus, inkább izgalmas.

11672. Mütyürke (2011-06-26 20:26.53)   - (válasz Margaréta 11671. hozzászólására)

Szorítok Neked!:))

11671. Margaréta (2011-06-26 20:23.54)   - (válasz Leeandra 11670. hozzászólására)

Hát, igen. Nagyon várok egy jelet. És a hiánya valóban nagyon rossz.

11670. Leeandra (2011-06-26 20:18.03)   - (válasz Margaréta 11669. hozzászólására)

Jah:D a "talán" megtévesztett. Hát akkor sajnálom, nem egy jó érzés a hiányérzet:)

11669. Margaréta (2011-06-26 20:16.35)   - (válasz Leeandra 11664. hozzászólására)

Inkább magamra gondoltam...

11668. 2Titi (2011-06-26 20:03.25)

Baranyai versei nagyon jól közvetítik az érzéseket, hihetetlen hangulata van az előző két versének. Köszi, hogy felhívtátok rá a figyelmet. :)

11667. Miss bambi (2011-06-26 20:01.15)   - (válasz Leeandra 11662. hozzászólására)

Jah,le is estem a székrű.

11666. KareszFaszi (2011-06-26 19:57.50)

Baranyi Ferenc: Meggörnyedt volt... Az ajtónál előre engedett, Apám, a mindenben előzhetetlen, maga elé tessékelt engemet - összenéztek a rózsák is a kertben. Volt ebben egy szemernyi szemrehányás: te már vendég vagy itthon, én pedig megadom, mi a vendégnek dukál, lásd. Máskor úgyis csak a szél jár be itt. És volt ebben valami tisztelet, halk tisztelet, mit a falusi ember költők, bohócok, furcsa szerzetek iránt érez, de hangoskodva restell. És volt ebben hatalmas árvaság is, magányba vásott vándorok riadt félreállása, ha az úton más is felbukkan olykor s gyorsan elhalad. Én hátraugrottam: ugyan, apám! Végül nehézkesen elémbe tért ő. S mikor belépett háza ajtaján: meggörnyedt volt. És mégis égigérő.

11665. KareszFaszi (2011-06-26 19:56.56)   - (válasz Mütyürke 11661. hozzászólására)

szépszépszép

11664. Leeandra (2011-06-26 19:51.07)   - (válasz Margaréta 11663. hozzászólására)

Márhogy nekem? Igen, részben így van:) De inkább emlékeztet:)

11663. Margaréta (2011-06-26 19:47.02)   - (válasz Leeandra 11662. hozzászólására)

Talán valami/valaki épp hiányzik...

11662. Leeandra (2011-06-26 19:45.56)

Ejj lányok, ez a két vers nagyoon üt:)

11661. Mütyürke (2011-06-26 19:29.44)   - (válasz Margaréta 11660. hozzászólására)

Komáromi János /Koma/ törődj velem törődj velem... nézd rám kérgesedett álmaim már alig bírom gyakran sírnom kellene de nem emlékszem a könnyekre törődj velem... elfognak falhoz állítanak a lesből támadó félelmek a múltból érkező jövőt-ölő kétségek törődj velem... halld meg a némaság mögé bújt sóhajokat a porladó percek szétszóródó hangjait amint szitálva hullanak körénk és elfednek mindent ami szép törődj velem... érezd amikor összeszoruló lelkem szűkölve bújik bensőm legrejtettebb zugába hogy ne lásd fájdalmát inkább eltűnik önmagába törődj velem... megbénítanak ezer lakatot aggatnak rám a szégyellt vágyak és a meg nem értett érzések évek alatt közönnyé válnak törődj velem... tárd szélesre ki nem mondható titkaim nehéz ajtaját ismerd meg áldott és átkozott énem elhazudott igazságaim lásd hogyan kellett és hogyan kell élnem törődj velem... öleld át fájdalmakat üzenő sóhajom nehéz lelkem hangtalan vergődését most nem értem a szavakat csak egy őszinte test ölelését törődj velem... fogadj magadba engedj eltűnni benned had oldódjak csendes lélegzetté váljak egyszerű társból a Mindeneddé törődj velem... válj semmivé ezután csak bennem élj tovább a külön-külön most megsemmisül csak az Együtt létezik ezután ...és a Világ elcsendesül

elejére ... 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 ... végére