Érdekes világ a showbizniszé. Az egyszer lent, máskor fent kereke forog, és van, akit végleg maga alá szorít, de akad olyan szerencsés is, akit egy nagyobb hullámvölgy után még felkap és a csillagokig repít. Csak tudni kell, hogy ezek a csillagok inkább a hulló, semmint az álló kategóriába tartoznak... És ezzel nem árt megbékélni, mert a világ és benne az emberek is változnak, és velük változnak az igények és ízlések is. Ahhoz pedig, hogy ezeket a folyvást változó kedvteléseket ki lehessen elégíteni, mindig újabb és újabb meglepetésekre és frissítésekre van szükség. Az idő meg persze nem áll meg senki kedvéért sem, legyen az a világ legnagyobbnak kikiáltott előadóművésze, bűvésze, illuzionistája, vagy egyéb "kirakat tevékenységet végző munkása", mindegyikük felett kíméletlenül tiktakkolnak a másodpercek és a kérdés csak az, hogy mennyire tud bárki is megbarátkozni ezzel az állapottal. Mert ha elfogadja, lehet belőle "legenda", de ha nem, akkor marad örök haknizó, aki eldugott porfészkek dohos színpadain és füstös lokáljaiban adja elő a "világszámot", mert ott még minden vicc és trükk újnak számít, vagy ha nem is, de mivel a közönség nem vergődik a szórakoztatóipar túlkínálatának csapdájában, így minden lehetőséget, ami a kikapcsolódását szolgálja, köszönettel és hálásan vesz. (nem is beszélve arról a tényről, hogy a nagyvárosban "futottak még" kategóriának minősített "felhozatal" itt még menőnek számít)
Persze ilyen helyeken is lehet, sőt illik is a maximumhoz közelit nyújtani. Főként, ha az ember fia/lánya halálra van verve a kisstílűekre oly' jellemző (ám normális ember számára inkább szánalmas, semmint csodálni való) "kivagyisággal" és az " elképesztően komolyan veszem magam" szindrómával. Ráadásul ennek az embertípusnak abszolút meggyőződése, hogy az, amit csinál egyedi, megismételhetetlen, utánozhatatlan, egyszóval etalon értékű, ami feltétlen világhírnév után kiált, még jóval azután is, hogy a fénykor reflektoraiban már jócskán alábbhagyott az izzó teljesítménye...
Nos, ez a szófosás nagyjából csak annyira volt jó, hogy felvezesse azt a pár mondatos véleményezést, ami a filmmel kapcsolatban felötlött bennem. Mert nem volt ez egy rossz alkotás, de valahogy pont olyan lenyomatot hagyott bennem, mint a történet maga: egy érdekesnek ígérkező lemez, aminek a borítójáról lefújták ugyan a port, de az még mindig ott száll a levegőben, és a zene, bár kifejezetten jó, mégsem élvezhető teljes mértékben, mert imitt-amott recseg a bakelit és ez egy kicsit lehűti, sőt egyenesen túlnyugtatja a várakozás izgalmát, de már csak udvarias kíváncsiságból is végighallgatja az ember, mert mégis van a dallamokban valami vonzó...
Szóval ilyen érzeteket keltett bennem a film, és azt is tudom, hogy a vonzó "zenei aláfestést" nekem John Malkovich játéka jelentette, továbbá Emily Blunt üdítő felbukkanása tompította, Colin Hanks kedvesen bénázós karaktere pedig lágyította ezeket a "recsegéseket". És most igazán nem tudom, hogy rossz pillanatban láttam-e a filmet, vagy valójában és egyáltalán nem volt egy nagy durranás, de mivel inkább ez utóbbi felé hajlok, így az összegzés azt mondatja velem, hogy egy olyan, a középszerűtől egy induri-pindurit jobb mozit láttam, ami pont olyan megfáradt hangulatot árasztott magából, mint Malkovich illuzionistája(akinek a legjobb trükkje a leginkább kellő pillanatban mondott csütörtököt, de amit levitézlett "művészünk" legalább méltósággal viselt és ezzel egy parányit mégiscsak sikerült fényeznie azon a régen elhalványult glórián...).
És mivel senki számára sem kötelező darab, annyi érdekesség azonban elárulható a filmről, hogy Colin filmbéli apukája egybeesik a vérszerintivel, továbbá az is elmondható, hogy John Malkovich megint leckét adott - színművészetből, és ha másért nem is, miatta érdemes időt szánni a filmre, mert ez a pali maga a megtestesült JÁTÉK, én pedig talán joggal hiszem, hogy jónéhány feltörekvő, sőt, igencsak futtatott bájgúnár (és kéjkanca) a saját gázsiját és egyéb tartozékát is szívesen odaadná Malkovich tehetségének akár a tizedéért is, de kár a fáradtságért, mert részükről ez a színtiszta hiábavalóság (de legalább a következő csillagocska felbukkanásáig megéldegélnek a "tehetségtelen, de legalább jól néz ki" című szemfényvesztésből)
De hát ilyen ez a showbiznisz.:)
|
