Nagy örömmel ültem le a film elé, örültem, hogy Belmondot ismét láthatom játszani.
Remélem nem ez volt a hattyúdala, mert nagy kár volna.

Már az első képkockák után érezzük, hogy elég csak megjelennie máris odavonzza a tekintetünket, meg sem kell szólalnia, mégis figyelünk rá, nem tesz semmit azért, hogy sajnáljuk, de máris elkezdjük sajnálni.
Ez egy nagyon szomorú film, nem mondhatnám, hogy bármi feloldást éreztem volna benne.
Pörére vetkőztetve meséli el, milyen feleslegessé válni, milyen az élet céltalanul, kilátások nélkül, társak nélkül, milyen magányosan, kidobottan megöregedni, mások terhére lenni.
A kutya, akiről gondoskodni kell, az egyetlen társ, de aki már a film vége felé teher is, hisz az életben maradás is nehézséget jelent.
Az első időszakban még harcol a kutyáért, de eljön a pillanat, amikor már csak egy jó helyet keres neki.Felelősséget érez iránta, ezért próbálja biztonságba helyezni, ha már ő iránta senki nem érez felelősséget...
A kutyamenhely szimbolikus, bár talán kissé szájbarágós jelenete, a sok kidobott, szomorú szemű ebbel, és az emberek szívtelenségétől indulatba jövő tulajdonossal, kifejez mindent.

A film elénk tárja azt, hogy nem szabadna így megöregedni, nem szabadna az utolsó napjainkat, heteinket, hónapjainkat ki tudja mennyit ad a sors, így eltölteni.
Mégis sokan járnak hasonló cipőben, még ha nem is kerülnek utcára, mint Belmondo karaktere.
A "nagy öreg" legenda, rá azt hiszem nyugodtan illik ez a jelző, végtelenül eszköztelenül éli végig a filmet, tragikus súlyt cipel magával, de mindezt olyan természetességgel, hogy szinte egy dokumentumfilm szereplőjének érezzük.
Egyetlen váratlan kitörést leszámítva, egy indulatos gesztusa, egy hangos szava sincs.

A bent lakó fiatal cselédlány, valamilyen szinten törődik vele ugyan, de többször is észrevehető, hogy némiképp lelki szemetesládának használja, és leginkább a saját problémája köti le, még ő kér segítséget az öregtől, amit meg is kap.

Vannak hibái a filmnek, vannak megmagyarázatlan helyzetek, kidolgozatlanságok, néhány pillanat kicsit szenvelgő, de nem lehet nem szeretni, és nem lehet nem együtt érezni Belmondoval, aki annyi fájdalmat képes kifejezni még a megtört mosolyával is, hogy azt tanítani kéne a színi iskolákban, ha lehetne...

Nem lehet, ez vagy meg van valakiben, vagy nincs.

Szomorú, fájdalommal teli film, nyitottan hagyott lezárással, a néző elgondolkodhat, hogy miközben eltávolodik a kamera a padtól, ahol ott ül az elhagyatott öreg, ölében a kutyával, vajon meddig fogja bírni kint az utcán, egy hétig, egy hónapig?

Talán néhány mellényzsebből könnyen ítélkező ember, aki ha meglát egy hajléktalant, lebiggyedő szájjal tesz rá megjegyzést, csak őt okolva sorsáért, ha megnézi a filmet, eltöprenghetne...

4. Kreatin (2011-09-04 19:26.19)

Hát Belmondo fantasztikus mint mindig!

3. Kreatin (2011-09-04 14:01.49)

Imádom Belmondot ma lesz a tv-ben a film nagyon várom :)

2. Cica_59 (2011-04-09 16:52.27)

szerintem is nagyon szép film, és tényleg az egyik legszebb alakítás tőle.

1. Sötétszív (2010-09-02 22:02.18)

Jean Paul Belmondo pár éve súlyos agyvérzést kapott, de felépült belőle, és ez a film a bizonyíték rá. Ez egy nagyon szomorú, lehangoló alkotás egy ember, és egy kutya barátságáról. Nagyon szép film. Belmondo élete egyik legjobb alakítását nyújtja benne, és a kutya is aranyos. Remélem, hogy Belmondónak nem ez az utolsó filmje, legyen még sokáig köztünk, és örvendeztessen meg még pár remek filmmel. Bízom benne, hogy így lesz.