Nagyon szeretem az ilyen típusú filmeket. Amikor különböző, de valahol még is hasonló emberi sorsok, családok élete keresztezi egymást. Nagyon jó ebben a Rövidre vágva (1993), kissé sötétebb, elvetemültebb a Boldogságtól ordítani (1998) vagy ott van hirtelen a Grand Canyon (1991).
(S ha már vacsora és különböző emberek, akkor az Utolsó vacsorát (1995) is erősen ajánlom, kellemesen kiakasztó ;)

6. Bordal (2013-02-10 11:41.44) - (válasz Angelika58 5. hozzászólására)

Bolsoe szpaszibo! :)

5. Angelika58 (2013-02-10 11:30.40)

- (válasz Bordal 4. hozzászólására)

Megtaláltam!

Február 17-én 07.45-kor a Cinemax 1-en, 18-án 07.45-kor a Cinemax 2-n lesz.

4. Bordal (2013-02-10 11:16.32)

Szóval se nem mozi, se nem DVD! Igaz,az elmúlt fél órában tűvé tettem utána a netet és a filmes ismerőseimet egyaránt, de nem leltem a nyomára. :) Leírásod alapján ez az a film, amely nem a látványával és a hangeffektjeivel akar a nézőre hatni,hanem a mondanivalójával.

3. Angelika58 (2013-02-10 11:05.45)

- (válasz Bordal 2. hozzászólására)

Hú, valamelyik tévécsatornán, de nem real time-ban, hanem felvettem.Viszont ilyenkor sokszor leadják, ha egyszer volt. (Cinemax? Sajnos, nem tudom...)

2. Bordal (2013-02-10 10:57.12)

Hol láttad a filmet?

1. Angelika58 (2013-02-10 10:06.22)

„Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta”, kezdi Rejtő Jenő a Három testőr Afrikában-t.

Ez az összetétel, katonai rangokkal vagy anélkül ,minden gond nélkül megvalósulhat egy Hálaadás-ünnepen. Még a hússaláta sem fog hiányozni a pulyka mellett, mert a gasztronómiában minden nemzetiség megfér békésen.

Ez a Hálaadás-napokról már kevésbé mondható el, hiszen ilyenkor minden család igyekszik összegyűlni egy asztalnál és vígan kigyűlölködni magát. Felszínre kerül minden düh és elfojtott indulat, a pulyka, a kukorica és a kelbimbó mellett sorban esnek ki a szekrényben tárolt csontvázak.

Ilyenek vannak a négy vacsorát adó négy családban is. A zsidó hagyományú család egészen különlegesen undorító nénikéjének-bácsikájának tudomásul kell venni, hogy vannak a világon leszbikusok és in vitro –babák. A vietnami család egyik fia titokban fehér lánnyal jár, másik fia pedig fegyvert rejteget. Az afroamerikai felvilágosult középosztálybéli pár személyes gondokkal , egy iszonyú anyóssal és tőlük eltérő utat járó fiúval bajoskodik. A mexikói gyerekeknek pedig nehéz elfogadni, hogy görény apukájukat, aki természetesnek tekinti, hogy némi kalandozás után megül a családja kebelén, a megcsalt anya páros lábbal rúgja ki.

Közben sülnek és égnek a pulykák, kit osztrigával töltenek, kit gombával, kit haraggal, frusztrációval, letagadott érzelmekkel. De valahogy elcsikorognak-nyikorognak a családi szekerek, elsimulnak a konfliktusok.

Lehet, hogy a vietnami fiút sem mindenki Bruce Lee-ről faggatja legközelebb, „ázsiai-ázsiai, nem mindegy?”-alapon és talán nem lesz lehetetlen, hogy ezek az emberek ne csak akkor váltsanak pár szót, ha eldördül egy lövés.

Hiszen , ahogy a végén kiderül, egy útkereszteződés négy sarkán laknak, pár lépésnyire és több világnyira egymástól. De ugyanazt az ünnepet ülik meg mégis, éppen azt, amelyik minden amerikai polgárt a másik iránti megértésre emlékeztet.

Jó film. Ha az alkotók csak kicsit is jobban hittek volna ebben, akár remek is lehetett volna.