Szocializmus, kommunizmus. A buta ember elkezd rettegni vagy köpködni a szavak hallatán, mert nem képes vagy nem akar tájékozódni. Annyira hülyét csinálnak az annyira hülye emberekből (Százmillió áldozat?), hogy az már nem csak azoknak fájhat, akik elfogultság nélkül minimális történelmi ismeretekkel rendelkeznek, hanem esetleg azoknak is, akik ide látogattak vagy csak fognak erre a bolygóra feltételezhetően magasabb iq-val, bár ez még mondjuk a halaknak sem tenne jót, ha értenék, miről is van szó, nem hinném, hogy ezek után kimerészkednének a szárazföldre. Olyan ez, mintha a bibliában és a vallásban is csak azt látnánk, hogy a kereszténység volt az emberiség történelme során az egyik legpusztítóbb járvány, legyen az hadjárat vagy Malleus Maleficarum, a lényeg, tűzzel, vassal gyilkolunk, ha nem hódoltok be nekünk és nem azt teszitek, amit mondunk. Egy dolog változott azóta, a szólásszabadság, mivel a hatalmat irányítók ugyanott vannak, ahol voltak és ugyanúgy fel kell kapaszkodni, mint ahogyan korábban, ha többet akar magának a humanoid kreatúra. Ebben a csúnya és gonosz kommunizmusban, (hozzáteszem, sosem valósult meg) annak enyhébb időszakában készítettek egy filmet, mely ennek a kornak egy korábbi szakaszát meséli el. Azokról az emberekről szól ez a mese, melyek szegénységben és nélkülözésben éltek, akik nyugalmát nem az ott tartózkodó pártkatona borítja fel és nem azok, akik amnesztiát kaptak háborús vagy inkább politikai bűnökért, hanem, akik tolvajok, rablók, gyilkosok, melyeket szabadon bocsátott egy olyan személy, mely életének egyetlen motiváló ereje a hatalom megszerzése volt, ugyanis édes szerelmének akart bizonyítani, Malenkov-ának. A történelmi háttér egy szerelmi történet, ugyanis Beriját megcsalta Malenkov, Hruscsovval. Ezért a lakosság fizetett azzal, hogy köztörvényes bűnözőket szabadított a népre. A történetben Szergej Baszargin és Nyikolaj Sztarobogatov, kik háborús vétség miatt kerültek korábban börtönbe, majd amnesztiát kaptak, segítenek azokon, akiket a rajtuk kívül még szabadon engedett törvényszegők, rablók, gyilkosok tartanak fogva. Egy nagyszerű film ez, melyben felfedezhetünk ilyen-olyan filmes hibákat, esetleg a cselekményre mutogathatunk, hogy hát, azért többet várnánk, mert nem ehhez szoktunk és a szereplők beleélése a történetbe is fontos lehet, lehetne drámaibb köntösben tálalni több sírással, szomorú hangulatú zenével átitatva. Lehetett volna még számtalan hatásos eszközt bevetni azért, hogy átérezzük, milyen volt abban a rendszerben élni. Szerintem nem árt, ha a néző nem csak arra hagyatkozik, amit lát, hanem tényleg átgondolja vagy megpróbálja átérezni anélkül, hogy nem csöpög a film és nincsenek meghatóbb, könnycsatornák zsilipeit megnyitó jelenetek egy-két kivételtől eltekintve, bár itt sem úszik be Hans Zimmer könny potyogtató muzsikája. Ez inkább ilyen egyszerű, naturalisztikus, bár filmes szempontokat nem nélkülöző alkotás. Semmi extra, csak a múlt valósága és persze egy hős, aki lehetne Van Damme is vagy Stallone, de a főtitkár sem biztos, hogy örült volna ennek, miután látta, hogy egy másik darabban megtapsolta az amerikai bokszolót. A lényeg, hogy a szovjet valóság egy része és egy nagyszerű rendező játszotta a főszerepet, akiről és akinek műveiről idehaza keveset halhattunk. Jó film, de semmi extra hűű meg húú, ezért csak azoknak ajánlanám, akik szeretnek többet is belegondolni abba, amit látnak vagy legalább egy picikét elgondolkodni azon, hogy tömegek élete egy-egy személy döntésein illetve politikai játszmákon múlnak vagy múltak.
|