A Terminátor sorozat a hosszú évtizedek alatt olyan lett mint főszereplője. Jogai egyik tulajdonostól vándorolt a másikig , a státuszát megalapozó első két részt meglehetősen kétséges színvonalú folytatások és mellékágak követték, amelyek a sorozatot és hírnevét megtépázták, kilyuggatták és kidobták az ablakon. De ahogy Arnold híres karaktere, mégis mindig visszatért, visszamászott a réseken keresztül annak ellenére, hogy sokak által már nem kívánt termék lett. Nem adja könnyen a bevételét.
Tisztában volt ezzel a Paramount stúdió is, akik egy huszárvágással és nagy magabiztossággal úgy döntöttek, ameddig lehet (2019-ig mert akkor visszakerülnek a jogok James Cameron-hoz) kisajtolnak mindent a névből egy új trilógia képében. Kérdés, hogy merre induljanak, mert az előző négy rész szépen végigment az Ítélet napjához vezető folyamaton, sőt a Megváltás már egyenesen a poszt-apokaliptikus "ember kontra gép" háborúnál vette fel a vonalat. Éppen ezért a forgatókönyvírók 19-re húztak lapot, amikor úgy döntöttek visszamennek az első három film irányába, sőt annak idejébe is. Csak megkavarva a már ismert dolgokat, hogy ezzel új világot teremtsenek. Lényegében újrafeldolgozás, retcon az, amit a Genisys-ben láttunk. Ez az elgondolás elég merész és jól is elsülhetett volna...viszont a filmet látván bizonyos vagyok benne, hogy most lett a Terminátor sorozat véglegesen és visszafordíthatatlanul tönkrebarmolva.
A történet ismert módon indul: 2029-ben az emberek végső csapást mérnek a Skynetre, ami viszont még vissza tud az időben küldeni egy terminátort a múltba, hogy végezzen az emberi ellenállás későbbi vezérének John Connor-nak (Jason Clarke) édesanyjával Sarah Connor-al (Emila Clarke). Az ellenállás legjobb emberét Kyle Reese-t (Jai Courtney) küldi vissza az időben, hogy megvédje a nőt. Viszont most amikor Kyle megérkezik 1984-be, minden a feje tétjére áll. A múltba visszaküldött terminátort ugyanis rövid időn belül elintézi egy másik (Arnold Schwarzenegger), amelyik már kilenc éves kora óta védelmezi Sarah-t, aki nem szende kislány, hanem harcos amazon, aki már várta Kyle érkezését. Felbukkan még továbbá egy T-1000-es modell (Byung-hun Lee), meg egy házilag összebarkácsolt időgép is, amivel Sarah egyenesen a jövőbe akar utazni, hogy még a beüzemelés előtt leszámoljon a Skynet-el.
Ha netán már ez meredeknek érződik, hát szeretném tudatosítani, hogy ez csak az film durván első fél órája, az igazi mindfuck orgia csak ezután következik, másik múltból származó víziókkal, eltolódó idősíkokkal, váratlan pálfordulást végrehajtó szereplőkkel (akinek kilétét az ügyes előzeteskészítők már el is lőttek) és még több kavarással. Itt kezd körvonalazódni a film fő problémája: Az időutazás és az abból jövő paradoxonok már az előző filmekben is erősen feszegették a logika és kibogozhatóság határát, így az alkotók nem rugóztak túlságosan rajtuk. Itt viszont amit Laeta Kalogridis és Patrick Lussier párosa csinált, az a lónak a másik oldala, az egymásra halmozott alternatív valóságok és idősíkok egy zavaros és összefüggéstelen masszává züllesztik a történetet. Ráadásul sunyi módon, sokszor pont hogy ezek mögé bújnak, hogy elkerüljék a magyarázkodást sokszor alapvető történetbeli pontjairól (csak egy példa, egyszer sincs megmagyarázva, hogy ki és miért küldte vissza a terminátorokat 1984-be).
És ha csak a kaotikus történet lenne a legnagyobb gond, mert a sok maszlagot jobban tűrné az ember, ha legalább az, amit látunk szórakoztató lenne (mint pl. a harmadik rész esetében), viszont a Genisys sorra rontja az ehhez szükséges legalapvetőbb kritériumokat is. A cselekményvezetés lényegében arra szolgál, hogy a trió egyik akciójelenetből rohanjon a másikba, de ez a rohanás is csak azért jó, mert egyrészt nem unatkozunk, másrészt mert a szünetekben olyan dialógusok és humorosnak szánt beszólások követik egymást, amik által rekordidő alatt fárasztják le egymást is meg a közönséget is. A fájdalom-faktort viszont a botrányosan eltolt szereposztás még jobban megsokszorozza. Mert Arnold hiába rázza ki kisujjából a szerepét, ha a körülette asszisztálókhoz képest Oscar-díjas magasságokba emelkedik, mint marcona, érzelemmentes robot.
Emila Clarke annyira hiteles harcos amazonként, mint a mai Steven Seagal futóbajnokként, a porcelántestével és angyalarcával inkább hasonlít egy sértődékeny, hepciás kamaszlányra (Lena Headey és Linda Hamilton agyoncsapnák, mint egy legyet), karizmája pedig a nulla környékén konvergál. De persze besegít mellé Jai Courtney is, aki rezdületlen baltaarcával csak tovább tetézi a helyzetet, a kettejük közötti érzelmesebb pillanatokban pedig annyi kémia nincs, amivel egy árva bacilust fel lehetne melegíteni. Az egyetlen jobb pillanat a mellékszereplőkhöz fűződik, de JK Simmons vagy Arnold kevesek ahhoz, hogy egymaguk ellensúlyozzák azt a színészvezetési és forgatókönyvbeli katasztrófát, ami itt zajlik.
Amik a rendezésre is kihathattak, mert Alan Taylor (Thor: Sötét világ, Trónok harca) bármiféle stílus vagy lélek nélkül dirigálta le ezt a fércművet. Érződik ez leginkább az akciókon, amik a Terminátor filmek esetében csúcspontok szoktak lenni, de itt? Nincs a filmben egy összecsapás, ami emlékezetesség, súly, dinamika és hatás tekintetében Cameron filmjeinek közelébe kerülhetne, de még a harmadik rész darukocsis üldözése is magasabb ligában focizik. Mert a mai CGI effektnek hála hiába nincs határ, a régi idők testközelibb korlátai hitelességet adtak látottaknak, amikor ember és gép vagy gép és gép feszült egymásnak lehet érezni, hogy abba valóban beleremeg a környezet. Itt viszont CGI helikopterek driftelnek, CGI iskolabusz szaltózik a levegőben és az egymásnak eső terminátorok úgy pattognak, mint a gumilabda és szedik úgy szét az épületeket, mint óvodás a nápolyit. Röhejes? Nem is kicsit.
Viszont az lustaság, az ötlettelenség és inkompetencia kicsúcsosodását nem is csak ezek jelentik, hanem az, hogy minden újító megközelítés és mitológiateremtési szándék ellenére a Genisys foggal-körömmel ragaszkodik az elődök örökségéhez és emiatt olyan pofátlanul hasznosítja újra azok ismert pillanatait és legendás egysorosait, hogy az a nosztalgiára való legaljasabb ráhajtásnak minősíthető. De főként kiemelhető ez, a film első harmadban, ahol a 84-es jelenetek minimális atmoszférája és hangulatbeli megidéződése csak azért van jelen, mert az alkotók sokszor szolgai módon snittről-snittre másoljak az első rész képsorait, ironikusan pont ezzel rámutatva, hogy mennyire deficites a saját kreativitásuk.
Hogy ez lenne a legrosszabb Terminátor? Szerintem toronymagasan, mert bár az első két rész általi magas lécet se a Gépek lázadása, se a Megváltás nem érte el, azokban mégis lehetett a próbálkozás szikráját érzékelni, azt hogy valami emlékezetes dolgot próbálnak létrehozni. Viszont a Terminátor Genisys minden ambíciója ellenére már azelőtt összeomlik, mielőtt esélye lenne felépülni, elárasztja műanyag és a modern Hollywood homogén megközelítése. A sorozat, ami B kategóriás keretek között lett sci-fi klasszikus, most százmillió dolláros méretben vált ZS kategóriás önparódiává. Ha ez nem a vég, akkor nem tudom mi.
"Nincs végzet, csak ha bevégzed" Hát akkor a Terminátor sorozatnak itt tényleg bevégeztetett.
|
