J.G Ballard regényét évtizedekig megfilmesíthetetlennek találták, sokszor megpróbálkoztak az adaptációval, hogy aztán bele is törjön a bicskájuk. A műfajokkal és a konvencionális történetelbeszéléssel játszó angol filmes Ben Wheatley végül megpróbálkozott a nagy feladattal, de csak részsiker ért el. Ballard eredeti sztorija egy hatalmas allegróra volt az emberi társadalom széthullásáról, hogy kasztok,
gazdag-szegény felállás ide vagy oda, a felszínen mind fejlett emlősök vagyunk, akikről vészhelyzetben könnyen leomlik a civilizációs máz, hogy aztán brutálisan egymásnak essünk. Wheatley eleinte ütemes tempóban vezeti fel a konfliktusokat, hogy aztán a cselekmény egyre szétesőbbé és ad-hoccá váljon a második felére, amikor kirobban az erőszak annak nem igazán érezzük a súlyát, egyre öncélúbb köldöknézésbe csapnak át a látottak (gyakori visszatérő hiba a rendezőnél). A színészek között sorakoznak a nagy nevek, de nagyon emlékezeteset ők se produkálnak, inkább a remek látványvilág és a zenék viszik ela High-Rise-t a hatukon, a többi inkább csak szépen fotózott káosz.

1. Jason13 (2016-07-15 16:45.37)

Ben Wheatley rendező tavalyi filmjét már elég régóta vártam. Ugyan előzeteseket nem néztem róla, de számomra a színészi gárda és az alapsztori kellően érdekesnek tűnt ahhoz, hogy leüljek a végeredmény elé. Aztán ahogy múlt az idő, elkezdtek szállingózni a megosztó kritikák a High-Rise-ról, de ezek nem tántorítottak el a filmtől.
A történet J.G. Ballard írása alapján készült, akinek a munkásságát én személy szerint nem ismerem. Ennek ellenére érdekesnek tartottam, hogy rengeteg cikk említette, hogy az ő regényeiből (különösen a High-Rise-ból) nehéz mozgóképes adaptációt forgatni. Ebben lehet valami, hiszen Wheatley alkotása elég felemásra sikerült, de ne szaladjunk ennyire előre.
A sztori főszereplője Dr. Laing, aki beköltözik egy hatalmas toronyházba. Az épület igencsak impozáns, saját uszodával, edzőteremmel és bolttal is rendelkezik. De ahogy telnek a napok, a lakók között kezd elmérgesedni a helyzet. Ahogy az lenni szokott, a gazdag népek (akik a legfelsőbb szinteken laknak) összetűzésbe keverednek a szegényebbekkel és ez a harc egy idő után már vérre megy.
Hol is kezdjem? Sokszor láthattuk már ezt a felállást filmekben, de mégis, elég érdekes ahhoz, hogy mind a mai napig foglalkoztassa az embereket. A High-Rise pedig első ránézésre elég ügyesen foglalja magába a témát. De ahogy halad a cselekmény, egyre öncélúbbá válik a sztori bemutatása, ami a képi világ javára, azonban a karakterek bemutatásának rovására megy.
A szereplők egytől-egyig csak lógnak a levegőben és hiába a majd kétórás játékidő, alig tudunk meg valamit a motivációjukról. A társadalmi rétegek egymásnak feszülése is elég harmatosan lett a vászonra álmodva, az egyik pillanatról a másikra válnak ellenségekké. Ez pedig elég nagy hiba, mivel így pont a cselekmény gerince veszik el.
Hiába a hangulatos felvezetés, ha utána egy nagy káosszá esik szét a sztori, amelyből később nehéz kihalászni olyan információkat, hogy akkor mi-miért is történt. Ahogy fentebb már említettem, a regényt nem ismerem, de gondolom, ott azért jobban ki van dolgozva a történet.
A képi világ és a zene az, ami megemeli a mozi nívóját. Az operatőr remek munkát végzett, gyönyörűek a beállítások, számomra élvezet volt elmerülni a toronyház különböző helyszíneiben. Az aláfestésért pedig a nagyszerű Clint Mansell felelt, aki jó szokásához híven kiváló dallamokat írt. De a betétdalokra sem lehet panasz.
És hiába a kidolgozatlan figurák, azért Tom Hiddleston, Jeremy Irons és Luke Evans alakításaiba nem lehet belekötni. Ahogy az épületben elhatalmasodó káosz bemutatására sem, kár, hogy az odáig vezető út tartalmaz elég nagy kátyúkat.
A High-Rise egy ígéretes ötletre épülő film, amiből sajnos nem sikerült a maximumot kihozni. Ennek ellenére nem bántam meg a megtekintését, köszönhetően a látványvilágnak és a színészi játékoknak, de többször biztos nem ülök le elé.