rami tudja az irodalmat is, csak nem annyira, mint a nyelvtant... ezért nem kell bántani, és a többieket sem... nem értem mi bajod van!!! egyébként meg akkor olvasd a hsz-eket, és jó röhögést kívánok neked, bár én ezeken nem tudok röhögni, úgyhogy nemtom, h neked milyen csapnivaló humorod van.... ezek szerint te biztos azon is röhögni tudnál, ha felemelném a kisujjam, mert az nagyjából ilyen szinten van

Harry Potter és a Főnix Rendje - Aki olvasta az utolsó kötetet, írjon

2007-07-21 21:16.30

Nah!! Jó olvasást

2007-07-21 21:16.05

Két férfi tűnt elő a semmiből a Moonlight lane sarkán. Egy pillanatig csendben egymást nézték, majd elindultak ugyan abba az irányba.
"Helyzet?" Kérdezte az alacsonyabb.
"A lehető legjobb" válaszolta Serverus Snape.
Az út bal oldala földi szederrel volt szegélyezve. A jobb oldalon diszített kerítés volt. A férfi hosszú köpenye a bokáját súrolta.
"Azt hittem el fogok késni" Mondta Yaxley
"Trükkösebb, mint gondoltam. De remélem meg lesz elégedve."
"A handogból itévle félsz, hogy nem lesz jó fogadtatásunk?"
Snape biccentett a fejével, de nem tartott tőle különösebben.
Jobbra befordultak egy szélesebb útra, ami kivezet a sétányról.
A magas sövény elvágta útjukat, és a sövény mögött magas, szépen kidolgozott fémkerítés állt. Csöndben felemelték bal karjukat, majd átsétáltak a kapun, mintha az csak füst lett volna. A fábol készült szegélyek elnyelték a férfiak lépteinek hangját. Hirtelen egy suhogás hallatszott a jobb oldalukról. Yaxley újra megemelte pálcáját, és társa feje felé mutatott vele. De rájött, hogy a hang egy páva volt, aki éppen akkor repült el a szegélyről.
"Mindíg jól álcázta magát, Lucius. Páva. Yaxley visszatette kabátja alá a pálcáját. A ház messziről kiemelkedett az út végén a sötétből, világítottak a tetőtéri ablakok. A sötét kertben valahol egy szökőkút volt. Ahogy a bejárati ajtó felé közeledtek, valami ropogott a talpuk alatt. Benyitottak az ajtón.
A hall nagy volt és homályosan volt megvilágítva, díszítés egyszerű volt. A padló kőből volt, rajta egy nagy szőnyeggel. A sápadt arcú festmények szemei követték őket tekintetükkel. A két férfi egy pillanatra megállt egy nagy, vastag fából készült ajtónál, ami a következő szobába vezet. Snape lenyomta a rézkilincset. Bennt a szoba tele volt csöndes emberekkel, akik egy asztalnál ületek. A szobában kényelmes bútorok voltak. A tűzből füst ment egy tükör felé. Snape és Yaxley habozott egy pillanatig. Ahogy a szemük kezdte megszokni a félhomályt, érdekes látvány tárult eléjük: Kétségtelenül egy eszméletlen emberi figura lógott az asztal fölött, egy láthatatlan kötélhez kötve. Egyiküket sem zavarta látszólag a sápadt emberi figura majdnem a fejük felett, ami ide-oda hintázott. A figura képtelen volt megakadályozni ezt.
"Yaxley, Snape!" Kiáltott egy magas hand az asztal felől.
"Majdnem elkéstetek!"
Az ember a tűzhely előtt ült. Az idők során ráncosabb lett, a haja is megritkult, a szeme vörös lett. Túl világos volt a bőre, hogy eléggé kitűnjön.
"Serverus ide" Mondta Voldemort és rámutatott egy székre a jobb oldalán. "Yaxle - Dolohov mögé!" A két férfi elfoglalta az ülőhelyeket., amiket mutattak nekik. A legtöbben őket nézték, majd Voldemort beszélt először:
"Szóval?"
"Nagyuram, A Főnix Rendje felügyeli Harry Potter utazását, Szombaton, alkonyatkor."
Az asztalnál ülők már mind Voldemostra figyeltek.
"Szombaton... Alkonyatkor..." Ismételte Voldemort, vörös szemei Snape fekete szemeibe néztek, amikben félelem látszódott. Snape nyugodtan visszanézett Voldemort arcába, majd egy pillanat múlva az ajkai mosolyra formálódtak.
"Jó. Nagyon jó. És az információ forrása..."
"A forrása amit megbeszéltünk." Mondta Snape
"Uram,"
Yaxley odanézett Voldemortra, Majd Snapere. Minden arc felé fordult.
"Uram, én máshogy tudom."
Yaxley várt, de mivel Voldemort nem szólt semmit, elkezdte mondandóját.
"Nekem azt súgták, hogy Pottert nem viszik el, csak a fiú 17 születésnapjának éjszakáján.
Snape mosolygott.
"Az én forrásom szerint lesznek ilyen hamis híresztelések, bizonyára ez az.
Nem ez lenne az első eset, hogy az én forrásom a jó. A Rend azt gondolja, a Minisztériumhoz fogunk fordulni.
"De a Rendenek van valamije, ami nekünk nincs, eh?" Mondta egy ember, aki nem messze ült Laxley-hoz.
Voldemort nem nevetett. Az alakot bámulta, ami fölötte lógott.
"Nagyuram - Mondta Laxley - Dawlish szerint az aurorat használják majd.
Voldemort felemelt egy nagy fehér kart, majd visszaváltozott Snape alakjába.
"Hová fogják elrejteni a fiút?"
"A Rend egyik otthonába." mondta Snape - "A hely a forrás melett van, ahol a Rend és a Minisztérium meg tudja védeni.
Úgy gondolom, nincs sok esély, amíg le nem győzzük a Minisztériumot.
"Nos Laxley!" Mondta Voldemort - "EL fog esni a Minisztérium szombatig?
"Uram, nagyszerű híreim vannak ez ügyben. A Minisztérium kezd meggyengülni..."
"Ez a kezdtet" - Mondta Voldemort - "De Thickness előbb rá fog jönni, mielőtt bármit is elkezdenénk."
"Csak egy kis hiba a Minisztériumban, és már mehetek is vissza hosszú utamra."
"Igen uram, ez mind igaz, de Thickness-nek, a Mágiaügyi Minisztérium elnökének nem csak a Miniszterekkel van kapcsolatai. Úgy gondolom, most a legkönnyebb. Sok magas rangú vezető van az irányításunk alatt, és így összedolgozhatnak egymással."
"A mi jóbarátunk, Thickness, amíg nem fedez fel semmit, nyugalom van. - Mondta Voldemort - A legrosszabb esetben is a Minisztérium már szombatra a miénk lesz. Ha a fiút nem tudjuk elkapni az utazás előtt, elkapjuk az utazás közben."
"Előnyben vagyunk, Uram." - Mondta Laxley, aki erre mérget venne.
"Több emberünk is van a Mágikus Utazási Szervezetnél. Ha Potter feltűnik arra felé, mi leszünk az elsők, akik tudnak róla."
"Nem tehetünk mást - Mondta Snape - A Minisztérium felügyelni fogja az utazásokat rendszeresen.

"Minden rendben. - Mondta Voldemort "Nem lesz esélye sem... Könnyebb lesz, mint eddig bármikor ezelőtt..."
Voldemort újra felnézett az emberi figurára.
"Személyesen akarom elintézni. Több hiba miatt eddig nem tudták megölni. Ebből sok az én hibám.
Az asztal körüli csapat Voldemortot nézte. Attól tartottak, meg lesznek átkozva, hogy Harry Potter még életben van. Voldemort, habár ő beszélt a legtöbbet, még mindíg az alakot nézte a feje fölött.
"Eddig figyelmetlen voltam. A szerencsére bíztam a dolgot, pedig azok voltak a legjobban megtervezve. De már többet tudok. Megértettem azokat a dolgokat, amiket azelőtt még soha. Valaki meg fogja ölni Harry Pottert. És az én leszek."
Ezeknél a szavaknál válaszként hirtelen jajveszékelés, sírás, borzalmas fájdalaom hangjai hallatszottak. Az asztalnál ülök lenéztek a padló felé, ahonnan a hang jött.
"Wormtail!" - Mondta Voldemort ugyan abban a hangerőben, és még eközben sem vette le szemét az alakról.
"Nem megmondtam, hogy tartsd szemmel a foglyunkat?"
"I-Igen U-uram," - Dadogta egy alacsony ember a hall végéből, egy széken ülve. Most vették észre először. Kimászott a székből, majd távozott. Nem hagyott maga mögött semmit, csak egy furcsa, csillogó ezüst darabot.
"Ahogy mondtam - Folytatta Voldemort, miközben körbenézett az emberek között - Most már sokkal jobban értem. Szereznem kell tőletek egy jobb pácát, mielőtt megölöm Pottert."
Az arcok körülötte semmit sem mutattak. De valójában tartottak tőle, hogy Voldemort az egyikük fegyverét veszi kölcsön.
"Önként jelentkezők? Senki? Akkor lássuk csak... Lucius! Úgy látom neked nincs többé okod a varázspálcád használatára."
Lucius Malfoy felnézett. Az arca sárgás volt, és dühös, a szemei sötétek voltak.
"Uram?"
"A pálcádat, Lucius. A pálcádra van szükségem."
"De..."
Malfoy ránézett a feleségére. Pont olyan volt, mint ő. Pont olyan világos arc, pont olyan szőke haj... Malfoy kivette a kezéből apálcát, és odaadta Voldemortnak, aki a szeme elé tartotta, és megvizsgálta.
"Miből van?
"Szilfából, uram" - Suttogta Malfoy
"És a belseje?"
"Sárkány - Sárkányszívből"
"Jó",Mondta Voldemort és előhúzta sajátját öszehasonlíotta a kettőt.
Malfoy akaratlanul olyan mozdulatott tett, mintha el akarná venne Voldemort pálcáját.
"Adjam neked a pálcámat? Az ÉN pálcámat?"
Néhányan el kezdtek nevetni.
Szabadságot adtam neked, Lucius! Ennyi nem elég? És mi van az otthoni látogatásommal, Lucius, amiért annyira neheztelsz?
"Semmi - Semmi uram"
"Ezek hazugságok Lucius"
Ezek a kedves, lágy szavak uán úgy látszott, hogy a dühös, ordító száj többé nem fog beszélni. Egy, vagy két varázsló elborzongott, szóval valami nehéz dolognak kellett lennie. A hatalmas kígyó lassan felkúszott Voldemort székére. Felmászott a testére, majd a vállain letelepedett. Voldemort megsimogatta a kígyót, közben még mindíg Malfoyt nézte.
"Miért ilyen szomorú minden Lucius amikor visszatértek? Ez az én visszatérésem. Megnövekedett az erőm, amire rég vártunk, nem?"
"Persze, uram. - Mondta Malfoy - Ez volt a mi kívánságunk is." Jobbra a felesége tett egy határozott, biccentő mozdulatot, majd Voldemorta és a kígyóra nézett. Majd Dracora, aki elképedve nézte Voldemortot, és keresete vele a szemkontaktust.
"Nagyuram!" - Mondta egy sötét nő az asztal vége felé, a hangja tele volt érzelemmel. "Megtisztelés, hogy itt vagy a mi családi házunkban. Nincs is ennél nagyobb óhajunk!" Ő a testvére mögött ült. Éppen ellentéte volt neki a sötét hajával. Míg Narcissa megértő volt, Bellatrix akaratos. Ő most éppen szembe fordult Voldemortal.
"Nincs is ennél nagyobb óhaj..." Ismételte Voldemort. Feje egy kicsi oldalra fordult, ahogy meglátta Bellatrix-t. "Ez jó visszajelzés felőled, Bellatrix."
Az arca hirtelen színekkel lett tele.
"A Nagyúr is tudja, hogy nem mondunk mást, csak az igazságot."
"Nincs is ennél nagyobb óhaj...Összehasonlítottad azzokkal a boldog pillanatokkal, amikről hallottam, ami a házatokban foglalt helyet?"
Ránézett és az ajakain meglepettség látszott.
"Nem tudom, mire gondol nagyuram."
"Az unokahúgodról beszélek Bellatrix. És a tiédről Lucius és Narcissa. Most házasodott össze a farkasemberrel, Renus Lupin-al. Büszkék lehettek rá." Az asztalnál többen nevetni kezdtek.
"Ő nem a mi unokahúgunk, uram. Mi, Narcissa és én, nem láttuk az unokahúgunkat mióta hozzáment egy sárvérűhez. "
"Mit gondolsz, Draco?" - kérdezte Voldemort. Hangja hangos volt. "Tudnál gondoskodni ezekről az állatokról?"
A jókedv megint elkezdődött; Draco az apjára nézett, aki lefelé bámult az ölébe, majd az anyja szemét látta maga előtt. Megrezzent, majd a saját tükörképét nézte a falon.
"Elég" - mondta Voldemort, közben a mérges kígyót simogatta. "Elég".
A nevetés hirtelen befejeződött.
"Még a mi családaink közül is sok megromlik az idők során," mondta ahogy Bellatrix ránézett.
"A család olyan mint egy gyümölcs. Egészségesen kell tartani, és nem a rossz darabokat kivágni, ugye?"
"De igen Uram..." Suttogta Bellatrix. "Utolsó lehetőség!"
"Így kell tenned, vagy a családoddal is az történik, ami a világgal... Kiváguk a rossz darabokat, amíg tiszta vérű nem lesz a
család.
Voldemort felemelte Lucius Malfoy pálcáját és rámutatott vele az alakra az asztal felett, majd tett felé egy kis suhintást. A z alak életre kelt, és újra az életéért küzdött egy láthatatlan csapdában.
"Felismered a látogatónkat, Serverus?" - kérdezte Voldemort.
Snape felnélzett a fejjel lefelé lévő alakra. A összes látogató az alakra nézett, mivel most szabad volt nekik. Ahogy a kandalló tüze megvilágította az alak arcát, a nő szörnyő hangon mondta:
"Serverus, segíts!"
"Ah, igen. Felismerem." - mondta Snape, közben az alak újra kezdett eltűnni.
"És te, Draco?" - kérdezte Voldemort, miközben a szabadon maradt kezével a kígyót simogatta. Draco megrázta a fejét. Úgy gondolta, hogy a nőt nem látja többé.
"De nem szeretnéd, hogy átvegye az osztályotokat, nem?" Mi csatalkoztunk a Varázsiskolához.
Az asztal körül halk zajok keletkeztek.
"Igen... Burbage professzor varázslatot tanított... Miért nem vagyunk különbözőek?"
Snape-nek eszébe jutott Burbage professzor arca.
"Serverus, kérlek! Kérlek!"
"Csöndet!" - Mondta Voldemort, miközben újra suhintott a pálcával. A hangoskodás, ahogy elkezdődött, hirtelen be is fejeződött. "Nincs is eenél mocskosabb és erkölcstelenebb dolog, ugyanis írt egy szenvedélyes írást, a sárvérűek védekezési varázslatait, a napi újságban. Varázslótársaim, ő azt mondta, el kell ismernünk ezeknek a tolvajoknak a mágiai tudását. A tisztavérűek csökkenése, mondta Burbage, a legkívánatosabb dolog. Azt akarja, mindannyian legyünk halandók... vagy, nem fér hozzá kétség, farkasemberek."
Most senki sem nevetett. Nem akartak hibázni Voldemort előtt. Már harmadszorra jutott eszébe Snape-nek Burbage arca. Könnyes lett a szeme. Snape visszanézett rá, de újra eltávolodott.
"Arada Kedarra"
A szoba minden részéből zöld fények jöttek ki. Burbage leesett az asztalra, majd az asztal alá, mivel az eltört. Draco leesett a padlóra.
"Dinner Nagini" -Mondta Voldemort lágyan, majd a hatalmas kígyó lekúszott a válláról, le a fényes padlóra.

2007-07-21 21:15.18

lehet, h ide be tudom másolni nektek