Szép film, szomorú film, női film. Lélegzet-finom, mint a menyasszonyi fátyol. Egy szép és mélységes szerelem története, amely nem élheti túl azt az előítéletekkel, nyomorúsággal, kényszerűségekkel teli kort, amelyben született. Egy lány, aki nevét -gondolom nem véletlenül- épp a szabadság istennőjéről kapta, feláldozza szabadságát családja oltárán. A szabad döntése az, hogy a józan eszére hallgat és nem az érzelmeire. (Szabad döntésünkből a szabadságunk ellen... elgondolkodtató.) S ezt a súlyos döntést épp azon a hajóúton hozza, ami a szabadságot oly zengzetesen ígérő Amerikába vezet. A lehetőségek országába, ahol ennek a szerencsétlen görög lánynak csak az az egyetlen lehetősége, hogy feleségül menjen egy idegen férfihoz, hogy otthon maradt családját a távolból támogatni tudja. A lelkiismerete tiszta, amit vállalt, végigcsinálja. Becsületre méltó tett. De mi lesz a lelkével? Hogyan éli túl a szerelem elvesztését? Hogyan tud belenyugodni, és tud-e egyáltalán békességben élni azzal a férfival, aki ugyan biztonságot jelent, de postán rendelte őt. De főleg saját maga döntésével meg tud-e békélni valaha is, mikor tudja, hogy él valaki valahol a világban, aki mellett nagy boldogság várna, várt volna rá. Ezek a dilemmák érződnek ki a film minden egyes jelenetéből, amik mind olyan visszafogottak, annyira diszkrétek. Azt lehet mondani, a film készítői alázattal fordultak a témához. Mentes minden hatásvadász párbeszédtől és lélegzetelállító látványtól. Képzelem, hogyan fogalmazott volna Hollywood, mondjuk annál a jelenetnél, mikor a 700 menyasszonyt egyszerre mutatják. A történet erősen érzelmes, de szerintem sehol se vált giccsessé, pedig keskeny a határ. Érdemes megemlíteni az emberkereskedő figuráját. Olyan igazi undorító, utálni való alakká formálta zseniálisan az őt alakító színész. S hogy a nők csúnyák? Miért? Mert nem kilúgozott, agyonplasztikázott viaszarcú dívák? Szerintem szépek, mert tiszta tekintetűek, természetes emberi arcuk van.
A rendező nem akkora nevű, mint egyes amerikai sztárrendezők, de nincs mit szégyenkeznie, mert filmje egyenrangú azokéival. Ez a film legalább olyan szépséges, mint az Eastwood-féle A szív hídjai, ami hasonlóan érzelmes, bár szerintem ez még szebb is, mert hatalmas sztárok nélkül is elérte ugyanazt a hatást.