Ugyan már! Hiszti?! Szerintem meg csupán csak maximalista és vérprofi! Naná, hogy nincs megelégedve félkész megoldásokkal! Az ilyen hozzáállás visz előre ..., vagy tévednék?

Dolgok, amik nagyon idegesítenek

2012-06-04 22:56.47

Ajjjajjjjajjj, jön a vihar hozzánk is!!!!!!!

Rock zene

2012-06-04 22:53.06

Na, látod? Őket meg én nem ismertem!
Hallgatom és ismerkedem a többi, feltöltött dalaikkal.
Válaszút, nekem rögtön Wass Albert! :))(ez nálam, biztosan valami defekt!) Ez van.:))

Rock zene

2012-06-04 22:47.09

http://www.youtube.com/watch?v=oUQtW3LjZ3U&feature=related

Jó éjszakát! :)

2012-06-04 22:39.00

Both Miklós a zsenifiú! :))
http://www.youtube.com/watch?v=ag3Mf3U0-v0&feature=related

2012-06-04 22:36.01

No, meg a jazz gitárosaink is ...!
Snetberger Ferenc világhírű vagy a Babos Gyula így hirtelen...

2012-06-04 22:29.10

http://www.youtube.com/watch?v=IC53QRC-jjw

Ide születtem

Versek!

2012-06-04 22:23.54

Jó lehetett!:)
Katartikus élményem : Simó József + Ismerős Arcok Wass Albert est. Állva tapsoltunk és folytak a könnyeink!
Soha nem feledem.:))

Rock zene

2012-06-04 22:20.36

http://www.youtube.com/watch?v=f2Cx7JsAoy8&feature=related

Rossz vér

2012-06-04 22:19.06

Így igaz!
Nem kell itt tudni, csak hallgatni kell a jó zenét!:))

2012-06-04 22:17.34

http://www.youtube.com/watch?v=6b6xdYAP7zs
Elszállt egy hajó a szélben
Hogy ezt én mennyire szeretem ...:))

2012-06-04 22:11.36

Akkor küldöm Neked: http://www.youtube.com/watch?v=6b6xdYAP7zs
Építsünk hidat

2012-06-04 22:09.33

Gyere ide is, jókat szoktunk "muzsikálni" és beszélgetni! :))

... ÉS JÖJJEN AZ A VERS AMI NÉLKÜL NEM LENNE TELJES A MEGEMLÉKEZÉSÜNK:

DSIDA JENŐ - PSALMUS HUNGARICUS
(Magyar Zsoltár)

Vagy félezernyi dalt megírtam
s e szót: magyar,
még le nem írtam.
Csábított minden idegen bozót,
minden szerelmet bujtató liget.
Ó, mily hályog borult szememre,
hogy meg nem láttalak,
te elhagyott, te bús, kopár sziget,
magyar sziget a népnek Óceánján!
Mily ólom ömlött állandó fülembe,
hogy nem hatolt belé
a vad hullámverés morzsoló harsogása,
a morzsolódó kis sziget keserű mormogása.
Jaj, mindenből csak vád fakad:
miért kímélted válladat,
miért nem vertél sziklatöltést,
erős, nagy védgátakat?
Elhagytam koldus, tékozló apámat
s aranyat ástam, én gonosz fiú!
Mily szent vagy te, koldusság
s te sárarany, te szépség, mily hiú!
Koldusapám visszafogatsz-e,
bedőlt viskódban helyet adsz-e
ha most lábadhoz borulok
s eléd öntöm minden dalom.

s férges rongyaid csókkal illetem
s üszkös sebeid tisztára nyalom?
Nagy, éjsötét átkot mondok magamra,
verset, mely nem zenél,
csak felhörög, eget-nyitó, poklot-nyitó
átkot, hogy zúgjon, mint a szél,
bőgjön, mint megtépett-szakállú vén zsidó
zsoltáros jajgatása
Babylon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

II.

Ó, én tudom, hogy mi a nagyszerű,
a minden embert megsimogató
tág mozdulat,
az élet s halál titkát kutató,
bölcsen nemes, szép, görög hangulat.
A hűssel bíztató, közös és tiszta tó,
a szabadság, mely minden tengerekben
sikongva úszik, ujjong és multat!
Kezem gyümölcsöt
minden fáról szedett.
Nyolc nemzet nyelvén szóltam életemben.
és minden fajták lelke fürdetett.
S most mégis, mégis áruló vagyok,
a minden-eszme sajgó árulója,
most mégis bősz barlanglakó vagyok,
vonító vad, ki vackát félti, ója,
vadállat, tíz köröm
és csattogó agyar
s ki eddig mondtam: ember!-
most azt mondom: magyar!
És háromszor kiáltom
és holtomig kiáltom:
magyar, magyar, magyar!
A nagy gyümölcsös fájáról szakadt
almából minden nép fia ehet,
de nékem nem szabad,
de nékem nem lehet.
Dalolhat bármi édes szavakat
és búghat lágyan, mit a lehelet
s bízvást nyugodhatik, hol várja pad,
s ha kedve támad, bárhová mehet,
de nékem nem szabad,
de nékem nem lehet.
Bűn a mosolygó pillanat, mit lelkem elhenyél,
szívszakadásig így kell énekelnem
Babylon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjom ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!
folyt. köv:

2012-06-04 22:06.13

Folyt.:
III

Firenze képei, holland virágok,
zöld tengerek halk, álmos loccsanása,
ájultató gyönyörűségek,
Párizs tüze, Velence csillogása,
még lelkemet is lehúnyom,
bezárom, hogy ne lássa.
Ha atomokra bomlik is,
miattuk minden sejtem,
ha arcom kékre torzul is,
mind, mind, mind elfelejtem!
Hajam csapzottra borzolom,
mint gubancos csepűt és szürke kócot
és gőggel viselem
fajtám egyenruháját:
a foltozott darócot.
Mert annak fia vagyok én,
ki a küszöbre téve,
a külső sötétségre vettetett,
kit vernek ezer éve,
kit nem fogad magába soha a béke réve!
Bolyongásom pusztáin,
a végtelen nagy éjen
csak az ő szíve fénylik,
ő a rögeszmém, végső szenvedélyem,
ráfonódom, rajta kuszom
fölfelé, mint szőlőkarón a kacs.
Mogorva lettem,
kemény, sötét és szótlan és makacs.
Vér csurgott rám és nem tudom lemosni.
Jajt hallottam és nem tudom feledni.
A holtakat nem tudom eltemetni.
Egy eszelős dal lett az utitársam,
rekedt dal, nem zenél,
csak hörög, mint a szél,
zúg, mint vihartól ráncigált fák
Babylon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

IV.

Mit nékem most a Dante terzinái
s hogy Goethe lelke mit hogyan fogant,
mikor tetszhalott véreimre
hull már a föld és dübörög a hant,
mikor a bús kor harsonája
falakat dönt és lelket ingat,
mikor felejtett, ősi szóra
kell megtanítani fiainkat,
mikor rémít a falvak csendje
s elönt a semmi árja minket
és szülni kell és nemzeni
s magunk képére kalapálni
vánnyadt gyermekeimet!
Mit bánom én a történelmet
s hogy egykoron mi volt!
Lehetsz-e bölcs, lehetsz-e költő,
mikor anyád sikolt?!
Európa, én nagy mesterem,
lámcsak mivé lett fogadott fiad!
Mily korcsbeszédű, hitvány,
elvetemült és tagadó tanítvány.
Addig paskolta áztatott kötél,
míg megszökött és elriadt.
Fáj a földnek és fáj a napnak
s a mindenségnek fáj dalom,
de aki nem volt még magyar,
nem tudja, mi a fájdalom!
Vallom hogy minden fegyver jogtalan,
a szelíd Isten könnyezett és úgy tanította ezt,
ám annak a kezében, kit fegyver szorongat,
a fegyver mrgdicsőül és ragyogni kezd.
Ezért nem is hányódom már magamban,
vallom, hogy igazam nincs
és mégis igazam van
és mától fogva énnekem:
örökre ez az énekem
Epévé változik a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Hunjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

V

Idegen-vérü és beszédű
kenyeres jópajtásaim,
kikkel együtt bolyongtam az emberiség ligetét,
kiket szerettem,
s kik szerettétek lágy szivem
nyitott és éneklő sebét,
nekem is fáj, higyjétek el,
hogy zord a szóm és homlokom setét.
Nekem is fáj, hogy búcsuzom,
mert immár más utakra kell mennem,
de igy zeng most a trónjavesztett
magyar Isten parancsa bennem
s én nem tagadhatom meg Őt,
mikor beteg és a reszkető és nincs többé hatalma,
mikor palástja cafatos és fekvőhelye szalma.
Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret
s csak ő, kivel a kenyeret megosztom.
Sok tévelygés és sok kanyar
után jutottam el ide:
ha bűnös is, magyar
s ha tolvaj is, magyar
s ha gyilkos is, magyar,
itt nincsen alku, nincsen semmi de”.
Gyűlöletes, ki ünneplő ruháját
s viragos lelkét fitogtatva henceg,-
mi elesettek, páriák vagyunk,
testvérek a nyomorban és a bűnben,
sápadtak, torzak, bélyeges fegyencek.
Zugjon fel hát a magyar zsoltár,
dúljon a boldog, égi álmokon
seperjen át a fekete,
tarajos és hideg hullámokon
vérkönnyet csepegö fákják fényeinél,
Babilon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vas szeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

VI

Száraz nyelvem kisebbzett,
égő fejem zavart.
Elindulok, mint egykor Csoma Sándor,
hogy felkutassak minden magyart.
Székelyek, ott a bércek szikla-mellén,
üljetek mellém!
Magyarok ott a Tisza partján,
magyarok a Duna partján,
magyarok ott a tót hegyek közt
s a bácskai szőlőhegyek közt,
üljetek mellém.
Magyarok Afrikában, Ázsiában,
Párizsban, vagy Amerikában,
üljetek mellém!
Ti eztán születők s ti porlócsontú ti ősök,
ti réghalott regősők, ti vértanuk, ti hösök
üljetek mellém!
Ülj ide, gyülj ide, népem
s hallgasd amint énekelek,
amint a hárfa húrjait,
feszült idegem húrjait
jajgatva tépem,
ó, népem,árva népem!-
-dalolj velem,
mint akit füstös lángokra szítottak
vérszínű, ósetét, nehéz, fanyar borok,
dalolj velem hörögve
és zúgva és dörögve,
tízmillió, százmillió torok!
Énekelj hogy világgá hömpöjögjön
zsoltárod, mint a poklok tikkadt, kénköves szele
s Európa fogja be fülét
s nyögjön a borzalomtól
és őrüljön bele!-:
Mérges kígyó legyen eledelünk,
ha téged elfedünk,
ó, Jeruzsálem!
Nyelvünkön izzó vasszeget
verjenek át,
mikor nem téged emleget,
ó, Jeruzsálem!
Rohadjon el lábuk-kezük
mikoron hozzád hűtlenek leszünk,
ó, Jeruzsálem, Jeruzsálem!

Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vas szeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Hunyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!

elejére ... 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 ... végére

Ez a weboldal cookie-kat használ, melyekre szükség van az oldal megfelelő működéséhez. További információk