A kimaradt elemeket én is sajnáltam, de így is teljes volt a show, így is fantasztikus volt. :)
Még nem néztem videókat máshonnan, de ha ez így van, akkor tényleg nagyon jól jártunk - Paul legjobb formája simán becserélős plusz két repülésre. :)))
És igen, erre egész biztosan örökké emlékezni fogok. :)

2013-07-09 22:45.33

Köszi :))

2013-07-09 22:45.18

Köszönöm Lectorom! :) Jól esik ezt olvasni :) Nagyon. :)

2013-07-09 17:05.53

Nos hát, kissé megkésve ugyan, de megérkezett az élménybeszámolóm a Kiss koncertről :)
Kicsit elszaladt velem a ló - azért is tartott ilyen sokáig -, úgyhogy csak két hozzászólásban engedte feltenni...
Olvassátok szeretettel :)

2013-07-09 16:48.55

8 után nem sokkal füst kezdett ömleni a függöny alól, a közönség pedig tombolva várt. Mindenki ugyanarra; ugyanarra a néhány szóra. Majd felcsendült: "AAALRIGHT, BERLIN!!! You wanted the best, you got the best, the hottest band in the world - KISS!" Én pedig könnyekben törtem ki, mert nem gondoltam, sohasem gondoltam volna, hogy valaha is hallom ezeket a szavakat élőben, annak a városnak a nevével, amiben vagyok éppen...
A KISS szónál a függöny valósággal lerobbant a helyéről. És ott voltak: a Csillaggyermek, a Démon, az Űrember és a Macskaember. Ők négyen, akik ezt a csodálatos zenét játsszák, akárki is legyen a maszk mögött - vagy épp maszk nélkül. :)
Csak álltam ott, és nem tudtam mi van. Nem akartam elhinni, hogy tényleg ott vagyok. Le voltam döbbenve, mintha még sosem lettem volna koncerten - mert ilyenen még nem is voltam soha.
Pár másodpercig fel sem fogtam az újabb csodát, amit mindig is szerettem volna: a Psycho Circus-zel kezdtek, amit sosem értettem, hogy miért nem így van minden koncerten, hiszen "Welcome to the Show". Hát még ez is... :)
Egy nagyon is valóságos álomba csöppentem. Nem tudtam eldönteni, hova nézzek, kapkodtam a fejem, hogy egyetlen pillanatot se szalasszak el a legnagyobb show-ból, amiben valaha részem volt. Lángcsóvák, tűzijátékok mindenütt, és fergeteges színpadi produkció... Könnyezve tomboltam, és a fejfájást mintha elfújták volna. (Soha rosszabb fájdalomcsillapítót senkinek. :) )
Meglepően kevés számot játszottak az új albumról - holott ennek épp az ellenkezőjére számítottam, hogy szinte végig az új számokat fogják nyomatni a kötelező I Was Made, R'n'R All Night, Detroit Rock City körök mellet -, amit egyébként nem is bántam, mert így egy nagyon jó setlist állt össze, a klasszikusabb dalokból... :) Tudtam, hogy nagyon sok kedvencem ki fog maradni - hiszen a teljes Kiss diszkográfia nem is férne bele egy koncertbe... :) -, de nekem végtére is mindegy volt. Bármelyik dalaikat játszhatták, én maximálisan boldog lettem volna mindenhogyan... :)

Fergeteges volt az egész. :) Minden és mindenki... :)
Gene egyszerűen fantasztikus volt. Lángot fújt, vért köpött, sőt Tommyval még a közönség fölött is jártak - Gene épp fölöttünk. A színpadi megjelenése, az egész jelenléte nagyon jó volt... olyan gene-es. :) A szóló énekei hibátlanok voltak, és az ő vokál-párosuk Tommy Thayerrel még mindig tökéletesen passzol és csodálatos. :) A Demon Blood Show hatalmas élmény volt így élőben, egészen más, mint a felvételeken. Viszont a végén Gene a fedett színpad miatt nem tudott felrepülni a magasba, mint ahogy általában szokott - ahol Magyarországon elkezdte énekelni az Az a szép, az a szépet; ó igen, ez is nagyon hiányzott. Emiatt kellett lemondanunk arról is, hogy a Love Gun közben Paul Stanley végigrepüljön a nézőtér fölött.
Paul igazi energiabomba. :) Össze-vissza táncikált, ugrált, gitározott fekve vagy épp a lábai közt átvett gitáron, és bejárta az egész színpadot. Csak épp ezek a dolgok sokkal jobban megviselték, mint akár három éve tették... Még úgy is, hogy ezeket most már sokkal visszafogottabban tolja, mint régen - és még így is úgy tűnik, hogy egyszerűen ott van mindenhol :). Hiába fiatalabb 3 évvel Gene-nél, mégis sokkal idősebbnek tűnt, mint ő. Elfáradt. Ami 61 évesen nem is csoda... Arra azért törekedett, hogy ez ne menjen az éneklés rovására. És ez nagyon jól sikerült is neki! Minden hang ott volt a helyén, és kaptunk egy nagy kosárral az imádnivaló Paul Stanley-s díszítésekből is :) Egyetlen egy fájó pont volt... A Heaven's on Fire. Az a fergeteges 'whoo-ooooh-ooooh', amit annyira nagyon vártam, mert élőben biztosan még sokkal-sokkal fantasztikusabb, nem volt sehol... Kaptunk helyette mást, persze. Az is nagyon jó volt. Ha nem ehelyett hallom ezt a díszítést, hanem egy dalban, biztos odáig lettem volna érte. Először így is volt, amíg meg nem hallottam a semmivel össze nem téveszthető dobot és riffeket, amik már a vérembe ivódtak... 'Ez volt az?!' Nem akartam elhinni, hogy nem lesz... Ráadásul a verse-nek is egy általam eddig még nem hallott átiratát játszották. Az első refrénre aztán átlendültem az egész dolgon és újra csak a show volt... :) Mindent összevetve pedig le a kalappal Paul Stanley előtt, mert hatalmasakat énekelt. :)
Szegény kicsi Eric Singerből nem sokat láttam, mert őt és a dobszerkóját kitakarta előlem egy hatalmas monitor... Ezért is volt jó a kivetítő hátul, ott mindig láthattam néhány pillanatra. No meg, amikor dobostul-mindenestül felvitte az emelvénye a magasba. De nagyon jól dobolt, ahogy mindig. :) És a vokálja, azok az isteni falzettek...! Bár nem láttam, ő tudatta, hogy igen, ő nagyon is ott van! :) És nagyon sajnáltam, hogy nem jött előre, ült rá egy hangfalra, és dalolta el csodálatosan a Betht...
A legnagyobb meglepetés egész biztosan Tommy Thayer volt... Ő valahogy eddig egy kicsit háttérben volt a másik három taghoz képest - komolyan nem értem, miért. A koncerten viszont abszolút előtérbe került. Az egész lénye nagyon szimpatikus volt, ahogy ontotta a gitárjából a csodákat. Az Eric Singerrel közös blokkjuk zseniális volt. Micsudi szólók itt is...! Tommy gitárja puskává változott, és Eric is válaszolt erre a maga kis ágyújával. Majd belecsaptak a Shock Me-be... Ezen először kicsit csodálkoztam, hiszen ez a dal teljesen Ace Frehley-é, ő írta, róla szól, de Tommynak is nagyon jól állt. Majd az első refrén után rögtön kötötték is hozzá az Outta This World-öt az új albumról - ez volt az egyetlen a Hell or Hallelujah-n kívül, amit játszottak róla.

Minden csodálatos volt. Ott, egy karnyújtásnyira ettől az egésztől... Elfelejtettem, hogy nem is Magyarországon vagyok. Elfelejtettem mindent. Csak én voltam, a körülöttem lévő tömeg, a színpad és ez a varázslatos show. Mert a fiúk beleadtak mindent, mind zeneileg, mind látvány szempontjából ott volt minden a topon. És az egésznek a hangulata is fantasztikus volt. Gene, ahogy a nyelvét öltögette, Paul, ahogy azokban a holdjárókban táncolt, Tommy a maga eleganciájával, és Eric, ahogy édesen kimosolygott a dobok mögül... Az egyik kedvencem az volt, amikor a Deuce végén hárman egyszerre kezdtek el dülöngélni a gitárokkal :)
Aztán a Rock 'n' Roll All Night alatt elkezdett záporozni a konfetti. Alig láttam tőle valamit. :) Gene-t és Tommyt ekkor emelték ki a közönség fölé, Eric emelvénye is a magasba került, Paul pedig ott maradt lent a színpadon egyedül. Elkezdte lengetni a gitárját, mint egy ostort, körbe-körbe... Csak centik választották el a padlótól, de Paul mindig megkegyelmezett neki, én pedig mindannyiszor fellélegeztem. Ám ez nem tartott a végtelenségig... Egy utolsó, látványos mozdulattal végül a földhöz vágta, és szegény hangszer hatalmas tűzijátékok kíséretében kettétört. Én pedig, azt hiszem kisebbfajta sokkot kaptam. :D Csak álltam tágra nyílt szemmel, és teljesen meg voltam rökönyödve azon, hogy Paulnak hogy volt szíve ezt tenni... :))
És elmentek... Ennyi lett volna? Hát persze hogy nem :)
Pár perc múlva visszajöttek és eljátszották a Detroit Rock Cityt és az I Was Made-et. Azután következett a Black Diamond... Hihetetlen volt. Paul állt ott egyedül a gitárjával, és ez volt maga a Csoda. Mintha csak egy himnuszt játszott volna. Úgy éreztem magam... nem is tudom, hogy éreztem. Valahogy olyan emelkedett volt ez az egész. Aztán Eric Singer összeütötte a dobverőket: "One, two, three, HIT IT!", és felrobbant a színpad megint. Kaptunk még egy utolsó hatalmas show-t. Rengeteg lánggal, tűzijátékkal. Többször tátva maradt a szám. :)
Vége volt. A színpad elsötétedett, a hangszóróból pedig a God Gave Rock 'n' Roll To You II szólt. Most tényleg vége volt. Egyikünknek sem akaródzott elindulni. Húztuk az időt, ameddig csak tudtuk, de ez sem tarthatott örökké. A lehető legboldogabbak voltunk, a leglátványosabb show-val, a legnagyobb zenei élménnyel a hátunk mögött. És a berlini Waldbühnével.

Nem gondoltam, hogy a pályaudvaron való éjszakázás lesz a legnehezebb. Kinéztünk magunknak egy szimpatikus padot, és ott próbáltunk meg aludni. Közben több Kiss-fant is láttunk arrafelé mászkálni. Én egyszerűen nem bírtam aludni. Ahogy végre elbóbiskoltam volna, rögtön fel is ébredtem. A végén ez már fizikai fájdalmat okozott, úgyhogy inkább felhagytam az egésszel. Helyette inkább elkezdtem mászkálni a bezárt üzletek között, így sikerült átvészelnem ezt a néhány órát, és most már gazdagabb vagyok a berlini Hauptbahnhof 3D-s térképével, ami, azt hiszem, örökre beleégett az agyamba :)))
Aztán háromnegyed 7-kor hál' Istennek elindult a vonat. 1 óra alvás, és minden rendben volt. Nagyjából akkor ébredtem, amikor odaértünk az Elbához. Izgatottan néztünk ki az ablakon, de a folyó már nem azt a képét mutatta, mint az odaúton: kiáradt vize sárbarna volt, és ez elég sokat rontott az összképen. De a partmenti házak így is elbűvölőek voltak. Ezután sem volt odakint sokkal több néznivalónk, mint éjszaka.
Az áradások miatt Prágánál kerülnünk kellett, így a tervezett 12 óra helyett végül a hazautunk is 14 órás lett, de ez nem számított. Nem zavart minket akkor már semmi sem. :)
Fél 9 körül, varázslatos 48 órát követően megérkeztünk a Keletibe.

Egy hihetetlen élmény volt ez nekem. Egy valóra vált álom. Meglehet, hogy most láttam őket életemben először és utoljára. És most már, erre az egészre visszatekintve, biztosan tudom, hogy nem csinálnám meg ugyanezt semmilyen más bandáért, csakis Őértük.

2013-07-09 16:45.09

2013. június 12., Berlin, Waldbühne - KISS koncert
Élménybeszámoló :)

Őrültségnek tűnhet. Talán az is... Számomra mindenesetre minden egyes pillanata tökéletesen megérte. :)

Már akkor nagyon izgatott voltam, amikor a koncertet megelőző vasárnap elindultam itthonról, vissza a kollégiumba. Pedig akkor még több, mint két napom volt a tényleges indulásig. De bizonyos szempontból ez volt ennek az egésznek a kezdete. A kaland elkezdődött. És mintha ezt a telefonom zenelejátszója is tudta volna, a véletlenszerű lejátszás sorra adta be a Kiss számokat. Úgyhogy Kisst hallgattam, és majd kibújtam a bőrömből. :)
Sosem akart eljönni a kedd este 8 óra. Még vissza volt addig egy vonatutam Budapestre, némi kapkodás a tesómék albérletében, folyamatos ellenőrizgetés, hogy a jegyeket itthon ne hagyjuk - amit egyébként a vasárnapi indulás előtt is előszeretettel csináltam :) -, és suhantunk a Keletibe a metróval.
Jó időben kimentünk. A vonatunk már bent állt, de a felszállást az utolsó pillanatig halogattuk; addig ácsorogtunk a peronon, hiszen tudtuk, hogy ülhetünk majd még eleget... Aztán 8 óra után nem sokkal a vonat kigördült a pályaudvarról. Elindultunk. Elkezdődött. Megyünk Kiss koncertre! De még akkor sem fogtuk fel igazán. Én legalábbis biztosan nem... :)

S ezzel elkezdődött a 14 órás vonatút is. Éjszaka.
A németek vidám társaság. :) Egész este mászkáltak és hangoskodtak a folyosón. Aztán éjféltájban a vonat elcsendesedett, és mi is megpróbáltunk aludni. Több kevesebb sikerrel... Nem volt a legkényelmesebb, de erre fel voltunk készülve. Vállaltuk ezt.
Az állomásokon rendszerint felébredtem, és amikor újra elindultunk, mielőtt lehunytam volna a szememet, mindig kinéztem az ablakon valami érdekes után kutatva, többnyire sikertelenül, mert csak a feketeség bámult vissza rám. Persze voltak kivételek... Brno, az éjszakai fényeivel lélegzetelállító volt, aztán, hajnaltájban szintén fantasztikus látványt nyújtott, ahogy a felkelő Nap lusta fénysugarai végigcikáztak Prágán. Innentől kezdve már nem sokat aludtunk, és ez ki is fizetődött: így megcsodálhattuk az Elbát a gyönyörű kis partmenti házikóival és a felhőborította sziklákkal még az áradás előtti állapotában.
Drezdába egy órás késéssel érkeztünk, és ekkor kicsit megijedtünk, hogy túl későn érünk majd ki a Waldbühnéhez, de szerencsére alaptalannak bizonyult, mert Berlinig ezt ledolgozták. Így a tervezett időpontban fékezett le a vonat a Hauptbahnhofon, mi pedig örömmel léptünk le végre a peronra. :)
Kissé körbenéztünk a pályaudvaron, majd némi kérdezősködés után sikerült megtalálnunk a helyet, ahonnan a Schnellbahnunk indult. Végigsiklottunk Berlin felett a Pichelsbergig, ahonnan egy újabb adag kérdezősködés segítségével eljutottunk a Waldbühnéhez.

Időben érkeztünk. 11 óra volt. Nagyjából öten voltak még ott rajtunk kívül. A négy kapu mindegyikénél korlát állt. Az egyiknél még nem volt senki, oda letelepedtünk.
Majd a tesóm elment, megpróbált WC-t keresni, hiába, mert nem volt sehol a közelben. Én közben odahívtam az odabent mászkáló rendezők közül egyet, aki a kérdésemre, hogy van-e ruhatár, furcsán nézett rám, majd közölte, hogy nincsen. Egyik sem volt túl biztató kilátás.
Várakozás következett. 5ig. 6 óra a tűző Napon. Ennek eredményeként kaptunk is egy kisebbfajta napszúrást, de ez egyikünket sem zavart. Beszélgettünk, olvastunk, és egyre izgatottabbak voltunk. :)
Közben sorra érkeztek az emberek. Sokan maszkban. Sőt volt egy srác, aki ott helyben festette ki a a barátait és saját magát, és mindenki nevetve nézte, ahogy próbálja eltüntetni a szakállát a fehér festék alatt. :) A legnagyobb feltűnést pedig egészen biztosan az a négy srác keltette, akik együtt érkeztek, mindannyian a banda egy-egy tagjának voltak kisminkelve, és egyikük, a vállra csapható hordozható magnó helyett egy különös, iPodhoz való hordozható hangfalat tartott a kezében, amiből dübörgött a Kiss :) A tipikus, szőke németek, a hosszú fekete hajú Kiss-tagok tökéletes ellentéteként, furcsa látványt nyújtottak a maszkokban, amit csak fokozott a napszemüveg, amit viseltek... :)
Mindenhonnan német beszéd szállt felénk, amit, az én bolond módomon, nagyon kellemesnek találtam. :) Mi pedig igencsak kilógtunk a tömegből a magyar beszélgetésünkkel. :) Hallottam, ahogy ketten mellettünk azon tanakodtak, vajon honnan jöhettünk. Dániára tippeltek... :)))
Meglepetésemre nem mi érkeztünk a legmesszebbről a nagyjából 1000 km-ünkkel. Kicsivel mögöttünk állt három csaj, két kanadai és egy angol zászlóval. Csodálkoztunk, hogy miért utaztak ilyen sokat, hiszen az európai turné után következett az észak-amerikai, ami most nemrég, júliusban kezdődött. A dolog értelmet nyert, amikor néhány nappal később a Kiss Facebook oldalán megláttam a fényképüket. Ott leírták, hogy ők hárman a turnék során, ahol csak tudják, megnézik a Kisst. Berlinen kívül jártak még többek között Koppenhágában, Prágában, Milánban, meg Isten tudja még hol... Egy kicsit irigylem őket... :))
Időközben mindenkit kitereltek a korlátok közül, aminek következtében egy kissé hátrébb kerültünk, de még mindig nagyon közel álltunk a piros-fehér szalaghoz, ami meggátolta, hogy bárki odamehessen közvetlenül a kapukhoz.
A tömeg pedig egyre csak nőtt. Még sosem láttam ennyi embert egy helyen.

Elérkezett az 5 óra, a jegy- és táskaellenőrző bizottság pedig felsorakozott a kapuk túloldalán. Majd szépen el is mentek... Senki nem értette, mi történt.
Mindezt megmagyarázandó egy megafonba bemondtak valamit. Érthetetlen. Recseg-ropog. Egy szavát sem tudtam kibogozni... Nem lehet, hogy pont most! Eddig olyan jól ment a kommunikáció a németekkel, nem hagyhat cserben éppen most, amikor olyan nagy szükségem lenne rá...! Elveszettnek éreztem magam és teljesen haszontalannak.
Majd, amikor körbenéztem, és a németek között is rengeteg tanácstalan arcot láttam, kissé megnyugodtam. Hát nem bennem van a hiba :)
Aztán feltettem a kérdést: "Was hat er gesagt? Ich hab' nicht gehört..." Erre a férfi, aki dánnak gondolt minket, odafordult, majd tisztán, érthetően magyarázni kezdett. A felszerelés dugóba került, még nem érkezett meg, emiatt csak kicsit később tudtak minket beengedni, hogy minden gördülékenyen mehessen.
Úgyhogy újabb várakozás következett. Bizonytalan ideig...
Kicsivel később a férfi megint odafordult: "Azon gondolkodtunk, vajon honnan jöhettetek. A nyelv, amin beszéltek, nagyon különleges hangzású. Arra gondoltunk, hogy talán holland..." Óó, most már holland? :D Mosolyogva elmondtam neki, hogy magyarok vagyunk. :)
6 óra körül újra nagy lett odabent a mozgolódás. Embereink megint megjelentek, de most már kijöttek a kapun kívülre, a szalagokhoz. Hát akkor most... Mindjárt kezdődik a nagy rohanás.
Aztán végre eloldozták a szalagot, a tömeg pedig meglódult. A táskákat nagyon alaposan ellenőrizték, azt hittem, sosem akar végezni az enyémmel - mint utóbb kiderült a tesóm még rosszabbul járt, őt vagy háromszor ellenőrizék. Majd felmutattam a jegyemet a dekoratív kishölgynek a kapunál - semmi hókuszpókusz, nem úgy, mint a Papp Lászlóban -, és hajrá. Amint átléptem a kapun rohanni kezdtem. Át a fák között az egyik kis ösvényen, és ott volt... Gyönyörű volt, de csak egy pillantást vethettem rá, mert nagyon siettem. Lépcsőzetesen kialakított ülőhelyek, mint egy ókori görög theatrumban, fedett színpad, és körben fák, fák mindenütt. És egy nagyon meredek lépcső... A rohanás befejeződött, mert ez már nem volt játék.

Harmadik sor, kicsit balra, épp Gene Simmons mikrofonjával szemben - talán azért választottam ezt, mert már annyiszor hallottam? Mindenesetre szinte pontosan ott álltunk, ahol a tesómék álltak Pesten, három évvel ezelőtt. És remek helyünk volt. :)
Ekkor már javában folyt az összeszerelés, és nekünk már megint várnunk kellett, de most már boldogan, hogy az összes eddigi erőfeszítésünk meghozta gyümölcsét. :)
Fél8kor elkezdett dübörögni az előzenekar, a Five Finger Death Punch, akikről akkor még semmit nem tudtunk - igazából azt sem tudtuk, hogy ők lesznek az előzenekar, nem jártunk utána. Az első, hörgős szám nagyon jót tett a napszúrástól amúgy is hasogató fejemnek... Aztán a második dal kellemes meglepetést hozott: 'Jé, ez az énekes tud énekelni is...? És nem is olyan rosszul!' Kicsit később megböködtem a tesómat: "Nézd, annak a gitárosnak az van írva a hátára, hogy 'Zoltan'..." Miután már itthon utánanéztem, kiderült, hogy, igen, ő volt Báthory Zoltán, a zenekar magyar születésű alapítója.
Egész jók voltak egyébként, csak meglehetősen rövid műsoridejük maradt - ők sínylették meg a a dugó miatti csúszást, hogy a Kiss csak pár perc késéssel léphessen színpadra -, amit akkor és ott senki nem bánt igazán.
Az előzenekar után lehullt a függöny, az a gyönyörű függöny, azzal a gyönyörű felirattal, és tudtuk, hogy mindjárt, mindjárt...!

folyt. köv.

2013-07-09 14:33.01

http://www.youtube.com/watch?v=-YK8k3H_Z4E

2013-07-09 11:39.00

http://www.youtube.com/watch?v=3EcJHR9Tn7k
Van ennek a nyersességében valami bájos... :)

2013-07-07 23:22.24

http://www.youtube.com/watch?v=ODOOo-R6kg8 :)

2013-07-07 23:10.18

Gyönyörűséges :)

2013-07-07 23:09.39

Szép gondolatok... :)

2013-07-07 17:14.25

Ez járt a fejemben nekem is nem olyan rég... :))