Igazán megtisztelve érzem magam az észrevételed miatt, mert előfordul, hogy a te véleményed alapján nézek meg, vagy hagyok ki egy mozit. Tényleg nem teljesen pontosan jelöltem meg az alapot, ami miatt minősítettem ilyen gyengére. Azt hiszem az ízlésre nem könnyű magyarázatot találni és az észérvek, melyek a film mellett szólnak, nem biztos, hogy hatnak az érzéseimre. Csak 15 percet láttam, aztán biztosítékot kellett cserélnem. Számomra rendkívül ellenszenves volt, amit azokkal a szerencsétlen pingvinekkel műveltettek. Bosszantott miféle agyonrágott könnyüzenei slágerek dallamait adtak a csőrükbe, ami abszolút idegennek és érthetetlennek hatott abban a környezetben. A fogyasztói társadalom könnyen emészthető ’remekeit’. Úgy éreztem, mintha ezek a pingvinek coca-colán nőttek volna fel. Hangsúlyozom, hogy ez rám hatott így és ettől függetlenül el tudom képzelni, hogy más rendkívül jól szórakozott és jól is van ez így. Én nem tudtam feloldani azt az ellentétet, amit ezek a dalok és a hozzájuk bennem társult modern, pazarló, energiaéhes, reklámozással egybekötött agymosás és a tisztán, természetes, őszinte életet élő pingvinek között feszül. Mivel előzőleg már egy ’mentsük meg a Földet’ hangulatra készültem furcsa volt, hogy Madonnát énekelnek a pingvinek, akit felhasználnak egy csomó ’felesleges’ termék reklámozására, amit előállítanak, ami ugye energiaigényes, környezetszennyező és a jég pedig csak olvad, a pingvinek meg fogynak. Itt aztán körbeért az én kis demagógiám. Azt hiszem, a pingvinek nem szeretik Madonnát.)) Talán ha eszkimó vagy indián népdalokat énekelnek…
|