 |  |
 |
Főoldal | TV műsor | Filmek | Színészek | Rendezők | Fórumok | Képek | Díjak |  |
| Keress | |
Részletes keresés |
| DVD / Blu-ray premierek |
| Deadpool & Rozsomák *Angol hangot és Angol feliratot tartalmaz* (Blu-ray) |
További DVD premierek |
| További Blu-ray premierek |
| Hamarosan a TV-ben |
| Croodék - Egy új kor - Film+, 14:10 |
| Kojak Budapesten - Magyar Mozi TV, 14:25 |
| Én és a hercegem - Filmbox Premium, 14:35 |
| Repülős bandita - Moziverzum, 14:45 |
| Búcsú a királynémtól - Film Mánia, 15:20 |
Teljes tévéműsor |
| Szülinaposok |
| Bob Gunton (79) |
| Beverly D'Angelo (73) |
| Sam Waterston (84) |
| Francois Ozon (57) |
| Jonny Lee Miller (52) |
További szülinaposok |
| Legfrissebb fórumok |
| Mit hallgatsz most? |
| Griselda (sorozat) - Vélemények |
| Vad a szél - Vélemények |
| Star Wars Saga |
| 2022-es választás |
További fórumok |
| Utoljára értékeltétek |
A három testőr: Milady   |
| Shaunette Renée Wilson |
Ritazu hozzászólásai
Alkonyat - SPOILER-New Moon, Eclipse, Breaking Down
| 2009-09-07 17:00.06 |
| Nem tudom megígérni, hogy soha nem hagyunk el, Papa. Ez bonyolult…” „Tudnom kell,” – emlékeztetett.
„Tudom,” „Meglátogatsz, hogyha, ha el kell menned?” „Megígérem, Papa. Most, hogy ennyi mindent tudsz, gondolom ez a legkevesebb. Megteszem, amit kérsz.” Egy fél pillanatig a száját rágta, utána lehajolt és a karjait óvatosan kitárta. Felemeltem Renesmee-t – azonnal – a bal karomba, összezártam a fogaim, visszatartottam a lélegzetem, és a jobb karommal könnyen körülöleltem apa meleg, puha derekát. „Tartsd a szavad, Bella” – motyogta. „Tartsd be.” „Szeretlek, Papa,” – suttogtam a fogaimon keresztül. Akkor elengedett és hátrált egy kicsit. A karom hagytam leesni. „Nagyon szeretlek, kölyök. Bármi is történjék, ez nem fog.” – megérintette egy ujjal Renesmee rózsaszín arcát. „Biztos olyan lesz, mint te.” Furcsa arcot vágtam, bár nem éreztem. „Inkább Edwardra hasonlít, szerintem.” Charlie prüszkölt egyet. „Huh. Hihetetlen. Huh. Nagypapa.” – rázta a fejét kétkedve. „Gondolod, hogy valaha fel tudom fogni?” Megdöbbenve pislogtam, és akkor összeszedtem magam. Ezután egy pillanatra megnéztem Renesmee külsejét – teljesen normálisnak nézett ki – és eldöntöttem, hogy ennél nagyobb szerencsém nem lehetne, bár dolgok ma túlságosan gyorsan történtek… „Tessék,” – mondtam, és odatartottam neki. Ösztönösen egy ügyetlen kis bölcsőt formált a kezeivel, és belevette Renesmee-t. Bőre nem volt olyan forró, mint a babáé, de a torkomat megint csiklandozni kezdte, ahogy éreztem a vért vékony bőre alatt. Ahol hozzáért fehér, hideg bőröm a bal karjához libabőrös lett. Nem voltam biztos benne, hogy ez egy reakció a hőmérsékletváltozásra, vagy lélektani. Charlie nyugodtan morgott, ahogy megérezte a súlyát. „Ő.. nehéz.” Rosszallva néztem rá. Én egészen könnyűnek éreztem őt. Talán nem tudom megállapítani. „Jó, erős” – mondta Charlie, amikor látta a kifejezésem. És motyogni kezdett magában. „Szívósnak kell lennie, hogy mindent átvészeljen.” – visszapillantott a karjaira gyengéden, és egy kicsit ringatni kezdte. „A legszebb baba, amit valaha láttam, beleértve téged is kölyök. Sajnálom, de így van.” „Tudom” „Gyönyörű baba” – mondta újra, de inkább turbékolás volt ez alkalommal. Láttam az arcán – ahogyan figyelte. Charlie épp annyira gyámoltalan a bűverejével szemben, mint mi. Két pillanata volt a kezében, és már odavolt érte. „Visszajöhetek holnap?” „Persze, Papa. Persze. Várni fogunk.” „Jobb, ha most,” – mondta komolyan, de szemei puhák voltak, és még mindig Renesmee-t nézte. „Látlak holnap, Nessie.” „Ne mond így!” „Mit?” „A neve Renesmee. Összetettük Renee és Esme, szeretetből. Nincsenek változatok.” – Küzdöttem a nyugalmamért, de most nem vettem egy mély lélegzetet. „Akarod hallani a középső nevét?” „Persze.” „Carlie. Egy C-vel. Összetettük Carlisle és Charlie, szeretetből.” Charlie szeme ráncos lett a mosolygástól. „Köszönöm, Bella.” „Én köszönöm, Papa. Minden olyan gyorsan történt. A fejem nem tudja követni. Ha te nem lennél, nem tudom, hogyan tudnék a valóságban maradni.” |
| 2009-09-07 16:59.52 |
| Nem tudtam lélegezni, fulladtam és túl forró volt a torkom. Darabokra estem, kettétörtem. Még több feketeség. Hangok, ezúttal kiabálás, és a fájdalom visszajött.
„A placenta levált!” Valami éles kés, mitha kettévágott volna. A placenta levált. Tudtam, hogy ez mit jelent. Ez azt jelentette, hogy az én gyerekem haldoklott. „Vidd ki innét!- üvöltötte Edward. Nem tud lélegezni. Csináld most. A morfium- Várni akart, hogy a fájdalomcsillapítót beadhassa, amig a baba haldoklik. „Nem! Most”; csöndben voltam, hogy be tudja fejezni. Fekete foltok voltak a szobában, és egy fájdalom szúrta fagyosan a gyomrom. Úgy éreztem, meg kell védenem a gyermekem, az Én kis Edward-Jacobomat, de gyenge voltam. A tüdőm égett, alig kaptam levegőt. A fájdalom kissé elhalványult. A babám, a babám, haldoklik... Mennyi idő telt el? Másodperc vagy perc? A fájdalom eltûnt. Elzsibbadtam. Nem éreztem semmit. Még mindig nem láttam, de hallottam. „Maradj velem most, Bella! Hallasz engem? Nem hagyhatsz el engem. Lélegezz” Jacob? Jacob, még mindig itt van, még mindig próbál megmenteni engem. Természetesen meg akartam mondani neki. Természetesen szeretném, ha a szívem dobogna. Nem ígértem meg nekik is? Pislogtam. Láttam a fényt. Edward suttogta: Renesmee. Renesmee? Nem a legtökéletesebb gyerek a képzeletemben? Sápadt Úgy éreztem, egy pillanatra sokkot kapok. Renesmee. Próbáltam mozgatnia számat, és megtalálni a nyelvemet. „Add ide nekem.” A fények táncoltak, Edward hideg kezén, véres volt. És még volt valami piros a kezében. Valami kicsi és csöpögött a vértől. Megérintettem a meleg szervezetet az én gyenge kezemmel. Lány volt, meleg nedves bőre meleg, mint Jacobé. Szememmel összpontosítottam, hirtelen minden teljesen világos lett. Renesmee nem sírt, de gyorsan lélegzett. Szemét kinyitotta, döbbent arca szinte vicces volt. A kis, tökéletesen kerek fején vastag gubancos, véres fürtjei voltak. A szeme ismerős volt, de elképesztő csokoládébarna. A bőre elefántcsont fehér volt, de az arca lángolt. A lány arca kicsi volt és tökéletes, annyira, hogy megdöbbentem. Olyan szép, mint az apja. Hihetetlen. Lehetetlen. Renesmee, suttogtam. Szóval... szép vagy. Hirtelen elmosolyodott egy széles, mosolyban. Kagylórózsaszín ajkaival, és hamvas tejfogaival. Lehajtotta a fejét, rá a melkasomra. Aztán a fájdalom megint előjött, elütött a meleg. És eltünt. Az angyalarcú gyerekem sehol se volt. Nem láttam, és nem éreztem. Kiabálni akartam, hogy adják vissza nekem. De nagyon gyenge voltam. Úgy éreztem, mintha a karom gumiból lenne, nem éreztem semmit sem. A sötétség rámzuhant. Fárasztó volt ellenállni neki.. Én is csak az emberi vagyok, semmi több. |
| 2009-09-07 16:59.06 |
| "Nem éreztem, hogy valaki fogja a kezem, amíg az a valaki finoman meg nem szorította. Mint korábban, amikor elrejtettem a fájdalmam, a testem megmerevedett a meglepetéstől. Ez nem az az érintés volt, amire számítottam. A bőre tökéletesen sima volt, de rossz hőmérsékletű. Nem volt hideg.
A sokk első fagyott pillanata után, a testem úgy reagált az ismeretlen érintésre, ami még inkább sokkolt. Levegő szabadult ki a torkomból, dühösen, keresztül az összezárt fogaimon, mély, fenyegető hangon, mintha csak egy csapat méh zümmögne. Mielőtt a hang elhalt volna, az izmaim megfeszültek és összerándultak, elhúzódva az idegentől. Felpattantam, olyan gyorsan fordulva, hogy a szobának kivehetetlen homállyá kellett volna összemosódnia, de ez mégsem történt meg. Minden porszemet láttam, minden szálkát a faborítású falakon, minden megbomlott cérnaszálat mikroszkopikus méretekben, ahogy a szemem tovább vándorolt. Aztán ott találtam magam védekezőn a falhoz lapulva úgy egy tizenhatod másodperccel később. Már megértettem mi döbbentett meg, és túlreagáltam. Oh. Hát persze. Edwardot nem kellene hidegnek éreznem. Most már azonos hőmérsékletűek vagyunk. Tartottam a pozíciómat még egy nyolcad másodpercig, felmérve az előttem lévő jelenetet. Edward keresztül hajolt az operációs asztalon, ami az én halotti máglyám volt, a kezeit felém nyújtotta, az arckifejezése aggódó volt. Edward arca volt a legfontosabb dolog a világon, de a periférikus látásom felismert minden mást egyszerre. A védelmező ösztönöm előjött, és automatikusan kerestem a veszély bármilyen jelét. A vámpír családom óvatosan várt a szemben lévő falnál az ajtó mellett, Emmettel és Jasperrel az élen. Mintha veszély lett volna. […] A vigyor (Alice vigyora) megnyugtatott, és aztán összeállt a kép. Jasper és Emmett azért álltak elöl, hogy megvédjék a többieket, ahogy azt gondoltam. Amire nem jöttem rá azonnal az volt, hogy én magam vagyok a veszély. De mindez mellékes volt. Az érzékeim legnagyobb része és az elmém még mindig Edward arcára fókuszált. Soha ezelőtt a perc előtt nem láttam. […] Még mindig Edward arcát néztem, mozdulatlanul ismét. Lassan megkerülte az asztalt, minden lépés majdnem fél másodpercbe telt, a lépése kanyarogva áramlottak, mint ahogy patak vize cikázik a sima kövek között – a kezét még mindig kinyújtotta. Néztem a kecsességét, elnyelve az új szemeimmel. „Bella?” kérdezte mély, csendes hangon, de az aggodalom a hangjában feszültséggel töltötte meg a nevem. Nem tudtam azonnal válaszolni, elvesztem a hangja bársonyosságában. Ez volt a legtökéletesebb szimfónia, egy hangszeres dallam, egy hangszer, ami tökéletesebb volt, mint bármely ember készítette… „Bella, szerelmem? Sajnálom, tudom, hogy ez zavaros. De jól vagy. Minden rendben.”…] De Edward keze körülfogta az arcomat, mint egy szatén borította acél, a vágy végigszáguldott a kiszáradt ereimen, a fejem búbjától egészen a lábujjaimig. Felemelte az egyik tökéletes szemöldökét, várva, hogy megszólaljak. Köré fontam a karomat. Ismét nem volt mozgás. Egy pillanatig egyenesen és mozdulatlanul álltam, akárcsak egy szobor; abban a pillanatban a karjaim közt volt. Meleg volt – vagy legalábbis az én érzékelésem szerint. Az édes, finom illatával, amit soha nem voltam képes igazán érezni a gyenge emberi érzékeimmel, de ez 100%ig Edward volt. Nekinyomtam az arcom a sima mellkasának. Aztán kényelmetlenül áthelyezte a testsúlyát. Eltolva magát az ölelésemből. Felnéztem az arcára, összezavarodva és megrémülve a reakcióján. „Uhh… óvatosan Bella. Wow.” Elrántottam a karom, a hátam mögé kulcsoltam őket, amint megértettem. Túl erős voltam.” „Szeretlek” mondtam, de úgy hangzott, mintha énekelnék. A hangom úgy csengett, és csillant akár egy harang. A válaszmosolya lenyűgözött, jobban, mint bármikor, amikor még ember voltam. Most láttam igazán. „Ahogy én is szeretlek” mondta. A két keze közé fogta az arcomat és a sajátja felé húzta – elég lassan, hogy emlékeztessen: legyek óvatos. Megcsókolt, először gyengéden akárcsak egy suttogás, aztán hirtelen erősebben, vadabban. Megpróbáltam emlékezni, hogy gyengéd legyek vele, de nehéz volt bármire is emlékezni az érzések felhevülésében, nehéz volt bármilyen módon összefüggően gondolkodni. Olyan volt, mintha soha nem csókolt volna még meg.- mintha ez lett volna az első csókunk. És igazság szerint, így még soha nem is csókolt meg. Majdhogy nem bűnösnek éreztem. Bizonyosan megszegtem a szerződést. Nem szabad lett volna megengedni ezt nekem. Habár nem volt szükségem oxigénre, a lélegzetem felgyorsult, olyan gyorsan száguldott, mint amikor tűzben égtem. De ez most más fajta tűz volt. Valaki megköszörült a torkát. Emmett. Úgy tűnt a mély hang egyszerre volt vidám és zavart. Elfelejtettem, hogy nem vagyunk egyedül. Aztán rájöttem, hogy ahogy Edward köré tekeredtem az nem volt épp illendő a társasághoz.” |
| 2009-09-07 16:58.51 |
| Rosalie miért nem hozol Jacobnak valamit a konyhából?- mondta Alice. Ő láthatatlanul ült a kanapé mögött. Rosalie bámulta azt a helyet, ahonnan Alice hangja szólt.
-Köszönöm Alice de nem gondolom, hogy tudnék enni most. Kivéve, ha egy szőkét szeletelnek fel nekem. Tudtam, hogy Rosalie uralkodni fog a mérgén. Nem merné Esme előtt bemutatni a vendégszeretetét. Természetesen nem gondoltam, hogy mézes-mázos hangulata van, egyre kevésbé bíztam az előbbi elméletemben. Kisuhant a szobámból. Edward sóhajtott. -Ugye elmondanád nekem, ha megmérgezné?- kérdeztem -Igen- biztosított Edward. Egy bizonyos oknál fogva most hittem neki. Hirtelen egy csattanás hallatszott a konyhából egy fém hangja, amit a pultra csaptak. Edward felsóhajtott majd elmosolyodott. Majd mielőtt sokat gondolkodhattam volna a padlón Rosalie bejött a szobába. Arcán egy önelégült mosoly jelent meg mikor lerakta elém a tálat a padlóra. -Jó étvágyat korcs! A tál egyszer valószínűleg egy nagy keverő tál volt de most behajlította és úgy nézett ki, mint egy kutyatál. Lenyűgözött a gyors ötletével. És figyelt a részletekre is. A tál oldalába belevéste, hogy FIDO. Kiváló kézírás. Az étel jónak tűnt bélszín egy kis sült burgonyával. -Kösz- mondtam a szőkének. Felhorkantott. -Hé tudod, mikor láttam utoljára szőkét ennyi aggyal? Múltkor a parkban egy arany retrievert. Hallotta és arcáról lefagyott az önelégült mosoly. -Megpróbálok enni- ígértem, aztán nekiláttam. Undorodó arcot vágott és összegöngyölítette szemeit. Leült az egyik karosszékbe és mohón váltogatta a csatornákat. Egy vámpírokkal teli házban enni nagy megpróbáltatás volt. A ház csak úgy bűzlött. -Bella majd enged. Várj! - kértem szünetet tartott miközben felvonta a szemöldökét. Csendesen felvettem kutyatálamat a padlóról és egy kecses csukló mozdulattal nekivágtam a szőke fejének-füleimbe csattanás hasított. A tányér összetört és darabjai visszapattantak a fejéről. Az egyik Bella lába mellé esett. Bella vonaglott de nem kelt fel. A szőke némán a nevemet motyogta. Rosalie lassan felemelte a fejét, a szemei lángoltak. -Te… Te voltál… Te dobtad a kaját… A hajamba… -Én tettem. Elhúzódtam Bellától, hogy ne keljen fel a rázkódó nevetésemtől. A könnyek már folytak az arcomon. A kanapé mögül hallottam, ahogy Alice is bekapcsolódik a halk nevetésével. Nem értettem Rosalie miért nem ugrott. Pedig arra számítottam. Majd láttam, hogy Bella még mindig nem ébredt fel. |
| 2009-09-07 16:58.29 |
| Később mikor a sötétben felébredtem felért egy ütéssel. Az álmom annyira élénk… annyira igazi… annyira idegölő volt. Fennhangon ziháltam… a sötét szoba miatt összezavarodtam. Egy másodperccel ezelőtt a világos, fényes, színes lenyugvó nap alatt álltam.
-Bella? Edward suttogott és szorongva, de kedvesen figyelt engem. -Minden oké kedvesem? -Ohh- ziháltam- Jól van csak egy álom volt. Nem valóság.- de mielőtt észrevettem volna szememben túlcsordultak a könnyek és lefolytak az arcomon. -Bella!- mondta hangja most hangosabb volt és riadt. -Mi a baj?- letörölte könnyeimet hideg kőkemény ujjaival őrjöngő arcomról. -Ez csak egy álom volt. - nem tudtam visszatartani azt a halk zokogást, ami hangomban hallatszott. A könnyeim nem tudtam uralkodni, nem tudtam elfojtani azt a hirtelen bánatot, ami elöntött engem. -Jól van. Szeretlek. Nyugi. Itt vagyok. - óvatosan megrázott előre és vissza ezzel szintén csillapítani próbálta „hisztimet”. -Megint rémálmod volt? -Ez nem volt igazi. Nem, nem.- Ráztam a fejem, miközben karom dörzsöltem. -Ez jó álom volt.- hangom megint elcsuklott. -Hát akkor miért sírsz?- kérdezett zavartan. -Mert felébredtem. - jajgattam miközben átkaroltam a nyakát, és torkába zokogtam. Nevetett a logikámon, de hangja aggodalmasan feszült. -Minden rendben van Bella. Vegyél mély levegőt. -Ez olyan igazinak tűnt. Én azt akarom, hogy igazi legyen. -Mond el nekem!- ösztönzött. Talán az segít. -A strandon voltunk… Elcsuklott a hangom miközben visszaültem, és könnyes szemekkel néztem, ahogy nyugtalan angyalarca elhalványul a sötétségben. Bámultam, ahogy búslakodott és az értelmetlen bánat kezdett eltűnni. -És? Sarkallt végül válaszra. Könnyeim megint előtűntek. -Oh… Edward -Mondd el a részleteket.- biztosan hallotta hangomban a rémületet, mert már nem olyan vadan kérdezte. -Én nem tudom. Ez nem a vágy miatt volt…- itt rám tört egy éles fájdalom. A válasza a visszautasításával együtt gyorsan jött. Küzdött velem de nagy meglepetésemre nem tartott távol. Megragadta a vállamat. -Én nem tudok Bella.- ragaszkodott miközben gondterhelten rámézett, győzött de egy újabb folyam könny tört elő szemeimből és halk zokogás a torkomból. Igaza volt. Én őrült vagyok. Zavaros, gyötört szemekkel nézett engem. -Én s-s-s-sajnálom- motyogtam. -Én nem tudok Bella, én nem…-aggodalmasan nyögött engem. -Kérlek.- kérésem mintha bőre falának ütközött volna. -Kérlek. Edward. Nem tudtam megmondani, hogy ő lökött-e meg engem vagy könnyeim miatt remegtem. De ha ő volt biztosan el akart volna taszítani ebben a pillanatban biztosan nagyon kibírhatatlan voltam. De bármi volt az ok egy gyengéd érintéssel megfogta a karom magához húzott és ajkai az enyémekre simultak majd végül egy halk nyögéssel megadta magát. |
| 2009-09-07 16:57.43 |
| Nagyon nyugodt voltam mikor reggel fölébredtem, megpróbáltam tartani légzésem eddigi ritmusát. Féltem kinyitni a szemem. Edward mellkasán feküdtem nyugodt volt, de karjai nem karoltak át. Ez rossz jel volt. Féltem elismerni, hogy ébren voltam, féltem szembenézni haragjával.- nem tudtam ki fogja irányítani a dolgokat. Gondosan kikukucskáltam szempilláimon keresztül. Karjait a feje mögé húzta úgy pásztázta a mennyezetet. Könyökömre támasztottam a fejemet, hogy jobban bele tudjak nézni a szemeibe. Ám az sima volt, kifejezéstelen.
-Sok bajom lett?-kérdeztem halkan. -Egy csomó- fordította a fejét de hangja önelégült volt, és vigyorgott. Fellélegeztem majd megkönnyebbülten sóhajtottam. -Én sajnálom-mondtam -Nem tudom miért csináltam azt tegnap éjjel. Visszagondoltam a tegnap éjjelre és az irracionális emlékektől elöntött a bánat. -Végül nem mondtad el teljesen mi volt az álmod. -Én találgattam mit nem tettem. -De amit csináltunk az nem mutatta meg neked?-nevettem idegesen. -Oh mormolta.- szemei elkerekedtek. -Érdekes. -Ez nagyon-nagyon jó álom volt. Viszont most hogy el magyaráztam ugye már megbocsájtasz nekem? -Én is erre gondoltam. (Igen) -Felültem, hogy megvizsgáljam magam- nem úgy tűnt, hogy tollak lennének körülöttem. De ahogy mozogtam egy furcsa szédülési hullám ütött fejbe. Visszaestem a párnák közé. -Húú… a sietség ehhez vezet. Karjai átkaroltak. -Jó sokáig aludtál. Tizenkét óra van. -Tizenkettő? Furcsa eddig még soha életemben nem aludtam tizenegynél tovább, próbáltam nem feltűnően csodálkozni. Úgy tűnt jól vagyok… a horzsolások a karomon már sárgák és legalább egy hetesek. Kísérletezve megfeszítettem izmaimat. Így sem volt semmi bajom. Igazából jobban voltam, mint valaha. -Mindened ép? Szégyenlősen bólintottam. Megnéztem a párnákat, úgy tűnt túlélték. -Sajnos én nem tudom ezt mondani a te… öhm… a hálóingedre… Készségesen bólintott az ágy lábához ahol a fekete fűző darabokban hevert a földön. -Ez nem jó.-mondtam -Szerettem azt a darabot. -Én szintén. -Van bármi más áldozatod?-kérdeztem félénken. -Vennem kell Esme-nek egy új ágykeretet-gyónta miközben átnézett a vállán. Követtem tekintetét majd megdöbbenve láttam,hogy a fejtámla nagyobbik része ki volt törve. -Hmmm… -néztem rosszallóan -Ezt nekem nem kellet volna hallanom? -Úgy tűnik rendkívül figyelmetlen vagy mikor más szerepbe bújsz. -Kicsit elmerültem-vallottam be miközben elpirultam, arcom mélyvörös lett. Megérintette tüzelő arcomat aztán sóhajtott. |
| 2009-09-07 16:57.15 |
| Mit érzel most?
Nevetett -Mi? – kérdezte -Olyan bűnösen nézel-kb mintha elkövettél volna valami rosszat. -Bűnösnek érzem magam -Mit követtél el? -Hagytad, hogy férjként megengedted hogy, elcsábítson mindenre elszánt feleséged? Az nem főbenjáró vétség! Úgy tűnt beugrott. Arcaim felforrósodtak. A szavai elcsábítottak de utaltak egy bizonyos mennyiségű megfontoltságra. Talán a megengedted szóval hibáztam? Bánatosan elmosolyodott. -Nem vagyok dühös rád. -Miért nem? -Jól van… -szünetet tartott. -Egyrészt nem bánthatlak téged. De most könnyebb volt másra irányítani a túlzásokat. Szemeivel rá pislogott a széttört ágytámlára. -De talán mert előbb volt ötletem arra hogy mit szorítsak meg helyetted. – arcán megjelent egy reményteljes mosoly, majd az enyémen is. -De ez em jutott eszedbe mielőtt rajtam gyakoroltál? Szemei összeszűkültek. Gyomrom egyszerre nevetett és morgott. -Reggeliidő az embereknek? – kérdezte -Kérlek-motyogtam miközben felugrottam az ágyból Túl gyorsan mozogtam s már megint úgy tántorogtam, mint aki ittas nem tudtam visszahozni egyensúlyom. Megfogott engem mielőtt megbotlottam volna a konyhaszekrényben. -Jól vagy? |
| 2009-09-07 16:56.57 |
| Miután a számnak kevésbé volt kellemetlen íze, odamentem a táskához a kis elsősegély csomagért amibe Alice olyan emberi dolgokat rakott mint kötés, és fájdalom csillapítók. Amit kerestem az a Pepto Bismol volt. Talán ha az lecsíllapítja a gyomromat Edward is lenyugszik. De mielőtt megtaláltam a Peptót megakadt a kezemben valami más amit Alice csomagolt. Felvettem a kicsi dobozt és egy pillanatra minden mást elfelejtettem. Aztán elkezdtem fejben számolni. Egyszer, kétszer majd újra. A kopogás megdöbbentett, a kicsi doboz visszaesett a táskába.
-Te jól vagy?-kérdezte Edward az ajtón keresztül. -Megint beteg vagy? -Igen és Nem-válaszoltam fojtott hangon -Bella bejöhetek?-kérdezte gondterhelten -Jólvan Felbecsülte a pozíciómat és odajött hozzám. Kereszbe tett lábakkal ültem a padlón miközben üres és bámészkodó tekintettel néztem a bőröndöt. Kezét azonnal a homlokomra tette. -Mi a baj? -Hány nap telt el az esküvőnk óta?-suttogtam. -Tizenhét-válaszolta autómatikusan. -Bella ez, mi ez? Megint számoltam. Egyik ujjammal erősen ajánlottam neki, hogy várjon miközben "szájaltam" a számokat. Az előző napokon körös-körül tévedtem. Tovább itt voltunk mint gondoltam. -Bella-sürgetően suttogott Itt elvesztettem a fonalat. Megpróbáltam nyelni. Ez nem működött. Ígyhát belemerültem a bőröndbe és addig kutakodtam amíg meg nem éreztem a kezemben a kis doboz tampont. Felmutattam neki és zavartan nézett rám. -Mi? Megpróbálod beadni nekem hogy ez PMS? -Nem- fuldokoltam. -Megpróbálom elmagyarázni. Az az időszakom… Az öt napja késik… Arckifejezése nem változott. Hallgattam majd újra beszélni kezdtem. -Nem hiszem hogy ételmérgezésem van-tettem hozzá Nem válaszolt. Kővé dermedt. -Az álmok-motyogtam magamnak- Az alvás. A sírás. Az ételek miatti rosszullét. Oh, Oh, Oh… Edward merev tekintete üvegesnek látszott, mintha már nem látna engem. Kezem önkéntelenül a hasamra vándorolt. Óh- vinnyogtam megint. Odadőltem a lábamhoz miközben kicsúsztam Edward kezei közül. Én soha nem vettem le a kicsi selyem sortot és trikót csak az ágyat koptattam. Fölhúztam a szövetet, hogy semmi ne takarja a hasam. -Lehetetlen –suttogtam A tapasztalatom és a tudásom a terhességgel kapcsolatban szinte semmi, de nem vagyok idióta. Elég filmet és tv műsort láttam már ahhoz hogy tudjam, hogy ez nem így működik. Csak öt napja késett. Még a testem se venné biztosra a tényt. Még nem lehetne reggeli hányingerem, még nem változtathatná meg alvó vagy evő szokásaimat. Én most határozottan éreztem egy kis puffanást belülről az oldalamban. Csavartam a torzómat vissza és előre és megvizsgáltam minden szögből. Végigfuttattam ujjaimat a kis dudor fölött. Meglepődve éreztem, hogy van ott valami kemény. -Lehetetlen- suttogtam megint mert tudtam, hogy ebben az időszakban még nem lehetne dudor, ebben az időszakban még nem. És ott volt még az a tény hogy az egyetlen személy akivel valaha szexeltem az egy vámpír. Egy vámpír aki még mindig lefagyva ült a padlón és aki nem úgy nézett ki, mint ha meghatódott volna. Úgyhogy kellet lennie valami más magyarázatnak is. Biztos baj van velem. Egy furcsa Dél-Amerikai szindróma aminek a mellékhatása a terhesség összes jelét magában foglalja… |
| 2009-09-07 16:56.37 |
| Nem néztem felé nem mertem. Nem lenne jó ha bármilyen érzelmemet megérezné Jasper. Így hát előre araszoltam. Vadásznom kellet mielőtt bármi mással foglalkoztam. Megpróbáltam minden másról elfeledkezni.
-Tudsz összpontosítani Bella?- kiáltott vissza a fák közül miközben hangja egyre közelebbről jött. –Akarod, hogy figyeljek rád?- kérdezte újra. - Természetesen tökéletesen tudtam figyelni mindenre- egy újabb ok, hogy Emmet találjon valami humorosat az oktatásomban- ő azt mondta ennek ösztönből kell jönnie (mármint a reakcióknak meg a vadságnak). Vettem egy mély lélegzetet és megindultam szemben a folyóval. A szűk szatén nadrág most nem akadályozott szára súrolta a víz tetejét. Csak egy nyolcvanad másod percig tartott, mégis sok időnek tűnt. Az ötvenméternyi távolságon átsiklottam. Ez egy furcsa rövid felvillanyozó dolog volt… De rövid. Amiben részem volt csak egy másodpercig tartott. Arra számítottam, hogy a közelemben lévő fák akadályozni fognak de segítőkészek voltak.(:D) Egyszerű dolog volt, kezemmel könnyedén megragadtam egy ágat és lengtem. Nyugodtan leereszkedtem a lábamra. -Ez mesés volt. – hangom zúgása mellet hallottam valamit. Edward nevetett, versenyezni akartam-Kapj el!- Az ugrásom kétszer olyan hosszú volt, mint az övé. Amikor elérte a fámat szemei szélesek voltak. -Jó volt?- Töprengtem, miközben visszamentem az oldalához, hangom még mindig izgatott volt. -Nagyon jó volt.-bíztatóan mosolygott, de hangja nem illet csodálkozását türköző arcához. -Megcsinálhatom megint? -Koncentrálj Bella vadászaton vagyunk! -Óh jogos.-bólintottam -Vadászat. -Kövess ha tudsz!-vigyorgott gúnyosan. Majd futásba kezdett. Ő gyorsabb volt nálam. Nem tudtam elképzelni hogyan tudja lábait ilyen vakító gyorsaságban mozgatni. Mindazonáltal hogy erősebb voltam, ami neki egy lépés volt az nekem három. Úgyhogy megszaporáztam lépteim és végigfutottam a zöld füvön. Ahogy futottam nem bírtam megállni, hogy ne nevessek. Ez kissé idegesített de nem zavarta fókuszomat |
| 2009-09-07 16:56.17 |
| Edward megfogta a kezem.-nem tudtam nem észrevenni a simaságát és, hogy már mennyire kényelmes a hőmérséklete-az élen keresztül repült a hátsó udvaron egy folyóig. Könnyedén lépést tartottam vele. Minden nagyon egyszerűnek látszott.
-Úszunk?-kérdeztem mikor megállt a víz előtt. -Nem ugrunk. Összeszorítottam a szám. Miközben gondolkodtam. A folyó ötven méter széles lehetett. -Te vagy az első.-mondtam Megsimogatta az arcomat. Előre ment két nagy lépést, majd vissza lépett aztán nekiiramodott és elrugaszkodott egy nagy lapos szikláról ami szilárdan belemélyedt a földbe. Láttam a büszkeséget az arcán, és hallottam hangtalan nevetését. Én elővigyázatosságból öt lépést hátráltam és vettem egy mély lélegzetet. Megint nyugtalan lettem. Nem az esetleges sebektől féltem-jobban féltem attól hogy az erdőben teszek kárt. Lassan de egyre jobban éreztem – a nyers hatalmas erőt az izgatott végtagjaimban. Hirtelen egyre magabiztosabban éreztem hogy ha most nyílegyenesen megindulok akadály nélkül át tudom ugrani. A tárgyak körülöttem- a fák a bokrok a sziklák a ház… hirtelen minden olyan törékenynek tűnt. Reménykedtem, mivel Esme biztosan egy fát sem egy művel pótolni.(ezt én sem értem hogy jön…) Megindultam de az első lépésnél de Alice megállított mikor hat centis lyuk szakadt a szoros szatén nadrágon. Aliceről mindig azt hittem eldobható jelentéktelen dolgoknak tartja a ruhákat. Biztosra vettem, hogy a szakadás nem fogja zavarni. Hallottam ahogy egy szemvillanyásni idő alatt helyrehozza a szakadást. -Sokkal jobb. Hallottam egy alig hallható nevetést a házból. Valaki összeszorított fogán keresztül kuncogott és én nagyon könnyen felismertem azt az ismerős rekedtes hangot. Jacob volt az. Felidéztem találkozásunkat- ha valaha megtud bocsájtani nekem- reménykedtem hogy egy kis idő múlva mikor már stabilabb leszek begyógyulnak azok a sebek amiket a szíve mélyében okoztam. |
| 2009-09-07 16:55.56 |
| Mekkora bajban vagyok?” Kérdeztem halk hangon.
„ Nagyban” mondta, de fordították a fejét és önelégült rám mosolygott. Lélegeztem egy megkönnyebbülésből sóhajt "Sajnálok, "mondtam. "Én nem tudom mit jelent …Nos, nem tudom pontosan, mi volt a múlt éjszaka."ráztam a fejem az irracionális könnyek emlékén, a végzetes bánat. "Nem mondtad el nekem, miről szólt az álmod" "Felteszem, nem tettem - de valamit mutattam neked, mi volt körülbelül."idegesen nevettem. "Ó, "mondta. A szemeit tágra nyitotta, aztán hunyorított. "Érdekes." "Ez egy nagyon jó álmom volt, "mormoltam. Nem kommentálta, úgyhogy néhány másodperccel később megkérdezetem,"Megbocsájtasz nekem?" "Gondolkodom rajta." Felültem, azt tervezve, hogy megvizsgálom magam - ott nem látszottak semmilyen tollak, legalább. De ahogy mozogtam, a szédülés egy furcsa hulláma ütött meg. Meginogtam és visszaestem a párnákra. "Wow…head rohanás." Wow… szédülés” (talán) A karjai akkor körülöttem voltak. "Sokáig aludtál. Tizenkét órát" "Tizenkettőt?"Milyen furcsa. Mondtam gyorsan magamnak – miközben beszéltem, próbálva jelentéktelennek lenni erről. Jónak tűntem. A horzsolások a karjaimon már egy hetesek voltak, sárgultak. Kinyújtóztam próbálkozva. Jól is éreztem magam. Jobban, mint jól, valójában. „ Teljes a leltár?" szégyenlősen bólintottam. "Úgy tűnik, a párnák túlélték." "Sajnálatos módon, nem mondhatnám ugyan ezt, öhm, a hálóingedről." Az ágy a lába felé bólintott, ahol szerte szét terült a fekete fűző több maradványa a selymen át. "Az nagyon rossz, "mondtam. "Szerettem ezt az egyet." "Én is." "Voltak bármilyen más áldozatok?"Kérdeztem szégyenlősen. "Vennem kell Esme-nek egy új ágykeretet, "vallotta be, elpillantva a válla felett. Követtem a tekintetét, és meg voltam döbbenve, látva, hogy a nagy fatuskó darab nyilvánvalóan ki volt vésve az ágy fejtámlájának bal oldalából. |
| 2009-09-07 16:55.50 |
| szija! :* |
| 2009-09-07 16:55.18 |
| Breaking Dawn
30. fejezet Miközben Renesmee-nek akartam némi szabályszerűséget, ragaszkodtam ahhoz, hogy magunkkal vigyük a házunkba lefekvési időben. Pillanatnyilag Jacobnak kényelmesebb volt farkas formában, könnyebben bánt a feszültséggel, amikor harcra késznek érezte magát. Azt kívántam, bár én is ezt érezném, érezni, hogy kész vagyok. Az erdőbe futott, újra őrségbe. Miután már mélyen aludt, az ágyába tettem Renesmee-t, aztán az elülső szobába mentem, feltenni a kérdéseimet Edwardnak. Az egyik, amire képes voltam, hogy megkérdezzem, akárhogyan is, a legnehezebb problémák egyike volt a próbálkozás elrejteni valamit előle, akár a csendes gondolataimat kihasználásával. Háttal állt nekem, a tűzbe bámulva. "Edward, én - " Ő pördült és keresztül volt a szobán, ami egyáltalán nem úgy tűnt, hogy időbe telt, még a másodperc legkisebb részébe sem. Csak annyi időm volt, hogy tudomásul vegyem az arcán a vad kifejezést, mielőtt az ajkai rápréselődtek az enyémre, és a karjai acéltartó deszkákként zárultak be körülöttem. Megint nem gondoltam a kérdéseimre az éjszaka hátralevő részében. Nem volt sok idő megragadni a hangulatának az alapját, és még kevesebbe telt pontosan ugyanúgy érezni. Terveztem egy évnyi szűkösködést, csak hogy némileg rendeződjön az elsöprő szenvedély, amit fizikailag éreztem iránta. És évszázadokkal később élvezni azt. Ha csak egy hónapunk van hátra együtt…Nos, nem láttam, hogy lehetne ez a végem. Pillanatnyilag nem tudtam segíteni, de önző voltam. Mindent, amit akartam, annyira szeretni őt, amennyire lehetséges a nekem adott megszorított időben. Nehéz volt elhúzódnom tőle, amikor felkelt a nap, de tennünk kellett dolgunkat, a munkát, ami talán nehezebb, mint a családunk hátralévő részét megkeresni, és összerakni. úgy éreztem, mintha az idegeim kifeszültek volna egy állványon, Amint hagytam magam gondolkodni azon, hogy mi készülődik, teljesen feszült lettem, mind vékonyabb és vékonyabb. "Azt kívánom, bárcsak lenne mód megszerezni az információt, amire szükségünk van Elezar- töl, mielőtt beszélnénk nekik Nessie-ről, "motyogta Edward, amint sietősen felöltöztünk a hatalmas gardróbban, ami jobban emlékeztetett Alice-re, mint amennyit jelen pillanatban akartam.” Minden esetre” "De nem értené meg a kérdést, hogy válasz adjon, "értettem egyet. "Gondolod hagyják nekünk elmagyarázni?" "Nem tudom." Kivettem Renesmee-t az ágyából, amíg még aludt, és annyira közel tartottam, hogy a fürtjei az arcomhoz préselődtek, az édes illata, olyan közel volt, legyőzött minden más szagot. Nem pazarolhatok el több másodpercet ma. Válaszokra volt szükségem, és nem voltam biztos abban, mennyi időt leszünk egyedül Edward-dal a mai napon. . Ha minden jól fog menni Tanya családjával, remélhetőleg lenne egy kiterjedt időszakra társaságunk. "Edward, meg fogsz tanítani, hogy kell küzdeni?"kérdeztem, feszülten a reakciójára, amint megtartotta nekem az ajtót. Az volt, amire számítottam. Megfagyott, aztán a szemei végigsepertek rajtam mély jelentőséggel, úgy nézett rám, mintha először, vagy utoljára látna. A szemei a lányunkon időztek, aki a karjaimban aludt. "Ha eljön a küzdelem, nem sokat tudunk tenni, "zárkózott el. Éppn tartottam a hangom. "Hogynád, hogy képtelen legyek megvédeni magam?” |
| 2009-09-07 16:54.46 |
| Breaking Dawn
18. fejezet. Rosalie felkapott egy szikét. "Engedd a morfiumnak, hogy elterjedjen!" - kiabált rá Edward. "Nincs idő, meghal!" A keze rázuhant Bella gyomrára, és az élénk piros vér kilövelt, ahol átszúrta a bőrt. Olyan volt, mint egy vödör amit megfordítottak.BElla rángatózott, de nem sikoltozott. Még mindig fuldoklott, azután Rosalie elvesztette a fókuszát. Láttam a kifejezést az arcán, az ajkai fehúzódtak a fogairól és a fekete szemei szomjasan csillantak fel. "Ne, Rose!" - ordította Edward, de a kezei csapdában voltak, mert Bellát próbálta kitámasztani, hogy lélegezni tudjon. Átugrottam az asztalon, anélkül, hogy az átváltozással bajlódtam volna Rosalie felé. Ahogy ütöttem őt ki az ajtón éreztem, hogy a szike a karomba fúródott. A karjaimat az arcára tettem és összeszorítottam, hogy ne tudjon lélegezni. Arra használtam a szorításomat Rosalie arcán, hogy lengesse a testét és egy szilárd rúgással így ki tudtam lökni, mintha betonba rúgtam volna. De az ajtókerethez értünk. Akkor már Alice is ott volt és a nyakán át rángatta kifelé. |
| 2009-09-07 16:54.34 |
| Breaking Dawn
Bella átváltozik „Felpillantottam Bella fehér szemeiről, még mindig pumpáltam a szívét. Edward egy fecskendőt tartott a kezében – teljesen ezüstöt, mintha acélból lenne. „Az meg mi?” A kőkemény keze ellökte az enyémet az útból. Egy kis reccsenést hallottam, ahogy az ütése eltörte a kisujjam. Ugyanabban a másodpercben beleszúrta a tűt a szívébe. „A mérgem” válaszolta miközben befecskendezte. Hallottam a zökkenést a szívében, mintha csak megütötték volna egy evezővel. „Mozogj” parancsolta. A hangja fagyos volt, és halott. Vad és meggondolatlan. Mintha csak egy gép lett volna. Figyelmen kívül hagytam a már gyógyuló fájdalmat a kisujjamban, és újra pumpálni kezdtem a szívét. Nehezebb volt, mintha a vére megalvadna – sűrű és lassú. Amíg én az immár mérgezett vérét próbáltam áramoltatni az ereiben, néztem amit csinál. Olyan volt, mintha megcsókolná, hozzáérintette az ajkait a nyakához, a csuklójához, a könyök hajlatához. De hallottam, hogyan szakad fel a bőre, ahol a fogai keresztülharapják, újra és újra, mérget juttatva a szervezetébe, annyit amennyit csak lehet. Láttam, ahogy a sápadt nyelve átsuhan a vérző sebeken, de mielőtt émelyített vagy dühített volna, rájöttem mit is csinált. Ahol a nyelve lemosta a mérget a bőréről, ott a seb begyógyult. Bent tartva a mérgezett vért a testében. Több levegőt fújtam a szájába, de nem történt semmi. Csak élettelen emelkedés a mellkasánál. Még mindig pumpáltam a szívét, számoltam amíg ő mániákusan dolgozott felette, próbálta ismét összerakni. A király összes lova, és a király összes embere.. De semmi nem volt ott, csak én, csak ő. A holtest felett dolgoztunk. Mert ennyi maradt a lányból, akit mindketten szerettünk. Ez az összetört, kivérzet, szétroncsolt holttest. Nem tudtuk ismét visszahozni Bellát.” Tudtam, hogy túl késő. Tudtam, hogy meghalt. Biztosan tudtam, mert a lökések megszűntek. Nem láttam okát, hogy itt maradjak mellette. Ő már nem volt többé itt. Így az üres teste már nem vonzott. Az öntudatlan vonzás, hogy a közelében legyek, eltűnt. Vagy talán az megfordult jobb szó lenne rá. Úgy tűnt, mintha most ellentétes irányba húzna. Le a lépcsőn, ki az ajtón. A sóvárgás, hogy eltűnjek innen, és soha de soha ne jöjjek vissza. „Akkor menj,” csattant fel, és ismét odébbütötte a kezem az útból, átvéve a helyem. Úgy éreztem három ujjam eltört. Kiegyenesítettem őket nem törődve a fájdalommal. „Nem halt meg,” suttogta, „Rendbe fog jönni.” Nem voltam benne biztos, hogy nekem beszél. Megfordultam és magára hagytam a saját halálával, lassan sétáltam az ajtó felé. Nagyon lassan. Képtelen voltam gyorsabban mozgatni a lábaimat. |
| 2009-09-07 16:54.08 |
| tessék, spoiler:
16. fejezet (Jakob könyve) Épp mélyebben belerogytam a székbe, kényelmes volt. A csupasz lábam Rosalie-hoz közel lóbáltam, és ő megmerevedett. Néhány perc múlva Bella kérte Rosalie-t, hogy töltse után a poharát. Éreztem a fuvallatot, amit Rosalie kilélegzett a felfelé vezető lépcsőn, hogy még több vért szerezzen neki. Ez igazán csendes volt. Akár egy szundítás, gondoltam. Ezután szólt Edward, "Mondtál valamit?"a hangja zavart volt. Furcsa. Mivel senki nem mondott semmit és, mert Edward hallása olyan jó volt, mint az enyém. Ezt ő is tudhatta. Bellát bámulta, ő pedig visszabámult rá. Mindketten összezavartnak tűntek. "Én?"kérdezte egy másodperc múlva. "Nem mondtam semmit."elmozdult a térdeire, továbbhajolva felé, a kifejezése hirtelen más módon volt élénk. A fekete szemei az ő arcára fókuszáltak. "Mire gondolsz most?"Üresen bámulta őt. "Semmire. Mi történik?" "Mire gondoltál egy perccel ezelőtt?"kérdezte. "Csak…Esme szigetére. És a tollakra." Nekem teljesen üres fecsegésnek hangzott, de akkor elpirult és úgy gondoltam jobb ez így, hogy nem értem. "Mondj valami más, "suttogta. "Mint mi? Edward, mi történik?" Az arca újra megváltozott, és tett valamit, amitől tátva maradt a szám. Hallottam egy zihálást mögöttem, tudtam, hogy Rosalie visszajött és most épp olyan megdöbbent volt, mint én. Edward, nagyon finoman mindkét kezét Bella hatalmas kerek pocakjára helyezte. "A f… "elnyelte. "A… baba hangja olyan, mint a te hangod. Rövid győzelme volt a teljes csendnek. Egy pillanatig nem tudtam mozgatni az izmaimat. Akkor… "Szent Isten, te hallod őt!"kiáltotta Bella. A következő másodpercben megremegett. Edward keze a hasa legfelső csúcsához mozdult és finoman megsimította a pontot, ahol megrúghatta. "Shh, "suttogta. "megijesztetted ezt…őt." A szemeit szélesre tárta és teli volt csodálattal. Megpaskolta a hasa oldalát. "Sajnálom, baba." Edward erősen odafigyelt, a feje a kidudorodás irányába billent. kisfiú)?"mohón"Mit gondol most ő (he… követelte. "ő vagy kisfiú vagy kislány"Szünetet tartott és felnézett a szemeibe. Az ő szemei is tele voltak hasonló félelmekkel- csupán óvatosabbak és nehezteltek voltak. "Boldog, "mondta Edward kételkedő hanggal. A lélegzete elakadt, és lehetetlen volt nem érzékelni a megszállott ragyogást a szemeiben. Az imádat és a rajongás. Nagy, kövér könnycseppek árasztották el a szemeit és csendesen futott az arca hosszában és a mosolygó ajkai fölött. Amint bámulta őt, az arca nem volt ijedt, vagy dühösen égő vagy bármilyen más kifejezés, amit viselt amióta visszajöttek. Vele együtt csodálkozott. "Természetesen boldog vagy, bájos baba, természetesen az vagy, "dúdolta, miközben könnyben úszott arccal simogatta a hasát. "Hogyan tudnál nem az lenni, teljes biztonságban, melegben és szeretetben? Annyira szeretlek téged, kicsi EJ, persze, hogy szeretlek." "Hogyan hívtad?"kérdezte érdeklődve Edward. Megint elpirult "Én elneveztem. Nem gondoltam, hogy te akarod, nos, tudod." "EJ?" "Az édesapád neve Edward." "Igen, az volt. Mi?"tartott egy szünetet, aztán mondta, "Hmm." "Mi az?" "Az én hangomat is szereti." "Természetes, hogy szereti."a hangja most majdnem vágyakozó volt. "Neked van a leggyönyörűbb hangod a világegyetemben. Ki ne szeretné?” "Van biztonsági terved?"kérdezte akkor Rosalie, miközben odahajolt a kanapé mögé, ugyanazzal a csodálkozó tekintettel nézve Bellára. "Mi van, ha ő kislány?" Bella a kézfejével letörölte a nedvességet a szemeiről. "Néhány dolgot körüljártam. Eljátszva a Renee-val és Esme-vel. És azt gondoltam… Ruh-nezmay "Ruhnezmay?" "R-E-N-E-S-M-E-E. Túl furcsa?" "Nem, nekem tetszik, "biztosította Rosalie. A fejük közel volt egymáshoz, arany és mahagóni. "Ez gyönyörű. És egy- egy fajta , hogy összeilljen." "Még mindig azt gondolom, hogy ő egy Edward." Edward bámult egy távoli helyre, az arca fakó volt, mintha figyelne. "Mi az?"kérdezte Bella, az arca a távolba izzott. "Mit gondol most? Először nem válaszolt neki, aztán mi mindannyian újra megrendültünk, azután három különböző és különálló sóhaj- a fülét gyöngéden ráfektette a hasára. "Szeret téged, "súgta Edward, mélységesen elkábulva. "Ő teljesen imád téged” |
| 2009-09-07 16:51.30 |
| nekem lementett spoilereim is vannak sztem XD |
| 2009-09-07 16:34.40 |
| sziahsztttttoooooooooook! |
| 2009-09-05 18:55.37 |
| nah, én megyek
nemskoé takarodnom kell jóéjt(majdXD) pusz, lara szurkolj, hátha írok szabgya, köszi a dalt! :D és hnap nem biztos, hogy leszek! pussssssszancs |
| 2009-09-05 18:36.59 |
| jahj, de kedves vagy! :)) |
| 2009-09-05 18:27.32 |
| fesd falra az ördögöt, és megjelenek! |
| 2009-09-05 17:40.47 |
| uh, de lemaradtam
szija mindenkinek, aki jött! |
| 2009-09-05 17:20.37 |
| van itt még valaki? |
| 2009-09-05 17:06.29 |
| [link] ez nagyon rövid egy fejezete van még csak xD |
| 2009-09-05 16:59.57 |
| ahha, eléggé |
| 2009-09-05 16:56.20 |
| újra kérdezem, rettentő gyönyörűség? kell vkinek? lara? |
| 2009-09-05 16:46.54 |
| rettentő gyönyörűség? |
| 2009-09-05 16:37.02 |
| énis!4! |
| 2009-09-05 16:25.15 |
| hogyérted? |
| 2009-09-05 16:22.14 |
| ÉN NEM!!!!!!!!! |
Copyright © 2005-2018, www.FilmKatalogus.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Impresszum | Médiaajánlat | DVD üzletszabályzat, kapcsolat | Sitemap | E-mail: info@filmkatalogus.hu