Sziasztok! HÁt sajna még nem kaptam választ a könyvemről - illet kettőt az Alexandrától és a Gabo kiadótól hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben nem áll módjukban érdemben foglalkozni stb. Legalább nem azt mondták hogy rossz de azért ilyen szövegtől a hajam az égnek áll :S na mindegy. Azért elküldtem másoknak is. Egyelőre várok, de elkezdtem írogatni megint mert hiányzik:) itt az első két oldal csak ízelítőnek:
Prológus
Athén, Görögország
Kellemesen hűvös éjszaka volt. Az égen egyetlen felhő sem takarta a szikrázóan ragyogó csillagokat, amint fényükkel megvilágították az Akropolisz távolban magasló romjait, mely kiállva az idők próbáját fenségesen tekintett le az alant elterülő hatalmas városra. A fellegvárból remek kilátás nyílt a metropolisz soha véget nem érő nyüzsgésére, a kocsik táncoló fényeire.
David Stern, azonban vajmi kevéssé törődött Athén lenyűgöző látképével. Csupán egy dolog érdekelte jelen pillanatban: élve lejutni az Akropoliszról. David archeológus volt, aki egy hete érkezett a görög fővárosba meghatározott céllal. Alig egy hónapja rendkívüli felfedezést tett a British Múzeum levéltárában, s miután elég bizonyítékot szerzett, amiből kiindulhatott, elhatározta, hogy itt folytatja tovább a kutatást. Azonban valami nagyon nem volt rendben.
Mióta megérkezett egyfolytában úgy érezte, mintha figyelnék, de soha nem látott senkit. Ennek ellenére mégis tisztában volt vele, hogy ösztönei nem csalnak, noha sejtelme sem volt, hogy mégis ki követheti. Mindenesetre, ahogy teltek a napok, és tisztázódni kezdett számára a kép a felfedezése körül, megtette az óvintézkedéseket. Épp a mai napon – megérzésének engedve - egy angolul jól beszélő utcai zenész fiával egy csomagot adatott fel a helyi postán, persze igyekezett diszkréten eljárni, és fizetni is csak azután fizetett, hogy a gyerek teljesítette a kérést.
Ugyanezen a napon küldte el testvérének a kéziratot egy levéllel együtt, melyben pontos instrukciókkal látta el, amennyiben bármi is történne vele itt tartózkodása alatt. Úgy tűnt gyanúja nem volt alaptalan, mivel késő délután ellátogatott a Fellegvárba, hogy megvizsgálja a Parthenon – Pallasz Athéné – templomának hosszoldalán a tizenhetedik oszlopot, az épület keleti oldalán. Pontosabban az oszlop talapzatát, melyet vastagon lepett a por, de a férfi tudta, hogy mit kell keresnie. Egyetlen kis vésetet, egyetlen feliratot, mely megadja a választ arra, amit keres.
És ekkor ott volt! A mozaik utolsó darabja, ahogy sejtette is, amint elméletét papírra vetette a levélben. A márványba karcolt, görög nyelvű szavak, melyek alaposan megkoptak, de még olvashatók voltak: λίκνο. Vagyis „Bölcső”. Egek, hiszen ez alapján megvan a hely! David szíve kalapálni kezdett az izgalomtól, akár egy gőzmozdony. A göndör, negyvenes évekbeli fiatalember tudta, hogy kezd gyanússá válni a turistáknak, ahogy az oszlopnál guggolt, ezért felállt és a látszat kedvéért körbejárta a romokat, melyek gyönyörű aranysárga fényben lángoltak, ahogy a nap lassan lebukott a horizonton. Időközben megnyúltak az árnyékok és az első csillagok felbukkantak az égen.
David a Kariatidák – oszlopokat helyettesítő nőalakok – előtt állt és magában végigfutotta azokat a helyszíneket, melyeket már korábban számba vett és rájött, hogy helyesen következtetett. A levélben leírta ezeket, így legalább tudta, hogy munkája biztosítva van. Bízott a testvérében, hogy képes lesz olvasni a sorok között, ahogy tanította neki, mikor még egyetemisták voltak. David ekkor ráébredt, hogy későre jár és már távozni készült, mikor pillantása megakadt egy magas, fekete hajú férfin, aki ránézésre albán vagy török gyökerekkel rendelkezhetett, de nem ez volt, ami felkeltette a régész érdeklődését. Villámcsapásként érte a felismerés, hogy már máskor is látta a férfit, azokon a helyeken, ahol megfordult. Akár az árnyék úgy követte, mióta Görögországba tette a lábát!
Az idegen észrevette, hogy lelepleződött, mire gonosz vigyor jelent meg vékony arcán és elindult David felé. A köves talajon átvágott az emberek között és nadrágja zsebébe rejtette kezét. A mozdulat oly fenyegető volt, hogy a régész teljesen biztos volt benne, hogy az alaknak fegyvere van, ezért lélekszakadva menekülőre fogta a dolgot. Kis híján orra esett, de eljutott a bejáratig, ahol kirohant az utcára és a fák lombja alatt rohant lefelé a lejtőn az óváros, a Plaka irányába. Rémülten tudatosult benne, ahogy hátra-hátrafordult, hogy üldözője szorosan a nyomában lohol. Leérve a lejtőn egy kihalt utcára jutott, mely kétségbeeséssel töltötte el. Hol vannak az emberek ilyenkor? A közeli kávéház előtt nem üldögélt senki, a mellette lévő üzlet is zárva volt, mintha az ördög űzött volna kegyetlen tréfát a férfival – talán így is volt.
David csak futott tovább a sötétben, befordulva egy szűk utcába, de ekkor megbotlott egy hirtelen felbukkanó lépcsőben és lebucskázott a járdára. Nagyot nyekkenve zuhant a betonra, akár egy darab elhajított kő, amitől szeme előtt fekete pontok ugráltak. Érezte, hogy kificamodott a bokája, azonban megpróbált feltápászkodni, ám képtelen volt. Segítséget akart hívni, de a következő pillanatban megjelent felette üldözője, ezért szólni sem mert. A közeli utcai lámpa sárgás fényében úgy nézett ki, mintha maga a halál angyala jött volna el érte. David teljesen leblokkolt.
– Felteszek önnek egy kérdést, Mr. Stern – hajolt le hozzá a férfi, előhúzva egy hangtompítós fegyvert a zsebéből. Tört angolsággal, de érthetően beszélt.– Ha ügyesen válaszol, talán megkímélem az életét. Hol van a kézirat?
– Kézirat? Nem tudom, miről beszél – hazudta David. – Ki a fene maga?
– Rossz válasz – felelt az ismeretlen, mire a régész combjára irányította a pisztolyt és meghúzta a ravaszt.
Halk pukkanás hallatszott és David lába megrándult, ahogy a golyó behatolt testébe, és a fájdalom kínzóan hasított belé. Felkiáltott, ujjait a sebre szorítva.
– Utoljára kérdem. Hol van a kézirat? A megbízóimat nem érdekli, hogy maga él vagy hal-e Mr. Stern.
– Sejtem kik lehetnek a… megbízói! – nyögte David. – Tudom, mit akarnak, de… tőlem ugyan nem kapják meg az információt, hogy megtalálják! Aljas bűnözők! Még az anyjukat is ellopnák, ha aranyból lenne.
– Az életével játszik.
– A munkám… a hitvallásom. Az életem tettem fel… rá – villant meg az archeológus szeme és kínzója felismerte tekintetében azt a makacs fényt, melyet már látott párszor áldozatainál, akiket nem tudott megtörni.
– Ám legyen – sóhajtott. – Előbb-utóbb úgyis megtaláljuk. Maga bátor ember, Mr. Stern. Gyors halált érdemel.
Ezzel felállt és egyetlen lövéssel golyót eresztett a régész fejébe, akinek két szeme között apró, véres lyuk jelent meg és teste a betonra rogyott. Gyilkosa átkutatta zsebeit, de nem talált semmit. Hirtelen lépteket hallott és egy ifjú pár beszéde ütötte meg a fülét, mire eltette fegyverét, majd feltűnés nélkül beleveszett az éjszakába.
Pár perccel később női sikoly hasított bele az athéni estébe, ahogy a pár belebotlott a holttestbe.
|
