Akkor onnan folytatnám, ahol abbahagytam:

A jókedvük csak akkor hervadt le, amikor a sportcsarnokban közölték velük, hogy nincs edzés, és az összes bajnok szabadfoglalkozáson van.
Egy darabig káromkodtak, és a végén megegyeztek abban, hogy addig meglátogatják a vidámparkot.
A nap könyörtelenül sütött, és a forróság égette rajtuk a ruhát.
-Ide nem lehet elég lengén öltözni, nyáron! – mondta Shanon, majd letörölte gyöngyöző homlokát.
-Nekem mondod? Már csomókban olvad le rólam a klazúr! – nézegette magát Chen egy kézitükörben.
A vidámpark szerencsére a tengerparton volt, ezért a víz párás illata kis megnyugvást hozott nekik.
-Miután mindenre felültünk, becsobbanunk a vízbe, okés?
-Oké! – ujjongott Chen.
A hullámvasutat próbálták ki először. Shanon már nehézsúlyú hullámvasút bajnok volt, de Chen gyomra nem bírta a megpróbáltatásokat, és az arca zöldre váltott.
-Asszem nekem elég volt mára a mókából… - fogta a száját – kint leszek a mólón, és szívok egy kis friss levegőt!
-Nem bánod, ha én….
-Nem! Menj csak!
Shanon elindult az óriáskerék felé, és beült egy napszemüveges japán férfi mellé, akire először nem is figyelt fel.
-Jaj…nem bánja, ha maga mellé ülök? – kérdezte sietve.
-Csak tessék. – intett kezével a férfi.
Az óriáskerék nagyon lassan haladt, és mindketten a másik irányba néztek.
Shanon teljes ámulattal nézte a nyüzsgő várost, ami most egy apró hangyabolynak tűnt.
Úgy érezte, hogy egy féltve őrzött álma válik valóra, amiről eddig senkinek sem beszélt.
Sóhajtott egy nagyot, és egy idézetet suttogott magának.
-„Hogyan is lehetne életed, apró valóságokkal elégedett, mikor szívednek nagy álmai vannak.”
A napszemüveges férfi egyből odakapta a fejét.
-„A szív szépségében és illatában élni annyi, mint másodpercről másodpercre fiatalabbá válni.”
Shanon álla leesett. Ez az izmos japán hapsi, a kedvenc indiai költőjétől idéz. Muszáj folytatnia.
-„Ha életed nem ad örömet másoknak, hogyan is várhatod el, hogy szíved örömet adjon neked?”
-„Hogy felvirágozzon életed, ki kell tágítanod szívedet.” – mosolyodott el a férfi.
-„Egy pillanatnyi önodaadó élet, legyőzheti sok hosszú év bánatát.”
Már mindketten nevettek.
Ekkora kulturális szakadék között is találtak egy közös pontot.
-Sri Chinmoy! – mondták egyszerre.
-A nevem Shanon. – nyújtotta felé a kezét.
-Ko…- habozott – …Kohaku.
-Sri Chinmoy a kedvenc költőm és íróm! – lelkesedett Shanon.
-Nekem is! – mosolygott tovább Kohaku.
-Gyakran feljársz ide? – vizsgálta szemeivel, és rájött, hogy egy igen jóképű srác mellé ült.
-Ha tehetem eljövök. Ilyenkor úgy érzem, mintha egy óriás lennék, aki az égig ér.
Shanont, mintha elvarázsolták volna, csak hallgatta, ahogy a férfi ugyanazokat az érzéseket és gondolatokat mondja neki, amiket ő is érzett. Mintha a lelkébe látott volna.
Meglepődött magán, de nem akarta, hogy az óriáskerékkel földetérjenek, szívesen üldögélne itt egész nap és beszélgetne ezzel a szimpatikus idegennel.
Kohaku körbemutogatott a városon és mindent bemutatott Shanonnak. A sportcsarnok felett viszont elsiklott a keze, de Shanon felismerte és felkiáltott, hogy végre valamit ő is ismer.
-Ott lesz a K1 World Max!
Kohaku nyelt egyet.
-Te K1 rajongó vagy?
-Hát, hogy rajongó, az túlzás, de a barátnőmmel jöttem ide, aki majd megőrül ezért a sportért. Én elnézegetem a tévében, de csak emiatt nem jöttem volna el.
-Hát akkor miért jöttél, a barátnőd miatt? – kérdezte gyanakvón.
-Ezért! – tárta ki a város felé mindkét karját.
A férfi fejében felrémlett még egy idézet, de ezt már nem mondta ki: „Álmodj! Álmodj! Álmodj! Akkor nem marad időd a kétségbeeséstől szenvedni.”

Eközben Chen a mólón sétálgatott, szemeivel a strandpapucsát nézte. Olyan hányingere volt szegénynek, hogyha felemelte volna a fejét, biztos lehányja a szembejövő embereket.
Éppen a lépéseit számolgatta, amikor összeütközött valamivel és a valamivel való összeütközés során a nyakába ömlött egy csomó hidegvíz.
Cheny iszonyú dühös lett a meglepetéstől.
-Mi az, nem látsz a… - emelte fel a fejét, és meglátta Őt.
Masato….-futott át az agyán, akár egy áramütés.
Ott állt előtte egy trendi kis farmerban és atlétában, a napszemüvege eltakarta igéző szemeit. Egyszerűen tökéletes volt, ahogy a nap fényét tükörként verte vissza felzselézett haja és szabályos fogsora.
Chenre mosolygott.
A helyzet kínos volt, ugyanakkor vicces is, ezért nem lehetett rá haragudni.
-Szörnyen sajnálom…remélem megtudsz nekem bocsátani. –hajolt meg a lány előtt, aki már a teljes összeomlás szélén állt.
-Mit tudsz felhozni a mentségedre? – mosolygott vissza és közben alaposan végigmérte Masato-t. Próbált magáraerőltetni egy kis nyugalmat, de legbelül a szíve úgy vert, hogy attól félt, kihallatszik.
-Elvarázsolt a tenger látványa és nem néztem magam elé. – ő is végigmérte Chent. –Bár most már inkább csak magam elé néznék… - az a mosoly, amit a mondat végére tűzött, levette a lábáról a lányt és úgy érezte, nem hagyhatja futni ezt a férfit, ezért minden bátorságát és erejét összeszedte, hogy tovább flörtöljön.
-Kezd alakulni, de még nem az igazi! Talán ha meghívsz egy fagyira, elfelejthetjük a dolgot…
Masatonak nagyon tetszett az ötlet és Chen felé nyújtotta a karját, aki belekapaszkodott, majd elindultak a legközelebbi fagyizó felé.
Chen úgy érezte, ez a Mennyország.
Itt sétál karonfogva álmai pasiával a tengerparton és nem győzött magában hálát mondani, hogy a sportcsarnokban nem volt edzés, hogy a hullámvasúttól rosszul lett, és hogy az a fél liter ásványvíz a nyakában kötött ki.

Odaát (sorozat) - Melyik a jobb pasi?

2007-04-08 19:07.25

Cióka!:))

Akkor másolom is a K1-be!:)

elejére ... 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 ... végére

Ez a weboldal cookie-kat használ, melyekre szükség van az oldal megfelelő működéséhez. További információk