Gondolkodóba estem, hogy leírjam-e a véleményemet a filmmel kapcsolatban, hiszen ezt már annyian megtették előttem, és visszaolvasva mindegyik nagyon tetszett és a legtöbb írás ugyanazt mondja el, hogy a történelmi háttér, a szereplők, mind-mind csodálatosak, itt-ott becsúszik egy kis gikszer, de mégis hűen követi az eseményeket, ami a ködös albionban történt akkortájt.
Most a filmről szeretnék írni, nem pedig az angol történelem eme korszakáról mesélni, hiszen mindenki tanul/t történelmet, elvileg tisztában vannak a nők akkori megbecsüléséről, helyzetéről és azok árnyoldalairól. Kivétel ezek alól a gyümölcsnevűek és sok-sok számmal ellátott többször regisztrált fórumozók.
Mary eleve hendikeppel indult Annával szemben, hiszen nem volt olyan szép, és hiányzott belőle az eltökéltség, ambíció. Annában ezek mind-mind megtalálhatóak voltak, hisz' gondolkodás nélkül beleegyezett, hogy a király, Henrik ágyasa legyen. Egy szerencsétlen fodulat miatt a király mégis Marry-t kívánta meg, megfogta a lány tisztasága, ragyogása. Annát ez zavarta, és mindent megtett, hogy visszaszerezze meg sem kapott uralkodóját. Marry annak rendje s módja szerint teherbe esett, és lám, az eddig csak lány csemetéket összehozó henrik, fiút barkácsolt, mondhatni meg van mentve a királyság, van tökös utód. Egyetlen bibi, hogy közben Anna teljesen elcsábította your majesty-t, aki rá sem bírt többé nézni a fiatalabbik bólinra.
Anna nem adta magát a királynak, de közben elérte azt, hogy dobja ki a korábbi feleségét, ami még azt is jelentette, hogy oda a római kapcsolat.
Na, Henrik már nem bírt magával, Padmét mondhatni megerőszakolta, aminek következménye egy lány utód lett, aki sajna jóindulattal sem fiú. Nem sokkal később újabb terhesség érkezett, de a lány korai vetélése minden álmot lerombolt. Jane, Anna udvarhölgye, akinek szint' tetszett a király, kihallgatott egy kétségbe ejtő beszélgetést, melyben a királyné arra kéri öccsét George-ot, hogy segítsen neki újból teherbe esni, hogy fiú utódja legyen, így Henrik nem hidegül el tőle, akinek már nem nagyon akaródzott királyi pallósa mutatni a delet. A fiú nem ment bele a vérfertőzést feltételező bűncselekménybe, de addigra már Jane erkültölte mindenkinek, hogy ott bizony megtörtént az aktus, nincs kegyelem Anna és fivére számára.
Kivégzések sora következik, a Boleynok kegy és fejvesztettek lettek.
Úgy tudni Jane-nek sikerült fiú utódott létrehozni, Edwardot, de az meg beteges volt, szóval nem egy spártai.
Bocs a szándékos, pici humor miatt!
Külön örültem, hogy nem mutatták pplánban a kivégzést, kicsit feszengtem volna miatta.
Tetszett Natalie Portmann, Scarlett Johansson, mindkettőbe szerelmes lettem.
Písz!
|