Fórum - Versek! (4. oldal)

elejére 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 ... végére

18127. Convar (2023-11-17 02:49.52)

Radnóti Miklós: Nem tudhatom… Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyerekkorom világa. Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága s remélem, testem is majd e földbe süpped el. Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom, tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton, s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom. Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály, annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát, de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát, az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket, míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg, erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat, a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat, s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem, az bakterház s a bakter előtte áll s üzen, piros zászló kezében, körötte sok gyerek, s a gyárak udvarában komondor hempereg; és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma, a csókok íze számban hol méz, hol áfonya, s az iskolába menvén, a járda peremén, hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én, ím itt e kő, de föntről e kő se látható, nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható. Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép, de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen, és csecsszopók, akikben megnő az értelem, világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva, míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja, s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek. Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

18126. GyermeklakĂłbizottsĂĄg (2023-11-07 13:59.10)   - (válasz Lector 18125. hozzászólására)

Ezt Te írtad? mert ez gyönyörűen ,erotikusan rímelő. Köszönöm szépen!

18125. Lector (2023-11-06 22:01.54)

"Lelked lámpása a szemed, Tested tapintása a kezem. Nedveid ízét kóstolja nyelvem, nem tudom hogy mi van most velem És ezt teszi velem,moh´n szomjasan csókjaim ,leheletbe fúltak ittasan. Lázban , bor gözben égtünk, boldogan a múló idöt siratva hasztalan. Meddig még folytott lélegzetünk, Melyben feloldva van szerelmünk minden vágya hisz ez maradt nekünk, Vigaszként élve majd ,újabb életünk. Egy örök gondolat, egy vagy csupán, bennem , mintha mindig csak azt mondanám, Kellessz, mert nekem teremtett talán, a benned s bennem mardosó magány."

18124. Törölt felhasználó (2023-11-06 18:27.21)

Petőfi Sándor: MEG NE ÍTÉLJ... Meg ne ítélj a találkozásról, Mely közöttünk a legelső volt! Mint magát ekkor viselte nyelvem: Az nem mindig olyan néma, holt. Ajkaimról hallhatják gyakorta A beszéd megáradt folyamát, S közbe-közbe tréfa úszik árján, Mint enyelgő csónakos-család. De midőn tevéled összejöttem, Ajkamon szó, hang meg nem jelent. Fergeteg ha van keletkezőben: Megelőzi temetői csend. Fergeteg volt itt keletkezőben, Fergetegre készült kebelem, S az kitört már... ontja villámlását, Mennydörgését a vad szerelem. Zúg, süvölt és szaggat és ront és bont Bennem a föllázadt fergeteg... De tűröm; tán egykor, mint szivárványt, Látom majd viszonszerelmedet. Pest, 1845. augusztus

18123. Törölt felhasználó (2023-10-19 14:54.27)   - (válasz Entersp 18122. hozzászólására)

❤️

18122. Entersp (2023-10-12 18:31.50)

Egy bácsikám, ki csősz volt, s egész évben a varjúdombi kunyhóban lakott, olyan mesét mesélt, amilyen éppen, abban a percben eszébe jutott. Az volt a jó, hogy élni kellett, élni a sok szeszélyes mesét. Így csinált nékem hosszú orrot, kedvet ahhoz, hogy éljek úgy, ahogyan ő élt. Mert ő volt. Ő meséje minden hőse, a hónapok és magok ismerője, kinek a Nap volt kalendáriuma, szél a nagyapja, parázs meg a húga.

18121. Lifeisamovie (2023-10-12 17:26.57)

Ha egy fiad világra jön, észt kívánsz néki itten. Lásd, én roppant okos vagyok, de semmire se vittem. Remélem, e fiam buta, aki senkit se tisztel. Így majd nyugodtan éldegél és ő lesz a miniszter. (Fiam születésekor, szerző: Szu Tung-po)

18120. Smitty (2023-07-13 14:11.50)

Tóth Árpád: Látomás Mint ezüst gyík villan setét mohákon Alakod úgy illan át hűs szobámon, Hol ó csipkéktől bánatos az ablak, S hol szűk, kerek üvegkalitba zárva Réztrónusán gubbaszt a lámpám lángja, S rezzenve ijjedez, ha hívogatlak. Mint a setét színpadra, akkor este, Ezüstös apródként jössz most. Kezedre Karéjos csipke függ, csuklódon alván. S mintha szelíd Hamlet halálát látnád, Szemed úgy néz felém a szűk szobán át, S lágy szalagcsokor reszket térded alján. Ó, csak egy pillanatra jössz. Megállasz. Bomló hajadban tétován babrálgatsz, Makacs fürtjét szemedről félrehajtva, S máris, sebten, a hűs falakba folysz át, S én nem tudom, milyen volt drága orcád, Emlékem petyhüdt, mint a holtak ajka. S egyszer majd végképp elfelejtem állad, S hogy ujjaim közt fogtam... s párnás vállad Illata emlékemből messzereszket... És mégis hívlak s várom, visszatérsz-e? Mint hibbant agg, ki csillagokba nézne, S az égre könnyes, vak szemet meresztget.

18119. Tomka90 (2023-05-07 11:20.28)

10 Romhányi József vers, amit ma érdemes elolvasnod [link]

18118. GyermeklakĂłbizottsĂĄg (2023-04-11 14:07.20)

Régebben, a költészetnapján volt olyan, hogy kórusban mondtak verset, és Jordán Tamás vezényelt, idén nem hallottam ilyesmit..

18117. Find (2023-04-11 14:00.02)

Költészet napjára: Petőfi Sándor Levél egy színész barátomhoz (1844 szeptember) Jut még eszedbe a fiú? kivel Együtt cepelted a vándorbotot, Mely koldusbotnak is beillenék, Midőn a sorsnak fényes kedve nincs; És ez nem épen olyan ritkaság Szinészre nézve, mint boldogtalan Magyar hazánkban a hű honfigond. - Lásd, én reátok még emlékezem, És elfeledni nem fogom soha A jót s roszat, mely ott közöttetek Mult napjaimnak osztályrésze volt. Előttem áll a délután, midőn A szinészetbe béavattatám. Barangolék föl és le céltalan A nagy hazának minden tájain. Tarisznyámban, mit hátamon vivék, Nem mondhatom, hogy nagy volt a teher, De a nyomor, mint ólom, megnyomott. Könnyíte rajt a víg könnyelmüség, Mely útaimban hű társam vala. Ekkép juték egy nyári délután Egy kis városba; fáradt lábaim A fogadóban megpihentenek. - Vendégszobája egyik oldalán Helyet szerényen színpad foglala. Mire való is már a fényüzés?... Azon tünődtem épen: kérjek-e Ebédet vagy se? hát ha majd sovány Zsebem bicskája szépen benntörik? Az ajtót ekkor megnyitá egy ur; Volt bennem annyi emberismeret, Ráfoghatnom, hogy nem más, mint szinész. Fején kalapja nagybecsű vala, Mert Elizéus prófétával az Rokonságban volt... tudnillik: kopasz. Kabátja új, a nadrág régi rongy, És lábát csizma helytt cipő födé, Alkalmasint amelyben szerepelt. "Thalia papja?" kérdém. - "Az vagyok; Talán ön is?" - "Még eddig nem." - "Tehát Jövőben? fölség..." - "Azt sem mondhatom." Vágtam szavába; ámde ő rohant, S vezette gyorsan az igazgatót. Fehér köpenyben az igazgató Jött üdvezelni engem nyájasan: "Isten hozá önt, tisztelt honfitárs! Lesz hát szerencsénk önhöz, édes úr? Imádja úgye a müvészetet? Ah, jóbarátom, isteni is az! S önnek szeméből olvasom ki, hogy Szinészetünknek egykor hőse lesz, És kürtölendik bámult nagy nevét A két hazának minden ajkai... Ebédelt már ön? itt az ételek Fölötte drágák, s ami több: roszak. Az ispán úrtól őzcombot kapánk, A káposztából is van maradék - Ha meghivásom nem méltóztatik Elútasítni: jó ebédje lesz." Igy ostromolt a jó igazgató, Forgatva nyelve könnyü kerekét. Én nem rosz kedvvel engedék neki. Menék ebédre, és ebéd után Beiktatának ünnepélyesen A társaságba - nem kutatva: mi Valék, deák-e vagy csizmadia? Másnap fölléptem a Peleskei Nótáriusban. Hősleg működém Három szerepben, minthogy összesen A társaságnak csak hat tagja volt. - Egy ideig csak elvalék velök; Faluzgatánk jó- s balszerencse közt. De a barátság végre megszakadt, Mert én utáltam a nyegléskedést, A sok "utószor"-t, a görögtüzet, S tudj' a manó, mily csábitásokat. A társaság is végre szétoszolt Egymást érő bel- s külviszály miatt; S én újra jártam széles e hazát, Mignem keblébe vett más társaság. Mit ottan, itt is azt tapasztalám, S tapasztalásom nem volt olyatén, Mely kedvre hozta volna lelkemet. Kenyért keresni színészek leszünk, Nem a művészet szent szerelmiből, S haladni nincsen semmi ösztönünk. "Pártolj, közönség, és majd haladunk," Mond a szinész: és az meg így felel: "Haladjatok, majd aztán pártolunk;" És végre mind a kettő elmarad. Nem is hiszem, hogy a szinészetet Becsülni fogják, míg ez befogad Minden bitangot, gaz sehonnait, Kik a világnak söpredékei, S itten keresnek biztos menhelyet. Barátom, ez fájt énnekem s neked, Ez keseríte minket annyira. Az isten adja, hogy minél előbb Akképen álljon szinmüvészetünk, Amint valóban kéne állnia.

18116. Lector (2023-04-07 10:32.00)   - (válasz Törölt felhasználó 18093. hozzászólására)

Bambi Te szerelmes lettél! Rád fért ! Megérdemelted. Minden szavadban itt bujkál a szerelem! Ezért is nem vagy itt! Azt mondják a” hindu bölcsek” …. Szeresss úgy hogy szinte égjen És soha de soha véget ne érjen!

18115. Roszner (2023-03-18 23:01.07)

vitéz Somogyváry Gyula: Magyar Miatyánk 1919-ben Van-e imádság, forróbb, könyörgőbb, mint a miénk most? - Kínok imája! – Nyisd meg Nagyúr a fellegek kárpitját s irgalmas szívvel, figyelmezz rája. Nincs annyi fűszál, libanoni lejtőn, mint ahány könnycsepp bús magyar szemekbe, hallgass meg kérünk, jaj, most az egyszer Miatyánk, ki vagy a mennyekbe'! Könyörgünk! Nézz ránk, hisz az nem lehet, hogy síró szóval pusztába kiáltsunk! Sok volt a vétkünk - nagy büszkeségünk. felhőkig járt az álmodásunk – de most bánattól gyötrötten mondjuk: Szenteltessék meg a te neved! Végig vertél a borzalommal és mégis, most is széthúzunk, látod. Küldjed szívünkbe a szerelmes békét, jöjjön el végre a te országod…! Ugye nem szórod szét ezt a népet, bujdosónak a nagy világba, hiszen te hoztad Ázsiából s verted, de védted a pusztulástól ezer évig! Mondd csak: hiába…?! Voltunk a véres védőbástyád s voltunk villámló ostorod, tégy velünk, ahogy megérdemeljük, legyen meg a te akaratod! Küldjed szívünkbe a szerelmes békét, s küldd az erőt a rossz karunkba! Küldj halk esőt a földjeinkre S legyen gondod a barmainkra…! Önts enyhülést a lelkek tüzére, s ha tudsz: szeress! ha kell: fenyíts! csak legyen béke, boldog megértés, miképpen menyben, úgy a földön is. Nézd: éhezünk, rongyokba járunk, nincsen koldusabb néped minálunk. Nézzed a gyermek éhező száját, asszonyainknak bús Kálváriáját, ha te nem segítesz: elveszünk! Ó, add meg hát a napi kenyerünk…! Nagyúr! Vétekkel, igaz, megrakódtunk, gőgösek közt, bizony elsők voltunk, de most a házunk hamva van fejünkön s a bűnbánat megtépte köntösünket, Isten! istenes szerelemmel bocsásd meg a mi vétkeinket! Minket megvertél magyar-Isten és megverted az őseinket. De fiainknak minden más nép, felejtse el apái vétkét – sok számolatlan számadásunk – miképpen mi is megbocsátunk a mi ellenünk vétkezőknek… Torkunk rekedt a rimánkodástól… az ős magyar föld: merülő gálya. Jaj! Tedd a szent kezed föléje, oltalmazd meg, vigyázz rája és ne vigy minket a kísértésbe! A tenyereden, Isten-apánk hordod az ember-milliókat. Mi is elférünk békében ottan, csak vesd ki köztünk az árulókat! Nem kell minékünk más hódolása és nem vágyik a magyar sehová sem, csak engedj élni, tüzekbe nézni… tilinkószónál... mesét mesézni és szabadíts meg a gonosztól! - Ámen.

18114. Smitty (2023-03-02 12:54.52)

Arany János: Kozmopolita költészet Nem szégyellem, nem is bánom, Hogy, ha írnom kelle már, Magyaros lett írományom S hazám földén túl se jár; Hogy nem „két világ” csodája - Lettem csak népemböl egy: Övé (ha van) lantom bája, Övé rajtam minden jegy. Ám terjessze a hatalmos Nyelvét, honját, istenit! Zúgó ár az, mindent elmos, Rombol és termékenyit: De kis fajban, amely ép e Rombolásnak útban áll: Költő az legyen, mi népe, - Mert kivágyni: kész halál. Vagy kevés itt a dicsőség, S a nemzettel sírba lejt? Kis-szerű az oly elsőség, Amit a szomszéd se sejt? Nincs erőnkhöz méltó verseny? Dalra itthon tárgy elég? Nem férünk a kontinensen, Albion is kéne még?... Légy, ha birsz, te „világ-költő!” Rázd fel a rest nyugatot: Nekem áldott az a bölcső, Mely magyarrá ringatott; Onnan kezdve, ezer szállal Köt hazámhoz tartalék: Puszta elvont ideállal Inkább nem is dallanék. S hol vevéd gyász tévedésed, Hogy faját s a nemzeti Bélyeget, mit az rávésett, A nagy költő megveti? Hisz forgattam, a javából, Én is egypárt valaha; Mind tükör volt: egymagából Tűnt nekem föl nép, s haza. És ne gondold, hogy kihalnak Sujtott népek hirtelen, Amig össze-zeng a dalnok S a nemzeti érzelem. Tán veszélyt, vagy annak látszót, Vélsz a honra tűnni fel: Hát van lelked, a szent zászlót Épen akkor hagyni el!? Oh, ha méltóbb s új kobozzal A megifjodott hazát Zönghetném még Homérosszal; Ne csak mindig panaszát! De legyek, ha veszni sorsa, Húnyó nép közt Osszián, Inkább, hogysem dalok korcsa Közönyös harmóniám!

18113. Chris Co (2023-03-01 21:13.35)   - (válasz Lector 18112. hozzászólására)

Megyünk a völgybe... Lassan megyünk a völgybe lefele Hull ránk a nyári áldás levele Ma nyári zöld, holnap őszi arany A csúcsokon már tél barnája van Lassan megyünk a völgybe lefele Röpke szerzeményből id., mint Juhász Gyula

18112. Lector (2023-03-01 17:53.42)   - (válasz GyermeklakĂłbizottsĂĄg 18109. hozzászólására)

Köszönöm .

18111. GyermeklakĂłbizottsĂĄg (2023-02-28 14:31.42)   - (válasz Bordal 18110. hozzászólására)

Gyönyörű feketén fehéren, igen!

18110. Bordal (2023-02-28 14:23.30)

Heine: Memento (Babits Mihály műfordításában.) A hajad olyan fekete, a ruhád oly fehér; az ifjúság ígérete az élettel felér. Óh csal az ember élete! Ki tudja, mi nem ér? Ruhád is lesz még fekete, hajad is lesz fehér...

18109. GyermeklakĂłbizottsĂĄg (2023-02-28 14:08.45)   - (válasz Lector 18106. hozzászólására)

Gyönyörű a vers, és a 18108-as magyarázat szintén megható is.

18108. Lector (2023-02-28 06:35.20)   - (válasz Chris Co 18107. hozzászólására)

Kedves szavak;))) tényleg. Elgondolkodom , ( öregkoromra) a szép iránti elkötelezettség vajon honnan? Megfog , mélyre megy sok érzelmi vihar mostanság. Fiatalkorom emlékei között amelyek mostanában velem élnek , találok Olyat ami feltódult érzelmeket táplál. Megragadom őket, nem eresztem, hiszen valamikor az enyémek voltak. Ady nagy költő volt. Kár , hogy a cerka a kezében maradt pisilés közben! Szarkasztikusan gusztustalan vagyok. :))))) A Héja Nász az Avaron c verse pl lenyűgöző hangulatot , felindult, felfokozott Vágyakat takar! Hatalmas. Azt gondolom , ha a szavakkal kifejezhetünk, akkor tegyük! Heine ? Csodás versei vannak:)))

18107. Chris Co (2023-02-28 01:55.21)   - (válasz Lector 18104. hozzászólására)

Az ilyen nálam sosem ment. Írtam verset, novellát, regényt, de egyiket sem tudtam értékelni (nem véletlen, mert tényleg katasztrófa volt mindegyik - a gitáros dolgoknál azért... szerény vagyok... :)). Csak így, tovább! Versekről jut eszembe J. Attila. A a pesszimizmusa jobban meghatott, még ha optimista is vagyok. Ady viszont nem állt hozzám közelebb, de nagyon eltalált ezt-azt. Lemondás, amit nem találok. Barátság, hűség csak álom by költőtől. Szerintem nem igaz, de majdnem annyira hangulatos, mint a bombás földes filmdráma (amiben nagyon sok a butaság - spoiler, hogy a faszi elfekszik a sivatagban, konkrétan célzott manó, holott az épület mögött is lapíthatott volna, meg az olyan, hogy nem megyek oda a járműhöz, de ez itt off, mivel sok van még. Annyi viszont visszatérésnek, William Blake, Lovecraft, Poe, meg sok-sok őrült. :) Vidámak közül meg amit Lector is ismer (szerintem), Heine (itt most nem a földrajzi vidék van elsősorban a terítéken. ;) Coroner -Sirens mondjuk más éghajlat, de az sem kutyaütő.

18106. Lector (2023-02-27 23:39.42)   - (válasz GyermeklakĂłbizottsĂĄg 18105. hozzászólására)

Igen.

18105. GyermeklakĂłbizottsĂĄg (2023-02-25 16:49.18)   - (válasz Lector 18104. hozzászólására)

Ezt ön írta?!

18104. Lector (2023-02-24 23:12.17)

"Vettem belöled magamnak, hogy a kimondott szavaknak értelmet adva égjen ami ég, belöled soha semmi nem elég. Létünk alkonyán virágzó szó, legyen örökkön zengön utolsó. Meghalni érted, silány katarzis, veled létezni az mi ma fontos is. Az mi minket darabokra vágott, teremtett bennünk nyiló virágot Tedd , ´s ne tedd, mondom hát, Veled leszek száz s ezer életen át.

18103. GyermeklakĂłbizottsĂĄg (2023-02-16 14:41.49)   - (válasz Smitty 18102. hozzászólására)

Köszönet, sokkal több, mint Valentin nap!

18102. Smitty (2023-02-14 10:53.27)

Juhász Gyula: Szerelem? Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Elrévedezni némely szavadon, Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog És rajta túl derengő csillagok. Én nem tudom, mi ez, de édes ez, Egy pillantásod hogyha megkeres, Mint napsugár ha villan a tetőn, Holott borongón már az este jön. Én nem tudom, mi ez, de érezem, Hogy megszépült megint az életem, Szavaid selyme szíven símogat, Mint márciusi szél a sírokat! Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon, Fájása édes, hadd fájjon, hagyom. Ha balgaság, ha tévedés, legyen, Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!

18101. Oliwaw (2023-02-04 15:08.44)

Nos, Milijó (csak én hívom így), igaztalan nevén: Emylio a szóláncok ellenére egy valódi költő. És van egy verse ami engem nagyon megfogott (bizonyára ő tudja melyikről van szó).

18100. GyermeklakĂłbizottsĂĄg (2023-02-04 13:31.06)   - (válasz Oliwaw 18099. hozzászólására)

Nem tudom miről van szó!

18099. Oliwaw (2023-02-03 18:52.42)   - (válasz GyermeklakĂłbizottsĂĄg 18096. hozzászólására)

Ha Milijó fórumtársunk újra feltenné azt a verset (gondolom tudja melyikről van szó), nagy örömömre szolgálna (és valószínűleg mindenki másnak is) (ebben a tömegben képtelenség megtalálni)

18098. Kukoricaember (2022-12-30 21:51.04)   - (válasz Törölt felhasználó 18094. hozzászólására)

Gyenge

elejére 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 ... végére