Utolsó hozzászólások:
| Mesterdetektív (1972) - Vélemények (2025-02-15 11:22.52) |
Ahogy alattam Gyermeklakó is írta, ez valóban inkább mondható egy féltékenységi drámának, némi misztikummal keverve, mint egy misztikus filmnek. Se krimi nem volt, se thriller, bár stílusában igyekezett nagyon mélyen benne lenni Edgar Allan Poe és Arthur Conan Doyle lábnyomában, de sajnos igencsak elmaradt tőlük. Aki látta a film tiszteletére készült Knives Out-ot Daniel Craiggel, az nagyjából egy ugyanolyan filmet fog kapni, ha ez elé leül. Úgy vezetik fel, mintha detektívtörténet lenne, de igazából 2 férfi elmepárbaját nézhetjük végig, ahogy nem kicsit színpadiasan igyekeznek túljárni egymás eszén, előbb az egyik, aztán a másik. A párharc okát egyrészt egy nő szolgáltatta, akit mindkét férfi a magáénak vél, másrészt a társadalmi osztálybéli különbséget. Olivier az arisztokrácia képviselője, Caine pedig a self-made középosztályé. Talán a mű fénypontja volt, mikor az ebből fakadó frusztrációk felszínre kerültek, de sajnos nem éreztem, hogy erre helyeznék igazán a hangsúlyt.
A Mesterdetektív igazából egy két szereplős kamaradráma, ami véleményem szerint nem használta ki túl jól a filmvászon adta lehetőségeket. A két színész játéka erősen a színpadot idézte, naturalisztikusságra mégcsak kísérleteket sem tettek; operatőri értelemben véve is átlagos produkció volt, és az intrózenén kívül még a zene sem mondható megkapónak. Egy szó mint száz technikailag abszolút feledhető volt amit láttunk. És sajnos a történet sem tett az élményhez sokkal többet. Az ember végig tűkön ülve várja, hogy talán valami váratlan csavar, valami olyan fog felszínre kerülni, amiért érdemes végigülni a játékidőt, de sajnos nem. Az álruhában is nagyon feltűnően Michael Caine-ről lehetett tudni, hogy Michael Caine. Képesek voltak a legrosszabb nyelvi érzékkel rendelkező angol színészt kiválasztani egy olyan szerepre, amikor nem szabadna felismernünk, holott köztudott, hogy Caine akkor is tolja a dél-londoni (cockney) munkásosztályi akcentusát, mikor mondjuk amerikait kell játszania. Laurence Olivier meg szokásához híven megint elnyomta partnerét a vásznon, és nem a jó értelemben. Ő szeretett színészkirályként vélekedni magáról hazájában és ezért mindent meg is tett. Mégsem éreztem azt, hogy félre lenne castingolva a film, egészen egyszerűen csak megírhatták volna egy kicsikét kreatívabban. Tudom, hogy ez egy színdarab alapján készült és valószínűleg ez a színpadon eladhatóbb is volt, mint filmen.
A film egyszerűen nem adott sok élményt, de lehet, hogy egy bizonyos korosztály felett ez szórakoztatóbb, mint számomra. |
| Lavina (2014) - Vélemények (2025-02-08 21:41.18) |
Ruben Östlund. A rendező, aki imád olyan dolgokba belenyúlni, amit más rendezők kerülnek mint a ragályt. Ami nem más, mint ' az emberi élet kellemetlenségei'. Méghozzá jó alaposan megrágva és kiköpve. Ilyen film volt a Négyzet, ilyen a Szomorúság háromszöge és ilyen eme film is, a 2014-es Lavina. Ami nem a lavináról szól, bármennyire is erre mutat a cím, hanem arról, hogy egy család hogyan éli meg azt, hogy a családfő egyszerűen fogta magát és a gyerekeit, feleségét hátrahagyva gyáva módon bemenekült egy közeledő lavina elől (ami végül nem jelentett veszélyt a jelenlévőkre), de azért a kesztyűjét és a mobilját fel tudta kapni.....egy pár másodpernyi mozzanat, amit lehet át sem gondolt, csak az ösztönei parancsoltak neki, hogy mentse magát. A film tulajdonképpen ezen elmélkedik majdnem 2 órán keresztül. Hogyan is lehet egy ilyen eseményt szavakba önteni? Milyen érzelmeket kelt ez a felekben? Meg egyáltalán milyen nő megy hozzá egy ilyenfajta emberhez? Mert azért ez sem egy utolsó szempont, és a film is finoman, a sorok között erről is szólni szeretne.
Ruben Östlundban borzasztóan imponál az, hogy próbálja az emberi agy ezen apróságait megfejteni, amit lehet más rendező észre sem venne vagy el sem gondolkodna rajta. Minden filmje társadalomkritikus és erősen pszichológiai alapokra épül. Fekete komédiának vanbak bélyegezve, mert erősen szatirikusak, de persze nem viccesek a szó szoros értelmében, inkább gúnyt űz az emberi gyengeségekből. Mindezt megfelelően stilizálva ahhoz, hogy az egész filmet belengő kellemetlen érzés még jobban átjöjjön a képernyőről, ezért Östlund sok statikus felvételt használ, a kamerát leállítja sok percig egy helyre, kevés a vágás, mintha kényszerítene minket arra, hogy ítélkezve és egyben szörnyűlködve nézzük végig ennek a családnak az apránkénti szétesését.
A színészek fantasztikusak voltak egytől egyig, természetesen Johannes Kuhnke és Lisa Loven Kongsli vitték a prímet, de Kristofer Hivju karaktere is zseniális volt. Tetszett a két férfi furcsa összetartása, mintha ezt a gyávaság vádat magára vette volna a barát karakter is. Aztán a végén, a buszos jelentnél mindenki megmérettetett a maga módján. Furcsa jelenet volt, de ez a furcsaság nagyon tetszetős is volt egyben.
Sok gondolatot ébreszt a film, legfőképpen azt, hogy miért mennek az ilyen típusú hideg, pszichológiai és szociológiai szatírák ilyen jól a skandinávoknak, mert ez a fajta "fekete humor" nagyon jellemző rájuk, de legfőképpen a saját ösztöneimen gondolkodtatott el, és remélem, hogy mindenkit, aki leült e film elé. |
| Konklávé (2024) - Vélemények (2025-02-06 14:08.50) |
SPOILERTARTALOM!
Én személy szerint nagyon kedvelem a Vatikánban játszódó történeteket, mert ebben a zárt és kimért világban, ahol minden le van szabályozva, az emberi psziché kapja általában a főszerepet. Születtek már a Konklávéhot hasonló történetek, de mindig felüdülés újra elmerülni a bíborosok alattomos, intrikus hatalmi harcában. Ezúttal nem más, mint az ezúttal is csodálatos Ralph Fiennes kalauzol végig minket a pápaválasztás rögös és nehéz útján, mint a Vatikán dékánja, akinek az a feladata, hogy levezényelje ezt. A különböző jelöltek különböző ideológia mentén indulnak a posztért, és nagyon jól bemutatja a film, hogy a bíborosvilág, akik az egyház legtetejét képviselik, pont ugyanolyan emberi lények mint bárki más, akik időnként megbotlanak, tisztátalan életet élnek és a hatalom érdekében bármire képesek. A film izgalmasságát a hatalmi harc állandó változása biztosítja. Hol az egyik jelölt kerül feljebb, hol a másik. Közben Lawrence dékán (Fiennes) sem nyugszik, egyfolytában nyomoz hol az egyik, hol a másik után.
Az élvezetet nagyban növeli a szinte hibátlan cast is. Nem kisebb nevek segítik Fiennest, mint Stanley Tucci, John Lithgow, és az első jelölésének örülő Isabella Rossellini is, aki sajnos kevesebbet volt a filmben mint amennyit kellett volna neki. Számomra a kevésbé ismert színészek közül Sergio Castellitto és Lucian Msamati, a két fő pápajelölt is nagyon kiemelkedő volt, abszolút egy szinten az előbb emlegetett kollégák mellett. Ahogy azt már alattam is említették, a film igényességéhez kétség sem fért, az operatőri munka ha nem is kelhet versenyre az idei Oscar-esélyes Brutalistával, de határozottan emelte az élményt, beleértve a gyönyörű színhasználatot is.
De sajnos mégsem tökéletes a film, és úgy látom, hogy ebben a véleményben konszenzus van a nézők és az alattam kommentelők között is. Sajnos a modern Hollywood csak befurakodott a történet végére, ami egészen idáig egy teljesen más síkon folyt. Sokkal inkább tűnt ez a film - mint a Két pápa is - a reformer és régi egyházpolitika közötti párbeszédnek, és a narratíva egyértelműen a reformer álláspontot képviselte, amivel nincs is semmi gond. De a végén, az újonnan megválasztott pápa "csavarja" már teljesen értelmetlen volt és le is tolta erről az élvezetes párbeszédről az egész filmet. Sejteni lehetett, hogy Benitez atya felé terelik a film megoldását, de az, hogy ő egy ún. hermafrodita, csak azt a hatást érte el, hogy a nézők ismét forgathassák a szemeiket. A "nők", mint olyan valóban sokadlagos jelentősségel bírnak a Vatikánon belül, de Rossellini nővér karaktere ezt csodálatosan megfogalmazta a filmben, és a lehető legelegánsabban vitt be némi "feminizmust" ebbe a történetbe, igazán nem volt szükség még egy jobbhorogra a modern, radikális Hollywoodtól. És sajnos, érzésem szerint az embereknek ez fog jobban rögzülni ebből a filmből és nem az, amit a játékhossz 3/4-ig igyekezett felépíteni a narratíva.
Benitez atya bölcsessége, szerénysége éppen elegendő indok volt ahhoz, hogy jó jelölt legyen. De gondolom ilyen szimpla történetet elmesélni emberi kvalitásokról már sajnos idejétmúlt. Ez elég szomorú. Szerettem volna teljes pontszámot adni a filmnek. |
Vbacs összes hozzászólása |
, 360 
