[link]

Kerestem már egy ideje és végre valami jótét lélek feltette youtube-ra.
Ami hidegrázás, hogy 3 hete töltötték fel pont és nagyjából 1 hete halt meg Lynch mester. Micsoda időzítés.

Most már együtt fújják ödafönt a passzát szelet Jackkel :/

A Straight Story - Igaz történet - Vélemények

2025-01-18 22:31.53

Miért, szerinted mi mást csinálsz azon kívül, hogy csak egy kis figyelmet akarsz magadnak? Máskülönben vetted volna a fáradtságot megnézni és úgy értékelni. De ez így könnyebb :D

Sivár vidék - Vélemények

2025-01-18 22:30.53

Így igaz. Azért nagy rendezőről beszélünk Malick esetében, határozottan a művészfilmes vonalon mozog, ha nem is az új hullámosan, de az amerikaiak között kiemelkedő és emlékezetes, és tulajdonképpen egyik filmjét sem mondanám rossznak.

Nagyon jók voltak a rendezők és a hasonlatok :)

2025-01-18 16:09.03

Terrence Malick varázsló tud lenni a kamera mögött, mert filmjeinek szépsége és hangulata mindig önmagáért beszél, de valahogy számomra sosem képes bekerülni a nagy történetmesélő rendezők sorába. Míg egyes rendezők a meditatív és lassabb ütem ellenére is képesek érzelmileg megkapó filmeket alkotni, mint például Wim Wenders, esetleg Andrei Tarkovsky, úgy Malicknél ez az érzelmi többlet inkább a képi világba ültetődik át. Mintha szereplői gyakran össze lennének zavarodva, folyamatosan egy egzisztenciális válságon mennének keresztül. A Sivár vidék esetében is ezt láthattuk, csakhogy az ilyen jellegű filmeknek, mint ez is, nagy keletje volt a 60-as évek végén, 70-es évek elején.

A főszereplők – mint a korszakban sok más filmben is – az útkereső generáció tagja volt, amely lázadt az előző generációk konzervatív szigora ellen, és inkább a szökés választották, azonban sosem találták meg a helyüket a világban. Kit (Martin Sheen) és Holly (Sissy Spacek) egy ugyanolyan bűnözőpáros, mint Bonnie és Clyde, akik állandóan menekülnek nemcsak a törvény, de kicsit önmaguk elől is. Ma már ez az érzelemmentes gyilkolás, amely végig látható a filmen sokkal jobban szemet tud szúrni, mint akkoriban, amikor elkezdték uralni a „törvénytelenek” a filmvásznat. Az előbbi filmen kívül elég a Keresztapára, a Vad bandára (szintén Warren Oates-szal), vagy a Szelíd motorosokra gondolni, gengszterek, hidegvérű gyilkosok, drogosok lettek hirtelen a főhősök és a nézők vágyálmai is egyben. Főszereplőink is egy amolyan idealizált bűnözőpáros volt, akik egyébként pszichológiailag vállalhatóak voltak, tele szerelemmel, érzésekkel és ideákkal. Csak Sheen egy kicsit huligánabb volt a kelleténél, ez volt minden negatív tulajdonsága annak ellenére, hogy majdnem egy tucat embert ölt meg a film egésze során. De Holly is érdekesen volt ábrázolva, szintén érzelemmentesen viseltetett a sok gyilkosság iránt, szinte meg se rezzent, mintha a fiatalsága és ártatlansága egyfajta kibúvó lett volna a történtek alól. A viszonynál csak a legvége lett idealizáltabb, ugyanis Kit egyfajta népszerűségnek és tiszteltnek örvendhetett még a rendőrök részéről is, Holly meg a saját monológja szerint szabadon engedtek, mintha mi se történt volna.

Egyszóval ez azért egy furcsa film, mely mondjuk ki nyíltan, idealizálja az emberölést. Ettől eltekintve szolíd film volt, viszonylag jó alakításokkal, remek fényképezéssel. Nagyon tetszett, hogy az a tipikus amerikai füves pusztaság mekkora szerepet kapott ebben a filmben, ami reflektált a szereplők érzelmi ürességére is, melyből nincs menekvés, hiába próbálkoznak vele 90 percen keresztül. Érdemes még megemlíteni a zenei részleget, azon belül is a főtémát, melyet valóban ripp offolt Hans Zimmer a Tiszta románc zeneszerzésénél, majdnem egy az egyben. Igaz maga a Tiszta románc is egy hommage akar lenni ennek a filmnek, akár csak a Született gyilkosok. Most, hogy ebből a három filmből kinek melyik tetszik a legjobb az már tényleg ízlés kérdése.
Terrence Malicktől még mindig keresem azt a filmet, ami érzelmileg egy kicsit is meg tudna fogni, de sajnos eddig még nem sikerült megtalálnom. Erre is csak egy jó indulatú 4*-ot tudok adni.

David Lynch - Vélemények

2025-01-18 11:48.12

Én próbálok így is, úgy is. Nyilván a szubjektivitást nem tudom teljesen kizárni, valahol pedig nem is szeretném.

David Lynch esetén pedig nem lehet nem szubjektívnek lenni szerintem.

2025-01-18 09:18.34

Szerintem még nem született meg az a rendező, akinek minden filmje maga lett volna a tökély :D

És ha nagyon szeretünk egy rendezőt, de a filmjei nincsenek a kedvenc filmjeink között, ez is teljesen rendben van. Vannak olyan rendezők, akiktől 2-3 filmet nagyra tartok, de mondjuk 5-6-ot meg teljesen közepesnek és kihagyhatónak és ennek ellenére is tudom őket szeretni és értékelni.
Szerintem pont Lynch az aki ezzel egyetértene, mert pontosan tudja, hogy mennyire más az ő észjárása mint sok más rendezőnek és ezt nem veszi be mindenkinek a gyomra.

A Straight Story - Igaz történet - Vélemények

2025-01-18 09:14.25

Csak egy troll, akinek szüksége van figyelemre és ehhez egy művészember halálát használja fel. Nem túl szép gesztus, de inkább sajnálni kell az ilyen embert.

David Lynch - Vélemények

2025-01-17 14:51.01

Az a durva, hogy eszembe jutottál, mikor olvastam a halálát. A régi szép idők megszépültek nekem mikor belém tudtál marni miatta :D

Nyugodjon békében a Mester. Be kell vallanom, hogy én felnőtt koromra jobban megértettem őt, a gondolatait, és a látomásait, mint tinédzsernek. Nem lettek továbbra sem a legnagyobb kedvenceim a filmjei, de hozzá tényleg érni kell, hogy az apró darabokat, amelyekből felépíti a műveit - azt megértse az ember.
Én személy szerint mint emberi lényt, jobban szerettem mint a rendezői énjét. De esetében ez a kettő nyilván nem tud elválni egymástól. Csodálatos ember volt, és neki pont csak akkora mennyiségű őrülete volt, hogy attól váljon egyedivé, utánozhatatlanná, de ezzel sosem élt vissza negatív értelemben, mint mondjuk sok más rendező. Mindenki szeretett a keze alá dolgozni, mert ő nemcsak használta, de dicsérni is tudta színészeit és alkotótársait, sőt. Számomra az az egyik legjobb Lynch-momentum, amikor ül Harry Dean Stanton mellett, akiért pontosan ugyanannyira rajongott, mint én, és csak hallgatja, miközben dobozszámra szívták egymás mellett a cigit és tökéletesen egymásra hangolták az agyukat.
Nem lehetett David Lynch személyiségéért nem rajongani.
Nem lepett meg a halála, mert tudtam, hogy milyen rossz állapotba került már pár hónapja, de borzalmasan fáj.

A komédia királya - Vélemények

2025-01-13 15:39.15

Az tény, hogy nem volt könnyű nézni :D

2025-01-10 22:48.28

Itt utáltad meg pont Jerry Lewist? Számomra itt volt a legkevésbé irritáló, mert itt végre passzív volt, komoly, és végülis ő volt az áldozatszerepben. Én akkor sokkal jobban falra mászom tőle mikor infantilis, ugrál és üvöltve nevet.

Szerintem de Nirot sem kell leírni, legutóbb a Megfojtott virágokban nagyon tetszett az alakítása, tudom, hogy ott is Scorsese keze alá dolgozott, egyébként meg kiszolgálta már a maga idejét, gazdagabb az életműve, mint a színészvilág 90%-ának, ha egy húsz évvel ezelőtt visszavonult volna, akkor is hátradőlhetett volna elégedetten.

2025-01-09 21:18.57

A komédia királyáról talán nem túlzás azt állítani, hogy Scorsese legkevésbé emlegetett, mondhatni elfeledett filmje, pláne azok közül, melyekben de Niroval kollaborált. Nehéz megértenem, hogy ezt a mesterművet miért nem övezi nagyobb kultusz és megbecsülés, még annak ellenére is, hogy megbukott a maga idejében. Rengeteg mára már piedesztálra emelt mű bukott meg a maga korában, pedig sok ezek közül kritikailag méltatva volt. Ehelyett az az elismerés, ami ezért járt volna, az ún. "fiára" szállt, a 2019-es Joker filmre, ami lényegében egy hommage akar lenni A komédia királyának, ha jobban belegondolunk.
Scorsese maga is úgy nyilatkozott erről a filmről, hogy lehet nem kellett volna elkészítenie, de szerintem ezzel sokan egyetértenek, akik megnézik. A csontjaidig hatolóan kellemetlen hangulatú volt lehető legjobb értelemben. Azontúl, hogy egy magát komikusnak képzelő nagy betűs senki vergődéseit láthatjuk Robert de Niro csodálatos és egyben nagyon riasztó játékával, betekintést enged a múlt század televíziós miliőjének kusza világába. Ezen belül is a televíziós talkshowk és komikusok szűk és zavaros elitjébe, akik a kor Amerikájában valóban királyoknak számítottak. A hollywoodi filmsztárok akik ott éltek Los Angeles zöld dombjain (akkor még kevesebb erdőzűzzel, hogy ízléstelenül aktuális legyek...) el sem tudják képzelni azt a terrort, amikor egy televíziós sztár - akiket nemcsak 5-10, hanem 30-40 millió ember bámulhatott hétről hétre a nappalijában - kilép New York tömött utcáira és konkrétan mindenki az arcába lép, a háta mögött sugdolóznak és megkérik, hogy jópofizzon nekik egyet. Ha meg nincs hozzá kedve akkor meg utána kiabálnak, hogy "pusztulj el rákban". Ez az egyik szemszög, melyből a filmet nézzük, a másik pedig az előbb említett fanatikus rajongók szemszöge, akik többet gondolnak bele egy híres emberbe a kelleténél, jóval többet, konkrétan egy alternatív valóságot, ahol ők is egyenrangúak vele és ezek a sztárok szeretik is őket. A film John Lennon halála után 2 évvel látott napvilágot, és nem lennék meglepve, ha ez az eset is inspirációja lett volna Scorsese filmjéhez, de ezzel most nem spoilerkedtem semmit.
Robert de Niro ismét megmutatta, hogy milyen nagyságokat lehet megütni a method acting módszereivel. Scorsese szerint az összes filmje közül ebben alakította a legnagyobbat, amivel egyet kell, hogy értsek. Egyetlenegy percig sem esett ki az unszimpatikus, labilis, őrült fanatikus rajongó szerepéből, minden pillanatát kellemetlenné tette a néző és a többi szereplő számára is, még a bárpultos nő is óckodott tőle hihetően, pedig a a saját akkori felesége játszotta a szerepet. Az, hogy ez az alakítás még egy Oscar-jelölést sem ért meg, számomra felfoghatatlan.
Jerry Lewis. Rá azért érdemes pár mondatot szánni, mert úgy vettem észre, hogy Magyarországot kicsit megkerülte az ő munkássága. Valaha őt is lehetett ezzel a címmel illetni, mely a film sajátja, egészen pontosan a 40-es évek végétől aratta sikereit sok évtizeden át. Ő volt a 20. század Jim Carreyje és Robin Williamse, a fizikai bocóskodás nagymestere, aki színpadon, Dean Martinnal kollaborálva és egyben filmsztárként is kiemelkedett a komédia világában, igazi kultusza volt. Amennyi embert megnevettetett és amilyen nagy adományozóként is ismerték, érthető a kultusz mely övezte, de ott volt persze a sötét oldala is, ami nárcisztikus volt, abúzív és sajnos erőszaktevő is, amit nem egy színésznőkolléga igazolt már. Félelmet tudott kelteni. Ezt az embert becastingolni egy passzív és komoly szerepbe, ami elüt minden eddigitől, igazi rizikó volt Scorsese részéről, de talán a legjobb döntés is egyben. Picit beleléthattunk abba a sötét oldalba akárhányszor mélyen a szemébe néztünk. A vidám, harsány és játékos énjét, melyet mindenki ismer, teljesen háttérbe szorította, és némileg önreflexív módon ő ezt engedte is. Számomra az alakítása felért de Niroéval, sőt. Amikor csak csendben nézett, akár a tévére mikor ment az utcán, akár arra, amikor a székben ült és Masha beszélt hozzá, akkora erőtér vette körül amitől az összes szőröm égnek állt. Ő maga a legjobb bizonyíték arra, hogy a komikusoknak milyen lelki sötétségeik tudnak lenni, amit ez a film is el szeretne mondani.
Összességében talán a legfelkavaróbb film, amit valaha Scorsese mestertől láttam, és számomra egy lapon emlegethető utódfilmjével, a Jokerrel. Nem véletlen egyébként, hogy a műsorvezető szerepét abban a már idős de Nironak adták, aki itt még Joaquin Phoenix bőrében szenved a saját torz pszichéjének fogságában.

Robert Duvall - Vélemények

2025-01-06 21:35.03

Duvall a karrierje vége felé visszavonult a kis farmjára valahova Amerika kellős közepébe. Ő így szeret élni. Déli gyerek volt, nyilatkozta, hogy nem találta a helyét a nagyvárosokban és mindig is inkább a vidék vonzotta, különösen a délvidék. Én ezt nagyon tisztelem benne. Meg azt is, hogy inkább a színészmesterségre fókuszált mindig is, mintsem a "sztárságra". Ő még ez a generáció. De persze régen is voltak celebek, hajjaj....pl. a mi Zsazsánk :D

Édentől keletre - Vélemények

2025-01-06 21:30.53

Nálam is ez volt a Legyek ura, sajnos a könyv is olyan inkább, mint az Állatfarm, hogy szimbolikusan akar valamit elmondani, de ugye nincsenek különösebben megfogható karakterek, a film is ilyen lett, és igen, pluszt nem adott a regényhez. Nem a legmegfilmesíthetőbb történet szerintem.

A Háború és békét csak az orosz verzióban láttam teljes egészében, a Skarlát betű nekem kimaradt.

Számomra a legjobb adaptáció talán a Ne bántsátok a feketerigót volt ebből az időszakból, de tény, hogy nem is olvastam mindet, amit láttam és vica versa.

Clancy Brown - Vélemények

2025-01-05 21:21.14

66, és többet foglalkoztatják mint valaha. Meg is érdemli, mindig is egy tisztességes karakterszínész volt, aki tudott még főszerepben is csillogni például a Carneval című sorozatban, ami megelőzte korát és sajnos ideje előtt kaszálták. Pedig meg merem kockáztatni, hogy Clancy Brown élete alakítását nyújtotta benne.

Boldog szülinapot neki!

Robert Duvall - Vélemények

2025-01-05 21:17.14

78 éves volt mikor először kívántam itt neki boldog születésnapot. Most már 94 éves, egészen elképesztő. Örülök, hogy ilyen szép kort megért, ilyen hatalmas és értékes életművet maga mögött hagyva.
Élje meg a 100-at is, Mr. Duvall :) Boldogságosat :)

Tökéletes napok - Vélemények

2025-01-04 20:40.40

Wim Wenders, a csendes, érett, introvertált férfiak védőszentje. Eléggé rétegrendező, ha lehet ezt mondani, mert filmjei rendszerint lassú, és kissé impresszionisták. Aki mozgalmas, izgalmas filmekre vágyik, határozottan ne Wendershez nyúljon, viszont aki gyönyörű fényképezésre, elmélyülésre, belső utazásra vágyik, az bátran próbálkozzon meg vele. Ez a negyedik film, amit láttam tőle és egyben a 3. ami felkerült a kedvenceim listájára.

A mozgalmas, tömött Tokio talán sosem volt olyan szép és nyugodt a maga sokszínűségében, mint a Tökéletes napokban. A főszereplő, Hirayama munkája nem mindennapi, nyilvános WC-ket pucol. Ez sokak szemében egy lenézendő meló, ám mindez nézőpont kérdése, mert főszereplőnk ezt nem így éli meg. Munkáját mindig energikusan és precízen végzi, és szemmel láthatóan nagyon élvezi amit csinál, pontosabban élvezi az egész életét úgy ahogy van. Mert képes észrevenni a legapróbb szépségeket is ebben az elsőre nem túl impozáns miliőben mint amilyen Tokio metropolisza. Szépet lát a fákban, az emberekben, élvezi a magányát, a kis egyszerű lakhelyét, az olvasást, a fürdőt, de még egy olyan egyszerű napi tevékenységet mint az ebédszünetét a parkban. Wenders nagyon ügyesen mutatta be, hogy a férfi élete milyen egyszerű és rendszeres, napról napra ismételve ugyanazokat a tevékenységeket és eseményeket. Az egyetlen ami ezt az idillt időnként megtöri, az az emberi faktor, az a nagyon kevés szereplője az életének, aki időnként felbukkan, mint a kollégája, vagy az unokahúga, esetleg 1-1 szép hölgy. Csak ezek tudják belőle kihozni az érzelmes, gondoskodó és a film végén a kicsit sötét oldalát is.

Eredetileg Japán rendelte meg magának ezt a filmet, de eredetileg dokumentumfilmet akartak az olimpiára épített impozáns nyilvános WC-kről, de valami sokkal jobban kaptak amikor bejelentkezett a munkára Wim Wenders. Egy nagyon hamar összedobott forgatókönyvből kerekedett ki ez a csodálatos, minden érzékszervet kielégítő film, amire még azt is mondhatnám, hogy olyan hatással volt mint az ASMR videók. Lehet még azon sem sértődne meg a film és rendezője ha a fél mozi bealudt volna rajta, mert annyira megnyugtató. Számomra ez felüdülés volt a mai rohanó és felfokozott világban ahol mindenki a gyors ingereket keresi. Megmutatta nekünk, hogy Hirayama szerint mi az élet valódi gyönyörűsége, ami a növényekben; pár régi, szuper kazettában; a reggeli, automatás hideg kávéban; a kissé őrült csövesben; és az olcsó könyvekben található meg, és még sok más apróságban. Én nagyon együtt tudtam élni ezzel a filmmel, mert hasonló vagyok én is. Introvertált, aki örömét leli a magányában, aki inkább figyel mindent mint cselekszik állandóan, és igyekszem a saját napi rutinjaimban is megtalálni az örömömet, mint Wim Wenders főszereplő férfiai.

Édentől keletre - Vélemények

2025-01-04 19:38.27

Az amerikai drámákkal valóban nincs gond, már amennyiben a színpadi drámákról beszélünk, a Vágy villamosa és a a Nem félünk a farkastól speciel kiváló filmek lettek. Steinbeck másik művéből, az Egerek is emberekből létezik 3 verzió is, mindegyik kiváló. Mert egy egyszerű, rövid, lineáris történet. De egy ekkora terjedelmű, mélységű könyvet mint az Édentől keletre nem lehet elintézni egy épphogy 2 órás adaptációban.

A pillantás a hídról-ból lett film? Ez eddig elkerülte a figyelmemet.

2025-01-03 16:10.48

Az sokat számít, hogy mihez nyúl az ember előbb, a könyvhöz vagy a filmhez. Ez engem is sokszor befolyásol, pl. az 1984 filmverzióját előbb láttam, az szerettette meg velem a könyvet is, igaz az egy nagyon hű adaptáció is.
Tehát aki ezt a filmet nézi meg előbb és így szeret bele a történetbe, megértem én, hogy annak kicsit radikális az én véleményem.
De biztos türelmetlenül várhatta az olvasás alatt, hogy végre elérjen az utolsó 70 oldalig, ami a film szüzséje :D

Én annak a pártján vagyok, hogy nagy terjedelmű regényeket inkább minisorozatba készítsék el. Ahogy látom az Édentől keletre épp most fog kapni egyet az elkövetkezendő években. Nem is értem, hogy eddig hol maradt ez el (Igen tudom, 81-ben volt egy 3 részes, de azt már alig emlegeti valaki)

2025-01-02 23:05.41

BÚÉK :D

Egyébként nem vagyok nagyon szőrszálhasogató a könyvadaptációknál, láttam én már sok lehengerlőt még akkor is, ha bizonyos részeket megváltoztattak, vagy a legjobb részeket egyenesen kivágták. Ha sztori a keretét megtartották, és amit a könyv mondani akart, azt valamilyen módon belecsempészték, engem ezzel mindig is meg tudtak venni. De ez nem az az eset volt.

Tudom, hogy James Dean mekkora durranás, de ahogy lejjebb is írták, ez a durranás leginkább azért volt ekkora, mert 1) Jóképű volt 2) még ebben az évben sikerült meghalnia, mikor a film kijött. Az Oscar-gálán már nem lehetett ott. Azért ez sokat tud emelni egy csillag fényességén, holott összesen 3 filmben szerepelt....nagyon nem érzem ezt a sok csillogást indokoltnak. Illetve az én ízlésvilágomhoz ennél kicsit több kell.

Ez még nem az a nagyon szorosan megkötő stúdió volt, mint manapság. Akkoriban még a rendezőnek több hatalma volt, főleg ha akkora névről volt szó, mint Kazan. Aki egyébként egy eléggé ellentmondásos személyisége volt Hollywoodnak, főleg miután lelkesen csiripelgetett a hatóságoknak a saját kollégáiról, de ez nem ide tartozik.
Épphogy 2 órás játékidő még a harmadik etapra is kevés, ennél több játékidővel rendelkezik egy epizódja az 1981-es minisorozatnak, ami szemmel láthatóan jóval kisebb büdzséből lett összehozva. De tudom, az 50-es években sorra készültek hasonlóan összecsapott hollywoodi adaptációk, elég ha a Háború és békére vagy a Karamazov testvérekre gondolni, érte is őket kritika rendesen. Nem értem, hogy ezt a filmet miért nem.

Nekem nagyon a szívem csücske volt a regény, pont ezért a szimbolikáért és a férfiak egymáshoz fűződő bonyolult viszonyaiért, amiből itt csak egy töredék jelent meg, az sem feltétlenül pontosan.

Amúgy az apát pont nem mondanám szeretetlennek, de ez a filmből persze nem derül ki.

2025-01-02 20:08.37

Meglehet, hogy ezzel a véleményemmel nem leszek népszerű, de üsse kő. Angelika osztályzatával és kritikáival egyetértve, és a többséggel szembemenve szeretném kifejezni, hogy Elia Kazan 1955-ös "adaptációja" (vagy minek is nevezzem) egy inzultus volt Steinbeck csodálatos regényére nézve.
Azt olvastam, hogy a direktor úrnak nem tetszett a regény első fele, ő Cal-lel tudott azonosulni, ezért aztán csak az utolsó 70-80 oldalát dolgozta fel a könyvnek, mely egyébként az áltatam olvasott kiadásban 671 oldal. Ez olyan, mintha Peter Jackson fogta volna magát és onnantól forgatta volna le a Gyűrűk urát mikor Samu éppen készül Shelob potrohába beleszúrni Fullánkot. Ki ez és mi történik/mit nézek most én? Gondolnánk.
Válaszolja meg nekem valaki, hogy ha neki a regény 2/3-a nem tetszik, akkor miért akar ebből egy adaptációt csinálni úgy, hogy csak a neki tetsző szeletét vágja ki belőle? Ráadásul ezt a kis szeletet egy sor olyan elemmel bővíti ki, amelyek köszönő viszonyban sincsenek Steinbeck gondolataival. Ennek az lett az eredménye, hogy Cal sincs megfelelően bemutatva, de elképzelhető, hogy Elia Kazan nem is értette, amit olvas. Ezek szerint ez a probléma - a szövegértés készségének hiánya - nemcsak a mai fiatalokat sújtja. Cal nem egy félkegyelmű, csínytevő kis suhanc, aki el akarja happolni testvérétől a csaját. De még mennyire, hogy nem ilyen a karaktere. Cal egy számító srác, rossz gondolatokkal megáldva. Gyerekkorának egy részét úgy töltötte, hogy irigykedett testvérére, mert úgy érezte, hogy őt mindenki szereti, Calt meg senki. Örökké bizonytalan volt magában, tele sötét gondolatokkal, de pont olyan intelligens volt mint testvére, ha nem jobban. Csak veszélyesebb volt, mert a frusztrációja időnként kiszámíthatatlanná tette és nem tudta, hogy hogyan nyerje el apja szeretetét, mert ez volt az igazi célja az ő életének és nem Abra kegyeinek elnyerése. De mindemellett szerette testvérét, óvta, és igyekezett mindig felülkerekedni ezeken a rossz beidegződéseken, amit részint az anyai, részint a nagybátyja ágáról hoz.
Az Édentől keletre nem egy szerelmi történet, kiváltképp nem egy szerelmi háromszög története. Továbbá a karakterek nem jók és rosszak, csak ők ezt hiszik magukról. De mindegyik karakter bebizonyítja a regény alatt, hogy a pozitív tulajdonságok mellett bőven helyet kapnak a negatívok, a negatív tónusú karaktereknél meg akad pár pozitív erény is. Senki sem olyan fekete vagy fehér mint azt elsőre gondolnánk róluk. Káin és Ábel történetére reflektál a regény, 2 ízben is. Ugyanis nemcsak az ikerpár hivatott ezt bemutatni, hanem az apjuk és annak öccsének története is, mellyel a regény első 1/3-a foglalkozik. A második szakaszban szereplő ikerpár történetének az első szakasz adja a táptalajt, anélkül nem érthetjük meg azt, hogy mit hoznak magukkal, mit örököltek az előző generációtól. A történet igazi főszereplője egyébként nem Cal, hanem Adam, az apa, aki való igaz a regény vége felé egyre inkább háttérbe szorul.
Kazan kulcsszereplőket hagyott ki a történetből, a regény legfantasztikusabb szereplőinek egész sorát. Nem látjuk benne Lee-t, aki az ikreket kvázi felnevelte és ő az író szócsöve is egyben, nem láthatjuk Sam Hamiltont aki egy mérce volt a Trask család számára, illetve Charles is kimarad, Adam öccse. Továbbá nem kapunk teljes képet Kate-ről, a gyerekek anyjáról, aki az egyik legjobban leírt és szemléltetett szociopata regénykarakter talán valaha. Többszörös gyilkos, érzelemmentes szörnyeteg. És akiket szerepeltetett, az a durván 4 db karakter a könyvből, azokat is teljesen elferdítette, és ha ez nem lenne elég, még félre is castingolta. Itt 3 tinédzserről beszélünk, akik a filmben már bőven a 20-as éveiket tapossák, kivéve Juliet Harrist, aki megvolt már 30 is.
James Dean. Rá külön is érdemes kitérni. Steinbeck mikor találkozott vele a forgatáson kijelentette, hogy ő tényleg Cal. Gondolom azért, mert akkor még nem látta, hogy ez filmen hogyan is fog kinézni. Hát ő nekem nem volt köszönő viszonyban sem azzal a talpraesett, furfangos, intellektuálisan veszélyes sráccal, akiről olvastam. Marlon Brandosra vette a figurát, megpróbált szexi lenni a galléros pólójában, a szexi nézésével, vadságával és a flegmaságával. De az ő tolmácsolásában nekem eléggé ostobára, naivra és túl elesettre sikeredett. Még önmagában sem tetszene szerintem ez az alakítás, nemhogy a regényhez mérve. Ezt Brandotól is láttam már, csak sokkal jobban. Csak egy embert tudok kiemelni, aki igyekezett a regényhez méltón alakítani, és az Raymond Massey (Adam), igaz itt is voltak nekem nem tetsző változtatások.
Annak azért örülök, hogy csak egy Oscart gyűjtött be a jelöléseiből és nem mindet. Bár a Kate-et alakító színésznő nem tudom miért kapott ezért szobrot, nagyjából 5 percet lehetett a vásznon. Elia Kazantól, aki színpadra vitte először az Ügynök halálát hatalmas sikerrel, a zseniális Rakpartonról nem is beszélve, nem tudom hogyan vetemedhetett erre. Annak, aki nem olvasta a regényt, lehet, hogy ez jó filmecske, de én nem tudok elvonatkoztatni sajnos. A poros Californiától eltekintve rá nem jöttem volna, hogy ez az Édentől keletre. 1 csillag ez a javából.

Elfogy a levegő - Vélemények

2025-01-01 23:11.46

Igen, az volt a film, ami miatt bajba került a tanárnő.
Én is láttam, de nem rengetett meg a szexualitásomban :D

2025-01-01 16:54.10

Érdekes év volt ez a 2023, mert egészen véletlenül két teljesen hasonló témájú film is napvilágot látott. Az egyik a Magyarázat mindenre, a másik az Elfogy a levegő. Mind a két film ugyanazt az aktuális problémakört járja körbe, hogy a magyar kormány (melynek kezei a határokon túlra is kinyúlnak) mennyire szorosan markolja az oktatási rendszer nyakát, a rendszert, melyben az oktatóknak minden lépésükre figyelniük kell, és egyes szabadelvű tanárok mennyire egyedül találják magukat amikor szembe kell akár a legbagatellebb ügyek miatt nézniük ezzel a rendszerrel, és hogy körülöttük - stílszerűen - mennyire elfogy ilyenkor a levegő. Mindkét film más irányból közelítette meg ezt a témát, mert a Magyarázat mindenre címűben egy kokárdába oltották az ország politikai frusztrációját, itt pedig egy, az irodalomórára ajánlott filmbe, melyben meleg jelenetek láthatóak. A konfliktus mindkét esetben ugyanazzal a mozzanattal robban ki, egy apuka kelti a feszültséget azért, mert véleményezi, hogy személyét, vagy a kicsi fiát sérelem éri a tanár részéről. Azt nem rejti véka alá egyik film sem, hogy mely társadalmi csoportból és politikai hovatartozásból kerül ki ez az ominózus apuka.

De amíg a Magyarázat mindenre egy fikció, és mint olyan, hagyott bennem némi kívánnivalót maga után, az Elfogy a levegő egy valódi történetet dolgoz fel, számomra sokkal megkapóbb és realisztikusabb módon. Moldovai Katalin rendezőnő gyönyörűen aprólékosan építette fel a történetet, melyet lényegében a főszereplő, Ana szemén keresztül követhette nyomon a néző. Ez nemcsak személyesebbé tette kicsit a filmélményt, de azt is sikerült láttatnia, hogy ő maga milyen állást foglalt ebben az ügyben, igaz csak kellő óvatossággal. Elvégre mégiscsak a kenyéradó politikai pártról van szó, melynek a hátába igyekezett beleállítani a kést Moldovai ezzel a témaválasztással. Ennek ellenére nem akar direkte politizálni, inkább azt kívánta jobban bemutatni, hogy hogyan veszti el apránként Ana a tanártársai türelmét, szimpátiáját és ezzel szemben hogyan ébreszt egy csendes empátiát a diákjaiban. De emellett Ana sem hibátlan, egy sima megrovás ellen is képes küzdeni és fellebbezni, mellyel a saját problémáját mélyítette csak, pedig egészen odaáig inkább mellé állt az iskola vezetősége, de ezzel a tettével - valahol érthetően - szépen lassan nem marad körülötte támogató, beleértve a saját családját is. A férje külföldön tartózkodik, ki feleségét alig akarja meghallgatni, az anyja pedig már mentálisan kezd leépülni. Az egyetlen nagyobb szövetségese a tanáriban pedig felmondásra kényszerül a véleménye miatt. Aki happy endre számít a film végén, azt el kell keserítenem, az Elfogy a levegő ellentétben testvérfilmével, nem kendőzi el a következményeket és nem hagyja a néző fantáziájára. Ana elhagyja az intézményt, és vezet bele a fullasztó hazai légkörben, sokkos állapotban.

Bátor témaválasztás, nagyon jó kivitelezés, és számomra öröm egyéként ha mindezt egy női rendezőtől látom. Kiváló női rendezőinket remélem a jövőben is szaporítani fogjuk Moldovaival, kinek ez volt az első nagyjátékfilmje. Lehangoló film volt, de igaz. És ez a lényeg.

Az elveszett fiúk (1987) - Vélemények

2024-12-28 21:27.27

A mai túlzottan megkomolyodott és átpolitizált, lazaságot és jó humort már teljesen elfeledő világban felüdülés nézni ilyen tipikusan, hamisíthatatlanul 80-as évek filmeket, mint amilyen ez is. Nemcsak nosztalgikus, hanem kifejezetten üdítő érzés visszatekinteni egy olyan korra, amikor egy film nem akart több lenni, mint amit hirdetett magáról, ami ez esetben egy nagyon egyszerű horror-komédia tiniknek és fiatal felnőtteknek, ami jól beleillett ebbe a John Hughes, Rob Reiner, Richard Donner (aki ezúttal producerként vett ebben részt) nevével fémjelzett időszakba.

Joel Schumacher egy olyan rendező, aki tehetsége és jó meglátásai ellenére csak egy állandóan hullámzó karriert tudhatott maga mögött, aminek tulajdonképpen ez a film volt az első tetőpontja. Az elveszett fiúk valóban nem egy ijesztős horrorfilm, inkább ahogy lejjebb is olvasható, egy tinikalandfilm, ami beillik az Állj mellém; Kincsvadászok; Karate kölyök; The Breakfast Club, stb. stb. típusú coming of age filmek közé a 80-as években, csak nem drámával vagy vígjátékkal, hanem horrorral spékelték meg. Véleményem szerint ez az évtized volt a csúcsa ezeknek a „fiatalokról fiataloknak” szóló filmeknek, legyen az bármilyen műfaj is. Ez a korszak egy jó nagy, mai napig tevékeny generációt nevelt ki, és az Elveszett fiúk sincs híján a korszak tinisztárjainak. Corey Feldman és Corey Haim ezután a film után lett a „két Corey”, azaz egy jól bejáratott duó, egyben legjobb barátok is…..sajnos nem voltak sem botránytól, sem tragédiáktól mentesek, de ez mondjuk nem ide tartozik. Jason Patrick is ezzel a filmmel futott fel, de aztán pár sikertől eltekintve nem maradt fenn sokáig, ellenben Kiefer Sutherland, aki a 80-as évek második felétől kezdte virágkorát élni, és szerintem nem túlzok ha azt mondom, hogy az ő karizmája határozta meg igazán ezt a filmet, pedig főgonoszként nem ő kapja a legtöbb játékidőt, sőt. A színészek egytől egyig rendben voltak, kifejezetten élvezetes alakításokat nyújtottak, nyilván nem shakespeare-i szinten, de ezt senki sem várta el egy vámpírfilmtől. A durván másfél órás játékidőt jól kitöltötték, jutott bele elegendő humor és akció, egyetlen perce sem ül le vagy válik érdektelenné.

Határozottan egy olyan film, amit egy fárasztó és agybénító nap után az ember szívesen betesz és ha mást nem is, a hamisíthatatlan 80-as évek feelinget képes lesz értékelni, ami a film minden pólusából árad kifelé. A ruhák, a szubkultúrák, a zene, a poszterek, a frizurák. és még lehetne sorolni. Schumacher szinte élteti benne a jelent és ezt a fiatal generációt, ami lássuk be, hiányzik. Legalábbis nekem. Lehet ezért is álltam fel a film után jó érzésekkel. Számomra egy 4*-ot megért.

A 39-es dandár - Vélemények

2024-12-20 16:35.27

Ennek azért több oka is van szerintem. Egyrsézt ezt a filmet egy időben csak borzasztó minőségben lehetett csak megszerezni, én is így láttam. Illetve a Tanácsköztársaság témája már annyira elhalványult, köszönhető ez a nem túl támogató aktuálpolitikai közbeszédnek is, hogy igazából alig ismerjük már ezt a kort, illetve annak hangulatát amit Makk Károly igyekezett itt bemutatni. Illetve a szereplőgárda is inkább karakterszínészek sorából állt, ennek ellenére nekem Szirtes és Barsi alakítása a mai napig él az emlékeimben, pedig van vagy 7-8 éve hogy megnéztem ezt a filmet.

Magyarázat mindenre - Vélemények

2024-12-18 16:45.21

Magyarázat mindenre, avagy az újragondolt Moszkva tér 2023-ban. Megmondom őszintén picikét tartottam ettől a filmtől, mert a tavalyi évben mindenki elhalmozta méltatással, nemcsak itthon a különböző portálok, kritikusok, de ugye a nemzetközi fesztiválokon is aratta a sikereit és féltem, hogy nem fog megfelelni az elvárásaimnak, illetve, hogy ebbe az érzékeny témába mennyire fogja belevágni a fejszéjét, éppenhogy csak megsimizi vele, vagy pedig egészen mélyen. Nyilván ízlés kérdése, hogy kinek mennyi az elegendő politizálás egy filmen, illetve kinek mi az elegáns politizálás egy filmen, szerintem ez érintett erős pontokat is, de sok mindent azért nem mondott ki elég erőteljesen. Nekem például kifejezetten erős volt az a szegmens, ahol az interjút készítette a tanár az 56-os „hőssel”, aki nem véletlenül van idéző jelbe téve. Hisz ismerjük jól ezeknek a mai nagy öreg harcosoknak a szavahihetőségét, illetve annak esetleges hiányát (ugye kedves Dózsa László…), nyilván nem mindenkit ideértve természetesen. Így ezt a húzást kifejezetten bátornak tartottam. De például a tankerületek uralmába csak egy nagyon picit, pár mondat erejéig láttunk csak bele, holott ha a tanárok helyzetének igazságtalanságára akarta volna felhívni Reisz a figyelmet, akkor gondoltam volna, hogy ez a nyomás jobban is lehetett volna szemléltetve. Egyszóval hol bátrabb volt a film, hol visszafogottabb, de egy biztos, tetszett, hogy tisztességes, hús/vér karaktereket igyekezett felvonultatni mindkét oldalon. A néző akarva-akaratlanul is tudott azonosulni Ábellel és az apjával, illetve Jakabbal, a tanárral és az ő elhidegülőfélben lévő családi helyzetével. Mindkét oldalnak megvolt a maga igazsága és a maga öntelt pökhendisége is. Ettől az aspektustól tartottam az elején a legeslegjobban, hogy itt a fideszes családot majd ördögszarvakkal fogják ábrázolni, a tanarat meg angyalszárnyakkal, de szerencsére nem, és ez egy kellemes csalódás volt nekem.

Alattam említették páran a film achilles-sarkát, illetve sarkait is, és szinte mindenkivel egyetértek. A kameramozgás, ami ebben a filmben volt, ma már kikopott a divatból, amiben egy 10-15 évvel ezelőtt volt. Néhol kifejezetten zavaró és felesleges volt, mert az érzelmi állapot közvetítését nem szolgálta, de tudom, hogy Reisznek tetszik ez a stílus. Én a magam részéről az újságírónő szálát teljesen felesleges időhúzásnak éreztem, szerintem egyáltalán nem illett bele ebbe a történetbe, elég lett volna neki 3 perc addig amíg lekörmöli ezt a sztorit, előtte meg az a montázs, hogy hogy jut el hozzá az információ inkább egy érthetetlen katyvasz volt mintsem kreatív, bocsánat. Valamint tényleg örültem volna egy olyan lezárásnak, ahol valamiféle megnyugvást kapnak az oldalak, de ehelyett Resiz Gábor adott egy tribute jelenetet Török Gábor Moszkva tér filmjének az illegális medencézéssel, és semmire sem adott választ vagy megnyugvást. Nem tudjuk hogy sikerült az érettségi, nem tudjuk mi a helyzet Ábel szerelmével, az apával vagy a tanárral pár perccel azután, hogy a két fél olyan jelentőségteljesen összenézett.

Egyszóval nem volt rossz film, értékelem azt, hogy végre kimert mondani olyan dolgokat, amiket korábban nem mertek a magyar filmek, elhangzottak a kulcsszavak Orbán Viktortól elkezdve Soroson át a zsidózásig, de nem volt tökéletes. A színészi játékra panasz nem sok lehet, a fiatal srác (Adonyi-Walsh Gáspár) egy hiteles zárkózott kamaszt játszott, de nekem a csúcs az apát játszó Znamenák István volt, illetve a tanárt alakító Rusznák András. Ettől a két színésztől még sokáig hallgattam volna a csörtét. Ennek ellenére jó indulattal egy gyengus 4-es volt ez nekem.

Szíriusz - Vélemények

2024-12-12 12:25.32

https://www.youtube.com/watch?v=YUoW0N1HJrM

És meg is osztotta a teljes filmet felújítva maga a (kétes hírű) Filmintézet.

Filmszakos tanáraim szerint nagy valószínűséggel az első időutazós sci-firől beszélhetünk a Szíriusz kapcsán. Ahogy Gyorkos is ismertette alattam. Amikor én tanultam filmszakon, még nem lehetett elérni a filmet teljes egészében, így akkor nekem kimaradt. Itt az ideje pótolni.

Párizs, Texas - Vélemények

2024-12-09 16:00.40

Te meg olyan dolgokban találod meg lehetséges, amiben én nem. Ez így is van rendjén, én megértek mindenkit, akinek ez a film nem nyújt annyit.

Ha jól láttam az egész topikban csak Angelikával éreztük ezt meg, szóval kisebbségben vagyunk.
Egyébként nem is kell ezen sírni és nevetni, a végén sem.

2024-12-09 15:27.02

Igen, ez nem vitás. Szerintem annyira nem hosszú, egyedül a végén, a peepshow-s részt éreztem kicsit a kelleténél hosszabbnak.

2024-12-09 14:42.47

Felnőtt, érettebb fejjel újra nekiülni ennek a filmnek még varázslatosabb élményt jelentett számomra, mint kicsi tinédzser koromban, amikor még érzelmileg és lelkileg nem voltam azon a szinten, hogy tényleg egészen a csontomig át tudjam élni és érezni az itt látottakat. Wim Wenders, aki az NSZK-ban már megcsinálta első sikereit, eltökélte, hogy elkészíti német létére a világ legamerikaibb filmjét Sam Shepard csodálatos írói munkáját adaptálva, ez lett a Párizs, Texas, ami szerény véleményem szerint a mai napig az egyik legszebb film, ami valaha készült.

Ez a film határozottan nem való mindenkinek. Végtelenül introvertált a szó minden értelmében. Egy, a társadalomba beilleszkedni képtelen ember szó szerinti és egyben belső utazását követjük nyomon, a kopár pusztaságból be a buzgó metropoliszba és onnan is tovább. Sokaknak vontatottnak, lassúnak tűnhet a film narratívája, de ez nem véletlenül ilyen. Travis egész életében kereste a helyét, ami talán sosem volt neki. Amikor azt hitte megtalálta, letelepedhetett és elkezdhette a nagybetűs családi életet, egy idő után ugyanúgy nem lelte a helyét ebben a "stabilitásban" és ment tovább. A történetbe ott kapcsolódunk be, amikor már se családja, se otthona, hanem csak a saját teste ami megmaradt számára, és egy darabka kietlen föld, amit megvásárolt egy Paris nevű településen, Texasban, ami pontosan olyan üres és kietlen mint ő maga. A film gyönyörűen, inkább képek, színek és hangulatok, mintsem szöveg segítségével próbálja szemléltetni azt, hogy Travis lelke hogyan töltődik meg színnel, érzésekkel, élettel, persze szépen fokozatosan, amint testvérével és kisfiával újra felveszi a kapcsolatot. Szép szemérmes módon közvetíti a film Travis érzéseit, amiből egyáltalán nincs híján, sőt. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy hálát adjak az alkotóknak azért, hogy erre a főszerepre egy egészen addig ugyan sokszor alkalmazott, de sajnos nem eléggé elismert karakterszínészt találtak, Harry Dean Stantont, aki itt bebizonyította, hogy neki beszélnie sem kell, hisz az arcából egy egész világot kiolvashatunk. Ha létezik tökéletes casting, akkor az ez. Bárcsak elismertebb színész lett volna ez a nagyon magának való, végtelenül csodálatos ember, mint Stanton, akiért David Lynch egyenesen odaadással rajongott. A Párizs, Texas fején koronaként csillogott az alakítása, de vele együtt a kis Huntert alakító Hunter Carson, a testvért játszó Dean Stockwell, és végül de nem utolsó sorban Nastassja Kinski is, aki nem pusztán szépségével kápráztatta a nézőt az utolsó 50 percben, hanem be tudta bizonyítani, hogy a tehetség igenis örökletes, legyen bármekkora szörny is az édesapja, azért színészként nem volt utolsó.

Lehet, hogy nem mindenki ért velem egyet, de számomra a legvontatottabb részek is tele voltak szépséggel. Sikerült Amerikát akkor is szépnek ábrázolnia, amikor a száraz sivagatot láttuk, és akkor is, amikor a buzgó Los Angelest, ahol egy őrült üvöltözik le az autókra a felüljáróról. A képek kontrasztossága miatt a szomorkás, lehangoló érzés keveredett a végtelen nyugalommal, talán mert Travisből is ez a kettősség áradt. Wim Wenders ezt a kontrasztosságot a színek ütköztetésével, különböző kamerabeállításokkal próbálta elérni, ami olyan gyönyörű lett, mintha minden képkocka egy festmény lenne. De igazán maga a főhős teszi ezt a filmet a legamerikaibb filmmé. Travis annak a generációnak a tagja, akik a Szelid motorosok időszakában egyszer csak felkerekedtek és onnantól kezdve mentek örökké, soha meg nem állva és sajnos soha meg nem érve a komoly, felelősségteljes, megtelepedett életre. Ezért nem találja a helyét, ezért nem lesz a film végén sem a várva várt katarzis, hiába eteti meg ezzel Wenders a nézőket. Ez a férfitípus nemcsak Amerika sajátja, mindenki ismer ilyet a környezetében, de talán ők tudták a legszemléletesebben ábrázolni a Travis-féléket.

Sajnos annyira nem ismert ez a film kis hazánkban, pedig érdemes megemlíteni, hogy fantasztikus szinkronja van, Cserhalmi György Travis magyarhangja, aki szintén tökéletesen illeszkedik ehhez a karakterhez, ennél nekivalóbb szinkronmunkát el sem tudok neki képzelni. Hatalmas élmény ez mindenhogyan <3

Lefkovicsék gyászolnak - Vélemények

2024-12-09 10:59.09

Beier Ádám első nagy játékfilmje egy kellemes betekintést enged a nézőnek a zsidó kultúra olyan részeibe, amiről lehet, hogy csak igen kevesen tudnak. A magam részéről ezt az aspektusát élveztem és értékeltem leginkább ebből a filmből. Mert egyébiránt nem volt annyira tökéletes.

A történet nem bonyolult, a főszereplő, Lefkovics Tamás ex-bokszoló és edző felesége egyszer csak meghal, és ezért visszajön Izraelből a férfi fia és unokája, hogy együtt megüljék a shiváht, a hagyományaiknak megfelelő egyhetes gyászt. De a történetet bonyolítja, hogy apa és fia nem jönnek ki jól egymással egy múltbéli konfliktusuk miatt és tulajdonképpen az unoka lesz az, akinek a feladata lesz valamilyen módon feloldani ezt kettejük között. A film lényege félig-meddig abban keresendő, hogy ki miképpen éli meg a gyászt, valaki pragmatikusabban, valaki spirituálisabban, és a vallásosság/nem vallásosság ellentét mellett leginkább ezt ütközteti szereplői között a rendező. Igenám, de számomra a film ott veszített az élvezhetőségből, amikor ebbe kicsit erőltetve, kicsit azért, hogy a sztorit siettessék, belekeverték a boksz-vonalat, azon kívül több ilyen deus ex machina jelenetet, ami nélkül simán elboldogult volna ez a film. Aminek meg katarzisnak kellett volna lennie, az kissé béna lett az én olvasatomban, holott a téma, a nagyon jó casting, a jól megírt karakterek talán ennél többre lettek volna predesztinálva, és emiatt szaladt le a film éppenhogy 4*-osra, de szívem szerint inkább 3-ast érdemelne.

Akik nekem felhúzzák ezt a filmet legfőképpen, az a 3 főszereplő. Szabó Kimmel Tamás, Bezerédi Zoltán és a kisfiút alakító Leo Gagel, és hogy el ne felejtsem a roma tini bokszoló srácot, akit mint fogadott fiát tanítgatott Lefkovics, Váradi Rolandot. Mindenki nagyszerű munkát végzett színészileg ebben a filmben, egyszer sem lőttek fölé vagy alá, amit egy hazai filmnél meg kell süvegelni. Sajnos ezzel mindig is voltak és valószínűleg mindig is lesznek gondjaink. Örül a szívem, hogy Bezerdéit főszerepben láthatom, ezt minden további nélkül megérdemli, mert hatalmas színészünk ő, illetve Szabó Kimmel Tamást se láttam még szerintem ilyen jó szerepben, végre élesen elütve a tőle megszokott szerepkörtől, csúnya szóval élve skatulyától.

Tényleg azt sajnálom egyedül, hogy a történet nem tartotta ki magát egészen a végéig, és nem lett olyan mélysége amilyennek indult. Első filmnek ez azért így is erős lett Beiertől.

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 ... végére

Ez a weboldal cookie-kat használ, melyekre szükség van az oldal megfelelő működéséhez. További információk