Excalibur

Az 1981-es Excalibur talán azért is szépült meg kicsit az emberi emlékezetben, mert azóta sem akadt méltó kihívója az Arthur-legendát feldolgozó művek közül. A régészek a mai napig kutatják, hogy 2004-es Clive Owenes, illetve a 2017-es Guy Ritchie-féle Arthur királynak miért ez volt a címe. A legendához, a történethez vajmi kevés közük volt, egyedül néhány név, meg esetleg a kerekasztal jelent meg bennük, azon kívül nevetségesek voltak és nemcsak ebből a szempontból. Boorman műve egészen szépen követi a legendát, beleértve pár merészebb részt is, de ezen kívül is akad sok pozitívum ebben a feldolgozásban, de persze nem lehet elmenni a negatívumok mellett sem.

Az Excalibur tökéletesen beilleszkedett a 70-es évek végétől a 90-es évek elejéig tartó fantasy mámorába. Mielőtt még a Gyűrűk ura trilógia megújította volna ezt a műfajt, az embereknek ezekkel a stúdiós, díszletes, stop motion effektekkel megtűzdelt látványvilágú, nagyon sötét hangulatú művekkel kellett beérnie, melyek határozottan vonzóbbnak tűntek ha az ember VHS-en nézte, mint a mostani ultranagy felbontású képi világban. Boorman is bő kézzel nyúlt a csillogó propok és díszletek után, de azért igyekezett annyi külsős felvételt is belecsempészni a műbe, amennyit csak lehet. A díszletek és a jelmezek mellett a világításnak és a színhasználatnak is fontos szerep jutott a látványvilág tekintetében. Ezzel megteremtett egy tökéletes összhangot, ami egyszerre tűnt realisztikusnak, de annál kicsit emelkedettebbnek is. Ehhez hozzájárult az epikus zenei válogatás is Carl Orfftól és Wagnertől, melyek filmzeneként egyáltalán nem érződtek olyan túlzásnak, mint aminek hangzanak. De persze a jó atmoszféra csak félsiker. A (nagyrészt) kitűnő színészek nélkül nem lenne az Excalibur az, ami. A nagyvászon csilivili nevei helyett inkább a színpadi deszkákról castingolt Boorman, ami a film minden egyes pillanatában érződött. Szinte harapni lehetett a shakespeare-ies színpadiasságot a teljes játékidő alatt, ami nem mondhatnám, hogy egybevág az ízlésemmel, de szerintem egy fantasyben még elfér, ha ez nem lő túl a célon. Itt még mondhatni szórakoztatónak hatott és nem irritálónak. Ebből a filmből indult útjára a sztárság rögös útján az alábbi pazar névsor: Liam Neeson, Helen Mirren, Patrick Stewart, Gabriel Byrne és Ciarán Hinds, akik mind egytől egyig bizonyítottak is kisebb-nagyobb szerepeikben. Két nevet nem véletlenül hagytam utoljára. Véleményem szerint a főszereplőt alakító Nigel Terry volt talán a leggyengébb láncszem ebből a stábból. Nem volt meg a kellő karizmája és profizmusa még ahhoz, hogy egy ekkora szerepet és egyben filmet elvigyen a hátán. Nincs gondom a színésszel, de nem főszereplő kvalitás. Ezzel szemben hű segítője, a Merlint alakító Nicol Williamson volt a színészek közül a film fénypontja. Nemcsak azért, mert az ő szájába adták a legjobb szövegeket, melyeket a maga egyedi személyiségével még emlékezetesebbé tett, de neki megvolt a kellő ereje és karizmája ahhoz, hogy egy szinttel még meg is emelje ezt a filmet. A való életben egy igazi botrányhős volt, nagyon nehéz ember, egy színészzseni, akitől féltek, akitől tartottak. Ez a film sem mentes a jó Williamson-sztoriktól, de hosszas lenne most ezekbe belemenni. Az nekem nagyon tetszett, hogy kicsit ehhez a különleges kisugárzásához alakították Merlin figuráját, lekerült az ősz haj, az ősz szakáll, felkerült a fejére egy ezüst valami, megtarthatta vöröses-barna szőrzetét és a valóban rá jellemző kiszámíthatatlan mivoltát. Szorosan mellette kell említeni Helen Mirrent, akivel jó ellenpárost alkottak. Mirren már ekkor is tudta, hogy a szépségét és a szexiségét hogyan kell JÓL használni egy szerepnél, sokak szerint ő volt a film fénypontja.

Nem akarok hosszasan merengeni a film negatív aspektusairól. Az, hogy ma már nagyon meglátszik a kor Boorman látványvilágán és megvalósításain, 43 év távlatából nem szégyenteljes. Viszont a történetvezetés az, ami számomra még egy gyengepont volt Nigel Terryn túl. Túl linerális, túl epizódikus volt. Kevésbé érződött az, hogy az események egymásból következnek, hanem inkább úgy érződött, mintha nem túl szorosan lennének egymás mellé lehelyezve. Emiatt a karakterek kevés színt kaptak, akiknél nem segített a jó színészi játék, azok a karakterek mind elég laposak maradtak. Ilyen volt Lancelot, Arthur, vagy éppen Guenevere.
Összességében egy nagyon tetszetős film az Excalibur. Nem mondom azt, hogy John Boorman legjobbja, de a legjobb 3-jában biztosan szerepel.

Drakula halott és élvezi - Vélemények

2024-10-28 21:23.14

Mel Brooks legfőképpen a paródiák világában aratta hol kisebb, hol nagyobb babérjait. Mindenkinek más az ízlése humor és poénok terén, de ez így is van rendjén. A magam részéről nem az ő alkotásaihoz fogok nyúlni ha egy sírva röhögős filmre vágyom, de ennek ellenére tisztelem a direktort. Mégpedig azért, mert mindig érződött filmjein az alapanyag alapos ismerete és egyben tisztelete. Még akkor sem lőtt túl a jóízlés határán, amikor a modern világ érzékenyebb pontjaira tapintott rá, mint rasszizmus, szexizmus, vallás, vagy éppen a politika. Nem mondom, hogy nem kaptunk néha toalethumort tőle, de többségében nem ez volt a jellemző. A Drakula halott és élvezi már egy visszafogottabb műve a poénokat tekintve, de talán a leghűbb paródiafilmje az eredeti műhöz képest. Coppola ezt megelőzően pár évvel ugyan hűségesebb volt egy fél fokkal Stoker regényéhez, stilisztikailag mégis szórta maga után a hatalmas kérdőjeleket. Drakulát túlszexualizálta (ami azóta is nagy divat), a maszkok túllőttek a célon, és mindennek a tetejében a színészijáték is egyesektől túl sok volt, egyesektől túl kevés (rád nézek, Keanu Reeves). Ezzel szemben Brooks kicsit klasszikusabban ábrázolta, kevésbé ambíciózusan, de így jobban is lehetett koncentrálni a poénokra, amiket szerintem ki is maxolt, már ami egy Drakula paródiát illet.
Az való igaz, hogy se Brooksnak, se Nielsennek nem ez a film tette fel a karrierjére a koronát, azért határozottan nem olyan rossz, mint ahogy azt a kritikák állítják. A színészgárda meglepően jól teljesített, nem tudok mondani ez alól kivételt. Leslie Nielsen, Mel Brooks és a doktort játszó Harvey Korman önmagukban, külön-külön is nagy tehetségű komikusoknak számítanak/számítottak, és jó volt látni, hogy együtt is jól tudtak működni. És melléjük tenném szorosan Peter MacNicolt, aki ugyan nem komikus, de helytállt az öregek mellett, sőt, talán ő volt a legemlékezetesebb a karakterek közül. Bár Renfield figurája majdnem minden verzióban viszi a prímet.
Szerintem jobban lehet ezt a művet élvezni, ha az ember felirattal nézi, mert nagyon sok gag rejtőzik el a nyelvezetben. Vicces volt, ahogy a teljesen amerikai színészgárda végig színpadiasan brit akcentussal beszélt, kivéve Nielsent, aki Lugosi nyers magyar akcentusát rekreálta, nem mellesleg tökéletesen. Néha nagyobbat virultam egy-egy jobban megrágott mondaton, vicces hanglejtésen, vagy a cigányasszony hangrezgésén a film elején, mint mondjuk az eséseken.
Nem mondanám, hogy nagyon sokszor nevettem fel hangosan, de igazából nagyon szórakoztató film ennek ellenére is. Tudom, hogy nálunk sokan nőttek fel ezen a filmen, a mi kis országunkban van, pontosabban "volt" egy kisebbfajta Leslie Nielsen-kultusz, főként az én generációmban (mai 30-asok), és ez némileg felfele húzza sokaknál a filmet, de szerintem egy szolid 10/6, vagy kár 10/7 is kijár neki. Sokkal gagyibb filmre számítottam.

Őze Lajos - Vélemények

2024-10-22 18:15.27

Örülök, hogy ennyi megemlékezést látok róla. Meg is érdemli nagyon.

Hihetetlen. Akár még mindig élhetne, most lenne még csak 90 éves, jövőre.

Sztálin halála - Vélemények

2024-10-14 12:28.14

Tényleg, az is nagyon jó volt. Újra kellene nézni.

2024-10-12 06:59.35

Nagyon jó írás, teljesen egyetértek vele.

Én is pont 1-2 hete néztem újra ezt a remekművet és komolyan mondom, hogy az utóbbi 10 év legjobb szatírája, sőt, talán az egyik legjobb vígjátéka is egyben. Sajnos ma már a szatíra műfaja mint olyan, igen ritkán mutatkozik a nagyvásznon, de mondjuk ezen nem is csodálkozom. Igen nagy intelligenciát kíván meg nemcsak az alkotók részéről, de a közönség részéről is, mert ez csak úgy az igazi, ha valamit ismerünk a történeti háttérből is.

Mint alattam is elhangzott, a film kicsit eltekintett a történelmi pontosságtól, de úgy gondolom, hogy a humor kedvéért ez belefér. A Sztálin halála szinte minden tekintetben egy lenyűgöző és nagyon színvonalas alkotás, melynek szíve és lelke a castingban keresendő. Egy interjújában említette Steve Buscemi, hogy álmában sem gondolta volna, hogy egyszer Nyikita Hruscsovot fogja alakítani, de milyen jó, hogy így alakult. Nemcsak remek humorát és komikus vénáját csillogtathatta meg, de érezni lehetett a komolyságot is s szerepben, pontosabban, hogy ő mennyire komolyan vette és ezáltal a hátán vitte a filmet annak ellenére, hogy sok színész és komikuslegenda vette őt körül a színészi skála mindkét oldaláról. Hogy nagyobb neveket ne is mondjak, az itt is python-humort képviselő Michael Palin (Molotov), vagy az angol drámai színpad legendás bölénye, Simon Russell Beale (Berija), aki az egyik legbefolyásosabb drámai színész hazájában, minden színpadi díjat hazavitt már. És egyszerűen maga a tökély ebben a filmben. De Paul Whitehouse, Jeffrey Tambor, Jason Isaacs, Dermot Crowley mind-mind egyenértékű partnerei voltak Busceminek, tökéletes csapat verődött össze. Külön örültem annak, hogy a figyelmet nem terelték el hamis orosz akcentusokkal, hanem mindenki meghagyhatta magának eredeti akcentusát (kivéve Isaacs, ő a hecc kedvéért felvette a yorkshire akcentust, hogy keménységet kölcsönözzön a karakterének), és ezáltal ne a küllem, hanem a poénok és azok tökéletes időzítése vigye a prímet.

A film remekül ötvözi az angol abszurd humort, az úgynevezett deadpant (magyarul asszem száraz/fanyar humornak hívjuk) és a feketehumort, mert azért lássuk be, akad ebben sokkhatás is bőven, elég csak film legvégső jelentére, az ítélethozatalra gondolni.

Én ezt a filmet újra és újra meg tudom nézni, és mindig pontosan ugyanakkorákat tudok rajta röhögni . Kategóriájában számomra ez egy top 10-es alkotás, de megértem azokat, akik a témán nem tudnak kacagni, illetve ha ez a típusú humor nem jön át nekik.

Hiányolt fórumozók!

2024-10-01 11:50.40

Nekem is hiányzik. Mi is nagyban levelezgettünk egymással és egy szempillantás alatt köddé vált. Többet nem válaszolt nekem és nem adott életjelet magáról, pedig próbáltam még neki írni sokszor.

Remélem nem történt tragédia és jól van. Akkor élte a fórum az aranykorát amikor itt volt velünk.

Maggie Smith - Vélemények

2024-09-28 16:43.30

Sok sikert az unokának :)

2024-09-28 15:52.21

Mikor még egyetemre jártam és friss voltam fejben, jobbakat alkottam. A mostaniakkal nem vagyok megelégedve.
Történelem-filmesztétikát végeztem. De csak lazán kapcsolódik ehhez a munkám.

Angelika rengetegszer jut eszembe, pont akkor voltunk levélpajtik amikor szükségem is volt a támogatásra.

Látom te még mindig megpróbálod valamennyire életben tartani a magyar topikokat.

De visszatérve Maggie-re: nézz meg tőle régebbi dolgokat is, rengeteg jó filmje volt. Én az Eltakarítónőt szeretem tőle a legjobban, mint szerep, egyik nap újraveszem.

2024-09-28 14:28.06

Drága Maggie. Mit is lehetne mondani, ami lejjebb Angelika nem fejtett még ki.
Tudom, hogy a világ vele kapcsolatban kétfelé válik. Valaki a Harry Potterből és valaki a Downton Abbey-ből ismeri, de nagyon reménykedem benne, hogy nemcsak két franchise-ból fog fennmaradni ennek a kiváló színművésznek a nagysága.

Maggie Smith nem filmszínészként, hanem egy nagy presztízsű színházi színészként futott be Angliában mielőtt még a nagyvásznat is meghódította volna. Mégpedig nem is akármilyen színházi háttér volt mögötte, hanem maga Laurence olivier fogadta kegyeibe és Anglia leghíresebb színháza, az Old Vic. A korszak legnagyobb angol színészeivel volt szerencséje megosztani a színpadot, akik közül nem kevesen lettek kitüntetve az angol királynő által és sajnos ez most a kihalófélben lévő generáció, így már csak kevesen vannak köztünk. Aki még köztünk van és muszáj megemlíteni, az Maggie öltözőtársa, Judi Dench, akivel 60, de lehet 70 évig is legjobb barátságban volt. Aki ezt a két nőt látta együtt valaha annak semmi kétsége nincs afelől, hogy mennyire imádták egymást. Én is vágyom egy olyan legjobb barátra, akivel folyamatosan röhögünk és fél szavakból is megértjük egymást. Ők ketten ilyenek voltak.
És ami a nagyvásznat illeti, Maggienek ebből is kijutott a jóból. Én emlékszem rá gyerekkoromból a Hookból, az Apáca showból, a Meghívás egy gyilkos vacsorára című filmből, és még sok-sok másból, ahol mindig emlékezetes volt és csodálatos. Szerencsés volt, mert a világ több nagyszerű művészével dolgozhatott a hosszú életútja alatt, két szintén kiváló színészfiúnak lehetett az anyukája és mindig mindenki a legnagyobb tisztelettel viseltetett az irányába. De ahhoz, hogy legendává válj, nem elég csak az életút, kell oda az emberi oldal is.

Maggie egy különös, fanyar humorú jelenség volt és szerintem azok az emberek a világon a legszerencsésebbek, akiknek az egyedi személyiségük és a humorérzékük marad fenn az emberi emlékezetben. Ő is ilyen lesz. Voltak olyan interjúi, ahol szétröhögtem magam, nagyon értett a humorhoz, mindezt a maga felsőbbosztálybeli (posh) és intellektuális stílusában előadva maga volt a tökély. És az a szép az egészben, hogy származása sosem szabott gátat a művészetében. Amerikában is kényelmesen belesimult a filmekbe, vagy mondjuk ha éppen vendégszerepelt valahol, mint mondjuk a Carol Burnett showban, amiben mostanában néztem.

Számomra igazi idol volt, pedig nőként igen kevés női idolom van, de Maggie-vel rokonlelkeknek éreztem magunkat és az is marad, amíg élek.

Nyugodjék békében!

Mel Brooks - Vélemények

2024-09-25 06:24.32

Egyszer tényleg megpróbálok végigülni egy filmjét. Mondjuk az Űrgolyhókat sikerült és az tetszett is, de a Fényes nyergekkel már meggyűlt a bajom.

2024-09-24 14:56.26

Mel Brooks most már igen erősen karcolgatja alulról a 10. X-ét, és ez nagyon dicséretes. Többek között azért is, mert 100 év alatt ő aztán mindent láthatott a komédia, mint műfaj terén. És nemcsak szemlélője volt, de aktívan formálta is.
Az Ifjú Frankenstein, a Fényes nyergek, az Űrgolyhók, vagy éppen a Magasfrász mind-mind olyan paródiák, melyek Amerikában ma már kultstátusznak örvendenek és már a sokadik generáció röhögcsél rajtuk.
Oscar-díjat kapott, számos nagynevű komédiással kollaborált az évek során, és szerintem nem túlzok ha azt mondom, hogy Gene Wildert ő helyezte fel a filmszakma nagyjainak vonalába.

Kis hazánkban akárkivel is beszélgetek Brooksról és az ő humoráról, legtöbbször megosztottsággal találkozom, már ha egyáltalán ismeri valaki a nevét idehaza. Az említett filmjei nálunk kevésbé betonozódtak be, szerintem a magyar agyműködéshez inkább az abszurd és úgy általában véve az angol vonal áll közelebb.
Brooks humorérzéke számomra is nehezen megragadható és őszintén szólva nekem nem is működik. Amit én értékelni tudok az ő munkásságában az inkább az alapanyagaihoz való hozzáállása. Biztos kézzel, minden részletre kitérően nyúl hozzájuk, legyen az horrorkomédia, Hitchcock-paródia, vagy éppen műfajparódia, mint a Fényes nyergek. Az angolul spoof movie-knak nevezett időszak egyik legnagyobb alkotója és ez szerintem a humor aranykora is volt egyben. A 60-as évek végén minden palack kinyílt, humorosabbnál humorosabb show műsorok, varieté showk, szkeccskomédiák, kabaréműsorok uralták a mindenkori televíziót, lehetett poénkodni bőrszínnel, vallással, szexualitással, és ami szép volt, hogy magunkon is tudtunk őszintén röhögni. Egy letűnt kor, melyben Mel Brooks is otthagyta keze nyomát.

Csak azért 3*, mert nem az én humorérzékem képviselője, de mivel nagyon népszerűnek számít Amerikában, akkor biztosan bennem van a hiba.

Monty Python Repülő Cirkusza (sorozat) - Vélemények

2024-09-24 12:48.53

Legendás jelenet :D

Mi ezt szoktuk felemlegetni gyakran:
https://www.youtube.com/watch?v=3Zh3-ylpjSY

Főleg mióta olyan helyen dolgozom, ahol egyes munkatársaknak van céges kerékpárja és néha nagy szükség lenne egy ilyen hősre :D

Don Rickles - Vélemények

2024-09-19 06:51.19

Don Rickles egy olyan kivételes tehetségű komédiás volt, aki Amerikában még mindig, halálát követően is összehasonlítási alapnak számít szakmáján belül, nálunk meg alig ismerik, esetleg a Kelly hőseiből, vagy a Kaszinóból emlékeznek rá szívesen, vagy a Toy Storyban hallhatták a hangját.

Pedig Don, vagy ahogy sokan emlegetik, Mr. Warmth egy utánozhatatlan egyénisége volt a tengerentúl stand up comedyjének, akit sokan a valaha élt legviccesebb embernek tartottak. Az ő humora maga volt a rombolás, és mégis az volt a beceneve, hogy Mr. Warmth, azaz Mr. Melegség (ne értsük félre a szót). Humora nagyrészt az alázásból állt, az ég világon mindenkibe beleállt kortól, származástól, társadalmi helyzettől függetlenül. Alázott ő színészlegendákat, politikusokat, feketéket, melegeket, időseket, zsidókat (mint amilyen ő maga is volt, és ezt mindig hangoztatta), és a lista még hosszan nyúlik. De nemcsak humorának fajtája tette őt különlegesség, hanem az az energia és az a hevület, ahogyan ő ezt elő tudta adni, szinte minden alkalommal felrobbantotta a színpadot maga alatt. A mai pc világban ez már nem létezik, illetve esetleg még Angliában maradhat talaj az olyan humoristák előtt akik ezzel próbálkoznak, mint mondjuk Rocky Gervais vagy Jimmy Carr, de Don alázásának szintjét nem közelítik meg. Sokan azt tartották, hogy a világ legnagyobb megtiszteltetése volt, ha ők kerültek sorra. Az ember azért kapcsolta ki a sértődésgombját az ilyen eseteken, mert Donból mindig áradt egy kettősség, amit a csodálatos szíve és lelke árasztott magából. Tudott ő komolyan, mély őszinteséggel is beszélni és áradozni azokról a kollégáiról, akiket pár perccel ezelőtt viccesen szétalázott. Én nekem mindig is ez csapódott le Donból. Őt semmiképp sem a mai átpolitizált és ezáltal megrontott humor távcsövén keresztül szemléljük.
A Frank Sinatras és a Reagan-es kirohanásai ma is legendásak, aki tud angolul és szereti ezt a humort, annak kötelezőek ezek a szeánszok.

A sógun (sorozat) - Vélemények

2024-09-19 06:27.47

Hallottam róla, hogy egy jó sorozat. Mostanában nem sok időm van egy sorozatnak nekiülni, de attól még a jövőben lehet sort kerítek rá. :)

2024-09-19 06:26.53

Örülök, hogy sok mindenben egyetértünk :)

Igen, a látvány az nekem ami a legjobban irritált, pláne azért is, mert Japán egy páratlan szépségű ország, ahol harsognia kéne a zöld színnek, mint ahogy azt az 1980-asban is láthattuk. Nem hinném, hogy ez megölné azt a drámai hatást, amit a rendező el akart érni. Ehelyett én alig éreztem, hogy Japánban járnánk. A nagyobb tereket szerintem CGI-jal toldották meg, ahogy az már egy ideje szokás sajnos.

Chamberlain sosem volt a szívem csücske, de egy sokkal komolyabb és összeszedettebb Anjint szant láthattunk tőle, mondhatni intellektuálisabbat is. Jarvisé csibészesebb akart lenni, de ami megmaradt nekem belőle az az értetlen, bugyuta tekintete.

Az 1980-as szebb verzió, de nem mondom, hogy sokkal jobb is lenne. Én a könyvet nem olvastam, így ilyen szempontból nem tudom összehasonlítani a kettőt. Aki olvasta, attól mondjuk elolvasnék egy részletes kritikát.

2024-09-19 06:15.10

Igen, én ennek hatására újranéztem néhány jelenetet a régebbi feldolgozásból és ugyan más a tónus, nem érzem rajta, hogy annyira dramatizálva lenne sok jelenet, mint az újban, de egyértelműen azok a színészek viszik nálam a pálmát. Egy Toshiro Mifunét mondjuk nehéz is lenne összevetni bárkivel aki manapság próbálja Toranaga karakterét magáévá tenni, mert ez a kaliber már nem létezik. Egyetlen nézésével uralt maga körül mindent olyan 3 négyzetkilométer sugarú körben. Sanada egy kiváló színész, ismerjük vagy 20 éve minimum és sosem csalódunk benne, de meg sem közelíti Mifune karizmáját. Mert megközelíthetetlen.

Az egyházi személyek tényleg súlytalanok voltak, nem éreztem a fenyegetést kellőképpen az ő részükről, pláne, hogy az évad közepéből szinte ki is voltak vágva. Inkább az elején és a végén láthattuk őket. Rodriguez karaktere nagyon tetszett és szintén csak egy minimális játékidő jutott neki, amit sajnáltam. Az első verzióban ezt John Rhys-Davies alakította és ő is emlékezetes volt a szerepben.

Nem láttam az Utolsó királyságot.

2024-09-17 15:08.16

Egészen hihetetlennek tartom, hogy ez a sorozat 18 Emmyt is haza tudott vinni egyetlen, 10 epizódos évaddal.
Én a magam részéről ezt egy erős túlzásnak tartom. Én is csatlakoznék az előttem szólókhoz, akik túlhype-olást kiáltanak. Sok ismerőssel beszélgettem erről az egy évadról és maradéktalanul senkinek sem nyerte el a tetszését. Számomra a sorozat első fele volt a jobb, amikor szépen lassan bemutatásra kerültek a karakterek, aztán egyre kevésbé érdekelt a vége felé. Túlnyomó részt tényleg Marikora koncentrált a sorozat, Toranaga pedig abszolút mellékszereplő volt. Sanada úgy kapott Emmy-szobrot legjobb főszerepért, hogy a sorozat 1/3-ban volt csak jelen és hát aki volt olyan szerencsés, hogy látta a Mifune-féle feldolgozást, mint én, láthatja, hogy a két ember jelenléte között milyen ordító különbség van. Semmi bajom Sanada színészi játékával, sőt, látszik rajta a tapasztalat és valóban öröm nekem is, hogy japán színészeket is elismernek érdemük szerint, de akkor is erősen kétlem, hogy nem volt ennél érdemesebb és valóban FŐszereplő ebben az évben. Mert az igazi főszerep itt valóban Cosmo Jarvisé volt, aki itt a széria Achilles ina volt, szerintem. Nem volt kellő karizmája és kellő kémiája a női oldallal ahhoz, hogy a hátán vigyen egy ilyen volumenű történetet. Néha kifejezetten rossz volt nézni a kissé bugyuta baltaarcát, de aztán a végére mintha belejött volna a színészetnek nevezett művészeti ágba.
A színészek oldaláról az egyetlen akinek én szívem szerint odaadtam volna a szobrot és ironikusan pont ő nem kapta meg, az Tadanobu Asano volt, Yabushige csibész karakteréért, az egyetlen olyan figuráért, akinek kicsit is elkülöníthető karaktere volt a japánok között.
A tény, hogy látványra is díjakat kapott a sorozat, komolyan mondom, hogy a vicckategória netovábbja. Egészen egyszerűen bűnronda volt ez a sorozat. A színeket mesterségesen sötétítették, a hátteret szintén mesterségesen homályosították, hogy a stúdiójellegről eltereljék a figyelmet, de ettől függetlenül a szemünket kiverte az, hogy ez egy szűk stúdióban készült, legalábbis a jelenetek nagy többsége. Az outdoor jelenetek pedig mindig szűkösnek érződtek, mint egy zárt doboz. És ilyenkor felmerül bennünk a kérdés, hogy milyen látványról beszélünk? Ez egyébként engem már régóta zavar a kis és a nagyvásznon egyaránt, hogy egyszerűen már nem mutatunk teret, nem mutatunk igazi színeket. Még mindig él az a divat, ami Christopher Nolan Batman-jének időszakában kezdődött, hogy akkor modern és menő valami ha stilizálják és manipulálják a színeket. Én nem ítélem el azokat, akiknek ez bejön, főleg, hogy már felnőtt egy generáció akik csak ezt látták a mozikban. Én meg nyilvánvalóan öregszem.

Egy szó mint száz. Én ennél minden évben látok jobb sorozatot is. Nem azt mondom, hogy ez rossz volt, de határozottan nem 18 Emmy-díjat érően volt jó. De mondom, akinek ez bejött, nem ítélem el, mert igényes és látszik, hogy a japán kultúra részleteire szépen kitérő széria volt. Lehet azok az elsődleges rajongók, akik ezért a kultúráért is rajonganak.

Tim Conway - Vélemények

2024-09-16 13:52.00

Tim Conway. Egyike azoknak a komikusoknak, akiktől sajnos meg voltunk fosztva a fal ezen oldalán. A 60-as évek egyik híres amerikai vígjátéksorozata, a McHale's Navy indította útjára és a Carol Burnett Show tette naggyá. Kivételesen gyors észjárású, nagy teherbírású burleszk típusú komikus volt, aki nemcsak a fizikai intelligenciáját és erejét vetette be az emberek szórakoztatásának érdekében, de a jó improvizációs készségét is, amivel másik híres partnerét, Harvey Kormant rendszerint megbakiztatta a showban.
Már életében legenda lett, 6 Emmy-díjjal honorálták. És még az Emmy gálákon is magára terelte a figyelmet a hülyeségeivel.
Amerika több generációját szolgálta ki nevetnivalóval, a legfiatalabbakat úgy, hogy hangját adta a SpongyaBob szériában Barnacle Boy-nak, amivel gondolom a McHale's Navyt próbálták megidézni, már csak azért is, mert mesebeli párját, Mermaid Mant nem más szinkronizálta mint sorozatbéli partnere, Ernest Borgnine.

Sajnálom, hogy nálunk teljesen ismeretlennek számít Harvey Kormannel együtt, akik a 70-es évek talán legmeghatározóbb komikuspárosát jelentették Amerikának, a mai napig sírva lehet röhögni az elbakizott szkeccseiken, vagy akár az interjúikon. Nem tudjuk miről maradtunk le.

William Holden - Vélemények

2024-09-07 13:19.21

Látom ma szúrni akarsz mindenképp, de akkor nem kell nekünk beszélgetnünk.

2024-09-07 12:48.46

Már Audrey Hepburn hiányzik?

2024-09-07 12:37.01

Azért így nem fogalmaznék, hogy izzott a levegő, ahhoz erre jobb teret kellett volna engedni. De ez egy könnyedecske film, ami nincs a lehető legjobban megírva.
Több elmélyülős jelenet volt Bogart és Hepburn között, ami a furcsa casting miatt kevésbé működött. Holden és Hepburn kevés közös jelenetben vannak együtt, és olyan kis lagymatag ez a románc a kettejük között. Már a film szerint.

Sokkal szerencsésebb lett volna Bogart szerepét adni Holdennek, és az öccs szerepét valami fiatalabb színészre osztani.

2024-09-07 12:12.43

Jó hát a nullához képest mindenképp jobb lehetett Holden és Audrey között a kémia, mert köztudottan nem bírta egyik kollégáját sem Bogart :D
Gondolom ha két ember ilyen fennhangon nem bírja egymást, akkor a kémia sem lesz tökéletes.

Gondolom a film hírneve és a forgatás alatt kialakult románc miatt ilyen híres alakítása ez Holdennek. Nem az én filmem, de majd megpróbálok rá több csillagot is adni az 1-nél :D

2024-09-07 11:54.05

Nem állítottam ilyet, hogy én nem láttam. Olvass vissza.

2024-09-07 11:33.37

Egyébként én is elkezdtem nézni a Sabrinát. Ki milyennek ítéli meg, Holden jobbjai vagy rosszabbjai közül való?

2024-09-07 11:32.26

Egyébként én is meglepődtem, hogy találtak maguk között némi kémiát mindezek után.
A 10 másodperces szexjelenetet mondjuk én nem erőltettem volna, kicsit gázos volt.

Mike Leigh - Vélemények

2024-09-07 06:22.06

Sajnos Magyarországon nem sokan ismerik ezt a zseniális brit rendezőt, aki Ken Loach mellett a legmeghatározóbb képviselője az angol munkásosztálynak és olyan színészek váltak a keze között népszerűvé, mint Timothy Spall (aki egészen odaáig egy vígjátéksorozatból volt ismert és Leigh egészen az Arany Pálmáig reptette), Jim Broadbent, David Thewlis, Gary Oldman, Tim Roth, vagy Leslie Manville. Manapság az angol színészpaletta elitje, akik egykoron az alsó-középosztály (ahogy nálunk hívjuk) feltörekvő kis tehetségei voltak.
Filmjei többségében egyfajta depresszióval kevert excentrikusságot lehet felfedezni. Még a könnyedebb hangvételű műveiben is ott rejlik valami kimondatlan mélység, ami legtöbbször a karakterek szociális helyzetére reflektál. Lehet az ő rendezésmódja sokaknak nem jön be. Minden filmjét 1-1 figura köré építi, nála a hangsúly mindig az egyénen van, akik valamelyiken szempontból kicsit kilógnak a társadalomból. De az egyén néha egy család, amely ugyanígy kilóg a többi közül.
Mike Leigh a színészeiből mindent kihoz amit csak lehetséges. Legtöbbször nagyon éles érzelemváltásokat is megkövetel tőlük. Elég csak a Hajrá, boldogságot vagy a Vera Drake-et megnézni. És talán a legimponálóbb aspektusa ennek a rendezőnek, hogy milyen jól tud nőkben gondolkodni. Filmjeinek zömében nő van a középpontban, mégpedig olyan nők, kikkel máshol nem lehet találkozni. Komplex karakterek, akik a munkásosztály terhe alatt élik mindennapjaikat. Nem fényűzően, és erre nem is vágynak. A céljuk, hogy azzal legyenek boldogok, amilyük van. Örülök, hogy egy rendező így is tud gondolkodni a nőkről és nem nyúl mindjárt a klisékhez. De persze a férfikarakterei is mindig igényesen és egyedien vannak kidolgozva, amikhez a lehető legtehetségesebb színészeket szokta kiválasztani.

Nekem személyesen ő az egyik legnagyobb kedvenc rendezőm, aki empátiával, és hozzáértéssel nyúl ezekhez az érzékeny társadalmi témákhoz.

William Holden - Vélemények

2024-09-07 06:00.36

Ja azt egy szóval se mondtam, hogy ne így lett volna. Elhiszem én, hogy tisztelettudó volt. Sok olyan színész van egyébként , akik annyira beleélik magukat a szerepbe, hogy rendre beleszeretnek a partnereikbe. Gondolom ez alkati kérdés.

Pont a Pokoli toronynál olvastam, hogy odavágta a falhoz Faye Dunawayt, mert az botrányosan viselkedett a forgatáson. Bár ki ne tette volna. Jó ötlet volt egyből utána újra összecastingolni őket a Hálózatba :D :D

2024-09-06 15:58.01

Peckinpah és Holden két dudás voltak egy csárdában. Peckinpah is önpusztításból volt a legnagyobb jeles. Ivott, drogozott, mindent a világon. Róla egyedül csak Borgnine nyilatkozott szépen, mert ő meg sosem mert senkiről sem negatív véleményt mondani :)

2024-09-06 15:55.14

"Micsoda borzalmas katalógus" Ahogy a Csengetett, mylordban is mondták :D

Ez nem semmi, szóval a nők egy idő után már féltek, ha vele kellett dolgozniuk, mert mindegyikre rá akart mászni? Ezzel szokták a férfiak kompenzálni a nagyon rossz önbizalmukat, illetve az egójuk folyamatos lezuhanását. Szoktam erről beszélgetni egy hasonló skalpvadász ismerősömmel.

Shelley Winterstől ez igen nagy szemétség volt. Bár állítólag ő egy nagyon megosztó személyiség volt, nagyon sokat nem kedvelték a kollégái közül.

2024-09-06 15:35.57

Sok mindent írhatnék a magyar írók életrajzi könyveivel kapcsolatos rossz tapasztalataimról, de nem akarnám teleoffolni ezzel szegény Holdent.

A lényeg, hogy igazán megkapó módon megírt és a "kényes" részeket is alaposan körbejáró színészéletrajzi könyveket igen ritkán lehet olvasni magyar ember tollából. A régi szocializmusbéli beidegződés még sokszor él bennük és a nimbuszromboló részeket vagy kihagyják, vagy felületesen kezelik. Az meg végképp luxus, hogy esetlen kritikusan és több oldalról is megközelítve álljanak az alapanyagukhoz.

Ezzel szemben a külföldi írók, akik sokszor újságírók szoktak lenni tudják, hogy mit kell kihangsúlyozni, sokkal kritikusabbak és élvezetesebb őket olvasni. De nyilván nem lehet általánosítani......

elejére 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 ... végére

Ez a weboldal cookie-kat használ, melyekre szükség van az oldal megfelelő működéséhez. További információk