 |  |
 |
Főoldal | TV műsor | Filmek | Színészek | Rendezők | Fórumok | Képek | Díjak |  |
| Keress | |
Részletes keresés |
| Hamarosan a TV-ben |
| Szerelem karácsonyra - Mozi Klub, 00:40 |
| Sebhelyek - RTL Három, 01:10 |
| Sötét vizeken - Paramount Network, 01:25 |
| Kész cirkusz - Magyar Mozi TV, 01:35 |
| Nyitva - Prime, 01:50 |
Teljes tévéműsor |
| Szülinaposok |
| Thierry Lhermitte (72) |
| Albert Wolsky (94) |
| Shirley Henderson (59) |
| Katherine Heigl (46) |
| Garret Dillahunt (60) |
További szülinaposok |
| Legfrissebb fórumok |
| Róma (sorozat) - Vélemények |
| Amelie csodálatos élete - Vélemények |
| Dallas (sorozat) - Vélemények |
| Vadászat (2020) - Vélemények |
| Van Helsing - Idézetek |
További fórumok |
| Utoljára értékeltétek |
A feltaláló  |
Ella Purnell  |
Vbacs hozzászólásai
Mire gondolsz most?
| 2024-11-24 16:07.41 |
| A központ központja is csak egy köpésre van az Ófalutól és tőlünk. Ez Érdnek még mindig a délebbi része.
Óóóó a Sodrásbant újra is nézem majd szerintem valamikor, nagyon jó film. Az Édentől keletre filmmel szkeptikus vagyok, mert Angelika véleményét olvasva éppen csak ráköszön a könyvre, de ennyi. Ezt a hosszú és mélyen barázdált könyvet szerintem nem is lehet egy egész estés filmen visszaadni, ide minimum egy miniszéria kellene. De az a baj, hogy a mai világnak ez egy lassú tempójú történet, szóval kétlem, hogy fogom én ezt látni újra képernyőn. |
| 2024-11-24 16:05.03 |
| Én benne vagyok egy találkozóban, de persze csak ha mindenki egészségesnek érzi magát :) |
Milyen könyvet olvasol jelenleg ?
| 2024-11-24 16:03.12 |
| Ahhoz csak filmen volt szerencsém, nagyon jó volt, de nekem egy picit gyomrosabb az Édentől keletrénél. Ami nem azt jelenti, hogy az utóbbi helyenként ne lenne gyomros, de javarészt inkább felemelő gondolatok vannak benne.
De ha ezzel végzek szerintem beszerzem azt is. |
| 2024-11-23 15:18.49 |
| John Steinbeck - Édentől keletre
Kezd életem könyve lenni, szorosan Harper Lee - Ne bántsátok a feketerigót! mellett. Valahol olvastam, vagy valakivel beszéltem róla, már nem emlékszem, hogy sokak szerint a világ egyik legjobb könyve. Ez nyilván egy szubjektív vélemény, mert tengernyi könyvről lehet ugyanezt elmondani, de olyan mélysége és bölcsessége van, amit csak nagyon ritkán van szerencsém megtapasztalni. Zseniális. |
Mire gondolsz most?
| 2024-11-23 15:13.24 |
| Most már nem élek Battán, de sűrűn hazamegyek, amikor csak tehetem. Sajnos voltak jobb napjai is annak a városnak, az utóbbi években sokkal benzinbűzösebb lett, amit ki nem állhatok. Gyerekként én egyszer sem éreztem ezt a szúrós szagot. De tárnoki és érdi ismerőseim szerint ők akkor is érezték, a fene tudja.
az idébb az mit takar? :D Diósd? Nyilván nem kell megválaszolni, ha nem szeretnéd. |
| 2024-11-23 10:40.01 |
| Igen, tudom, sőt, még azt is tudom, hogy az ófalu részen lakik, Battához az elég közel van. Érdekes, hogy véletlenül mennyien jöttünk itt össze egy környékről :) |
| 2024-11-22 22:28.39 |
| Gyűlnek ide az érdiek/battaiak úgy látom ;)
Én magam az utóbbi vónék :) |
Saturday Night - Vélemények
| 2024-11-19 07:31.29 |
| A Saturday Night Live kétség kívül Amerika legsikeresebb, lassan 50 éve szüntelenül menetelő szkeccskomédia tv showja, ami nemcsak humorát tekintve volt forradalmi, de azért is, mert ez a show nevelte ki a legtöbb ma ismert amerikai humoristát Chevy Chase generációjától kezdve Bill Hader-ékig. És ami döbbenetes, hogy az első generáció még élő tagjai már a 80-at tapossák lassan, és Lorne Michaels, a műsor alkotója és a filmünk főszereplője még mindig aktív és köszöni szépen, de jól van.
Jason Reitman egy nagyon tehetséges „szerzői” filmes, aki a személyes hangvételű filmek készítésében jeleskedik általában és ebben nem különbözik elődjeitől a Saturday Night sem. Azt nem mondanám, hogy ez a „backstage film” formula egyedi és forradalmi, mert hasonló filmeket láttunk már, de itt is teljesíti a kötelességét. A fanok élvezkedhetnek a nagyon jól visszaadott 70-es évek feelingen, és kedvenc komikusaik fiatalkori ábrázolásain, akik közül messze kiemelkedett Cory Michael Smith alakítása Chevy Chase-ként, szorosan mögötte pedig Matt Wood John Belushi-ja, aki szenzációsan alakította a problémás, drogfüggő egyént, és nem mellesleg itt is nagyon eltalálták a hasonlóságot, nemcsak külsőt tekintve, de beszédstílust és mimikákat is. Megjelenik még Dan Aykroyd (Dylan O’Brien), Billy Crystal (Nicholas Podany), Andy Kaufman (Nicholas Braun) is, de róluk nem tudtam volna elsőre megmondani, hogy ők akarnak lenni. A problémám ezzel a filmformulával az általában – és ez esetben is – hogy mivel nem mond el egy kerek történetet, hanem csak egy történet szeletbe engem minket bepillantani, nagyon sok benne az időhúzó és kitöltő elem, hogy fenntartsa valamennyire a figyelmet. Ez itt sem érte el (nálam) a kellő hatást. Sok volt a megkoreografált, nem túl realisztikus jelenet, sok volt a hangulat mesterséges fokozása az emelkedett hangvételű dialógusokkal, aminek amúgy sok tartalma nem volt, és alapvetően azzal akarta még húzni az időt Reitman, hogy a szereplők szobáról szobára sétálgattak. Ami egyrészt érdekes volt még a film első felében, utána inkább fárasztott. A poénokat kicsit keveseltem, de alapvetően jó humora volt a filmnek. Színészi munkában abszolút profi és kifogástalan film volt, igaz nem mondanám Oscar-esélyesnek, de senki sem alakított gyengén. Külön öröm volt látni J. K. Simmonst is Milton Berle bőrében, akivel nem bánt kesztyűs kézzel Reitman az biztos, sőt, mondhatni sokkoló volt az a pár perc, amire meghívták brillírozni ezt a színészt. Nem volt ez rossz produkció. Azok biztosan szeretni fogják, akik oda voltak az SNL első, arrogáns és mindenképpen toxikus generációjáért – amit a film igyekszik is kihangsúlyozni -, illetve jó volt megismerni a 70-es évek amerikai televíziójának izzasztó háttérmunkálatait, ami egyébként engem nagyon is érdekel, mint téma. De mindig film, nem volt túl kerek, nem volt többszörnézhetős. Így egy erős 3-ast ért nekem. |
Húsz óra - Vélemények
| 2024-11-16 13:58.04 |
| Hogyne, én is nagyon szeretem. Sokszor azt gondolom, hogy ez a kedvenc Fábri-filmem, de aztán újranézem az Ötödik pecsétet is, meg a Körhintát és mindig amelyiket éppen újranézem, az ugrik az első helyre. A második helyen mindig a Két félidő a pokolban lesz :D |
A Straight Story - Igaz történet - Vélemények
| 2024-11-16 13:54.57 |
| Nem biztos, hogy érettség kérdése, megértem, ha manapság egy ilyen film lassú és terebélyesnek tűnik, esetleg túl egyszerűnek és visszafogottnak. De egyesek, mint például én is - inkább ezt preferálom az olyan drámák helyett akik ömlengősen próbálnak nagyot mondani. |
Húsz óra - Vélemények
| 2024-11-15 06:43.53 |
| Miket észre nem veszel te. Igen, egyébként nagyon sűrűn vágták ezt a filmet, sokszor inkább csak ilyen képszerűen próbált mesélni, nem csodálnám, ha még sok ilyen jellegű baki lenne benne. |
Az ifjú Frankenstein - Vélemények
| 2024-11-13 20:46.21 |
| 1974 egy nagyon sűrű év volt Mel Brooks és Gene Wilder számára, ugyanis a Brooks filmográfia két legsikeresebb darabját ebben az egy évben hozták össze, a másik a Fényes nyergek volt. De ebben az esetben Wilder nemcsak főszereplőként volt jelen, hanem félig ő is írta az Ifjú Frankensteint, amit sokan a direktor legmarkánsabb művének tartanak. Ezt meg tudom érteni.
Ahogy Semprini alattam is jól összefoglalta, ez a film nem véletlenül ilyen ódon és fekete-fehér. Brooksék igyekeztek megidézni a 30-as évek Universal szörnyhorrorjainak hangulatát, a jelmezektől az épített városkán át a szárazjeges erdőig, sőt, Gene Wilder még a játékstílusában is erősen megidézte a régi Frankensteint….egy picike Drakulával keverve, hisz itt is furcsa mód Erdély adott otthont a történetnek. Ezzel picikét előre vetítette Brooks az utolsó paródiáját is. Ami általában jellemző a Brooks-filmekre, az itt is határtalanul megvalósult: minden szempontból nagyfokú igényességgel nyúlt az eredeti alapanyaghoz, illetve a filmelődökhöz. Itt a szokásos pozitívumok mellé még társul egy: gyönyörűen volt végig fényképezve a film, voltak kifejezetten tetszetős beállítások, kontrasztok, ami egyébként nem mondanám, hogy tipikus Brooks-jellemző. Illetve talán ebben a filmjében éreztem azt a legjobban azok közül amit eddig láttam, hogy ezt kicsit komolyabban vették. Nem a paródiajellegen volt a hangsúly, hanem az eredeti történet újraélésén, nyilván módosítva, itt-ott átírva, és megspékelve megmosolyogtató részekkel. Különösen Gene Wilder játékán éreztem ezt, akin látszott, hogy mennyire lubickol benne. Mindig hangoztatta, hogy ez volt a kedvenc produkciója az összes közül és ő tényleg mindent bele is tett. De rajta kívül ez mindenkiről elmondható. Számomra a filmet Marty Feldman Igor figurája vitte el a hátán, ennél tökéletesebb Igort nem lehetett volna találni, talán ezzel is vált világhírűvé. Madeline Kahn és Cloris Leachman a Brooks-brigád két jól bevált női tagja számomra itt kicsikét alul voltak reprezentálva, de még ebben a rövid játékidőben is képesek voltak emlékezetesek lenni. Bár számomra mindkettőnek volt jobb alakítása is a direktor úr kezei között. Én azért nem tudok 3*-nál többet adni erre, mert egy kicsit több kifacsarást és poént vártam ettől a filmtől, nem hittem volna, hogy ennyire a komolyabbik végét igyekszik majd megfogni ennek a történetnek, és engem emiatt picit untatott is. Tudom, hogy a modorossága is egyfajta főhajtás a 40 évvel korábbi előd felé, amit aláírok, de sajnos nem tudta fenntartani a figyelmem. Illetve sokkal több kikacsintás (a 4. fal leomlasztása) is elfért volna még benne, de lehet ez inkább a későbbi Brooksra lesz jobban jellemző. |
A Straight Story - Igaz történet - Vélemények
| 2024-11-10 22:25.43 |
| Annyira szép volt ez az összegzés tőled Szami, hogy ezúttal vissza fogom magam és a szokásos hosszú ömlengésem helyett csak annyit írok, hogy végre minden szavaddal egyet tudok érteni. És szebben én sem tudnám megfogalmazni az élményt, amit okozott nekem ez a fantasztikus film.
David Lynch nekem ambivalens figura. Egyrészt mert imádom az embert, imádom az intelligenciáját és a személyiségét. Amerika egyik leginspirálóbb művészrendezője ő. Másrészt mert számomra sok filmje nehezen fogyasztható, még akkor is ha egyébként mesterműveknek tartom őket. Kicsit úgy vagyok vele, mint Gilliammel, hogy imádom az embert, de ami a fejében van azt lehet nem nekem találták ki. De ez, ez valami más volt. Pont ahogy te leírtad. De nem megyek bele mélyebben, nem akarom ellopni előled a fényt. |
Virradat - Vélemények
| 2024-11-05 11:59.48 |
| F. W. Murnau egy olyan személy a filmtörténelemben, aki mellett egy valamit magára adó filmesztéta sem mehet el szó nélkül. Talán az egyik legmeghatározóbb filmalkotója volt a 20-as évek német expresszionista mozgalmának, melynek többek között az 1922-es Nosferatu volt az első képviselője. Amit manapság „gótikus” horrornak bélyegzünk, azoknak a gyökere erre a mozgalomra nyúlik vissza, legalábbis látványvilágát tekintve. Zavaros vonalvezetések; aminek egyenesnek kellene lennie, az a német expresszionizmusban ferde; a tárgyak fel vannak nagyítva; élesen kontrasztos a sötét és a világos, illetve maguk a karakterek is rémülettel, nem teljesen ép elmével viszonyulnak ehhez az irreális, kontrasztos világhoz. Ez adja meg ezeknek a horroroknak az alaphangulatát és kápráztatja mind a mai napig a szemet és az elmét. Ennek a mozgalomnak a modern megújítója volt Tim Burton is, aki ezt büszkén hangoztatja is.
A Virradat - ami már nem német, hanem amerikai produkció volt – nyomokban még visszaidézi nekünk ezt a német vonalat, elég ha csak a film első felében látható parasztházbelsőre gondolunk, ahol az asztal olyan ferde volt, ami egy normális filmben maga a poén csattanója lehetne, de Murnau és a német expresszionizmusban ez a világ szerves része, melybe beleolvadnak a karakterek. Ettől az irányzattól a filmben szimbolikusan is eleveznek csónakon a karakterek, és belecsöppennek a modern nagyváros izgalmába, mely nem mellesleg egy hatalmas, 200 ezer dolláros (eszméletlenül nagy szám volt ez akkoriban) set volt, amit kifejezetten a filmhez építettek fel. A Metropolist idéző nagyváros jelenet után pedig ott volt a vidámpark jelenet, szintén egy hatalmas díszlettel. A nagy kérdés, hogy a nem kicsit drága látványvilág jól kiszolgálta-e a történetet, és fordítva? A válasz az, hogy IGEN! A két főszereplő kálváriája több műfajt is érintett a másfél órás játékidő alatt. Thrillerből drámába, majd romantikus komédiába fordult át, végül ismét drámába. Nem sok film képes arra, hogy ilyen tökéletesen harmonikusan mutassa be ezeket az átmeneteket. A különböző helyszínek segítettek szétválasztani a műfajokat és megadták az adott váltásnak a tónust. A történet röviden annyi, hogy egy férfit a szeretője rábeszéli arra, hogy gyilkolja meg a feleségét, aki ezt képtelen megtenni, és a bűnbánat után a két fél újra egymásba szeret, erősebben mint korábban. A sztori nem tűnik bonyolultnak, de csodálatos színészi játékot mutat be George O’Brien és Janet Gaynor a testbeszédükkel, gesztusaikkal, mindezt egy szó nélkül, hisz ugye ez egy némafilm. Pontosabban átmeneti film, ahol már zene és hanghatások megjelennek beépítve a filmben, csak a beszéd még nem. Éppen ezért a színészek teste beszéli el nekünk a filmet, méghozzá tökéletesen. Mindemellett nagyon vonzó volt mindkét színész, jó kémiával és ezért nagyon jó volt nézni őket. Hihetetlen, hogy ilyet lehet mondani egy némafilmre, de ez az a fajta, ami több nappal később is ottmarad az emberben. Az a világ, amit Murnau a filmjeibe építeni tudott rövid karrierje és (sajnos) élete során, az beleégette magát a filmtörténelembe. A profizmusa áthatotta a film minden elemét, a Virradat egyszerre szórakoztatott, gyönyörködtetett és nyűgözött le. Gondolkodás nélkül megadom erre a maximális 5*-ot. |
Színek - Vélemények
| 2024-11-03 11:17.32 |
| Nagy divatját élte a 80-as években az ún. buddycop filmek, azaz a zsarupáros filmek, ahol a tapasztalt, berozsdált vén róka mellé beosztják társnak a szertelen, szemtelen, „enyém a világ” fiatal kezdő zsarut, aki még ereje és férfiassága teljében van. Ezeknek a történeteknek az szokott lenni a vége, hogy a két férfi így vagy úgy, de összekovácsolódik és megoldják az eléjük gördülő problémákat. A fiatal zsaru megbölcsül, az öreg zsaru meg megmutatja, hogy még ő sem kutya fizikailag.
Ami Dennis Hoppernek – aki ezúttal a rendezői székben foglalt helyet - feladatául jutott, hogy ezt az alapot jól kellett kitölteni és kiegészíteni. Los Angeles bugyraiba látogat a történet, ahol a kék (Crisp) és a piroskendős (Bloods), amúgy a valóságból kölcsönvett bandák háborújába dobja be a párost. Némi vállveregetés illeti meg az alkotókat abból a szempontból, hogy egy igazi bandaháborút mutat be ebben a filmben, ami a 70-es évektől kezdve jelen volt az angyalok városában, és állítólag még igazi bandatagokat is felhasználtak extráknak a filmben. De extremitás ezen kívül is akadt bőven ezen a forgatáson. Sean Penn sem volt éppen a szedáltabb időszakában, több színésztársa szerint is kicsit eldurvult pár alkalommal, 33 napra le is csukták emiatt. Duvall sem volt éppen egy aranybogár, Glenn Plummer szerint az éttermes harcjelenetben kis híján megfojtotta őt, és teljes erőből lágyékon térdelte, amit sosem felejtett el neki. Pezsgett a tesztoszteron a Színek forgatásán, de a nagy kérdés, hogy megérte-e? Az az igazság, hogy láttunk már ennél jobb és rosszabb filmet is a kategóriájában. Lekötötte végig az embert, a színészekre panasz nem lehetett, de az a baj, hogy tele volt sablonokkal, melyeket már sokszor láthattunk korábban. Tett némi erőfeszítést a film arra, hogy humanizálja ezeket a bandatagokat, de sajnos nem eleget, a történetnek ezen része hagyott némi kívánnivalót maga után, de véleményem szerint ugyanez igaz volt a zsaruk oldalára is. Az ő esetükben mondjuk el lehetett mondani, hogy sok pluszt húzott elő az ingujjból Penn és Duvall is, hogy a karakterüket egy picit is élvezetesebbé tegyék, de még így is kicsit kidolgozatlanok maradtak. A végére meg betoltak egy kötelező „drámai” jelenetet, amire számítani lehetett, de véleményem szerint meglett volna a történet enélkül a zárás nélkül is. Ezt a filmet úgy kell kezelni, mint egy korszakába jól illeszkedő +1 zsarufilm, de sok különleges élményt nem hagyott maga után. Egyszer meg lehetett nézni. |
Carol Burnett - Vélemények
| 2024-10-31 20:19.00 |
| Már egy ideje szeretném megnyitni Miss Burnett topikját, mert nem szeretnék szó nélkül elmenni amellett a hagyaték mellett, amit maga mögött fog hagyni majdani távozásával. Lucille Ball mellett ő volt a 20. század második legmeghatározóbb amerikai női komikusa, vagy régies szóval élve „komikája”.
Egy olyan szó, amit igen ritkán használunk, a komikus szó annál gyakrabban kerül elő egy beszélgetésben. Ez nem véletlen. Gyakran hallhatjuk, hogy a komédia nem a nők világa, és a számok alapján ennek igazat is kell adni, a komikusok háromnegyede férfi, és itt nemcsak a stand-uposokról van csak szó, hanem a komikus színészekről is. Szerencsére ma már több nő inspirálódik arra, hogy bátran elinduljon ezen a karrierúton, az USA-ban a legjobb ilyen keltető a Saturday Night Live műsora, ami egy olyan (lassan) 50 éve futó szkeccskomédia show, ami számos, ma is sikeres komika ugródeszkája volt. De az SNL sem a semmiből szökkent szárba. Egy olyan útra lépett rá, amit már kitapostak előtte, és ez az úttörő nem volt más, mint Carol Burnett személyesen, illetve a róla elnevezetett showja. Az 1967-1978-ig futó Carol Burnett Show nem az első, és nem az utolsó varieté show volt Amerikában, viszont az első olyan volt, amit egy nő neve adott el. Miss Burnett ekkor már sok műsorban vendégeskedett és a Garry Moore showban szerzett magának igazán hírnevet. Mégis merész ötlet volt az ő, viszonylag ismeretlen nevével és arcával eladni egy új showt. A fejesek nagy nehezen rábólintottak és adtak neki egy kis próbaidőt. Nagyjából 10 hetet jósoltak ennek a shownak, ami végül 11 évig futott és átlagosan 20-30 millió amerikai nézte a 4 fős társulatát minden szombat késő este. Egy olyan kivételes showról beszélünk, amit konkrétan egész családok együtt tudtak élvezni a 10-től a 80 évesig is. A közönség sorai, amit minden műsor elején behangolt konkrétan minden korosztály, minden rassz és minden társadalmi helyzetben lévő emberből tevődött össze. Ez valami olyan kiváltság, amit egyik kortárs nagynevű nevettető műsor sem tudott magáénak mondani, sem a Monty Python Repülő Cirkusza, sem Dean Martin műsora. És mindezt javarészt Burnett tartotta össze, ő fektette bele a legtöbb munkát, mert nemcsak színészkedett a műsorban, hanem énekelt és táncolt is. Emellett fizikailag is igénybe volt véve, esett-kelt, ha úgy kívánta a szkeccs, megöregítették, játszotta az ostobát, egyszóval mindent bevállalt amit más komikák, vagy akár mezei színésznők is ritkán tennének meg. És mindezt a komikusoktól megszokott hatalmas egótól mentesen tette. A showt helyezte előtérbe és nem magát, rengeteg teret adott a 3 állandó színésztársának, kik közül a két fiú, Harvey Korman és Tim Conway komikusduóvá is váltak, mert Carol erre megadta nekik a lehetőséget. Az a show egy varázslat volt, és ezt nemcsak én állítom, hanem a mai amerikai komikustársadalom nagy része is, akik mind ezen nőttek fel és Carol kerek évfordulóinál általában nagyon sokan meg is szoktak jelenni Tina Feytől, Steve Martintól, Conan O’Brientől kezdve Jim Carrey-n át Steve Carellig. Ugyan a saját műsora kapcsán ismertebb a neve, de a tengernyi díja (7 Emmy, 7 Golden Globe, 1 Grammy, 1 Tony) is mutatja, hogy nem mindennapi művészről van szó. Sajnos ez a korosztály, amibe ő is tartozik, bizonyos szempontokból nem szerencsés, őket megtartotta magának a televízió médiuma, és kevés filmben tudták csak megmutatni magukat, ez egyébként a 3 színészkollégájára is igaz volt. Azt külön sajnálom, hogy a magyar embereknek semmit sem mond a neve, mert pont abban a korban volt a csúcson, amikor mi a fal „rossz oldalán” voltunk, így az amerikai műsorok nem jutottak be ide, és manapság is csak azok élvezhetik, akik tudnak ennyire angolul, mert a youtube-on már egészen szépen fent vannak a népszerűbb szkeccseik. Remélem rajtam kívül van még olyan magyar ember, aki tudja kiről beszélek, vagy egy szép napon idetéved 😊 |
Robin Hood (1938) - Vélemények
| 2024-10-31 15:01.35 |
| Jaj elpirulok.
Titeket is elolvastalak alattam, mindig jó volt titeket olvasni még akkor is ha csak ketten beszélgettetek. Angelika nélkül hiányzik innen a dinamika, de annak örülök, hogy te is, Gyermeklak, Lector, Csabaga még itt vagytok. Még nem haltak ki innen teljesen a jó diskurzusok. Régebben jobbakat írtam, most már fejlődöm vissza úgy érzem :) A 4-es is jó :) |
| 2024-10-31 14:58.59 |
| Ez jól esik :) |
| 2024-10-31 09:00.44 |
| Az 1938-as Robin Hood legyen bármennyire is régi, sokkal kevésbé fogott rajta az idő mint az azóta elkészített verziókon. Az öreg Hollywood egyik kivételesen nagyszabású produkciója volt ez a maga idejében, mely a mai napig kápráztatja a szemet. Az akkor modernnek számító technicolor kamerákkal vették fel az egészet, hatalmas set-eket építettek fel hozzá, rengeteg kaszkadőr ugrabugrált a magasból, amire az ember még a mai napig felkapkodja a szemöldökét. A színek ma már kiegyenlítettek és kifejezetten kellemesek, miután átesett egy kis remasterelnésen. A díszletek, makettek, külső felvételek a mai napig megállják a helyüket, sőt. 40-50 évvel későbbi produkciókban is láttam ennél rosszabbakat. A Warner Bros. nem sajnált sem pénzt, sem emberanyagot ettől az alkotástól, és a számításaik be is váltak, hatalmas siker lett a film.
És mindezt a bizalmat egy magyar rendezőnek, Kertész Mihálynak szavazta meg a stúdió másodmagával, nem véletlenül. Kertész ezen a ponton már többször rendezett sikeres kalandfilmeket, méghozzá Errol Flynnel a főszerepben, akivel legalább olyan ambivalens volt végig a viszonya, mint Werner Herzognak Klaus Kinskivel. Jó, talán itt nem volt meg a veszélye az emberölésnek, de akadtak itt is erősen konfliktusos helyzetek a két férfi között. Hozzáteszem, hogy egyikőjük sem volt egy könnyű eset. Errol Flynn mindent szeretett fogyasztani és művelni, amit tiltott a törvény, Kertész pedig ezt a morózus, durva magyarságát vitte ki Amerikába, amivel nem igazán kedveltette meg magát a színészek körében. Lobbanékony volt, káromkodós (amit mondjuk nem értettek az angolszász kollégák, mert magyarul csinálta), és kissé erőszakos. De kifizetődő. Az 1935-ös Halálfejes lobogó és az 1936-os Balaklava sikerei után a Robin Hooddal ért fel a csúcsra igazán, amit további hegycsúcsok követtek a Casablancával és a Mildred Pierce-szel. De ez már filmtörténelem. Ez a Robin Hood verzió mintát adott a további verzióknak, nemcsak abból, hogy hogyan kell egy dinamikus, egy percig sem leülő, könnyed kalandfilmet csinálni ebből a történetből, de hogyan kell igényes, jól koreografált harcjeleneteket belecsempészni. Nyilván észre lehet venni benne a korát a színészi játékstílustól kezdve a nagyon láthatóan színpadról kölcsönzött jelmezekig, de 1938-ban még nem várhatunk ultrarealizmust egy kalandfilmtől. Történet tekintetében mintha egy gyerekeknek készült mesekönyvet fognánk a kezünkben, ahol a jók jósága megkérdőjelezhetetlen, és ugyanez igaz a másik oldalon is. De sokak szerint egy Robin Hood történetet csak így lehet elmesélni, amivel én egyetértek. Sok film megpróbálta kicsit árnyalni ezt a történetet, és Hood karakterét, de őszintén szólva egyik sem vált be, legalábbis az én tapasztalataim szerint. De talán egy legendát nem is kellene árnyalni, mert annak a tanítás az elsődleges hivatása. Jól kipróbált Kertész-színészek jelentek meg ebben a filmben is, Errol Flynn és Olivia de Havilland nem most állt először párba és ezúttal is működtek együtt, de számomra Basil Rathbone Sir Guy karaktere vitte a prímet, aki nagyon szuggesztív és egyben fagyosra sikeredett, ahogy egy főgonosznak lennie kell. Mellette Claude Rains is kellően zord alakítást nyújtott János hercegként, ha eltekintünk a nevetséges parókájától. Ahogy szokták mondani, minden film annyit ér amennyit az antagonistái, éppen ezért jó volt látni ezeket a színészeket brillírozni a negatív oldalon. Sok kivetnivaló nincs ebben a produkcióban. Ma már picit túl egysíkúnak, meseszerűnek, és színpadiasnak tűnik, mert a modern ember ízlése kicsit komplikáltabb és több rétegre vágyik, de ez is teljesen normális. Ilyenre alakított minket az elmúlt 120 év folyamatosan változó mozgóképkultúrája. Ezért csak 4* az értékelésem. |
Excalibur - Vélemények
| 2024-10-29 15:53.43 |
| Őt tették meg főhősnek, pontosabban antihősnek, és mivel a film őt követi, akaratlanul is neki drukkolunk, pedig tényleg nem volt egy kedvelhető, szimpatikus figura benne.
Jó volt a casting, ezt szinte Sutherlandre öntötték, és tökéletes mellé Gelley is. |
| 2024-10-29 15:42.47 |
| Az a kedvencem tőle :)
Mindig megnyerte ezeket a magas, fagyos, kékszemű nácitiszt típusokat magának :D |
| 2024-10-29 15:23.43 |
| Gelley Kornél telitalálat volt. Én mindig is nagyon szerettem mint szinkronszínész, és mint színész is. Ő is árasztott magából egyfajta különlegességet, ami jól illett Merlinhez.
Szépen csillogtak a páncélok :) Egyébként ennek is volt dramaturgiai jelentősége, mert amikor Arthur ún. a csúcson volt, akkor volt a legcsillogóbb minden páncél és ahogy megyünk a film vége felé, annál jobban tűnik el a fényessége. Nálam a fantasy műfaj csúcsa az letaszíthatatlanul a Gyűrűk ura, de ennek a 80-as/ 90-es évek korszaknak tényleg ékes darabja ez a film. |
| 2024-10-29 14:29.36 |
| Tényleg, amire nem tértem ki, hogy a szinkron is nagyon jól sikerült. Egészen meglepett. Először pár hónappal ezelőtt feliratosan néztem, aztán megnéztem, hogy milyen a szinkronja és nagyon jó úgy is. Gondolom te is azzal láttad moziban.
Mit hittél el ebből a filmből? :D |
| 2024-10-29 14:05.23 |
| Excalibur
Az 1981-es Excalibur talán azért is szépült meg kicsit az emberi emlékezetben, mert azóta sem akadt méltó kihívója az Arthur-legendát feldolgozó művek közül. A régészek a mai napig kutatják, hogy 2004-es Clive Owenes, illetve a 2017-es Guy Ritchie-féle Arthur királynak miért ez volt a címe. A legendához, a történethez vajmi kevés közük volt, egyedül néhány név, meg esetleg a kerekasztal jelent meg bennük, azon kívül nevetségesek voltak és nemcsak ebből a szempontból. Boorman műve egészen szépen követi a legendát, beleértve pár merészebb részt is, de ezen kívül is akad sok pozitívum ebben a feldolgozásban, de persze nem lehet elmenni a negatívumok mellett sem. Az Excalibur tökéletesen beilleszkedett a 70-es évek végétől a 90-es évek elejéig tartó fantasy mámorába. Mielőtt még a Gyűrűk ura trilógia megújította volna ezt a műfajt, az embereknek ezekkel a stúdiós, díszletes, stop motion effektekkel megtűzdelt látványvilágú, nagyon sötét hangulatú művekkel kellett beérnie, melyek határozottan vonzóbbnak tűntek ha az ember VHS-en nézte, mint a mostani ultranagy felbontású képi világban. Boorman is bő kézzel nyúlt a csillogó propok és díszletek után, de azért igyekezett annyi külsős felvételt is belecsempészni a műbe, amennyit csak lehet. A díszletek és a jelmezek mellett a világításnak és a színhasználatnak is fontos szerep jutott a látványvilág tekintetében. Ezzel megteremtett egy tökéletes összhangot, ami egyszerre tűnt realisztikusnak, de annál kicsit emelkedettebbnek is. Ehhez hozzájárult az epikus zenei válogatás is Carl Orfftól és Wagnertől, melyek filmzeneként egyáltalán nem érződtek olyan túlzásnak, mint aminek hangzanak. De persze a jó atmoszféra csak félsiker. A (nagyrészt) kitűnő színészek nélkül nem lenne az Excalibur az, ami. A nagyvászon csilivili nevei helyett inkább a színpadi deszkákról castingolt Boorman, ami a film minden egyes pillanatában érződött. Szinte harapni lehetett a shakespeare-ies színpadiasságot a teljes játékidő alatt, ami nem mondhatnám, hogy egybevág az ízlésemmel, de szerintem egy fantasyben még elfér, ha ez nem lő túl a célon. Itt még mondhatni szórakoztatónak hatott és nem irritálónak. Ebből a filmből indult útjára a sztárság rögös útján az alábbi pazar névsor: Liam Neeson, Helen Mirren, Patrick Stewart, Gabriel Byrne és Ciarán Hinds, akik mind egytől egyig bizonyítottak is kisebb-nagyobb szerepeikben. Két nevet nem véletlenül hagytam utoljára. Véleményem szerint a főszereplőt alakító Nigel Terry volt talán a leggyengébb láncszem ebből a stábból. Nem volt meg a kellő karizmája és profizmusa még ahhoz, hogy egy ekkora szerepet és egyben filmet elvigyen a hátán. Nincs gondom a színésszel, de nem főszereplő kvalitás. Ezzel szemben hű segítője, a Merlint alakító Nicol Williamson volt a színészek közül a film fénypontja. Nemcsak azért, mert az ő szájába adták a legjobb szövegeket, melyeket a maga egyedi személyiségével még emlékezetesebbé tett, de neki megvolt a kellő ereje és karizmája ahhoz, hogy egy szinttel még meg is emelje ezt a filmet. A való életben egy igazi botrányhős volt, nagyon nehéz ember, egy színészzseni, akitől féltek, akitől tartottak. Ez a film sem mentes a jó Williamson-sztoriktól, de hosszas lenne most ezekbe belemenni. Az nekem nagyon tetszett, hogy kicsit ehhez a különleges kisugárzásához alakították Merlin figuráját, lekerült az ősz haj, az ősz szakáll, felkerült a fejére egy ezüst valami, megtarthatta vöröses-barna szőrzetét és a valóban rá jellemző kiszámíthatatlan mivoltát. Szorosan mellette kell említeni Helen Mirrent, akivel jó ellenpárost alkottak. Mirren már ekkor is tudta, hogy a szépségét és a szexiségét hogyan kell JÓL használni egy szerepnél, sokak szerint ő volt a film fénypontja. Nem akarok hosszasan merengeni a film negatív aspektusairól. Az, hogy ma már nagyon meglátszik a kor Boorman látványvilágán és megvalósításain, 43 év távlatából nem szégyenteljes. Viszont a történetvezetés az, ami számomra még egy gyengepont volt Nigel Terryn túl. Túl linerális, túl epizódikus volt. Kevésbé érződött az, hogy az események egymásból következnek, hanem inkább úgy érződött, mintha nem túl szorosan lennének egymás mellé lehelyezve. Emiatt a karakterek kevés színt kaptak, akiknél nem segített a jó színészi játék, azok a karakterek mind elég laposak maradtak. Ilyen volt Lancelot, Arthur, vagy éppen Guenevere. Összességében egy nagyon tetszetős film az Excalibur. Nem mondom azt, hogy John Boorman legjobbja, de a legjobb 3-jában biztosan szerepel. |
Drakula halott és élvezi - Vélemények
| 2024-10-28 21:23.14 |
| Mel Brooks legfőképpen a paródiák világában aratta hol kisebb, hol nagyobb babérjait. Mindenkinek más az ízlése humor és poénok terén, de ez így is van rendjén. A magam részéről nem az ő alkotásaihoz fogok nyúlni ha egy sírva röhögős filmre vágyom, de ennek ellenére tisztelem a direktort. Mégpedig azért, mert mindig érződött filmjein az alapanyag alapos ismerete és egyben tisztelete. Még akkor sem lőtt túl a jóízlés határán, amikor a modern világ érzékenyebb pontjaira tapintott rá, mint rasszizmus, szexizmus, vallás, vagy éppen a politika. Nem mondom, hogy nem kaptunk néha toalethumort tőle, de többségében nem ez volt a jellemző. A Drakula halott és élvezi már egy visszafogottabb műve a poénokat tekintve, de talán a leghűbb paródiafilmje az eredeti műhöz képest. Coppola ezt megelőzően pár évvel ugyan hűségesebb volt egy fél fokkal Stoker regényéhez, stilisztikailag mégis szórta maga után a hatalmas kérdőjeleket. Drakulát túlszexualizálta (ami azóta is nagy divat), a maszkok túllőttek a célon, és mindennek a tetejében a színészijáték is egyesektől túl sok volt, egyesektől túl kevés (rád nézek, Keanu Reeves). Ezzel szemben Brooks kicsit klasszikusabban ábrázolta, kevésbé ambíciózusan, de így jobban is lehetett koncentrálni a poénokra, amiket szerintem ki is maxolt, már ami egy Drakula paródiát illet.
Az való igaz, hogy se Brooksnak, se Nielsennek nem ez a film tette fel a karrierjére a koronát, azért határozottan nem olyan rossz, mint ahogy azt a kritikák állítják. A színészgárda meglepően jól teljesített, nem tudok mondani ez alól kivételt. Leslie Nielsen, Mel Brooks és a doktort játszó Harvey Korman önmagukban, külön-külön is nagy tehetségű komikusoknak számítanak/számítottak, és jó volt látni, hogy együtt is jól tudtak működni. És melléjük tenném szorosan Peter MacNicolt, aki ugyan nem komikus, de helytállt az öregek mellett, sőt, talán ő volt a legemlékezetesebb a karakterek közül. Bár Renfield figurája majdnem minden verzióban viszi a prímet. Szerintem jobban lehet ezt a művet élvezni, ha az ember felirattal nézi, mert nagyon sok gag rejtőzik el a nyelvezetben. Vicces volt, ahogy a teljesen amerikai színészgárda végig színpadiasan brit akcentussal beszélt, kivéve Nielsent, aki Lugosi nyers magyar akcentusát rekreálta, nem mellesleg tökéletesen. Néha nagyobbat virultam egy-egy jobban megrágott mondaton, vicces hanglejtésen, vagy a cigányasszony hangrezgésén a film elején, mint mondjuk az eséseken. Nem mondanám, hogy nagyon sokszor nevettem fel hangosan, de igazából nagyon szórakoztató film ennek ellenére is. Tudom, hogy nálunk sokan nőttek fel ezen a filmen, a mi kis országunkban van, pontosabban "volt" egy kisebbfajta Leslie Nielsen-kultusz, főként az én generációmban (mai 30-asok), és ez némileg felfele húzza sokaknál a filmet, de szerintem egy szolid 10/6, vagy kár 10/7 is kijár neki. Sokkal gagyibb filmre számítottam. |
Őze Lajos - Vélemények
| 2024-10-22 18:15.27 |
| Örülök, hogy ennyi megemlékezést látok róla. Meg is érdemli nagyon.
Hihetetlen. Akár még mindig élhetne, most lenne még csak 90 éves, jövőre. |
Sztálin halála - Vélemények
| 2024-10-14 12:28.14 |
| Tényleg, az is nagyon jó volt. Újra kellene nézni. |
| 2024-10-12 06:59.35 |
| Nagyon jó írás, teljesen egyetértek vele.
Én is pont 1-2 hete néztem újra ezt a remekművet és komolyan mondom, hogy az utóbbi 10 év legjobb szatírája, sőt, talán az egyik legjobb vígjátéka is egyben. Sajnos ma már a szatíra műfaja mint olyan, igen ritkán mutatkozik a nagyvásznon, de mondjuk ezen nem is csodálkozom. Igen nagy intelligenciát kíván meg nemcsak az alkotók részéről, de a közönség részéről is, mert ez csak úgy az igazi, ha valamit ismerünk a történeti háttérből is. Mint alattam is elhangzott, a film kicsit eltekintett a történelmi pontosságtól, de úgy gondolom, hogy a humor kedvéért ez belefér. A Sztálin halála szinte minden tekintetben egy lenyűgöző és nagyon színvonalas alkotás, melynek szíve és lelke a castingban keresendő. Egy interjújában említette Steve Buscemi, hogy álmában sem gondolta volna, hogy egyszer Nyikita Hruscsovot fogja alakítani, de milyen jó, hogy így alakult. Nemcsak remek humorát és komikus vénáját csillogtathatta meg, de érezni lehetett a komolyságot is s szerepben, pontosabban, hogy ő mennyire komolyan vette és ezáltal a hátán vitte a filmet annak ellenére, hogy sok színész és komikuslegenda vette őt körül a színészi skála mindkét oldaláról. Hogy nagyobb neveket ne is mondjak, az itt is python-humort képviselő Michael Palin (Molotov), vagy az angol drámai színpad legendás bölénye, Simon Russell Beale (Berija), aki az egyik legbefolyásosabb drámai színész hazájában, minden színpadi díjat hazavitt már. És egyszerűen maga a tökély ebben a filmben. De Paul Whitehouse, Jeffrey Tambor, Jason Isaacs, Dermot Crowley mind-mind egyenértékű partnerei voltak Busceminek, tökéletes csapat verődött össze. Külön örültem annak, hogy a figyelmet nem terelték el hamis orosz akcentusokkal, hanem mindenki meghagyhatta magának eredeti akcentusát (kivéve Isaacs, ő a hecc kedvéért felvette a yorkshire akcentust, hogy keménységet kölcsönözzön a karakterének), és ezáltal ne a küllem, hanem a poénok és azok tökéletes időzítése vigye a prímet. A film remekül ötvözi az angol abszurd humort, az úgynevezett deadpant (magyarul asszem száraz/fanyar humornak hívjuk) és a feketehumort, mert azért lássuk be, akad ebben sokkhatás is bőven, elég csak film legvégső jelentére, az ítélethozatalra gondolni. Én ezt a filmet újra és újra meg tudom nézni, és mindig pontosan ugyanakkorákat tudok rajta röhögni . Kategóriájában számomra ez egy top 10-es alkotás, de megértem azokat, akik a témán nem tudnak kacagni, illetve ha ez a típusú humor nem jön át nekik. |
Hiányolt fórumozók!
| 2024-10-01 11:50.40 |
| Nekem is hiányzik. Mi is nagyban levelezgettünk egymással és egy szempillantás alatt köddé vált. Többet nem válaszolt nekem és nem adott életjelet magáról, pedig próbáltam még neki írni sokszor.
Remélem nem történt tragédia és jól van. Akkor élte a fórum az aranykorát amikor itt volt velünk. |
Maggie Smith - Vélemények
| 2024-09-28 16:43.30 |
| Sok sikert az unokának :) |
Copyright © 2005-2018, www.FilmKatalogus.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Impresszum | Médiaajánlat | DVD üzletszabályzat, kapcsolat | Sitemap | E-mail: info@filmkatalogus.hu