 |  |  |
 |
Főoldal | TV műsor | Filmek | Színészek | Rendezők | Fórumok | Képek | Díjak |  |
| Keress | |
Részletes keresés |
| DVD / Blu-ray premierek |
| Deadpool & Rozsomák *Angol hangot és Angol feliratot tartalmaz* (Blu-ray) |
További DVD premierek |
| További Blu-ray premierek |
| Hamarosan a TV-ben |
| A másik érintése - Magyar Mozi TV, 01:15 |
| A kopasz osztag - AMC, 01:20 |
| Egyedülálló nő megosztaná - Film4, 01:25 |
| Mielőtt felébredek - Moziverzum, 02:40 |
| Amerika elbukott - Filmbox Premium, 02:45 |
Teljes tévéműsor |
| Szülinaposok |
| Whoopi Goldberg (69) |
| Joe Mantegna (77) |
| Steve Zahn (57) |
| Gerard Butler (55) |
| Frances Conroy (71) |
További szülinaposok |
| Legfrissebb fórumok |
| Transz - Vélemények |
| Filmet keresek, de se a címét, se a szereplők nevét nem tudom |
| 84 nyara - Vélemények |
| Mit hallgatsz most? |
| Gorodi fogoly - Vélemények |
További fórumok |
| Utoljára értékeltétek |
A világítótorony   |
| Charles Grodin |
Vbacs hozzászólásai
A Straight Story - Igaz történet - Vélemények
| 2024-11-10 22:25.43 |
| Annyira szép volt ez az összegzés tőled Szami, hogy ezúttal vissza fogom magam és a szokásos hosszú ömlengésem helyett csak annyit írok, hogy végre minden szavaddal egyet tudok érteni. És szebben én sem tudnám megfogalmazni az élményt, amit okozott nekem ez a fantasztikus film.
David Lynch nekem ambivalens figura. Egyrészt mert imádom az embert, imádom az intelligenciáját és a személyiségét. Amerika egyik leginspirálóbb művészrendezője ő. Másrészt mert számomra sok filmje nehezen fogyasztható, még akkor is ha egyébként mesterműveknek tartom őket. Kicsit úgy vagyok vele, mint Gilliammel, hogy imádom az embert, de ami a fejében van azt lehet nem nekem találták ki. De ez, ez valami más volt. Pont ahogy te leírtad. De nem megyek bele mélyebben, nem akarom ellopni előled a fényt. |
Virradat - Vélemények
| 2024-11-05 11:59.48 |
| F. W. Murnau egy olyan személy a filmtörténelemben, aki mellett egy valamit magára adó filmesztéta sem mehet el szó nélkül. Talán az egyik legmeghatározóbb filmalkotója volt a 20-as évek német expresszionista mozgalmának, melynek többek között az 1922-es Nosferatu volt az első képviselője. Amit manapság „gótikus” horrornak bélyegzünk, azoknak a gyökere erre a mozgalomra nyúlik vissza, legalábbis látványvilágát tekintve. Zavaros vonalvezetések; aminek egyenesnek kellene lennie, az a német expresszionizmusban ferde; a tárgyak fel vannak nagyítva; élesen kontrasztos a sötét és a világos, illetve maguk a karakterek is rémülettel, nem teljesen ép elmével viszonyulnak ehhez az irreális, kontrasztos világhoz. Ez adja meg ezeknek a horroroknak az alaphangulatát és kápráztatja mind a mai napig a szemet és az elmét. Ennek a mozgalomnak a modern megújítója volt Tim Burton is, aki ezt büszkén hangoztatja is.
A Virradat - ami már nem német, hanem amerikai produkció volt – nyomokban még visszaidézi nekünk ezt a német vonalat, elég ha csak a film első felében látható parasztházbelsőre gondolunk, ahol az asztal olyan ferde volt, ami egy normális filmben maga a poén csattanója lehetne, de Murnau és a német expresszionizmusban ez a világ szerves része, melybe beleolvadnak a karakterek. Ettől az irányzattól a filmben szimbolikusan is eleveznek csónakon a karakterek, és belecsöppennek a modern nagyváros izgalmába, mely nem mellesleg egy hatalmas, 200 ezer dolláros (eszméletlenül nagy szám volt ez akkoriban) set volt, amit kifejezetten a filmhez építettek fel. A Metropolist idéző nagyváros jelenet után pedig ott volt a vidámpark jelenet, szintén egy hatalmas díszlettel. A nagy kérdés, hogy a nem kicsit drága látványvilág jól kiszolgálta-e a történetet, és fordítva? A válasz az, hogy IGEN! A két főszereplő kálváriája több műfajt is érintett a másfél órás játékidő alatt. Thrillerből drámába, majd romantikus komédiába fordult át, végül ismét drámába. Nem sok film képes arra, hogy ilyen tökéletesen harmonikusan mutassa be ezeket az átmeneteket. A különböző helyszínek segítettek szétválasztani a műfajokat és megadták az adott váltásnak a tónust. A történet röviden annyi, hogy egy férfit a szeretője rábeszéli arra, hogy gyilkolja meg a feleségét, aki ezt képtelen megtenni, és a bűnbánat után a két fél újra egymásba szeret, erősebben mint korábban. A sztori nem tűnik bonyolultnak, de csodálatos színészi játékot mutat be George O’Brien és Janet Gaynor a testbeszédükkel, gesztusaikkal, mindezt egy szó nélkül, hisz ugye ez egy némafilm. Pontosabban átmeneti film, ahol már zene és hanghatások megjelennek beépítve a filmben, csak a beszéd még nem. Éppen ezért a színészek teste beszéli el nekünk a filmet, méghozzá tökéletesen. Mindemellett nagyon vonzó volt mindkét színész, jó kémiával és ezért nagyon jó volt nézni őket. Hihetetlen, hogy ilyet lehet mondani egy némafilmre, de ez az a fajta, ami több nappal később is ottmarad az emberben. Az a világ, amit Murnau a filmjeibe építeni tudott rövid karrierje és (sajnos) élete során, az beleégette magát a filmtörténelembe. A profizmusa áthatotta a film minden elemét, a Virradat egyszerre szórakoztatott, gyönyörködtetett és nyűgözött le. Gondolkodás nélkül megadom erre a maximális 5*-ot. |
Színek - Vélemények
| 2024-11-03 11:17.32 |
| Nagy divatját élte a 80-as években az ún. buddycop filmek, azaz a zsarupáros filmek, ahol a tapasztalt, berozsdált vén róka mellé beosztják társnak a szertelen, szemtelen, „enyém a világ” fiatal kezdő zsarut, aki még ereje és férfiassága teljében van. Ezeknek a történeteknek az szokott lenni a vége, hogy a két férfi így vagy úgy, de összekovácsolódik és megoldják az eléjük gördülő problémákat. A fiatal zsaru megbölcsül, az öreg zsaru meg megmutatja, hogy még ő sem kutya fizikailag.
Ami Dennis Hoppernek – aki ezúttal a rendezői székben foglalt helyet - feladatául jutott, hogy ezt az alapot jól kellett kitölteni és kiegészíteni. Los Angeles bugyraiba látogat a történet, ahol a kék (Crisp) és a piroskendős (Bloods), amúgy a valóságból kölcsönvett bandák háborújába dobja be a párost. Némi vállveregetés illeti meg az alkotókat abból a szempontból, hogy egy igazi bandaháborút mutat be ebben a filmben, ami a 70-es évektől kezdve jelen volt az angyalok városában, és állítólag még igazi bandatagokat is felhasználtak extráknak a filmben. De extremitás ezen kívül is akadt bőven ezen a forgatáson. Sean Penn sem volt éppen a szedáltabb időszakában, több színésztársa szerint is kicsit eldurvult pár alkalommal, 33 napra le is csukták emiatt. Duvall sem volt éppen egy aranybogár, Glenn Plummer szerint az éttermes harcjelenetben kis híján megfojtotta őt, és teljes erőből lágyékon térdelte, amit sosem felejtett el neki. Pezsgett a tesztoszteron a Színek forgatásán, de a nagy kérdés, hogy megérte-e? Az az igazság, hogy láttunk már ennél jobb és rosszabb filmet is a kategóriájában. Lekötötte végig az embert, a színészekre panasz nem lehetett, de az a baj, hogy tele volt sablonokkal, melyeket már sokszor láthattunk korábban. Tett némi erőfeszítést a film arra, hogy humanizálja ezeket a bandatagokat, de sajnos nem eleget, a történetnek ezen része hagyott némi kívánnivalót maga után, de véleményem szerint ugyanez igaz volt a zsaruk oldalára is. Az ő esetükben mondjuk el lehetett mondani, hogy sok pluszt húzott elő az ingujjból Penn és Duvall is, hogy a karakterüket egy picit is élvezetesebbé tegyék, de még így is kicsit kidolgozatlanok maradtak. A végére meg betoltak egy kötelező „drámai” jelenetet, amire számítani lehetett, de véleményem szerint meglett volna a történet enélkül a zárás nélkül is. Ezt a filmet úgy kell kezelni, mint egy korszakába jól illeszkedő +1 zsarufilm, de sok különleges élményt nem hagyott maga után. Egyszer meg lehetett nézni. |
Carol Burnett - Vélemények
| 2024-10-31 20:19.00 |
| Már egy ideje szeretném megnyitni Miss Burnett topikját, mert nem szeretnék szó nélkül elmenni amellett a hagyaték mellett, amit maga mögött fog hagyni majdani távozásával. Lucille Ball mellett ő volt a 20. század második legmeghatározóbb amerikai női komikusa, vagy régies szóval élve „komikája”.
Egy olyan szó, amit igen ritkán használunk, a komikus szó annál gyakrabban kerül elő egy beszélgetésben. Ez nem véletlen. Gyakran hallhatjuk, hogy a komédia nem a nők világa, és a számok alapján ennek igazat is kell adni, a komikusok háromnegyede férfi, és itt nemcsak a stand-uposokról van csak szó, hanem a komikus színészekről is. Szerencsére ma már több nő inspirálódik arra, hogy bátran elinduljon ezen a karrierúton, az USA-ban a legjobb ilyen keltető a Saturday Night Live műsora, ami egy olyan (lassan) 50 éve futó szkeccskomédia show, ami számos, ma is sikeres komika ugródeszkája volt. De az SNL sem a semmiből szökkent szárba. Egy olyan útra lépett rá, amit már kitapostak előtte, és ez az úttörő nem volt más, mint Carol Burnett személyesen, illetve a róla elnevezetett showja. Az 1967-1978-ig futó Carol Burnett Show nem az első, és nem az utolsó varieté show volt Amerikában, viszont az első olyan volt, amit egy nő neve adott el. Miss Burnett ekkor már sok műsorban vendégeskedett és a Garry Moore showban szerzett magának igazán hírnevet. Mégis merész ötlet volt az ő, viszonylag ismeretlen nevével és arcával eladni egy új showt. A fejesek nagy nehezen rábólintottak és adtak neki egy kis próbaidőt. Nagyjából 10 hetet jósoltak ennek a shownak, ami végül 11 évig futott és átlagosan 20-30 millió amerikai nézte a 4 fős társulatát minden szombat késő este. Egy olyan kivételes showról beszélünk, amit konkrétan egész családok együtt tudtak élvezni a 10-től a 80 évesig is. A közönség sorai, amit minden műsor elején behangolt konkrétan minden korosztály, minden rassz és minden társadalmi helyzetben lévő emberből tevődött össze. Ez valami olyan kiváltság, amit egyik kortárs nagynevű nevettető műsor sem tudott magáénak mondani, sem a Monty Python Repülő Cirkusza, sem Dean Martin műsora. És mindezt javarészt Burnett tartotta össze, ő fektette bele a legtöbb munkát, mert nemcsak színészkedett a műsorban, hanem énekelt és táncolt is. Emellett fizikailag is igénybe volt véve, esett-kelt, ha úgy kívánta a szkeccs, megöregítették, játszotta az ostobát, egyszóval mindent bevállalt amit más komikák, vagy akár mezei színésznők is ritkán tennének meg. És mindezt a komikusoktól megszokott hatalmas egótól mentesen tette. A showt helyezte előtérbe és nem magát, rengeteg teret adott a 3 állandó színésztársának, kik közül a két fiú, Harvey Korman és Tim Conway komikusduóvá is váltak, mert Carol erre megadta nekik a lehetőséget. Az a show egy varázslat volt, és ezt nemcsak én állítom, hanem a mai amerikai komikustársadalom nagy része is, akik mind ezen nőttek fel és Carol kerek évfordulóinál általában nagyon sokan meg is szoktak jelenni Tina Feytől, Steve Martintól, Conan O’Brientől kezdve Jim Carrey-n át Steve Carellig. Ugyan a saját műsora kapcsán ismertebb a neve, de a tengernyi díja (7 Emmy, 7 Golden Globe, 1 Grammy, 1 Tony) is mutatja, hogy nem mindennapi művészről van szó. Sajnos ez a korosztály, amibe ő is tartozik, bizonyos szempontokból nem szerencsés, őket megtartotta magának a televízió médiuma, és kevés filmben tudták csak megmutatni magukat, ez egyébként a 3 színészkollégájára is igaz volt. Azt külön sajnálom, hogy a magyar embereknek semmit sem mond a neve, mert pont abban a korban volt a csúcson, amikor mi a fal „rossz oldalán” voltunk, így az amerikai műsorok nem jutottak be ide, és manapság is csak azok élvezhetik, akik tudnak ennyire angolul, mert a youtube-on már egészen szépen fent vannak a népszerűbb szkeccseik. Remélem rajtam kívül van még olyan magyar ember, aki tudja kiről beszélek, vagy egy szép napon idetéved 😊 |
Robin Hood (1938) - Vélemények
| 2024-10-31 15:01.35 |
| Jaj elpirulok.
Titeket is elolvastalak alattam, mindig jó volt titeket olvasni még akkor is ha csak ketten beszélgettetek. Angelika nélkül hiányzik innen a dinamika, de annak örülök, hogy te is, Gyermeklak, Lector, Csabaga még itt vagytok. Még nem haltak ki innen teljesen a jó diskurzusok. Régebben jobbakat írtam, most már fejlődöm vissza úgy érzem :) A 4-es is jó :) |
| 2024-10-31 14:58.59 |
| Ez jól esik :) |
| 2024-10-31 09:00.44 |
| Az 1938-as Robin Hood legyen bármennyire is régi, sokkal kevésbé fogott rajta az idő mint az azóta elkészített verziókon. Az öreg Hollywood egyik kivételesen nagyszabású produkciója volt ez a maga idejében, mely a mai napig kápráztatja a szemet. Az akkor modernnek számító technicolor kamerákkal vették fel az egészet, hatalmas set-eket építettek fel hozzá, rengeteg kaszkadőr ugrabugrált a magasból, amire az ember még a mai napig felkapkodja a szemöldökét. A színek ma már kiegyenlítettek és kifejezetten kellemesek, miután átesett egy kis remasterelnésen. A díszletek, makettek, külső felvételek a mai napig megállják a helyüket, sőt. 40-50 évvel későbbi produkciókban is láttam ennél rosszabbakat. A Warner Bros. nem sajnált sem pénzt, sem emberanyagot ettől az alkotástól, és a számításaik be is váltak, hatalmas siker lett a film.
És mindezt a bizalmat egy magyar rendezőnek, Kertész Mihálynak szavazta meg a stúdió másodmagával, nem véletlenül. Kertész ezen a ponton már többször rendezett sikeres kalandfilmeket, méghozzá Errol Flynnel a főszerepben, akivel legalább olyan ambivalens volt végig a viszonya, mint Werner Herzognak Klaus Kinskivel. Jó, talán itt nem volt meg a veszélye az emberölésnek, de akadtak itt is erősen konfliktusos helyzetek a két férfi között. Hozzáteszem, hogy egyikőjük sem volt egy könnyű eset. Errol Flynn mindent szeretett fogyasztani és művelni, amit tiltott a törvény, Kertész pedig ezt a morózus, durva magyarságát vitte ki Amerikába, amivel nem igazán kedveltette meg magát a színészek körében. Lobbanékony volt, káromkodós (amit mondjuk nem értettek az angolszász kollégák, mert magyarul csinálta), és kissé erőszakos. De kifizetődő. Az 1935-ös Halálfejes lobogó és az 1936-os Balaklava sikerei után a Robin Hooddal ért fel a csúcsra igazán, amit további hegycsúcsok követtek a Casablancával és a Mildred Pierce-szel. De ez már filmtörténelem. Ez a Robin Hood verzió mintát adott a további verzióknak, nemcsak abból, hogy hogyan kell egy dinamikus, egy percig sem leülő, könnyed kalandfilmet csinálni ebből a történetből, de hogyan kell igényes, jól koreografált harcjeleneteket belecsempészni. Nyilván észre lehet venni benne a korát a színészi játékstílustól kezdve a nagyon láthatóan színpadról kölcsönzött jelmezekig, de 1938-ban még nem várhatunk ultrarealizmust egy kalandfilmtől. Történet tekintetében mintha egy gyerekeknek készült mesekönyvet fognánk a kezünkben, ahol a jók jósága megkérdőjelezhetetlen, és ugyanez igaz a másik oldalon is. De sokak szerint egy Robin Hood történetet csak így lehet elmesélni, amivel én egyetértek. Sok film megpróbálta kicsit árnyalni ezt a történetet, és Hood karakterét, de őszintén szólva egyik sem vált be, legalábbis az én tapasztalataim szerint. De talán egy legendát nem is kellene árnyalni, mert annak a tanítás az elsődleges hivatása. Jól kipróbált Kertész-színészek jelentek meg ebben a filmben is, Errol Flynn és Olivia de Havilland nem most állt először párba és ezúttal is működtek együtt, de számomra Basil Rathbone Sir Guy karaktere vitte a prímet, aki nagyon szuggesztív és egyben fagyosra sikeredett, ahogy egy főgonosznak lennie kell. Mellette Claude Rains is kellően zord alakítást nyújtott János hercegként, ha eltekintünk a nevetséges parókájától. Ahogy szokták mondani, minden film annyit ér amennyit az antagonistái, éppen ezért jó volt látni ezeket a színészeket brillírozni a negatív oldalon. Sok kivetnivaló nincs ebben a produkcióban. Ma már picit túl egysíkúnak, meseszerűnek, és színpadiasnak tűnik, mert a modern ember ízlése kicsit komplikáltabb és több rétegre vágyik, de ez is teljesen normális. Ilyenre alakított minket az elmúlt 120 év folyamatosan változó mozgóképkultúrája. Ezért csak 4* az értékelésem. |
Excalibur - Vélemények
| 2024-10-29 15:53.43 |
| Őt tették meg főhősnek, pontosabban antihősnek, és mivel a film őt követi, akaratlanul is neki drukkolunk, pedig tényleg nem volt egy kedvelhető, szimpatikus figura benne.
Jó volt a casting, ezt szinte Sutherlandre öntötték, és tökéletes mellé Gelley is. |
| 2024-10-29 15:42.47 |
| Az a kedvencem tőle :)
Mindig megnyerte ezeket a magas, fagyos, kékszemű nácitiszt típusokat magának :D |
| 2024-10-29 15:23.43 |
| Gelley Kornél telitalálat volt. Én mindig is nagyon szerettem mint szinkronszínész, és mint színész is. Ő is árasztott magából egyfajta különlegességet, ami jól illett Merlinhez.
Szépen csillogtak a páncélok :) Egyébként ennek is volt dramaturgiai jelentősége, mert amikor Arthur ún. a csúcson volt, akkor volt a legcsillogóbb minden páncél és ahogy megyünk a film vége felé, annál jobban tűnik el a fényessége. Nálam a fantasy műfaj csúcsa az letaszíthatatlanul a Gyűrűk ura, de ennek a 80-as/ 90-es évek korszaknak tényleg ékes darabja ez a film. |
| 2024-10-29 14:29.36 |
| Tényleg, amire nem tértem ki, hogy a szinkron is nagyon jól sikerült. Egészen meglepett. Először pár hónappal ezelőtt feliratosan néztem, aztán megnéztem, hogy milyen a szinkronja és nagyon jó úgy is. Gondolom te is azzal láttad moziban.
Mit hittél el ebből a filmből? :D |
| 2024-10-29 14:05.23 |
| Excalibur
Az 1981-es Excalibur talán azért is szépült meg kicsit az emberi emlékezetben, mert azóta sem akadt méltó kihívója az Arthur-legendát feldolgozó művek közül. A régészek a mai napig kutatják, hogy 2004-es Clive Owenes, illetve a 2017-es Guy Ritchie-féle Arthur királynak miért ez volt a címe. A legendához, a történethez vajmi kevés közük volt, egyedül néhány név, meg esetleg a kerekasztal jelent meg bennük, azon kívül nevetségesek voltak és nemcsak ebből a szempontból. Boorman műve egészen szépen követi a legendát, beleértve pár merészebb részt is, de ezen kívül is akad sok pozitívum ebben a feldolgozásban, de persze nem lehet elmenni a negatívumok mellett sem. Az Excalibur tökéletesen beilleszkedett a 70-es évek végétől a 90-es évek elejéig tartó fantasy mámorába. Mielőtt még a Gyűrűk ura trilógia megújította volna ezt a műfajt, az embereknek ezekkel a stúdiós, díszletes, stop motion effektekkel megtűzdelt látványvilágú, nagyon sötét hangulatú művekkel kellett beérnie, melyek határozottan vonzóbbnak tűntek ha az ember VHS-en nézte, mint a mostani ultranagy felbontású képi világban. Boorman is bő kézzel nyúlt a csillogó propok és díszletek után, de azért igyekezett annyi külsős felvételt is belecsempészni a műbe, amennyit csak lehet. A díszletek és a jelmezek mellett a világításnak és a színhasználatnak is fontos szerep jutott a látványvilág tekintetében. Ezzel megteremtett egy tökéletes összhangot, ami egyszerre tűnt realisztikusnak, de annál kicsit emelkedettebbnek is. Ehhez hozzájárult az epikus zenei válogatás is Carl Orfftól és Wagnertől, melyek filmzeneként egyáltalán nem érződtek olyan túlzásnak, mint aminek hangzanak. De persze a jó atmoszféra csak félsiker. A (nagyrészt) kitűnő színészek nélkül nem lenne az Excalibur az, ami. A nagyvászon csilivili nevei helyett inkább a színpadi deszkákról castingolt Boorman, ami a film minden egyes pillanatában érződött. Szinte harapni lehetett a shakespeare-ies színpadiasságot a teljes játékidő alatt, ami nem mondhatnám, hogy egybevág az ízlésemmel, de szerintem egy fantasyben még elfér, ha ez nem lő túl a célon. Itt még mondhatni szórakoztatónak hatott és nem irritálónak. Ebből a filmből indult útjára a sztárság rögös útján az alábbi pazar névsor: Liam Neeson, Helen Mirren, Patrick Stewart, Gabriel Byrne és Ciarán Hinds, akik mind egytől egyig bizonyítottak is kisebb-nagyobb szerepeikben. Két nevet nem véletlenül hagytam utoljára. Véleményem szerint a főszereplőt alakító Nigel Terry volt talán a leggyengébb láncszem ebből a stábból. Nem volt meg a kellő karizmája és profizmusa még ahhoz, hogy egy ekkora szerepet és egyben filmet elvigyen a hátán. Nincs gondom a színésszel, de nem főszereplő kvalitás. Ezzel szemben hű segítője, a Merlint alakító Nicol Williamson volt a színészek közül a film fénypontja. Nemcsak azért, mert az ő szájába adták a legjobb szövegeket, melyeket a maga egyedi személyiségével még emlékezetesebbé tett, de neki megvolt a kellő ereje és karizmája ahhoz, hogy egy szinttel még meg is emelje ezt a filmet. A való életben egy igazi botrányhős volt, nagyon nehéz ember, egy színészzseni, akitől féltek, akitől tartottak. Ez a film sem mentes a jó Williamson-sztoriktól, de hosszas lenne most ezekbe belemenni. Az nekem nagyon tetszett, hogy kicsit ehhez a különleges kisugárzásához alakították Merlin figuráját, lekerült az ősz haj, az ősz szakáll, felkerült a fejére egy ezüst valami, megtarthatta vöröses-barna szőrzetét és a valóban rá jellemző kiszámíthatatlan mivoltát. Szorosan mellette kell említeni Helen Mirrent, akivel jó ellenpárost alkottak. Mirren már ekkor is tudta, hogy a szépségét és a szexiségét hogyan kell JÓL használni egy szerepnél, sokak szerint ő volt a film fénypontja. Nem akarok hosszasan merengeni a film negatív aspektusairól. Az, hogy ma már nagyon meglátszik a kor Boorman látványvilágán és megvalósításain, 43 év távlatából nem szégyenteljes. Viszont a történetvezetés az, ami számomra még egy gyengepont volt Nigel Terryn túl. Túl linerális, túl epizódikus volt. Kevésbé érződött az, hogy az események egymásból következnek, hanem inkább úgy érződött, mintha nem túl szorosan lennének egymás mellé lehelyezve. Emiatt a karakterek kevés színt kaptak, akiknél nem segített a jó színészi játék, azok a karakterek mind elég laposak maradtak. Ilyen volt Lancelot, Arthur, vagy éppen Guenevere. Összességében egy nagyon tetszetős film az Excalibur. Nem mondom azt, hogy John Boorman legjobbja, de a legjobb 3-jában biztosan szerepel. |
Drakula halott és élvezi - Vélemények
| 2024-10-28 21:23.14 |
| Mel Brooks legfőképpen a paródiák világában aratta hol kisebb, hol nagyobb babérjait. Mindenkinek más az ízlése humor és poénok terén, de ez így is van rendjén. A magam részéről nem az ő alkotásaihoz fogok nyúlni ha egy sírva röhögős filmre vágyom, de ennek ellenére tisztelem a direktort. Mégpedig azért, mert mindig érződött filmjein az alapanyag alapos ismerete és egyben tisztelete. Még akkor sem lőtt túl a jóízlés határán, amikor a modern világ érzékenyebb pontjaira tapintott rá, mint rasszizmus, szexizmus, vallás, vagy éppen a politika. Nem mondom, hogy nem kaptunk néha toalethumort tőle, de többségében nem ez volt a jellemző. A Drakula halott és élvezi már egy visszafogottabb műve a poénokat tekintve, de talán a leghűbb paródiafilmje az eredeti műhöz képest. Coppola ezt megelőzően pár évvel ugyan hűségesebb volt egy fél fokkal Stoker regényéhez, stilisztikailag mégis szórta maga után a hatalmas kérdőjeleket. Drakulát túlszexualizálta (ami azóta is nagy divat), a maszkok túllőttek a célon, és mindennek a tetejében a színészijáték is egyesektől túl sok volt, egyesektől túl kevés (rád nézek, Keanu Reeves). Ezzel szemben Brooks kicsit klasszikusabban ábrázolta, kevésbé ambíciózusan, de így jobban is lehetett koncentrálni a poénokra, amiket szerintem ki is maxolt, már ami egy Drakula paródiát illet.
Az való igaz, hogy se Brooksnak, se Nielsennek nem ez a film tette fel a karrierjére a koronát, azért határozottan nem olyan rossz, mint ahogy azt a kritikák állítják. A színészgárda meglepően jól teljesített, nem tudok mondani ez alól kivételt. Leslie Nielsen, Mel Brooks és a doktort játszó Harvey Korman önmagukban, külön-külön is nagy tehetségű komikusoknak számítanak/számítottak, és jó volt látni, hogy együtt is jól tudtak működni. És melléjük tenném szorosan Peter MacNicolt, aki ugyan nem komikus, de helytállt az öregek mellett, sőt, talán ő volt a legemlékezetesebb a karakterek közül. Bár Renfield figurája majdnem minden verzióban viszi a prímet. Szerintem jobban lehet ezt a művet élvezni, ha az ember felirattal nézi, mert nagyon sok gag rejtőzik el a nyelvezetben. Vicces volt, ahogy a teljesen amerikai színészgárda végig színpadiasan brit akcentussal beszélt, kivéve Nielsent, aki Lugosi nyers magyar akcentusát rekreálta, nem mellesleg tökéletesen. Néha nagyobbat virultam egy-egy jobban megrágott mondaton, vicces hanglejtésen, vagy a cigányasszony hangrezgésén a film elején, mint mondjuk az eséseken. Nem mondanám, hogy nagyon sokszor nevettem fel hangosan, de igazából nagyon szórakoztató film ennek ellenére is. Tudom, hogy nálunk sokan nőttek fel ezen a filmen, a mi kis országunkban van, pontosabban "volt" egy kisebbfajta Leslie Nielsen-kultusz, főként az én generációmban (mai 30-asok), és ez némileg felfele húzza sokaknál a filmet, de szerintem egy szolid 10/6, vagy kár 10/7 is kijár neki. Sokkal gagyibb filmre számítottam. |
Őze Lajos - Vélemények
| 2024-10-22 18:15.27 |
| Örülök, hogy ennyi megemlékezést látok róla. Meg is érdemli nagyon.
Hihetetlen. Akár még mindig élhetne, most lenne még csak 90 éves, jövőre. |
Sztálin halála - Vélemények
| 2024-10-14 12:28.14 |
| Tényleg, az is nagyon jó volt. Újra kellene nézni. |
| 2024-10-12 06:59.35 |
| Nagyon jó írás, teljesen egyetértek vele.
Én is pont 1-2 hete néztem újra ezt a remekművet és komolyan mondom, hogy az utóbbi 10 év legjobb szatírája, sőt, talán az egyik legjobb vígjátéka is egyben. Sajnos ma már a szatíra műfaja mint olyan, igen ritkán mutatkozik a nagyvásznon, de mondjuk ezen nem is csodálkozom. Igen nagy intelligenciát kíván meg nemcsak az alkotók részéről, de a közönség részéről is, mert ez csak úgy az igazi, ha valamit ismerünk a történeti háttérből is. Mint alattam is elhangzott, a film kicsit eltekintett a történelmi pontosságtól, de úgy gondolom, hogy a humor kedvéért ez belefér. A Sztálin halála szinte minden tekintetben egy lenyűgöző és nagyon színvonalas alkotás, melynek szíve és lelke a castingban keresendő. Egy interjújában említette Steve Buscemi, hogy álmában sem gondolta volna, hogy egyszer Nyikita Hruscsovot fogja alakítani, de milyen jó, hogy így alakult. Nemcsak remek humorát és komikus vénáját csillogtathatta meg, de érezni lehetett a komolyságot is s szerepben, pontosabban, hogy ő mennyire komolyan vette és ezáltal a hátán vitte a filmet annak ellenére, hogy sok színész és komikuslegenda vette őt körül a színészi skála mindkét oldaláról. Hogy nagyobb neveket ne is mondjak, az itt is python-humort képviselő Michael Palin (Molotov), vagy az angol drámai színpad legendás bölénye, Simon Russell Beale (Berija), aki az egyik legbefolyásosabb drámai színész hazájában, minden színpadi díjat hazavitt már. És egyszerűen maga a tökély ebben a filmben. De Paul Whitehouse, Jeffrey Tambor, Jason Isaacs, Dermot Crowley mind-mind egyenértékű partnerei voltak Busceminek, tökéletes csapat verődött össze. Külön örültem annak, hogy a figyelmet nem terelték el hamis orosz akcentusokkal, hanem mindenki meghagyhatta magának eredeti akcentusát (kivéve Isaacs, ő a hecc kedvéért felvette a yorkshire akcentust, hogy keménységet kölcsönözzön a karakterének), és ezáltal ne a küllem, hanem a poénok és azok tökéletes időzítése vigye a prímet. A film remekül ötvözi az angol abszurd humort, az úgynevezett deadpant (magyarul asszem száraz/fanyar humornak hívjuk) és a feketehumort, mert azért lássuk be, akad ebben sokkhatás is bőven, elég csak film legvégső jelentére, az ítélethozatalra gondolni. Én ezt a filmet újra és újra meg tudom nézni, és mindig pontosan ugyanakkorákat tudok rajta röhögni . Kategóriájában számomra ez egy top 10-es alkotás, de megértem azokat, akik a témán nem tudnak kacagni, illetve ha ez a típusú humor nem jön át nekik. |
Hiányolt fórumozók!
| 2024-10-01 11:50.40 |
| Nekem is hiányzik. Mi is nagyban levelezgettünk egymással és egy szempillantás alatt köddé vált. Többet nem válaszolt nekem és nem adott életjelet magáról, pedig próbáltam még neki írni sokszor.
Remélem nem történt tragédia és jól van. Akkor élte a fórum az aranykorát amikor itt volt velünk. |
Maggie Smith - Vélemények
| 2024-09-28 16:43.30 |
| Sok sikert az unokának :) |
| 2024-09-28 15:52.21 |
| Mikor még egyetemre jártam és friss voltam fejben, jobbakat alkottam. A mostaniakkal nem vagyok megelégedve.
Történelem-filmesztétikát végeztem. De csak lazán kapcsolódik ehhez a munkám. Angelika rengetegszer jut eszembe, pont akkor voltunk levélpajtik amikor szükségem is volt a támogatásra. Látom te még mindig megpróbálod valamennyire életben tartani a magyar topikokat. De visszatérve Maggie-re: nézz meg tőle régebbi dolgokat is, rengeteg jó filmje volt. Én az Eltakarítónőt szeretem tőle a legjobban, mint szerep, egyik nap újraveszem. |
| 2024-09-28 14:28.06 |
| Drága Maggie. Mit is lehetne mondani, ami lejjebb Angelika nem fejtett még ki.
Tudom, hogy a világ vele kapcsolatban kétfelé válik. Valaki a Harry Potterből és valaki a Downton Abbey-ből ismeri, de nagyon reménykedem benne, hogy nemcsak két franchise-ból fog fennmaradni ennek a kiváló színművésznek a nagysága. Maggie Smith nem filmszínészként, hanem egy nagy presztízsű színházi színészként futott be Angliában mielőtt még a nagyvásznat is meghódította volna. Mégpedig nem is akármilyen színházi háttér volt mögötte, hanem maga Laurence olivier fogadta kegyeibe és Anglia leghíresebb színháza, az Old Vic. A korszak legnagyobb angol színészeivel volt szerencséje megosztani a színpadot, akik közül nem kevesen lettek kitüntetve az angol királynő által és sajnos ez most a kihalófélben lévő generáció, így már csak kevesen vannak köztünk. Aki még köztünk van és muszáj megemlíteni, az Maggie öltözőtársa, Judi Dench, akivel 60, de lehet 70 évig is legjobb barátságban volt. Aki ezt a két nőt látta együtt valaha annak semmi kétsége nincs afelől, hogy mennyire imádták egymást. Én is vágyom egy olyan legjobb barátra, akivel folyamatosan röhögünk és fél szavakból is megértjük egymást. Ők ketten ilyenek voltak. És ami a nagyvásznat illeti, Maggienek ebből is kijutott a jóból. Én emlékszem rá gyerekkoromból a Hookból, az Apáca showból, a Meghívás egy gyilkos vacsorára című filmből, és még sok-sok másból, ahol mindig emlékezetes volt és csodálatos. Szerencsés volt, mert a világ több nagyszerű művészével dolgozhatott a hosszú életútja alatt, két szintén kiváló színészfiúnak lehetett az anyukája és mindig mindenki a legnagyobb tisztelettel viseltetett az irányába. De ahhoz, hogy legendává válj, nem elég csak az életút, kell oda az emberi oldal is. Maggie egy különös, fanyar humorú jelenség volt és szerintem azok az emberek a világon a legszerencsésebbek, akiknek az egyedi személyiségük és a humorérzékük marad fenn az emberi emlékezetben. Ő is ilyen lesz. Voltak olyan interjúi, ahol szétröhögtem magam, nagyon értett a humorhoz, mindezt a maga felsőbbosztálybeli (posh) és intellektuális stílusában előadva maga volt a tökély. És az a szép az egészben, hogy származása sosem szabott gátat a művészetében. Amerikában is kényelmesen belesimult a filmekbe, vagy mondjuk ha éppen vendégszerepelt valahol, mint mondjuk a Carol Burnett showban, amiben mostanában néztem. Számomra igazi idol volt, pedig nőként igen kevés női idolom van, de Maggie-vel rokonlelkeknek éreztem magunkat és az is marad, amíg élek. Nyugodjék békében! |
Mel Brooks - Vélemények
| 2024-09-25 06:24.32 |
| Egyszer tényleg megpróbálok végigülni egy filmjét. Mondjuk az Űrgolyhókat sikerült és az tetszett is, de a Fényes nyergekkel már meggyűlt a bajom. |
| 2024-09-24 14:56.26 |
| Mel Brooks most már igen erősen karcolgatja alulról a 10. X-ét, és ez nagyon dicséretes. Többek között azért is, mert 100 év alatt ő aztán mindent láthatott a komédia, mint műfaj terén. És nemcsak szemlélője volt, de aktívan formálta is.
Az Ifjú Frankenstein, a Fényes nyergek, az Űrgolyhók, vagy éppen a Magasfrász mind-mind olyan paródiák, melyek Amerikában ma már kultstátusznak örvendenek és már a sokadik generáció röhögcsél rajtuk. Oscar-díjat kapott, számos nagynevű komédiással kollaborált az évek során, és szerintem nem túlzok ha azt mondom, hogy Gene Wildert ő helyezte fel a filmszakma nagyjainak vonalába. Kis hazánkban akárkivel is beszélgetek Brooksról és az ő humoráról, legtöbbször megosztottsággal találkozom, már ha egyáltalán ismeri valaki a nevét idehaza. Az említett filmjei nálunk kevésbé betonozódtak be, szerintem a magyar agyműködéshez inkább az abszurd és úgy általában véve az angol vonal áll közelebb. Brooks humorérzéke számomra is nehezen megragadható és őszintén szólva nekem nem is működik. Amit én értékelni tudok az ő munkásságában az inkább az alapanyagaihoz való hozzáállása. Biztos kézzel, minden részletre kitérően nyúl hozzájuk, legyen az horrorkomédia, Hitchcock-paródia, vagy éppen műfajparódia, mint a Fényes nyergek. Az angolul spoof movie-knak nevezett időszak egyik legnagyobb alkotója és ez szerintem a humor aranykora is volt egyben. A 60-as évek végén minden palack kinyílt, humorosabbnál humorosabb show műsorok, varieté showk, szkeccskomédiák, kabaréműsorok uralták a mindenkori televíziót, lehetett poénkodni bőrszínnel, vallással, szexualitással, és ami szép volt, hogy magunkon is tudtunk őszintén röhögni. Egy letűnt kor, melyben Mel Brooks is otthagyta keze nyomát. Csak azért 3*, mert nem az én humorérzékem képviselője, de mivel nagyon népszerűnek számít Amerikában, akkor biztosan bennem van a hiba. |
Monty Python Repülő Cirkusza (sorozat) - Vélemények
| 2024-09-24 12:48.53 |
| Legendás jelenet :D
Mi ezt szoktuk felemlegetni gyakran: https://www.youtube.com/watch?v=3Zh3-ylpjSY Főleg mióta olyan helyen dolgozom, ahol egyes munkatársaknak van céges kerékpárja és néha nagy szükség lenne egy ilyen hősre :D |
Don Rickles - Vélemények
| 2024-09-19 06:51.19 |
| Don Rickles egy olyan kivételes tehetségű komédiás volt, aki Amerikában még mindig, halálát követően is összehasonlítási alapnak számít szakmáján belül, nálunk meg alig ismerik, esetleg a Kelly hőseiből, vagy a Kaszinóból emlékeznek rá szívesen, vagy a Toy Storyban hallhatták a hangját.
Pedig Don, vagy ahogy sokan emlegetik, Mr. Warmth egy utánozhatatlan egyénisége volt a tengerentúl stand up comedyjének, akit sokan a valaha élt legviccesebb embernek tartottak. Az ő humora maga volt a rombolás, és mégis az volt a beceneve, hogy Mr. Warmth, azaz Mr. Melegség (ne értsük félre a szót). Humora nagyrészt az alázásból állt, az ég világon mindenkibe beleállt kortól, származástól, társadalmi helyzettől függetlenül. Alázott ő színészlegendákat, politikusokat, feketéket, melegeket, időseket, zsidókat (mint amilyen ő maga is volt, és ezt mindig hangoztatta), és a lista még hosszan nyúlik. De nemcsak humorának fajtája tette őt különlegesség, hanem az az energia és az a hevület, ahogyan ő ezt elő tudta adni, szinte minden alkalommal felrobbantotta a színpadot maga alatt. A mai pc világban ez már nem létezik, illetve esetleg még Angliában maradhat talaj az olyan humoristák előtt akik ezzel próbálkoznak, mint mondjuk Rocky Gervais vagy Jimmy Carr, de Don alázásának szintjét nem közelítik meg. Sokan azt tartották, hogy a világ legnagyobb megtiszteltetése volt, ha ők kerültek sorra. Az ember azért kapcsolta ki a sértődésgombját az ilyen eseteken, mert Donból mindig áradt egy kettősség, amit a csodálatos szíve és lelke árasztott magából. Tudott ő komolyan, mély őszinteséggel is beszélni és áradozni azokról a kollégáiról, akiket pár perccel ezelőtt viccesen szétalázott. Én nekem mindig is ez csapódott le Donból. Őt semmiképp sem a mai átpolitizált és ezáltal megrontott humor távcsövén keresztül szemléljük. A Frank Sinatras és a Reagan-es kirohanásai ma is legendásak, aki tud angolul és szereti ezt a humort, annak kötelezőek ezek a szeánszok. |
A sógun (sorozat) - Vélemények
| 2024-09-19 06:27.47 |
| Hallottam róla, hogy egy jó sorozat. Mostanában nem sok időm van egy sorozatnak nekiülni, de attól még a jövőben lehet sort kerítek rá. :) |
| 2024-09-19 06:26.53 |
| Örülök, hogy sok mindenben egyetértünk :)
Igen, a látvány az nekem ami a legjobban irritált, pláne azért is, mert Japán egy páratlan szépségű ország, ahol harsognia kéne a zöld színnek, mint ahogy azt az 1980-asban is láthattuk. Nem hinném, hogy ez megölné azt a drámai hatást, amit a rendező el akart érni. Ehelyett én alig éreztem, hogy Japánban járnánk. A nagyobb tereket szerintem CGI-jal toldották meg, ahogy az már egy ideje szokás sajnos. Chamberlain sosem volt a szívem csücske, de egy sokkal komolyabb és összeszedettebb Anjint szant láthattunk tőle, mondhatni intellektuálisabbat is. Jarvisé csibészesebb akart lenni, de ami megmaradt nekem belőle az az értetlen, bugyuta tekintete. Az 1980-as szebb verzió, de nem mondom, hogy sokkal jobb is lenne. Én a könyvet nem olvastam, így ilyen szempontból nem tudom összehasonlítani a kettőt. Aki olvasta, attól mondjuk elolvasnék egy részletes kritikát. |
| 2024-09-19 06:15.10 |
| Igen, én ennek hatására újranéztem néhány jelenetet a régebbi feldolgozásból és ugyan más a tónus, nem érzem rajta, hogy annyira dramatizálva lenne sok jelenet, mint az újban, de egyértelműen azok a színészek viszik nálam a pálmát. Egy Toshiro Mifunét mondjuk nehéz is lenne összevetni bárkivel aki manapság próbálja Toranaga karakterét magáévá tenni, mert ez a kaliber már nem létezik. Egyetlen nézésével uralt maga körül mindent olyan 3 négyzetkilométer sugarú körben. Sanada egy kiváló színész, ismerjük vagy 20 éve minimum és sosem csalódunk benne, de meg sem közelíti Mifune karizmáját. Mert megközelíthetetlen.
Az egyházi személyek tényleg súlytalanok voltak, nem éreztem a fenyegetést kellőképpen az ő részükről, pláne, hogy az évad közepéből szinte ki is voltak vágva. Inkább az elején és a végén láthattuk őket. Rodriguez karaktere nagyon tetszett és szintén csak egy minimális játékidő jutott neki, amit sajnáltam. Az első verzióban ezt John Rhys-Davies alakította és ő is emlékezetes volt a szerepben. Nem láttam az Utolsó királyságot. |
| 2024-09-17 15:08.16 |
| Egészen hihetetlennek tartom, hogy ez a sorozat 18 Emmyt is haza tudott vinni egyetlen, 10 epizódos évaddal.
Én a magam részéről ezt egy erős túlzásnak tartom. Én is csatlakoznék az előttem szólókhoz, akik túlhype-olást kiáltanak. Sok ismerőssel beszélgettem erről az egy évadról és maradéktalanul senkinek sem nyerte el a tetszését. Számomra a sorozat első fele volt a jobb, amikor szépen lassan bemutatásra kerültek a karakterek, aztán egyre kevésbé érdekelt a vége felé. Túlnyomó részt tényleg Marikora koncentrált a sorozat, Toranaga pedig abszolút mellékszereplő volt. Sanada úgy kapott Emmy-szobrot legjobb főszerepért, hogy a sorozat 1/3-ban volt csak jelen és hát aki volt olyan szerencsés, hogy látta a Mifune-féle feldolgozást, mint én, láthatja, hogy a két ember jelenléte között milyen ordító különbség van. Semmi bajom Sanada színészi játékával, sőt, látszik rajta a tapasztalat és valóban öröm nekem is, hogy japán színészeket is elismernek érdemük szerint, de akkor is erősen kétlem, hogy nem volt ennél érdemesebb és valóban FŐszereplő ebben az évben. Mert az igazi főszerep itt valóban Cosmo Jarvisé volt, aki itt a széria Achilles ina volt, szerintem. Nem volt kellő karizmája és kellő kémiája a női oldallal ahhoz, hogy a hátán vigyen egy ilyen volumenű történetet. Néha kifejezetten rossz volt nézni a kissé bugyuta baltaarcát, de aztán a végére mintha belejött volna a színészetnek nevezett művészeti ágba. A színészek oldaláról az egyetlen akinek én szívem szerint odaadtam volna a szobrot és ironikusan pont ő nem kapta meg, az Tadanobu Asano volt, Yabushige csibész karakteréért, az egyetlen olyan figuráért, akinek kicsit is elkülöníthető karaktere volt a japánok között. A tény, hogy látványra is díjakat kapott a sorozat, komolyan mondom, hogy a vicckategória netovábbja. Egészen egyszerűen bűnronda volt ez a sorozat. A színeket mesterségesen sötétítették, a hátteret szintén mesterségesen homályosították, hogy a stúdiójellegről eltereljék a figyelmet, de ettől függetlenül a szemünket kiverte az, hogy ez egy szűk stúdióban készült, legalábbis a jelenetek nagy többsége. Az outdoor jelenetek pedig mindig szűkösnek érződtek, mint egy zárt doboz. És ilyenkor felmerül bennünk a kérdés, hogy milyen látványról beszélünk? Ez egyébként engem már régóta zavar a kis és a nagyvásznon egyaránt, hogy egyszerűen már nem mutatunk teret, nem mutatunk igazi színeket. Még mindig él az a divat, ami Christopher Nolan Batman-jének időszakában kezdődött, hogy akkor modern és menő valami ha stilizálják és manipulálják a színeket. Én nem ítélem el azokat, akiknek ez bejön, főleg, hogy már felnőtt egy generáció akik csak ezt látták a mozikban. Én meg nyilvánvalóan öregszem. Egy szó mint száz. Én ennél minden évben látok jobb sorozatot is. Nem azt mondom, hogy ez rossz volt, de határozottan nem 18 Emmy-díjat érően volt jó. De mondom, akinek ez bejött, nem ítélem el, mert igényes és látszik, hogy a japán kultúra részleteire szépen kitérő széria volt. Lehet azok az elsődleges rajongók, akik ezért a kultúráért is rajonganak. |
Tim Conway - Vélemények
| 2024-09-16 13:52.00 |
| Tim Conway. Egyike azoknak a komikusoknak, akiktől sajnos meg voltunk fosztva a fal ezen oldalán. A 60-as évek egyik híres amerikai vígjátéksorozata, a McHale's Navy indította útjára és a Carol Burnett Show tette naggyá. Kivételesen gyors észjárású, nagy teherbírású burleszk típusú komikus volt, aki nemcsak a fizikai intelligenciáját és erejét vetette be az emberek szórakoztatásának érdekében, de a jó improvizációs készségét is, amivel másik híres partnerét, Harvey Kormant rendszerint megbakiztatta a showban.
Már életében legenda lett, 6 Emmy-díjjal honorálták. És még az Emmy gálákon is magára terelte a figyelmet a hülyeségeivel. Amerika több generációját szolgálta ki nevetnivalóval, a legfiatalabbakat úgy, hogy hangját adta a SpongyaBob szériában Barnacle Boy-nak, amivel gondolom a McHale's Navyt próbálták megidézni, már csak azért is, mert mesebeli párját, Mermaid Mant nem más szinkronizálta mint sorozatbéli partnere, Ernest Borgnine. Sajnálom, hogy nálunk teljesen ismeretlennek számít Harvey Kormannel együtt, akik a 70-es évek talán legmeghatározóbb komikuspárosát jelentették Amerikának, a mai napig sírva lehet röhögni az elbakizott szkeccseiken, vagy akár az interjúikon. Nem tudjuk miről maradtunk le. |
William Holden - Vélemények
| 2024-09-07 13:19.21 |
| Látom ma szúrni akarsz mindenképp, de akkor nem kell nekünk beszélgetnünk. |
Copyright © 2005-2018, www.FilmKatalogus.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Impresszum | Médiaajánlat | DVD üzletszabályzat, kapcsolat | Sitemap | E-mail: info@filmkatalogus.hu