Te meg olyan dolgokban találod meg lehetséges, amiben én nem. Ez így is van rendjén, én megértek mindenkit, akinek ez a film nem nyújt annyit.

Ha jól láttam az egész topikban csak Angelikával éreztük ezt meg, szóval kisebbségben vagyunk.
Egyébként nem is kell ezen sírni és nevetni, a végén sem.

2024-12-09 15:27.02

Igen, ez nem vitás. Szerintem annyira nem hosszú, egyedül a végén, a peepshow-s részt éreztem kicsit a kelleténél hosszabbnak.

2024-12-09 14:42.47

Felnőtt, érettebb fejjel újra nekiülni ennek a filmnek még varázslatosabb élményt jelentett számomra, mint kicsi tinédzser koromban, amikor még érzelmileg és lelkileg nem voltam azon a szinten, hogy tényleg egészen a csontomig át tudjam élni és érezni az itt látottakat. Wim Wenders, aki az NSZK-ban már megcsinálta első sikereit, eltökélte, hogy elkészíti német létére a világ legamerikaibb filmjét Sam Shepard csodálatos írói munkáját adaptálva, ez lett a Párizs, Texas, ami szerény véleményem szerint a mai napig az egyik legszebb film, ami valaha készült.

Ez a film határozottan nem való mindenkinek. Végtelenül introvertált a szó minden értelmében. Egy, a társadalomba beilleszkedni képtelen ember szó szerinti és egyben belső utazását követjük nyomon, a kopár pusztaságból be a buzgó metropoliszba és onnan is tovább. Sokaknak vontatottnak, lassúnak tűnhet a film narratívája, de ez nem véletlenül ilyen. Travis egész életében kereste a helyét, ami talán sosem volt neki. Amikor azt hitte megtalálta, letelepedhetett és elkezdhette a nagybetűs családi életet, egy idő után ugyanúgy nem lelte a helyét ebben a "stabilitásban" és ment tovább. A történetbe ott kapcsolódunk be, amikor már se családja, se otthona, hanem csak a saját teste ami megmaradt számára, és egy darabka kietlen föld, amit megvásárolt egy Paris nevű településen, Texasban, ami pontosan olyan üres és kietlen mint ő maga. A film gyönyörűen, inkább képek, színek és hangulatok, mintsem szöveg segítségével próbálja szemléltetni azt, hogy Travis lelke hogyan töltődik meg színnel, érzésekkel, élettel, persze szépen fokozatosan, amint testvérével és kisfiával újra felveszi a kapcsolatot. Szép szemérmes módon közvetíti a film Travis érzéseit, amiből egyáltalán nincs híján, sőt. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy hálát adjak az alkotóknak azért, hogy erre a főszerepre egy egészen addig ugyan sokszor alkalmazott, de sajnos nem eléggé elismert karakterszínészt találtak, Harry Dean Stantont, aki itt bebizonyította, hogy neki beszélnie sem kell, hisz az arcából egy egész világot kiolvashatunk. Ha létezik tökéletes casting, akkor az ez. Bárcsak elismertebb színész lett volna ez a nagyon magának való, végtelenül csodálatos ember, mint Stanton, akiért David Lynch egyenesen odaadással rajongott. A Párizs, Texas fején koronaként csillogott az alakítása, de vele együtt a kis Huntert alakító Hunter Carson, a testvért játszó Dean Stockwell, és végül de nem utolsó sorban Nastassja Kinski is, aki nem pusztán szépségével kápráztatta a nézőt az utolsó 50 percben, hanem be tudta bizonyítani, hogy a tehetség igenis örökletes, legyen bármekkora szörny is az édesapja, azért színészként nem volt utolsó.

Lehet, hogy nem mindenki ért velem egyet, de számomra a legvontatottabb részek is tele voltak szépséggel. Sikerült Amerikát akkor is szépnek ábrázolnia, amikor a száraz sivagatot láttuk, és akkor is, amikor a buzgó Los Angelest, ahol egy őrült üvöltözik le az autókra a felüljáróról. A képek kontrasztossága miatt a szomorkás, lehangoló érzés keveredett a végtelen nyugalommal, talán mert Travisből is ez a kettősség áradt. Wim Wenders ezt a kontrasztosságot a színek ütköztetésével, különböző kamerabeállításokkal próbálta elérni, ami olyan gyönyörű lett, mintha minden képkocka egy festmény lenne. De igazán maga a főhős teszi ezt a filmet a legamerikaibb filmmé. Travis annak a generációnak a tagja, akik a Szelid motorosok időszakában egyszer csak felkerekedtek és onnantól kezdve mentek örökké, soha meg nem állva és sajnos soha meg nem érve a komoly, felelősségteljes, megtelepedett életre. Ezért nem találja a helyét, ezért nem lesz a film végén sem a várva várt katarzis, hiába eteti meg ezzel Wenders a nézőket. Ez a férfitípus nemcsak Amerika sajátja, mindenki ismer ilyet a környezetében, de talán ők tudták a legszemléletesebben ábrázolni a Travis-féléket.

Sajnos annyira nem ismert ez a film kis hazánkban, pedig érdemes megemlíteni, hogy fantasztikus szinkronja van, Cserhalmi György Travis magyarhangja, aki szintén tökéletesen illeszkedik ehhez a karakterhez, ennél nekivalóbb szinkronmunkát el sem tudok neki képzelni. Hatalmas élmény ez mindenhogyan <3

Lefkovicsék gyászolnak - Vélemények

2024-12-09 10:59.09

Beier Ádám első nagy játékfilmje egy kellemes betekintést enged a nézőnek a zsidó kultúra olyan részeibe, amiről lehet, hogy csak igen kevesen tudnak. A magam részéről ezt az aspektusát élveztem és értékeltem leginkább ebből a filmből. Mert egyébiránt nem volt annyira tökéletes.

A történet nem bonyolult, a főszereplő, Lefkovics Tamás ex-bokszoló és edző felesége egyszer csak meghal, és ezért visszajön Izraelből a férfi fia és unokája, hogy együtt megüljék a shiváht, a hagyományaiknak megfelelő egyhetes gyászt. De a történetet bonyolítja, hogy apa és fia nem jönnek ki jól egymással egy múltbéli konfliktusuk miatt és tulajdonképpen az unoka lesz az, akinek a feladata lesz valamilyen módon feloldani ezt kettejük között. A film lényege félig-meddig abban keresendő, hogy ki miképpen éli meg a gyászt, valaki pragmatikusabban, valaki spirituálisabban, és a vallásosság/nem vallásosság ellentét mellett leginkább ezt ütközteti szereplői között a rendező. Igenám, de számomra a film ott veszített az élvezhetőségből, amikor ebbe kicsit erőltetve, kicsit azért, hogy a sztorit siettessék, belekeverték a boksz-vonalat, azon kívül több ilyen deus ex machina jelenetet, ami nélkül simán elboldogult volna ez a film. Aminek meg katarzisnak kellett volna lennie, az kissé béna lett az én olvasatomban, holott a téma, a nagyon jó casting, a jól megírt karakterek talán ennél többre lettek volna predesztinálva, és emiatt szaladt le a film éppenhogy 4*-osra, de szívem szerint inkább 3-ast érdemelne.

Akik nekem felhúzzák ezt a filmet legfőképpen, az a 3 főszereplő. Szabó Kimmel Tamás, Bezerédi Zoltán és a kisfiút alakító Leo Gagel, és hogy el ne felejtsem a roma tini bokszoló srácot, akit mint fogadott fiát tanítgatott Lefkovics, Váradi Rolandot. Mindenki nagyszerű munkát végzett színészileg ebben a filmben, egyszer sem lőttek fölé vagy alá, amit egy hazai filmnél meg kell süvegelni. Sajnos ezzel mindig is voltak és valószínűleg mindig is lesznek gondjaink. Örül a szívem, hogy Bezerdéit főszerepben láthatom, ezt minden további nélkül megérdemli, mert hatalmas színészünk ő, illetve Szabó Kimmel Tamást se láttam még szerintem ilyen jó szerepben, végre élesen elütve a tőle megszokott szerepkörtől, csúnya szóval élve skatulyától.

Tényleg azt sajnálom egyedül, hogy a történet nem tartotta ki magát egészen a végéig, és nem lett olyan mélysége amilyennek indult. Első filmnek ez azért így is erős lett Beiertől.

Lazarescu úr halála - Vélemények

2024-12-06 20:13.50

A román film 90-es évek végi és 2000-res évek eleji újhulláma bénító realizmust hozott térségünk filmiparába. Ez önmagában persze nem egyedi, hisz ugyanez a trend felbukkant még jó pár régióban világszerte, hogy mást ne mondjak, Angliában, ahol hasonló, a munkásosztály hányattatását bemutató bénító drámák készültek Ken Loach és Mike Leigh rendezők tolmácsolásában.

A románok a realisztikus és nem kicsit melankolikus képi világukkal, témaválasztásukkal már többször vágták izomból, ököllel gyomorba a mozinézőket. Számomra az egyik legikonikusabb filmjük, a 4 hónap, 3 hét, 2 nap című egyenesen traumatikus volt, egyszer is bőven elég volt a megnézése ahhoz, hogy egy életre belém égjen. Ebben a kategóriában foglal helyet ez az alkotás is, a Lazarescu úr halála.

Lazarescu úr egy egyszerű, tipikus kelet-európai kisember, aki egy koszos, büdös panellakásban él 3 macskájával, lecsúszott, megissza a magáét, a lánya disszidált, a nővére jó messze van tőle, Marosvásárhelyen és a szembeszomszédokon kívül nem nagyon törődik vele a kutya sem, de azért ők sem olyan nagy lelkesedéssel teszik ezt. Egy kicsit mindenki elbeszél mellette, senki sem figyel isten igazából rá vagy a szükségleteire. A film első felében visszaidéződik nekünk egy kicsit az Ivan Iljics halála, vagy éppen Kurosawa Ikiruja. Egy idősebb férfinek gyomorbántalmai vannak, hány, fáj a feje és rosszul van, pontosabban egyre rosszabbul. Puiu filmje viszont a másik két példától eltekintve nem azt akarja nekünk ábrázolni igazán, hogy ezt belül maga a főszereplő hogy éli meg, hanem azt, hogy a román egészségügy, és kicsit tágabban értelmezve a társadalom hogyan hagyja őt cserben, hogyan építik le a méltóságát minden egyes kórházban amibe csak betolják, és végül az egyetlen ember, akiben egy fikarcnyi emberség is akad, az a mentősnő, aki hurcolássza.

Közöny. Ritka ocsmány magyar szó, amivel talán a legocsmányabb emberi tulajdonságot jellemezzük. Ez az, amit ez a film 2 és fél órán keresztül tüzetesen bemutat. A kiégett, rosszul megfizetett román egészségügy, akinek ráadásul egy tömegbaleset miatt nehéz éjszakája volt tele van frusztrált, másokat lekezelő emberekkel, akik eleve utálják a betegeiket, nem is igazán figyelnek rájuk, félrediagnosztizálják őket, pláne akkor ha megszimatolják, hogy az adott személy idősebb, esetleg kissé piaszagú is, és már a fejproblémái miatt félre is beszél. Több energiát fektetnek a beteg és a mentős nő kioktatásába, mint amire feltették az életüket. Tűpontos látlelet, és sajnos nemcsak Romániáról. Ugye ismerős volt mindenkinek az iménti pár sor? Merthogy ez rólunk is szól, sőt. Ez a jelenség ma már mindennapos 2024 Magyarországán is. Hány beteg halt bele az ide-oda hurcolászásba, mert az egyik kórház nem tudta fogadni, máshol esetleg félrediagnosztizáltak…..és nemcsak időseket, hanem gyerekek is jártak már így.

Éppen ezért ez a film szörnyű, fájdalmas, kínszenvedés a nézése és szándékosan ilyen. Mindezek mellett zseniális is. Minden rezidenssel és mentőssel meg kellene nézetni kötelező jelleggel.

Dolgok, amik nagyon idegesítenek

2024-12-03 12:34.09

Igen, bár ott már egy 70 valahány éves emberről van szó, egy ilyen ember már nem is tudna mit kezdeni a társadalomban. Mondjuk Baloghra is igaz ez gondolom, életének most már nagyobbik részét töltötte a rács mögött.
Maradjanak csak ott, szerintem nekik is ez a jobb.

2024-12-03 11:21.51

Nagyon reméli az egész város, hogy nem engedik ki. De erre nem látok sok esélyt, mert az egyik legrosszabb nevű sorozatgyilkosról beszélünk az országban....nem hinném, hogy van ember, aki úgy ítélné meg, hogy visszaengedhető a társadalomba.

Cobra Kai (sorozat) - Vélemények

2024-12-02 20:09.36

SPOILERVESZÉLY

Én böcsülettel nézem minden évadát ennek a shownak, ami bevallom őszintén, annak ellenére, hogy gyerekes, repetitív, eltúlzott, színpadias, már-már túl akcióorientált, számomra még mindig egy bűnös élvezet.
Ehhez az érzéshez nyilván hozzájárult az, hogy kis 5-6 éves koromban úgy néztem az első két részt VHS-en újra és újra mintha nem lenne holnap, és nagy örömömre minket rajongókat alaposan ki is szolgál, pontosabban szolgálT(!) a show azzal, hogy konkrétan minden még élő színészt, akik csak felbukkantak a régi részekben, hiánytalanul vissza hoztak, szépen adagolva.

NODE! A 6. évadra eljutottunk oda, hogy az ég világon már mindent és mindenkit beletettek ebbe a showba, láttunk már mindenféle viszonyt, láttuk, hogy a főgonoszokra hogyan mérnek egy utolsó utáni végső csapást is, láttuk, hogy az összes gyerek folyamatosan összeveszik, kibékül, mindenki mindenkivel összemelegszik. Milyen gyerekekről beszélek én? A 6 éve futó show alatt ezek a srácok zavarba ejtően megférfiasodtak, némelyikből azt is kinézem, hogy napi 2x borotválkozik, de még mindig középiskolásokat alakítanak :)
Igen, a show megfáradt. És ez jól érzékelhető ezen az évadon, egyszerűen már nem tudnak nagyon új dolgokkal előállni. Az évad első 3-4 része egy cringeparádé volt a barlangban kígyóval hadakozó Kreese-szel és a pizsipartit szervező Johnnyval, de ha ez még ne lett volna így is agyfárasztó, raktak bele egy totális felesleges új sztorivonalat Miyagi karakterének a felforgatásával, ami mint régi rajongót borzasztóan zavart, egyrészt mert felesleges időhúzásnak tartom, másrészt mert abszolút kegyeletsértő mint a karakter felé, mint a színész felé (gondolok itt arra a röpke momentumra, mikor CGI-jal visszahozták). A hülyeség netovábbjának tartom, hogy egy börtönből szökött, és a rendőrök által elvitt karakter vidáman, mintha mi se történt volna sétafikál ebben az évadban, csak mert főgonoszok azok elengedhetetlenül szükségesek ebben a sorozatban és hiába raktak bele idén is újakat, úgy látszik az nem elég. Kreese és Silver az ősellenségek, fegyencek ide vagy oda. A legvégső harc (a 10. részben), ahol egy kisebb stadiont megtöltő embermennyiség áll neki karatézni egymással, csak mert miért ne, már a komikusság határát súrolta. Kivéve persze Kwon halála, az mondjuk egy jó cliffhanger volt, meg kell mondanom, kár, hogy ezért a karakterért senki sem fog sok könnycseppet ejteni.....leszúrhattak volna egy fontosabbat is. Talán az egyetlen olyan toldás, amin meg is lepődtem és nem a kellemetlen módon az Chozen és az ázsiai sensei csajszi egyéjszakás kalandja volt, azon tudtam őszintén vigyorogni.
Nem mondom, hogy mindezek miatt nem fogom megnézni az évad maradék részeit, de én örülök, hogy végre lezárásra kerül a show, már nagyon ideje volt.

A Straight Story - Igaz történet - Vélemények

2024-12-01 09:43.37

Igen, akik a Lynch-séget keresik ebben a filmben, azok nem fogják megtalálni, illetve maximum csak nagyon lefinomított módon.
De nem is csoda, hiszen ez végtére is egy Disney-produkció. Nem borulhatott el teljesen a herr direktor. Az más kérdés, hogy vajon kinek juthatott eszébe a stúdió részéről, hogy pont egy olyan elvetemült művészfilmes rendezővel dolgozzanak együtt, mint Lynch? :D

Életjel (1954) - Vélemények

2024-12-01 09:30.25

Igen, ő is feltűnő volt, de nem adtak neki olyan kiemelkedő és "hálás" karaktert, mint a többieknek.

Nagyon szerettem ebben a filmtörténeti időszakban, hogy meglehetősen sok teret adtak az újonnan integrált karakterszínészeknek. Ha a Rákosi-érának valamiért köszönetet lehet mondani, az az új színészgeneráció volt, amit a munkás-paraszt rétegből neveltek ki. Nem mintha az előző vagy a következő érában ne lettek volna kiemelkedő tehetségek ezen a téren, de nekem mégis a 45 utáni időszak marad a kedvencem.

Mire gondolsz most?

2024-11-25 16:53.20

Várjuk meg azért a többiek szavazatát :)

2024-11-24 16:07.41

A központ központja is csak egy köpésre van az Ófalutól és tőlünk. Ez Érdnek még mindig a délebbi része.
Óóóó a Sodrásbant újra is nézem majd szerintem valamikor, nagyon jó film.

Az Édentől keletre filmmel szkeptikus vagyok, mert Angelika véleményét olvasva éppen csak ráköszön a könyvre, de ennyi. Ezt a hosszú és mélyen barázdált könyvet szerintem nem is lehet egy egész estés filmen visszaadni, ide minimum egy miniszéria kellene. De az a baj, hogy a mai világnak ez egy lassú tempójú történet, szóval kétlem, hogy fogom én ezt látni újra képernyőn.

2024-11-24 16:05.03

Én benne vagyok egy találkozóban, de persze csak ha mindenki egészségesnek érzi magát :)

Milyen könyvet olvasol jelenleg ?

2024-11-24 16:03.12

Ahhoz csak filmen volt szerencsém, nagyon jó volt, de nekem egy picit gyomrosabb az Édentől keletrénél. Ami nem azt jelenti, hogy az utóbbi helyenként ne lenne gyomros, de javarészt inkább felemelő gondolatok vannak benne.
De ha ezzel végzek szerintem beszerzem azt is.

2024-11-23 15:18.49

John Steinbeck - Édentől keletre

Kezd életem könyve lenni, szorosan Harper Lee - Ne bántsátok a feketerigót! mellett. Valahol olvastam, vagy valakivel beszéltem róla, már nem emlékszem, hogy sokak szerint a világ egyik legjobb könyve. Ez nyilván egy szubjektív vélemény, mert tengernyi könyvről lehet ugyanezt elmondani, de olyan mélysége és bölcsessége van, amit csak nagyon ritkán van szerencsém megtapasztalni. Zseniális.

Mire gondolsz most?

2024-11-23 15:13.24

Most már nem élek Battán, de sűrűn hazamegyek, amikor csak tehetem. Sajnos voltak jobb napjai is annak a városnak, az utóbbi években sokkal benzinbűzösebb lett, amit ki nem állhatok. Gyerekként én egyszer sem éreztem ezt a szúrós szagot. De tárnoki és érdi ismerőseim szerint ők akkor is érezték, a fene tudja.

az idébb az mit takar? :D Diósd? Nyilván nem kell megválaszolni, ha nem szeretnéd.

2024-11-23 10:40.01

Igen, tudom, sőt, még azt is tudom, hogy az ófalu részen lakik, Battához az elég közel van. Érdekes, hogy véletlenül mennyien jöttünk itt össze egy környékről :)

2024-11-22 22:28.39

Gyűlnek ide az érdiek/battaiak úgy látom ;)
Én magam az utóbbi vónék :)

Saturday Night - Vélemények

2024-11-19 07:31.29

A Saturday Night Live kétség kívül Amerika legsikeresebb, lassan 50 éve szüntelenül menetelő szkeccskomédia tv showja, ami nemcsak humorát tekintve volt forradalmi, de azért is, mert ez a show nevelte ki a legtöbb ma ismert amerikai humoristát Chevy Chase generációjától kezdve Bill Hader-ékig. És ami döbbenetes, hogy az első generáció még élő tagjai már a 80-at tapossák lassan, és Lorne Michaels, a műsor alkotója és a filmünk főszereplője még mindig aktív és köszöni szépen, de jól van.

Jason Reitman egy nagyon tehetséges „szerzői” filmes, aki a személyes hangvételű filmek készítésében jeleskedik általában és ebben nem különbözik elődjeitől a Saturday Night sem. Azt nem mondanám, hogy ez a „backstage film” formula egyedi és forradalmi, mert hasonló filmeket láttunk már, de itt is teljesíti a kötelességét. A fanok élvezkedhetnek a nagyon jól visszaadott 70-es évek feelingen, és kedvenc komikusaik fiatalkori ábrázolásain, akik közül messze kiemelkedett Cory Michael Smith alakítása Chevy Chase-ként, szorosan mögötte pedig Matt Wood John Belushi-ja, aki szenzációsan alakította a problémás, drogfüggő egyént, és nem mellesleg itt is nagyon eltalálták a hasonlóságot, nemcsak külsőt tekintve, de beszédstílust és mimikákat is. Megjelenik még Dan Aykroyd (Dylan O’Brien), Billy Crystal (Nicholas Podany), Andy Kaufman (Nicholas Braun) is, de róluk nem tudtam volna elsőre megmondani, hogy ők akarnak lenni.

A problémám ezzel a filmformulával az általában – és ez esetben is – hogy mivel nem mond el egy kerek történetet, hanem csak egy történet szeletbe engem minket bepillantani, nagyon sok benne az időhúzó és kitöltő elem, hogy fenntartsa valamennyire a figyelmet. Ez itt sem érte el (nálam) a kellő hatást. Sok volt a megkoreografált, nem túl realisztikus jelenet, sok volt a hangulat mesterséges fokozása az emelkedett hangvételű dialógusokkal, aminek amúgy sok tartalma nem volt, és alapvetően azzal akarta még húzni az időt Reitman, hogy a szereplők szobáról szobára sétálgattak. Ami egyrészt érdekes volt még a film első felében, utána inkább fárasztott. A poénokat kicsit keveseltem, de alapvetően jó humora volt a filmnek. Színészi munkában abszolút profi és kifogástalan film volt, igaz nem mondanám Oscar-esélyesnek, de senki sem alakított gyengén. Külön öröm volt látni J. K. Simmonst is Milton Berle bőrében, akivel nem bánt kesztyűs kézzel Reitman az biztos, sőt, mondhatni sokkoló volt az a pár perc, amire meghívták brillírozni ezt a színészt.

Nem volt ez rossz produkció. Azok biztosan szeretni fogják, akik oda voltak az SNL első, arrogáns és mindenképpen toxikus generációjáért – amit a film igyekszik is kihangsúlyozni -, illetve jó volt megismerni a 70-es évek amerikai televíziójának izzasztó háttérmunkálatait, ami egyébként engem nagyon is érdekel, mint téma. De mindig film, nem volt túl kerek, nem volt többszörnézhetős. Így egy erős 3-ast ért nekem.

Húsz óra - Vélemények

2024-11-16 13:58.04

Hogyne, én is nagyon szeretem. Sokszor azt gondolom, hogy ez a kedvenc Fábri-filmem, de aztán újranézem az Ötödik pecsétet is, meg a Körhintát és mindig amelyiket éppen újranézem, az ugrik az első helyre. A második helyen mindig a Két félidő a pokolban lesz :D

A Straight Story - Igaz történet - Vélemények

2024-11-16 13:54.57

Nem biztos, hogy érettség kérdése, megértem, ha manapság egy ilyen film lassú és terebélyesnek tűnik, esetleg túl egyszerűnek és visszafogottnak. De egyesek, mint például én is - inkább ezt preferálom az olyan drámák helyett akik ömlengősen próbálnak nagyot mondani.

Húsz óra - Vélemények

2024-11-15 06:43.53

Miket észre nem veszel te. Igen, egyébként nagyon sűrűn vágták ezt a filmet, sokszor inkább csak ilyen képszerűen próbált mesélni, nem csodálnám, ha még sok ilyen jellegű baki lenne benne.

Az ifjú Frankenstein - Vélemények

2024-11-13 20:46.21

1974 egy nagyon sűrű év volt Mel Brooks és Gene Wilder számára, ugyanis a Brooks filmográfia két legsikeresebb darabját ebben az egy évben hozták össze, a másik a Fényes nyergek volt. De ebben az esetben Wilder nemcsak főszereplőként volt jelen, hanem félig ő is írta az Ifjú Frankensteint, amit sokan a direktor legmarkánsabb művének tartanak. Ezt meg tudom érteni.
Ahogy Semprini alattam is jól összefoglalta, ez a film nem véletlenül ilyen ódon és fekete-fehér. Brooksék igyekeztek megidézni a 30-as évek Universal szörnyhorrorjainak hangulatát, a jelmezektől az épített városkán át a szárazjeges erdőig, sőt, Gene Wilder még a játékstílusában is erősen megidézte a régi Frankensteint….egy picike Drakulával keverve, hisz itt is furcsa mód Erdély adott otthont a történetnek. Ezzel picikét előre vetítette Brooks az utolsó paródiáját is.

Ami általában jellemző a Brooks-filmekre, az itt is határtalanul megvalósult: minden szempontból nagyfokú igényességgel nyúlt az eredeti alapanyaghoz, illetve a filmelődökhöz. Itt a szokásos pozitívumok mellé még társul egy: gyönyörűen volt végig fényképezve a film, voltak kifejezetten tetszetős beállítások, kontrasztok, ami egyébként nem mondanám, hogy tipikus Brooks-jellemző. Illetve talán ebben a filmjében éreztem azt a legjobban azok közül amit eddig láttam, hogy ezt kicsit komolyabban vették. Nem a paródiajellegen volt a hangsúly, hanem az eredeti történet újraélésén, nyilván módosítva, itt-ott átírva, és megspékelve megmosolyogtató részekkel. Különösen Gene Wilder játékán éreztem ezt, akin látszott, hogy mennyire lubickol benne. Mindig hangoztatta, hogy ez volt a kedvenc produkciója az összes közül és ő tényleg mindent bele is tett. De rajta kívül ez mindenkiről elmondható. Számomra a filmet Marty Feldman Igor figurája vitte el a hátán, ennél tökéletesebb Igort nem lehetett volna találni, talán ezzel is vált világhírűvé. Madeline Kahn és Cloris Leachman a Brooks-brigád két jól bevált női tagja számomra itt kicsikét alul voltak reprezentálva, de még ebben a rövid játékidőben is képesek voltak emlékezetesek lenni. Bár számomra mindkettőnek volt jobb alakítása is a direktor úr kezei között.

Én azért nem tudok 3*-nál többet adni erre, mert egy kicsit több kifacsarást és poént vártam ettől a filmtől, nem hittem volna, hogy ennyire a komolyabbik végét igyekszik majd megfogni ennek a történetnek, és engem emiatt picit untatott is. Tudom, hogy a modorossága is egyfajta főhajtás a 40 évvel korábbi előd felé, amit aláírok, de sajnos nem tudta fenntartani a figyelmem. Illetve sokkal több kikacsintás (a 4. fal leomlasztása) is elfért volna még benne, de lehet ez inkább a későbbi Brooksra lesz jobban jellemző.

A Straight Story - Igaz történet - Vélemények

2024-11-10 22:25.43

Annyira szép volt ez az összegzés tőled Szami, hogy ezúttal vissza fogom magam és a szokásos hosszú ömlengésem helyett csak annyit írok, hogy végre minden szavaddal egyet tudok érteni. És szebben én sem tudnám megfogalmazni az élményt, amit okozott nekem ez a fantasztikus film.

David Lynch nekem ambivalens figura. Egyrészt mert imádom az embert, imádom az intelligenciáját és a személyiségét. Amerika egyik leginspirálóbb művészrendezője ő. Másrészt mert számomra sok filmje nehezen fogyasztható, még akkor is ha egyébként mesterműveknek tartom őket. Kicsit úgy vagyok vele, mint Gilliammel, hogy imádom az embert, de ami a fejében van azt lehet nem nekem találták ki.

De ez, ez valami más volt. Pont ahogy te leírtad. De nem megyek bele mélyebben, nem akarom ellopni előled a fényt.

Virradat - Vélemények

2024-11-05 11:59.48

F. W. Murnau egy olyan személy a filmtörténelemben, aki mellett egy valamit magára adó filmesztéta sem mehet el szó nélkül. Talán az egyik legmeghatározóbb filmalkotója volt a 20-as évek német expresszionista mozgalmának, melynek többek között az 1922-es Nosferatu volt az első képviselője. Amit manapság „gótikus” horrornak bélyegzünk, azoknak a gyökere erre a mozgalomra nyúlik vissza, legalábbis látványvilágát tekintve. Zavaros vonalvezetések; aminek egyenesnek kellene lennie, az a német expresszionizmusban ferde; a tárgyak fel vannak nagyítva; élesen kontrasztos a sötét és a világos, illetve maguk a karakterek is rémülettel, nem teljesen ép elmével viszonyulnak ehhez az irreális, kontrasztos világhoz. Ez adja meg ezeknek a horroroknak az alaphangulatát és kápráztatja mind a mai napig a szemet és az elmét. Ennek a mozgalomnak a modern megújítója volt Tim Burton is, aki ezt büszkén hangoztatja is.

A Virradat - ami már nem német, hanem amerikai produkció volt – nyomokban még visszaidézi nekünk ezt a német vonalat, elég ha csak a film első felében látható parasztházbelsőre gondolunk, ahol az asztal olyan ferde volt, ami egy normális filmben maga a poén csattanója lehetne, de Murnau és a német expresszionizmusban ez a világ szerves része, melybe beleolvadnak a karakterek. Ettől az irányzattól a filmben szimbolikusan is eleveznek csónakon a karakterek, és belecsöppennek a modern nagyváros izgalmába, mely nem mellesleg egy hatalmas, 200 ezer dolláros (eszméletlenül nagy szám volt ez akkoriban) set volt, amit kifejezetten a filmhez építettek fel. A Metropolist idéző nagyváros jelenet után pedig ott volt a vidámpark jelenet, szintén egy hatalmas díszlettel. A nagy kérdés, hogy a nem kicsit drága látványvilág jól kiszolgálta-e a történetet, és fordítva? A válasz az, hogy IGEN!

A két főszereplő kálváriája több műfajt is érintett a másfél órás játékidő alatt. Thrillerből drámába, majd romantikus komédiába fordult át, végül ismét drámába. Nem sok film képes arra, hogy ilyen tökéletesen harmonikusan mutassa be ezeket az átmeneteket. A különböző helyszínek segítettek szétválasztani a műfajokat és megadták az adott váltásnak a tónust. A történet röviden annyi, hogy egy férfit a szeretője rábeszéli arra, hogy gyilkolja meg a feleségét, aki ezt képtelen megtenni, és a bűnbánat után a két fél újra egymásba szeret, erősebben mint korábban. A sztori nem tűnik bonyolultnak, de csodálatos színészi játékot mutat be George O’Brien és Janet Gaynor a testbeszédükkel, gesztusaikkal, mindezt egy szó nélkül, hisz ugye ez egy némafilm. Pontosabban átmeneti film, ahol már zene és hanghatások megjelennek beépítve a filmben, csak a beszéd még nem. Éppen ezért a színészek teste beszéli el nekünk a filmet, méghozzá tökéletesen. Mindemellett nagyon vonzó volt mindkét színész, jó kémiával és ezért nagyon jó volt nézni őket.

Hihetetlen, hogy ilyet lehet mondani egy némafilmre, de ez az a fajta, ami több nappal később is ottmarad az emberben. Az a világ, amit Murnau a filmjeibe építeni tudott rövid karrierje és (sajnos) élete során, az beleégette magát a filmtörténelembe. A profizmusa áthatotta a film minden elemét, a Virradat egyszerre szórakoztatott, gyönyörködtetett és nyűgözött le. Gondolkodás nélkül megadom erre a maximális 5*-ot.

Színek - Vélemények

2024-11-03 11:17.32

Nagy divatját élte a 80-as években az ún. buddycop filmek, azaz a zsarupáros filmek, ahol a tapasztalt, berozsdált vén róka mellé beosztják társnak a szertelen, szemtelen, „enyém a világ” fiatal kezdő zsarut, aki még ereje és férfiassága teljében van. Ezeknek a történeteknek az szokott lenni a vége, hogy a két férfi így vagy úgy, de összekovácsolódik és megoldják az eléjük gördülő problémákat. A fiatal zsaru megbölcsül, az öreg zsaru meg megmutatja, hogy még ő sem kutya fizikailag.

Ami Dennis Hoppernek – aki ezúttal a rendezői székben foglalt helyet - feladatául jutott, hogy ezt az alapot jól kellett kitölteni és kiegészíteni. Los Angeles bugyraiba látogat a történet, ahol a kék (Crisp) és a piroskendős (Bloods), amúgy a valóságból kölcsönvett bandák háborújába dobja be a párost.
Némi vállveregetés illeti meg az alkotókat abból a szempontból, hogy egy igazi bandaháborút mutat be ebben a filmben, ami a 70-es évektől kezdve jelen volt az angyalok városában, és állítólag még igazi bandatagokat is felhasználtak extráknak a filmben. De extremitás ezen kívül is akadt bőven ezen a forgatáson. Sean Penn sem volt éppen a szedáltabb időszakában, több színésztársa szerint is kicsit eldurvult pár alkalommal, 33 napra le is csukták emiatt. Duvall sem volt éppen egy aranybogár, Glenn Plummer szerint az éttermes harcjelenetben kis híján megfojtotta őt, és teljes erőből lágyékon térdelte, amit sosem felejtett el neki. Pezsgett a tesztoszteron a Színek forgatásán, de a nagy kérdés, hogy megérte-e?
Az az igazság, hogy láttunk már ennél jobb és rosszabb filmet is a kategóriájában. Lekötötte végig az embert, a színészekre panasz nem lehetett, de az a baj, hogy tele volt sablonokkal, melyeket már sokszor láthattunk korábban. Tett némi erőfeszítést a film arra, hogy humanizálja ezeket a bandatagokat, de sajnos nem eleget, a történetnek ezen része hagyott némi kívánnivalót maga után, de véleményem szerint ugyanez igaz volt a zsaruk oldalára is. Az ő esetükben mondjuk el lehetett mondani, hogy sok pluszt húzott elő az ingujjból Penn és Duvall is, hogy a karakterüket egy picit is élvezetesebbé tegyék, de még így is kicsit kidolgozatlanok maradtak. A végére meg betoltak egy kötelező „drámai” jelenetet, amire számítani lehetett, de véleményem szerint meglett volna a történet enélkül a zárás nélkül is.

Ezt a filmet úgy kell kezelni, mint egy korszakába jól illeszkedő +1 zsarufilm, de sok különleges élményt nem hagyott maga után. Egyszer meg lehetett nézni.

Carol Burnett - Vélemények

2024-10-31 20:19.00

Már egy ideje szeretném megnyitni Miss Burnett topikját, mert nem szeretnék szó nélkül elmenni amellett a hagyaték mellett, amit maga mögött fog hagyni majdani távozásával. Lucille Ball mellett ő volt a 20. század második legmeghatározóbb amerikai női komikusa, vagy régies szóval élve „komikája”.
Egy olyan szó, amit igen ritkán használunk, a komikus szó annál gyakrabban kerül elő egy beszélgetésben. Ez nem véletlen. Gyakran hallhatjuk, hogy a komédia nem a nők világa, és a számok alapján ennek igazat is kell adni, a komikusok háromnegyede férfi, és itt nemcsak a stand-uposokról van csak szó, hanem a komikus színészekről is. Szerencsére ma már több nő inspirálódik arra, hogy bátran elinduljon ezen a karrierúton, az USA-ban a legjobb ilyen keltető a Saturday Night Live műsora, ami egy olyan (lassan) 50 éve futó szkeccskomédia show, ami számos, ma is sikeres komika ugródeszkája volt. De az SNL sem a semmiből szökkent szárba. Egy olyan útra lépett rá, amit már kitapostak előtte, és ez az úttörő nem volt más, mint Carol Burnett személyesen, illetve a róla elnevezetett showja.

Az 1967-1978-ig futó Carol Burnett Show nem az első, és nem az utolsó varieté show volt Amerikában, viszont az első olyan volt, amit egy nő neve adott el. Miss Burnett ekkor már sok műsorban vendégeskedett és a Garry Moore showban szerzett magának igazán hírnevet. Mégis merész ötlet volt az ő, viszonylag ismeretlen nevével és arcával eladni egy új showt. A fejesek nagy nehezen rábólintottak és adtak neki egy kis próbaidőt. Nagyjából 10 hetet jósoltak ennek a shownak, ami végül 11 évig futott és átlagosan 20-30 millió amerikai nézte a 4 fős társulatát minden szombat késő este. Egy olyan kivételes showról beszélünk, amit konkrétan egész családok együtt tudtak élvezni a 10-től a 80 évesig is. A közönség sorai, amit minden műsor elején behangolt konkrétan minden korosztály, minden rassz és minden társadalmi helyzetben lévő emberből tevődött össze. Ez valami olyan kiváltság, amit egyik kortárs nagynevű nevettető műsor sem tudott magáénak mondani, sem a Monty Python Repülő Cirkusza, sem Dean Martin műsora. És mindezt javarészt Burnett tartotta össze, ő fektette bele a legtöbb munkát, mert nemcsak színészkedett a műsorban, hanem énekelt és táncolt is. Emellett fizikailag is igénybe volt véve, esett-kelt, ha úgy kívánta a szkeccs, megöregítették, játszotta az ostobát, egyszóval mindent bevállalt amit más komikák, vagy akár mezei színésznők is ritkán tennének meg. És mindezt a komikusoktól megszokott hatalmas egótól mentesen tette. A showt helyezte előtérbe és nem magát, rengeteg teret adott a 3 állandó színésztársának, kik közül a két fiú, Harvey Korman és Tim Conway komikusduóvá is váltak, mert Carol erre megadta nekik a lehetőséget.

Az a show egy varázslat volt, és ezt nemcsak én állítom, hanem a mai amerikai komikustársadalom nagy része is, akik mind ezen nőttek fel és Carol kerek évfordulóinál általában nagyon sokan meg is szoktak jelenni Tina Feytől, Steve Martintól, Conan O’Brientől kezdve Jim Carrey-n át Steve Carellig. Ugyan a saját műsora kapcsán ismertebb a neve, de a tengernyi díja (7 Emmy, 7 Golden Globe, 1 Grammy, 1 Tony) is mutatja, hogy nem mindennapi művészről van szó. Sajnos ez a korosztály, amibe ő is tartozik, bizonyos szempontokból nem szerencsés, őket megtartotta magának a televízió médiuma, és kevés filmben tudták csak megmutatni magukat, ez egyébként a 3 színészkollégájára is igaz volt. Azt külön sajnálom, hogy a magyar embereknek semmit sem mond a neve, mert pont abban a korban volt a csúcson, amikor mi a fal „rossz oldalán” voltunk, így az amerikai műsorok nem jutottak be ide, és manapság is csak azok élvezhetik, akik tudnak ennyire angolul, mert a youtube-on már egészen szépen fent vannak a népszerűbb szkeccseik.
Remélem rajtam kívül van még olyan magyar ember, aki tudja kiről beszélek, vagy egy szép napon idetéved 😊

Robin Hood (1938) - Vélemények

2024-10-31 15:01.35

Jaj elpirulok.

Titeket is elolvastalak alattam, mindig jó volt titeket olvasni még akkor is ha csak ketten beszélgettetek. Angelika nélkül hiányzik innen a dinamika, de annak örülök, hogy te is, Gyermeklak, Lector, Csabaga még itt vagytok. Még nem haltak ki innen teljesen a jó diskurzusok.

Régebben jobbakat írtam, most már fejlődöm vissza úgy érzem :)

A 4-es is jó :)

2024-10-31 14:58.59

Ez jól esik :)

2024-10-31 09:00.44

Az 1938-as Robin Hood legyen bármennyire is régi, sokkal kevésbé fogott rajta az idő mint az azóta elkészített verziókon. Az öreg Hollywood egyik kivételesen nagyszabású produkciója volt ez a maga idejében, mely a mai napig kápráztatja a szemet. Az akkor modernnek számító technicolor kamerákkal vették fel az egészet, hatalmas set-eket építettek fel hozzá, rengeteg kaszkadőr ugrabugrált a magasból, amire az ember még a mai napig felkapkodja a szemöldökét. A színek ma már kiegyenlítettek és kifejezetten kellemesek, miután átesett egy kis remasterelnésen. A díszletek, makettek, külső felvételek a mai napig megállják a helyüket, sőt. 40-50 évvel későbbi produkciókban is láttam ennél rosszabbakat. A Warner Bros. nem sajnált sem pénzt, sem emberanyagot ettől az alkotástól, és a számításaik be is váltak, hatalmas siker lett a film.

És mindezt a bizalmat egy magyar rendezőnek, Kertész Mihálynak szavazta meg a stúdió másodmagával, nem véletlenül. Kertész ezen a ponton már többször rendezett sikeres kalandfilmeket, méghozzá Errol Flynnel a főszerepben, akivel legalább olyan ambivalens volt végig a viszonya, mint Werner Herzognak Klaus Kinskivel. Jó, talán itt nem volt meg a veszélye az emberölésnek, de akadtak itt is erősen konfliktusos helyzetek a két férfi között. Hozzáteszem, hogy egyikőjük sem volt egy könnyű eset. Errol Flynn mindent szeretett fogyasztani és művelni, amit tiltott a törvény, Kertész pedig ezt a morózus, durva magyarságát vitte ki Amerikába, amivel nem igazán kedveltette meg magát a színészek körében. Lobbanékony volt, káromkodós (amit mondjuk nem értettek az angolszász kollégák, mert magyarul csinálta), és kissé erőszakos. De kifizetődő. Az 1935-ös Halálfejes lobogó és az 1936-os Balaklava sikerei után a Robin Hooddal ért fel a csúcsra igazán, amit további hegycsúcsok követtek a Casablancával és a Mildred Pierce-szel. De ez már filmtörténelem.

Ez a Robin Hood verzió mintát adott a további verzióknak, nemcsak abból, hogy hogyan kell egy dinamikus, egy percig sem leülő, könnyed kalandfilmet csinálni ebből a történetből, de hogyan kell igényes, jól koreografált harcjeleneteket belecsempészni. Nyilván észre lehet venni benne a korát a színészi játékstílustól kezdve a nagyon láthatóan színpadról kölcsönzött jelmezekig, de 1938-ban még nem várhatunk ultrarealizmust egy kalandfilmtől. Történet tekintetében mintha egy gyerekeknek készült mesekönyvet fognánk a kezünkben, ahol a jók jósága megkérdőjelezhetetlen, és ugyanez igaz a másik oldalon is. De sokak szerint egy Robin Hood történetet csak így lehet elmesélni, amivel én egyetértek. Sok film megpróbálta kicsit árnyalni ezt a történetet, és Hood karakterét, de őszintén szólva egyik sem vált be, legalábbis az én tapasztalataim szerint. De talán egy legendát nem is kellene árnyalni, mert annak a tanítás az elsődleges hivatása.

Jól kipróbált Kertész-színészek jelentek meg ebben a filmben is, Errol Flynn és Olivia de Havilland nem most állt először párba és ezúttal is működtek együtt, de számomra Basil Rathbone Sir Guy karaktere vitte a prímet, aki nagyon szuggesztív és egyben fagyosra sikeredett, ahogy egy főgonosznak lennie kell. Mellette Claude Rains is kellően zord alakítást nyújtott János hercegként, ha eltekintünk a nevetséges parókájától. Ahogy szokták mondani, minden film annyit ér amennyit az antagonistái, éppen ezért jó volt látni ezeket a színészeket brillírozni a negatív oldalon.
Sok kivetnivaló nincs ebben a produkcióban. Ma már picit túl egysíkúnak, meseszerűnek, és színpadiasnak tűnik, mert a modern ember ízlése kicsit komplikáltabb és több rétegre vágyik, de ez is teljesen normális. Ilyenre alakított minket az elmúlt 120 év folyamatosan változó mozgóképkultúrája. Ezért csak 4* az értékelésem.

elejére 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 ... végére

Ez a weboldal cookie-kat használ, melyekre szükség van az oldal megfelelő működéséhez. További információk